Mélyen a szívben játszódó történet a Rózsavölgyi Szalonban – Interjú Valló Péterrel

2017 november 16. csütörtök, 7:00

Óriási sikerrel futott New Yorkban William Nicholson Visszavonulás című darabja jó tíz évvel ezelőtt. Most kerül először magyar színpadra: 2017. november 27-én a Rózsavölgyi Szalonban mutatják be a művet.

Szereplők: Söptei Andrea, Rátóti Zoltán és Porogi Ádám. Valló Péter, az előadás rendező azt mondja: nagyon jó színészeket látunk nagyon közelről, nagyon jó szerepekben.

Valló Péter, Porogi Ádám / Fotó: Éder Vera

– Megkérdezték egyszer a kortárs angol szerzőtől, William Nicholsontól – aki egyébként az Árnyékországot is írta –, hogyan összegezné, amiket ír. Lélektani színdarabok azok? Vagy mifélék? Nicholson azt válaszolta: „Afféle kereső műveket írok.” Szereplői közül akad, aki kapcsolatot keres, más kiutat a kapcsolatból, de igazából mindenki mindig saját magát kutatja. Vajon a Visszavonulásban is?

– Ebben a darabban nincs semmi bonyolult, mégis remekmű. A lehető legtragikusabb történetet dolgozza föl, amely sokaknak lehet ismerős, és ha sikerült megúszniuk, komolyan gratulálok nekik. Arról van szó: harminc év házasság után férj és feleség nem bírja tovább együtt. Hétköznapinak tűnhet, ám kicsit sem az. Hiszen emberöltőnyi élet hirtelen megkérdőjeleződik. Nemcsak a jövő válik félelmetessé, hanem a múlt is. Mindenesetre igazi színészdarab ez.

– New Yorkban volt a premierje 2003-ban. Színészóriások játszották a szerepeket: John Lithgow és Eileen Atkins a házaspárt, Ben Chaplin pedig a fiukat. Az előadást rögtön három Tony-díjra jelölték – a legjobb színdarab kategóriában is.

– Az én színészeim is igazán sokat próbált harcosok, és nagyszerűek. Nem is játszhatják mások, csakis óriások ezeket a figurákat. A történet ugyanis nagyon mélyen a lélekben vagy a szívben játszódik, és ebben a legnehezebb az ember önfeltárulkozása. Muszáj személyesnek lenni, ha nem megy, akkor nincs meg az előadás. Mindenkinek, aki részt vesz benne – rendező, színész, fordító, dramaturg – elő kell vennie a „vérébe mártott tollát”. Ugyanígy írt a szerző is: szülei válástörténetét dolgozta fel. Nagyon személyes a darab, ettől is remekmű. Külön csodája, hogy mérhetetlen finomság, elegancia, polgári jó modor van benne, s tisztelete a másiknak még olyan helyzetekben is, amelyekben ilyenkor sokan már konyhakést rántanak, ricsajoznak. Mindeközben az asszony próbál kapaszkodni valamilyen istenhitbe: a túlélés lehetőségét keresi. Kétségbeesett törekvése arra is irányul, hogy az életnek mégiscsak lehet egy magasabb rendű értelme. Lényegében tagadja, hogy vele mindez megtörténhet. De megtörténik. Elválnak – kiszakítva a másikból személyiségük nagyobbik felét, amelyet harminc év alatt összeboronáltak egymásban.

Valló Péter / Fotó: Éder Vera

– Ön bukkant a darabra?

– Nem. Kovács Krisztina dramaturg találta meg – nekem. Mostanában elég sok, az emberi lélekkel foglalkozó színdarabot rendezek. Nyilván fakad az életkoromból is, abból a felismerésből, hogy ez biztosan olyan szegmense a színházcsinálásnak, amelyből nem lehet kiöregedni. A formai újításokat már nem a mi generációnktól várják, előálltam én meghökkentő elemekkel huszonévesen. Az emberi lélekismeretbe ugyanakkor csak beletanulni lehet. Kicsit szorongva is látnék neki, ha zsöllyés színházban kellene megrendeznem.

– Miért is?

– Mert attól félnék, hogy hagyományos színházi térben a játszó személyek és a nézők közötti távolság elnyelné a darab lélektani közelségét. A Rózsavölgyi Szalonnak az a legnagyobb varázslata, hogy nagyon jó színészeket látunk nagyon közelről nagyon jó szerepekben. Mint most a Visszavonulásban is.

Rózsavölgyi Szalon

 
 

Kapcsolódó anyagok