Női szemszögből, női humorral – Interjú Száger Zsuzsával és Urbanovits Krisztával

2017 november 22. szerda, 7:00

November 26-án, vasárnap ősbemutatóval vár a Trafó Klub: Crayl Churchill Földi paradicsom Ördög Tamás rendezésében. A darabot színre vivő KV Társulat két alapító-színészével, Száger Zsuzsával és Urbanovits Krisztával beszélgetett a Pótszékfoglaló.

Csatádi Gábor interjújából:

Melyikötök számára milyen hely számítana a vágyott “paradicsominak”?

Zsuzsa: Borzasztóan városi ember vagyok, abból is a leginkább sűrűben élni szerető, ezért is lehet az, hogy számomra New York a “paradicsomi” hely.. Főként azért, mert ott egy helyen annyira sokféle ember, sokféle kinézettel, entitással, lélekkel, kultúrával, identitással, szexuális vonzódással van egyszerre együtt – és azt hiszem, hogy ebben a dzsumbuj dzsungelben érzem a legjobban magam.

Urbanovits Kriszta, Száger Zsuzsa / Fotó: Mihalicz Máté

Az intenzitás vagy a sokszínűség az inkább, ami ellazít?

Zsuzsa: A sokszínűség, a változatosság, a kreativitás. Az, hogy az emberek kijönnek az utcára, és megmutatják azt, ahogy élnek, és mindenki önmagát adja, azt mutatja, ami, aki. Ez a fajta kommunikáció, kozmopolita létezés engem kulturálisan izgat.

Kriszta: Én mindezeknek az ellenkezőjét képviselem e téren – azt hiszem, hogy én már egy kicsit nem annyira szeretem az embereke t(nevet), ezért számomra a földi paradicsom inkább valami természetközeli hely lenne: teljesen egyedül a kutyámmal – egy kutyafarm, persze az még lehetne ott mellettünk, mert kutyákkal bármikor nagyon szívesen élek együtt. Szeretem én is a nyüzsgést  a munkában, a nyüzsgés nekem a munkához, a munkámhoz kötődik. Nem véletlenül vagyok színész ebből adódóan, mert különben  lehetnék akár kutyatenyésztő is.(nagyot nevet)  A privát szférámban azonban mégis a nyugalmat szeretem, az emberek  egy kissé idegesítenek most már.

Zsuzsa: De talán kettőnk között a közös pont a zene: a zenés, dzsesszes helyek, amelyekből persze rettentő sok van New Yorkban is. (kajánul mosolyog)

Ha már zene és a Kriszta által említett színészlét: a KV Társulat alapítása honnan eredt tíz évvel ezelőtt?

Kriszta: A legelső bemutatónk A fürdőszoba, amit a Mu Színházban csináltunk, és aztán innen került át a Tháliába, annak a próbái még Kaposvárott kezdődtek, éjszakánként a stúdióban, és abban zömmel még kaposvári színészkollégák játszottak. Végh Zsolt, Sipos Eszter, Valtz Peti, Kaszás Ági – a kaposvári társulatból, de játszottak mások is benne: Stefanovits Angéla, Felhőfi László – akik vendégként szerepeltek. Rengeteget próbáltunk Kaposváron, aztán a következő évadban fölmondtam, és onnantól kezdve gyakorlatilag már csak a KV Társulat volt.

Hogy érzitek: az elmúlt tíz év nagyon sokféle, szerteágazó ténykedései, alkotásai közepette mégis mi az a “közös szál”, amire fel tudnátok fűzni ezeket az alkotásaitokat?

Zsuzsa: Az, amit szoktunk is mondani, ami bár nem tudatosan, de mégis kialakult: női szemszögből vegyünk elő tabu témákat, színdarabokat, női humorral megközelítve. Ez lehet ez egyik közös szál, és emellett az, hogy ezek mind kortárs szövegek, melyek közül elég sokat írtunk mi saját magunk is.

Annak idején 2009-ben, amikor ennek a mostani előadásotoknak a felolvasószínházi változatát megcsináltátok, hogy talált rátok ez az anyag?

Kriszta: Épp most jutott eszünkbe – mert hosszan törtük a fejünket rajta –, hogy egy nagyon szeretett dramaturg – akitől nagyon szeretünk tanácsot kérni bármilyen más esetben is:  Enyedi Évi adta akkor a kezünkbe ezt a Caryl Churchill-kötetet. Abban az időben ő Upor-tanítványként fordított Churchill-szövegeket, és  ő mondta, hogy ez a szerző baromi jó, és nézzük meg ezt a szövegét. Aztán el is kezdtük olvasni a Hetedik mennyországot – mert ez az eredeti címe-, és egyszerűen lepadlóztunk tőle, mert nem akartuk elhinni, hogy versbe szedve, egy afrikai gyarmaton lehet így beszélni, és a tetejében mindez még egy kortárs színdarab is! – ez így mind együtt teljesen lenyűgözött minket.

Ebben a szövegben mi volt az – a “női szerepek” felől nézve – amire lelkesen rá tudtatok csatlakozni?

