Színpadi gólpasszok – Interjú Szűcs Nellivel

2017 november 07. kedd, 7:00

Szűcs Nelli az isteni szféra titkairól, a komikus komolykodásról, a pletyka és a politika ártalmasságáról.
„Igaz, hogy színház, kívülről mégsem nézheted, persze, hogy színház, de ez az életed…” – énekelte Törőcsik Mari dalát Szűcs Nelli a Nemzeti Színház évadnyitó nyílt napján. Ezzel igyekezett kifejezni tiszteletét a gyengélkedő idősebb kolléga iránt. De benne van ebben a dalban a saját művészi hitvallása is. A színház az élete. Pályája során vígjátékban ritkán játszott, de sokat komédiázott. Észreveszi – és meg is mutatja – a tragikus helyzetek fonákságait, az ember megmosolyogtató gyarlóságait. Az új bemutató – a Figaro házassága avagy egy őrült nap – előtt a Beaumarchais által is felvetett témákról is mesélt.

Az interjú a Nemzeti Magazin V. évfolyamának 2. számában jelent meg.

Szűcs Nelli / Nemzeti Színház: Figaro házassága avagy egy őrült nap emléke - próba / Fotó: Eöri Szabó Zsolt

Szűcs Nelli / Nemzeti Színház: Figaro házassága avagy egy őrült nap emléke – próba / Fotó: Eöri Szabó Zsolt

Házasság, hűtlenség, hatalom, hazugságok, pletykák… – jobbnál jobb bulvártémákat hagyott ránk Beaumarchais. Hogy van a bulvárral?
– Sehogy. Mivel én kerülöm, ő is kerül engem. Éppen tegnap hívtak, hogy vegyek részt egy reklámban, és nem volt számomra kérdés, vállaljam-e. Megköszöntem, hogy gondoltak rám, de nemet mondtam.

Pedig a reklám még messze van a bulvártól…
– Elfogadom: a reklám még viszonylag távol van a bulvártól, de közelít hozzá! Semmiképpen sem szeretném, ha a reklámokból ismernének, ha azonosítanának valami tisztítószerrel vagy gyógyhatású készítménnyel. Nem akarom, hogy az legyen a téma egy pletykalapban, hogy mit csináltam a hétvégén, mit vacsoráztunk, hogy van a családom, kivel buliztunk, miért veszekedtünk?! Színész vagyok, engem ismerjenek meg a színházban. Ne a magánéletem miatt legyek érdekes! Ez nem méltó egy színművészhez.

Azt mondják, a pletyka egyidős az emberiséggel, és soha nem kímélte a színházat sem. A Beaumarchais-darabban is kegyetlenül működik!
– Néha – akarva akaratlanul – olyan helyzetbe kerül az ember, hogy meghallja a pletykákat, a kulisszák mögötti pusmogásokat, az alaptalan mendemondákat. Sajnos már velem is megtörtént, hogy azon kaptam magam: tovább adtam, amit megosztottak velem a jól értesültek. Előfordult az is, hogy azt hittem, jót teszek, ha elmondom az érintettnek, hogy milyen hazugságokat terjesztenek róla. De ezzel is vigyázni kell, mert lehet, hogy csak ártok vele annak, akit egyébként segíteni akartam. Ezért inkább kerülöm az olyan társaságot, ahol a másik ember háta mögött összesúgnak, rosszindulatúan találgatnak, álhíreket terjesztenek. Én az egyenes embereket szeretem. Azokkal igyekszem körülvenni magam, akikkel jó együtt lenni, mert tudunk beszélgetni, figyelünk egymásra, adunk egymás véleményére, elgondolkodunk azon, amit a másik mond.

