“Meg kell tanulni előbb magadat” – Interjú Bakonyi Alexával

2017 december 18. hétfő, 8:07

Szilveszter délutánján mutatják be a Nyáry Krisztián műve alapján írt Így viszik át c. előadást a Mozsár Műhelyben. Az egyik alkotóval, Bakonyi Alexával beszélgetett a Pószékfoglaló temperamentumról, férfiversekről, a szerelem átvihetőségéről és persze a versekről is…
Nálad ki, mi viszi át a szerelmet?

Most épp egy nagyon intenzív korszak. Általánosságban természetesen a kapcsolódásaim: maga a szerelem, család, barátok, színház.

Számodra az intenzitás mennyire meghatározó?

Borzasztó rapszodikusan nevelkedtem: hatalmas nagy szeretések, óriási nagy szakítások közepette. A szülői öndefiníció szerint mi egy olaszos család vagyunk (bár nagyapám Gonzales Béla volt): mindent nagyon megélt mindenki nálunk – ezért aztán van bőven hozott anyag, amiből dolgozhatok.(nagyot kacag)

Neked ez inkább hozott a személyiségedhez, vagy inkább morzsolt abból?

Nagyon örülök, hogy az életem első időszakát semmilyen szempontból sem “spóroltam” el. Jólesik ebből tovább lépve a mába középutat, harmóniát keresni. Örülök az idő előrehaladtának, mert azt érzem, hogy most kezdek lenyugodni kicsit. Pl. tizenkét évesen azt éreztem, hogy lekések valamiről – s aztán, hogy tizennégy évesen minimum popsztárnak kellett volna már lenni. Úgy éreztem, hogy én vagyok a fehér nyúl Alice Csodaországában! (nagyot nevet)

Vajon miért érezhetted ezt?

Ez a tinisztárok kora volt, amikor ez az egész amerikai globalizáció berobbant itthon az arcunkba. Az a kor, amikor a Walt Disney világ azt szajkózta, hogy ha akarod, ha teszel érte, ha hajszolod, akkor megkaphatod, a tiéd lehet.

A magad elé kitűzött célokat könnyen elérted, eléred?

Neeem, egyáltalán nem! (nevet) Elsőre sokszor látványosat tudok “ugrani“, ha valami teljesen újba kezdek. Ám az, hogy harmincegy leszek, mire megkapom a diplomámat, az nem feltétlenül azt mutatja, hogy számomra olyan könnyű lenne elérni a dolgokat…de nem is baj, egyáltalán nem baj!

Miért?

Szerintem erősebb volt bennem a félelem a “rendszertől”… Jártam előtte egy alternatív gimnáziumba, ahová ezervalahány gyerekből lettünk kiválogatva. Számomra így a kiválasztottság-kiválasztódás kérdésével volt egy plusz viszony, volt személyes megosztottságom, félszem. Rengeteg tehetséges gyerek közé kerültem a gimiben. Talán leblokkoltam. Vagy lehet, hogy egyszerűen csak későn érő koravén voltam. Nem tudom.

Bakonyi Alexa / Fotó: fotó: Neszmélyi Bea

Bakonyi Alexa / Fotó: fotó: Neszmélyi Bea

Abban a “koravén” korszakodban a szerelmes versekkel milyen viszonyban voltál?

Utólag visszaemlékezve: számomra meglepően felszínes viszonyt ápoltam a versekkel pont akkoriban. Hatévesen az olvasásba “menekültem”, nagyon sokat olvastam, de érdekes módon ez az olvasáséhség a kamaszkor vége felé háttérbe szorult. A személyiségem gyakorlati kifejezésének keresgélése, az éjszakai életmód, filmek, rengeteg zene és szociális élet mellett valahogy a vers-szenvedély akkoriban nem volt jellemző. Ezért utána aztán sok mindent “be is kellett pótolnom”. És ez most is tart. Igazából talán bajban lennék, ha holnapra egy felvételihez össze kellene állítanom a tökéletes anyagot. Nem igazán értem a mai napig sem, hogy mi az például, hogy “férfivers”… Rengeteg olyan skatulya van, amit akkoriban sem fogadott be az agyam… Például: mi az, hogy jól áll? Vagy: milyen alkat vagyok? A startkőnél még pont az érdekelt, mi az, amihez alapból semmi közöm, hisz azt már ismertnek véltem, és hova lehet elrugaszkodni. Túlbonyolítottam. Meg kell tanulni előbb magadat is, és főleg érthetőnek lenni. Mindez szerintem egyszerre annyira sok mindennek a függvénye, pláne egy felvételi helyzetben…- ezekkel küzdöttem is akkoriban nagyon sokat.

Szerinted ennek a szilveszteri bemutatónak az anyaga jól áll neked, jól érzed benne magad?

Remélhetőleg. Benne van akár a jutalomjáték lehetősége is, mert mindegyikünk négy-öt karaktert személyesít meg. Gyanítom, hogy ez az előadás nagyon hosszasan fog elkészülni. Most, december 31-re valamilyen megosztható stádiumba kerül majd, nyilván. De két különböző nő nem ugyanúgy ideges, nem elég magamból keresgélni, erre a fontos színészi mentalitásra nemrég nyíltam ki, és ezt az egész folyamatot bármeddig lehet tovább finomítani – ez az, ami külön izgat. Ha az nem iszonyatosan jó és jól mélyíthető kihívás, hogy az ember ennyiféleképpen létezhet ugyanazon keretben, akkor semmi, szerintem!(nagyot nevet)

A versek megszületése és a mostani előadásuk között egy derekas félszázadnyi idő van. Mennyire jó vagy nem jó, ha ez az időbeli különbség érződik?

Erdeős Anna rendező nagyon tudatos, határozott elképzelése volt egyfajta kortalanságban tartani a helyzeteket. Szinte bárkik lehetnénk, annak ellenére, hogy a költők, írók életükkel, munkásságukkal nagyon erős mintázatokat hagytak ránk mind a mai napig. Ám pont a szerelem az, ami mindenkivel történik – ha viszont nem történik, akkor azért történik. Mert a szerelem  számomra univerzális, mindent összekötő dolog. Az előadás  laza, etűdszerű struktúrájú, az adott jelenet nyelvezetét pedig az adott költő, író nyelvezete szerint írta meg Tóth Réka Ágnes.  Ez nem egy kiállok és elmondom típusú előadói est lesz, hanem minél inkább az “életszerűség” áll a fókuszban. Amellett, hogy formanyelvileg sok absztrahálást használunk.

A teljes interjút itt olvashatja.