Zsuzsa: Engem, sok egyéb mellett az fogott meg, hogy egy férfi-nő kapcsolaton belül egy nő hogyan lehet képes megvalósítani önmaga függetlenségét úgy, hogy közben ezáltal ne “kasztrálja ki” a férfit? Azaz: úgy tudjon a férfi és a nő együttműködni, hogy az ne menjen egyik rovására sem. Sem a szexualitásban, sem abban, hogy ki a főnök,  hogy kié a “férfiszerep”. Ma már nagyon sok olyan kapcsolat van, ahol a nő jobban keres, több a lehetősége, és az apa van többet a gyerekekkel. De közben a nő azért mégis szeretne szép, nőies maradni, mert megérzi , hogy  most már elkezdett nagyon “férfias” lenni, és ez a kapcsolat intim szférájának is a rovására megy. Érdekel nagyon ezeknek a dolgoknak az egyensúlya, illetve az, hogy ez az egyensúly hol és hogyan tud elcsúszni.

Urbanovits Kriszta / Fotó: Mihalicz Máté

…különösen akkor érdekes ez, ha tudjuk, hogy az első részében a darabnak egy özvegyet, a másodikban pedig egy leszbikus nőt játszol, és mindkét szerep – tudom: sztereotípiát mondok vissza ezzel – a kapcsolati hálók perifériáján helyezkedik el…

Zsuzsa: Ebben teljesen igazad van, de érdekes, mert én ennek az egésznek a másik oldalát látom: az első rész özvegyasszonya boldog, hogy egyedül van, és nála ez az emancipáció kezdete, szerintem. Persze teljesen nem tud független lenni, hisz szexuálisan hol kiszolgáltatott a férfiaknak, hol függésben van tőlük a viktoriánus korban. A második részben a leszbikus pedig akár lehet ennek az előbbi karakternek a továbbtolása:  hogy a nők az emancipációt hova tudják a végletekig el- és kitolni, elvinni, el egész odáig, hogy minden férfi szimplán egy farok, és ezért csak gyűlőlik őket.

…és a te nevelőnőd, Kriszta?

Kriszta: Én egy szárnyaszegett nevelőnőcske vagyok, aki nagy szerelemmel ég az úrnője iránt. A második részben pedig az első részbeli Bettynek vagyok én az öregkori énje – és ott a másodikban már nő játssza így Bettyt. Az előbbi kérdésedhez kapcsolódva még: ebben a darabban olyan női karakter, akire igazán azt lehetne mondani, hogy “na, ez a csaj, ez működik!”, olyan karakter egy sincs. Az első részben Mrs. Saundersnek – aki az emancipációját lenne hivatott megélni – sem igazán megy ez, a második részben meg gyakorlatilag egy-egy csődhalmazt látsz, bármerre nézel is.

Zsuzsa: Az első részben egyáltalán nem comming out-olhat senki, teljesen le van fedve minden vágy
…pláne abban a viktoriánus korban….

Kriszta: Az első részben, van férfi és férfi közti szerelem is, ami a darabban teljesen kiveri a biztosítékot. Ezt így is rendezte meg Tomi (Ördög Tamás-a szerk.) Ám két nő közötti szerelemre úgy tekintenek csak, mint valami entyempentyemre,  legyintenek rá csupán. Kicsit odamaszatolnak, persze: “ejnye, ne már!”, de valahogy az a kisebb bűn, azt senki nem veszi komolyan: “két nő ölelgeti egymást, istenem, na és!” Viszont ha ezt két férfi teszi, akkor az kész, ott megáll a színdarab(mindketten harsányan nevetnek) – de ezt nem mondjuk el, nem spoilerezünk! (Nevet.)

Száger Zsuzsa / Fotó: Mihalicz Máté

Említetted, hogy ebben a Churchill-darabban egyik karakter sem talál önmagára, egyik sem tudja felszabadultan, öntudatosan vállalni saját magát. Valószínűleg azért, mert amikor a saját korában körbenézhetett a szerző,  maga sem talált maga körül semelyik irányban ilyet, nem?

Kriszta: Miért? Ma szerinted, ha körbenézünk, akkor találunk?(nevet) A saját korában – ahogy mondtad – az 1979, a ’80-as évek – de ezt mi elengedtük: úgy tekintjük, mintha a mában játszódna az a második rész. Annyira ordítóan aktuális, hogy “muszáj” elfogadnunk, hogy ez a mában van – nem csinálhatunk úgy, mintha csupán retró múltidézés lenne ez a második rész.

Számotokra ebben a darabban mi az, ami a mai Magyarországot idézi – annak ellenére, hogy ez mégiscsak a ’79-es Anglia világa?

Zsuzsa: Én még a nagyváros Budapestjén belül is egyszerre találom meg a viktoriánus és a kortársi “modellt”, ha a nemi szerepeket, az identitást és az emancipáció fogalmát nézem.(kacag)

…úgy nőttünk bele ebbe a mai világba, hogy közben az egyik lábunkkal még mindig a “viktoriánus korban” vagyunk…

Zsuzsa: Szerintem igen!. Nagyon sok olyan mintája van a szüleinknek, a nagyszüleinknek körülöttünk, amelyekből  még csak most kezdünk kitörni. Ugyanakkor ma már sokkal nagyobb a szabadság és a társadalmi elfogadás szexuális téren. Ezek a minták egyszerre, egymás mellett vannak jelen itt ma Magyarországon – ezért is fontos nekünk ez a darab. Talán nem is véletlen, hogy ennek a darabnak mi csináljuk most az itthoni bemutatóját…

Folytatást itt talál.