Az egyenes beszéd sem veszélytelen! „Nem minden igazság kimondható” – figyelmeztet Figaro!
– De van, amikor nem szabad hallgatni! Még akkor sem, ha emiatt megszólnak, vagy utólag kiderülhet, hogy tévedtünk. A próbákon mindig elmondom, amit gondolok. Ebből már voltak is problémáim. Megvádoltak bennünket a férjemmel (Trill Zsolt – a szerk.), hogy elbizakodottak vagyunk, csak osztjuk az észt, és azt hisszük, hogy mi tudjuk a tutit. De nem erről van szó. Nem tudjuk a tutit, csak a véleményünket mondjuk a darabról, az előadás érdekében. Bennünket így neveltek, így lettünk színészek, ezt tanultuk az egyetemen, hoztuk magunkkal Beregszászról, hogy közösen kell gondolkodnunk az előadásról. Ha van egy használható ötletünk, akkor azt el kell mondanunk, és ha valami – szerintünk – nem jó, hamis, nem működik, akkor azt is szóvá kell tennünk. Nem hátráltatni akarjuk a közös munkát, hanem éppen segíteni. Nem akarok én prédikálni, a gyermekeinknek is mindig azt mondom: hallgassanak meg, de csak azt tegyék, ami szerintük jó. Persze nem olyan könnyű eldönteni, mikor cselekszünk helyesen. Nekem néha az is dilemmát okoz, hogy egy premier után szabad-e gratulálnom, ha szerintem rossz az előadás. A munka, az erőfeszítés dicséretes, elismerést érdemel, hiszen valaki valamiért megdolgozott, de ha az nem sikerült, és mégis gratulálok, akkor hazudok és becsapom a kollégákat.

Senkinek sem könnyű elfogadni a kritikát…
– Igen, ez így van. Először senkinek sem esik jól, ha valami rosszat hall arról, amit csinál. De aztán el kell gondolkodni azon, amit a másik mondott: talán igaza van, talán kívülről jobban látja az egészet? Zsolttal egy-egy színpadi megoldásról, egy hangsúlyról vagy egy gesztusról is szoktunk vitatkozni. Akik nem ismernek bennünket, azt hihetik, veszekszünk, pedig csak a munkánkról van szó – néha kicsit hangosan. De csak azért feszülünk egymásnak, és azért vágjuk egymás fejéhez az érveket, ellenérveket, hogy működjön az előadás. A színház csapatjáték! Olyan, mint a foci. A meccsen a legnagyobb sztárok sem rúgnak gólt, ha nem kapnak gólpasszt, ehhez pedig pontosan ki kell dolgozni minden mozdulatot.

Szűcs Nelli, Kristán Attila, Schnell Ádám, Bordás Roland, Barta Ági / Nemzeti Színház: Figaro házassága avagy egy őrült nap emléke - próba / Fotó: Eöri Szabó Zsolt

Szűcs Nelli, Kristán Attila, Schnell Ádám, Bordás Roland, Barta Ági / Nemzeti Színház: Figaro házassága avagy egy őrült nap emléke – próba / Fotó: Eöri Szabó Zsolt

A szakmai kritikákat olvassa?
– Ha írnak valamit rólunk, ha megjelenik egy kritika, és felhívják rá a figyelmemet, azt elolvasom, át is gondolom.

És a névtelen kommenteket?!
– Ha elém kerül valami internetes komment, elolvasom, de nem okvetlenül keresem ezeket az oldalakat. Tudom, van, aki dicsér, van, aki nem. Mindenkinek nem tetszhet az ember. De nincs ebben semmi különös.

A mostani Figaro-bemutató előtt túl sok vígjátékban nem játszott…
– Nem számoltam össze, hány vígjátékban játszhattam eddig, azt sem tudom, hogy ez sok volt-e vagy kevés, de kaptam néhány remek lehetőséget ebben a műfajban is. Megvolt például a két Csokonai-mű: a Dorottya és a Karnyóné; az egyfelvonásos Csehov-komédia: A medve; a népszerű francia szerző, Feydeau vígjátéka, a Bolha a fülbe… Szeretem a vígjátékokat, a már-már abszurdba hajló komikus helyzeteket, pedig nem is olyan könnyű műfaj ez. Komoly figyelem, arányérzék kell ahhoz, hogy bejöjjenek a poénok, és ne essünk át a ló másik oldalára. De a műfajtól függetlenül is – ha egy mód van rá – minden darabban igyekszem megmutatni a fonákságokat, az olykor nevetséges helyzeteket. Ha nem lenne meg ez a játéklehetőség, azt hiszem, kővé dermednék. Persze néha a túlzott komolykodás is lehet komikus. Az életben sincsenek tiszta műfajok! Hányszor előfordul, hogy a legtragikusabb helyzetekben is meglátjuk a megmosolyogtató túlzásokat, a nevetséges csetlést-botlást. És időnként nagyon jókat tudunk nevetni a saját nyomorúságunkon is!

A Figaro házassága avagy egy őrült nap emléke nagy utazási lehetőség – időben is, térben is, társa­dalmi rangban is. Ilyen szerepet még nem kapott: grófnő lett Andalúziában!
– Andalúziában még nem voltam grófnő, de trónfosztott királyné már igen a III. Richárd-előadásban. Sőt, Szinetár Miklós tanár úr meghívásának köszönhetően az Erkel Színházban 2017 tavaszán bemutatott Cigánybáróban Mária Teréziává változtam. Nagyon izgalmas kirándulás volt, hogy operettben szerepelhettem, ráadásul olyan ruhát kaptam, mint amilyen annak idején a királynőé volt. Egy festmény alapján pontosan rekonstruálták a viseletet. Kedvemre játszhattam ebben a pompás jelmezben. Szeretem a szép ruhákat. Emlékszem, kislánykoromban szájtátva bámultam a kosztümös filmeket. Ha kezembe került egy selyemkendő, vagy valami függönydarab, máris magam köré tekertem, és én voltam a királynő, a hercegnő vagy a mesebeli tündér. Almaviva grófnő szerepéhez viszont nem jár ilyen szép ruha, mert a rendező, Sardar Tagirovsky a jelenben is felismerte ezeket a jó két évszázada szintén felvetett témákat. Nem kell ahhoz Andalúziába mennünk, hogy találkozzunk olyan emberekkel, akik megpróbálnak visszaélni a hatalmukkal, és a közerkölcsök sem jobbak ma, mint voltak annak idején.

Járt már Andalúziában?
– Ott még nem, pedig szeretek utazni. Már a beregszászi színházzal is sokat utaztunk, különösen nyaranként sokfelé hívtak bennünket, fesztiválokra, nyári játékokra. Ezek fantasztikus lehetőségek voltak, hiszen kimozdultunk, világot láttunk, közben pedig mi is megmutatkozhattunk. Nekem ezek az utak jelentették a nyaralásokat. Így jutottunk el először Zsámbékra, a Gyulai Várszínházba, Esztergomba, Bécsbe, de megjártuk Moszkvát, Grúziát, Svédországban háromszor is voltunk, többször vendégszerepeltünk Franciaországban. Aztán a Nemzeti Színház társulatával is voltunk Szentpéterváron, Kijevben, Minszkben, Algírban…

Akár panaszkodhatna is, hiszen az utazás fárasztó lehet.
– Idővel persze kimerítő is lehet az állandó utazás, de én még mindig örömmel vállalom. Mi ezt így szoktuk meg a beregszászi színházban. Ott állandóan úton voltunk, elvittük az előadásokat Kárpátalja más településeire is, és ezekhez jöttek a magyarországi és a távolabbi meghívások. Ennek köszönhetően nem egyetlen színpadhoz szoktunk, nem riadtunk meg, ha szabadtéren vagy kultúrházban, templomban vagy várszínpadon, kisebb vagy nagyobb térben kellett játszanunk. Ezzel a tapasztalattal is többek lettünk, ez is csak előre vitt bennünket. Akkor is hasznát veszem, amikor vendégszerepelni hívnak a Fedák Sárival. A Nemzeti Színház Bajor Gizi Szalonjában egy kis térben játszom, de Szentendrén például egy hatalmas, 500 férőhelyes színházteremben adtam elő, Tusványoson pedig nyáron a legnagyobb hőség idején szabadtéren…

Bordás Roland, Katona Kinga, Szűcs Nelli, Schnell Ádám / Nemzeti Színház: Figaro házassága avagy egy őrült nap emléke - próba / Fotó: Eöri Szabó Zsolt

Bordás Roland, Katona Kinga, Szűcs Nelli, Schnell Ádám / Nemzeti Színház: Figaro házassága avagy egy őrült nap emléke – próba / Fotó: Eöri Szabó Zsolt

Fedák Sári primadonna volt, ő volt „a” primadonna, a Figaróban Almaviva grófné is tanul énekelni. Mi lett a gyermekkori álmával, hogy énekesnő lesz?
– Nem ez volt az egyetlen álmom, de tényleg szerettem énekelni. Kislányként bámultam a tévében a zenés műsorokat, és elképzeltem, hogy én is lehetnék esztrádénekesnő. Annak idején még tiszaújlaki kisdiákként a zeneiskolába is beírattak a szüleim, de már a második órára sem mentem el, mert lusta voltam. Ezt nagyon sajnálom. Vannak olyan dolgok az életben, amelyeket ha nem teszünk meg idejében, később már nagyon nehéz bepótolni. A színművészeti egyetemen volt zenei képzés, zongorázni is tanultam, és még most sem mondtam le teljesen a zenetanulásról. Irigylem azokat, akik valamilyen hangszeren jól játszanak, mert pontosabban ki tudják fejezni az érzelmeiket. Bár – maradva a színpadon – ezen a téren talán operaénekesként lehet a legközelebb jutni az isteni szféra titkaihoz. De erről a csodáról végképp lemaradtam.

Sajnálja, hogy kimaradtak a zenés darabok?
– Nem maradtak ki teljesen a zenés darabok, de lehetett volna több is. Debrecenben megvolt a West Side Story, a Fedák Sári-előadásokon is énekelhetek, és most a Nemzeti Színház nyílt napján is énekeltem. Törőcsik Mari tiszteletére választottam két dalt. Az egyik volt az Ez csak színjáték…, ezt neki írta Maár Gyula és Selmeczi György, a másik pedig egy Karády-dal volt, a Fogadj el engem… Mindkettő szerepel a Micsoda útjaim című lemezen. A program összeállítása előtt Zsolttal felhívtuk a mostanában gyengélkedő Törőcsik Marit, hogy tudjon róla, mire készülök, és azonnal elkezdte énekelni: „Ez csak színjáték, Itt senki se sír igazán…” Nagyon jó volt hallani a hangját, azt éreztem, jobban van, és sikerült kicsit felvidítanunk. Az ő dala ez, de rólunk is szól: „Igaz, hogy színház, Kívülről mégsem nézheted, Persze, hogy színház, De ez az életed…”

A sanzonok után következett egy megzenésített Arany-vers, tekintettel az Arany-bicentenáriumra, majd egy Viszockij-dal, emlékezve a Hobóval együtt játszott Ballada a két sebzett hattyúról című zenés előadásra, és elénekelt egy ukrán dalt is…
– Azt akarja kérdezni, hogy miért énekeltem ezt az ukrán dalt akkor, amikor éppen elfogadták Ukrajnában a nyelvtörvényt?! Szomorú ez, de nem szeretném, ha emiatt – úgy általában – az ukrán emberekre haragudnánk. Ezen a kis koncerten is elmondtam a közönségnek: ezzel a néppel együtt kell élnünk, és csak úgy tudunk együtt élni, ha tiszteljük egymást, ha ismerjük egymás kultúráját.

Politizál? Az sem veszélytelen ezen a pályán! Figaro is azt mondja: „Politika, intrika, egykutya: édestestvérek…”
– Nem szeretnék politizálni. Nem az a dolgom. A politika néha nagyon csúnya tud lenni. Nehéz tisztán kijönni belőle. Nincs tévénk, újságot sem járatunk, csak rádiót hallgatok, és a neten látom, mi történik a világban, de az otthoniaktól is kapjuk a híreket. A kárpátaljai eseményekre nyilván jobban figyelünk, hiszen ott nőttünk fel, ott élnek a rokonaink, barátaink, oda megyünk haza. Bennünket különösen fájdalmasan érint a nyelvtörvény. Ráadásul éppen azon a napon, amikor Porosenko aláírta a nyelvtörvényt, a nagyszőlősi kórházban átadták a magyar állam támogatásával felújított gyermekrészleget. Ezért hálát érdemelne a magyar kormány, és ne feledjük, nemcsak a magyarok számára fontos ez a beruházás. Soha ennyi segítség nem érkezett Magyarországról Kárpátaljára, mint most, mégis néha azt érzem, mintha ki akarnának bennünket onnan füstölni. Mintha azt akarnák elérni, hogy ne érezzük jól magunkat a szülőföldünkön, abban az országban, amelyik most akar Európához csatlakozni. Éppen a napokban beszélgettünk az ukrán filmrendező barátunkkal ezekről a kérdésekről, és neki is azt mondtam, hogy arra kell vigyáznunk, nehogy elinduljon bennünk a gyanakvás. Nem utálhatom az ukrán népet, mert együtt kell élnünk, és meg kell őriznünk a békét a többi nemzettel is, hiszen a magyarokon kívül élnek ott oroszok, örmények, svábok, románok… De színészként óvakodom a politikától, a színpadon nem ezzel kell foglalkoznom. Az persze úgyis meglátszik a játékomon, hogy milyen értékeket tartok fontosnak.

Mi történik akkor, ha egy rendező vagy maga a szerep egészen másféle értékeket képvisel?
– Akkor azt mondom, köszönöm, de nem vállalom. Volt már olyan filmes felkérésem, amelyre kétszer is nemet mondtam. Szerencsére itt a Nemzetiben ilyen probléma nincs, hiszen a főigazgató, Vidnyánszky Attila volt a mi első mesterünk, vele alapítottuk a beregszászi színházat, vele jöttünk először Debrecenbe, aztán ide, a Nemzetibe. Elfogadtuk az ő értékválasztását, és mi is hasonlóan gondolkodunk a színházról.

A Beaumarchais-darabban a grófnőt éppen megcsalni készül a férje. Az Úri muriban eljátszhatta a megcsalt feleség szerepét. Ráadásul a darabbeli férje, Trill Zsolt a valóságban is az…
– Hallotta talán, hogy megcsalt a férjem?! Időnként hozzám is eljutnak az ilyen találgatások, de ezeken csak nevetek. Azt hiszem, a mi esetünkben olyan erős közöttünk a kötelék, hogy azt semmilyen pletyka nem tudja megbontani. Még itt, Budapesten sem!

Budapest a bűnös város?!
– Budapest a legkedvesebb városom. Mindig nagyon büszke vagyok, ha vendégek jönnek, és megdicsérik a fővárosunkat. Nem mondanám, hogy bűnös város, de nyilván nagyobb a tömeg, nagyobb a tülekedés…

Szűcs Nelli / Nemzeti Színház: Figaro házassága avagy egy őrült nap emléke - próba / Fotó: Eöri Szabó Zsolt

Szűcs Nelli / Nemzeti Színház: Figaro házassága avagy egy őrült nap emléke – próba / Fotó: Eöri Szabó Zsolt

„Itt van a tömeg: mindenki fut, tolong, lökdösődik, könyököl, egymás hegyén-hátán, néhánynak sikerül, a többit eltapossák…”
– Igen, már Beaumarchais is megmondta! De figyelmeztettek erre mások is. Amikor még a debreceni színház tagjai voltunk, bemutattak Varga Magda operaénekesnőnek, Cserhalmi György édesanyjának, akivel sokat beszélgettünk, jó barátságba kerültünk. Áldom az Istent, hogy ezt a nagyszerű asszonyt megismerhettem. Ő figyelmeztetett, amikor már Pestre készültünk, hogy legyünk óvatosak, itt sokkal jobban kell majd vigyáznunk magunkra. Azt mondta: több az ember, több lesz az irigyed! Sok a hamis játékos is, akik az arcodba mosolyognak, de kést vágnak a hátadba.

A Figaróban a grófnőt is megkísértik, a kis Chérubin rajong érte. Hogy van a saját rajongóival? Kifogják még a színésznő hintójából a lovakat?
– Az volt régen, amikor még hintóval jártak a színésznők! De én is kapok rajongói leveleket, sokan üzennek a közösségi oldalamon, ezekre igyekszem válaszolni is. Imádom a kézzel írt üzeneteket, a gyönyörű virágokat.

Mit szól a férje a rajongóihoz?
– Örül nekik! Ezzel kapcsolatban van egy jó történetem. A férjem egyszer elment megnézni egy előadást a Radnóti Színházba. A szünetben megszólította egy férfi, aki előző este látta itt a Nemzetiben a Fodrásznőt, és nagyon tetszett neki. Gratulált a férjemnek, de azt is elárulta, hogy neki leginkább a címszereplő tetszett, és szeretné megismerni a színésznőt. Zsolt elmondta, hogy a színésznő történetesen az ő felesége. Az ismeretlen férfi azóta a családunk barátja lett, minden előadásunkat megnéz, és hozza a barátait is. Nagyon jó lenne, ha minél több ilyen rajongónk lenne, és azok is eljönnének, akiknek egyébként fogalmuk sincs, mire mondanak nemet, csak elutasítanak bennünket, anélkül, hogy tudnák, mi történik a Nemzeti Színházban.

Kérdezett: Filip Gabriella
Nemzeti Magazin

 
 

Kapcsolódó anyagok