Színpadon a Rejtő-hősök – Villáminterjú Porogi Dorka rendezővel

2017 december 26. kedd, 10:22

Porogi Dorka Budapesten született. Középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte, majd az ELTE Bölcsészettudományi Karán, magyar nyelv és irodalom szakon tanult. Színházrendezői oklevelet a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen szerzett. Dolgozott egyebek közt a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházban, az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínházban, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatával, valamint a csíkszeredai és székelyudvarhelyi teátrumokban. Porogi Dorkát, Vesztegzár a Grand Hotelben című első nagyváradi rendezése kapcsán Nagy Orsolya kérdezte.

Porogi Dorka

– Igen sokat rendeztél, dolgoztál erdélyi színházakban. Honnan a kötődés?

– Szinte csak erdélyi színházakban dolgoztam még, mert Marosvásárhelyen végeztem a rendező szakot, és az itteni színházak hívtak rendezni. De szívesen mennék Magyarországra is – Budapesten nőttem fel színházat szerető, színházba járó embernek, tehát ennek a két térségnek színházi kultúrája formált és nevelt, és nekem mindkettő meghatározó – nem kétfajta kultúra ez nyilván, hanem ezerféle. Nagyvárad jó helyen van, innen, gondolom, könnyen belátható mindkettő. (…)

– Milyen előadásnak ígérkezik a Vesztegzár a Grand Hotelben?

– Abszolút szövegközpontú előadás, olyan értelemben, hogy a szöveg diktálja az előadást. De itt ez is a cél. Ez egyrészt azt jelenti, hogy ahol Rejtő, azaz Hamvai Kornél – aki a Rejtő-regényt bravúrosan színpadra írta – pizsamát ír, vagy hotelszobát, ott mi nem találhatjuk ki, hogy inkább nercbundát használunk vagy orvosi rendelőt, mert akkor az egész krimi-kártyavár összedől, és nagyon érdekes lehet a végeredmény, de semmi köze nem lesz Rejtő humorához, mert noha Rejtő fergetegesen jó író, azt azért nehéz volna állítani, hogy a szövegei sokrétűek vagy sokféleképp értelmezhetőek volnának. Éppen az a bájuk és sajátosságuk, hogy „első körösek”, bizonyos értelemben dilettánsok, és valamitől mégis működnek, sőt, zseniálisan működnek (…) Örülök, hogy az előadáson Kupás Anna tervezővel és Bordás Attila koreográfussal együtt dolgozhatunk – ők is a Rejtő-regények világának színeiből, meseszerűségéből, fantasztikus humorából, stílusparódiára való hajlamából indultak ki a látvány és a színpadi mozgás megalkotásakor. (…)

– Nagyszabású előadás a Vesztegzár a Grand Hotelben, nagy csapattal.

– Tizenhat színész játszik benne a társulatból, ők elképesztő munka- és játékkedvvel, nyitottsággal fogadtak. Hozzájuk jönnek még a csoportos szereplők, akik főként diákok – nagy élmény találkozni velük, jó látni, hogy milyen nagyszerűek, bátrak, ez biztosan az iskolaprogramok és a színház, a nagyváradi színházi élet hatása. És ne felejtsük el a remek zenekart, amelyet Brugós Anikó vezényel.

A Rejtő Jenő azonos című regényéből Hamvai Kornél, Darvas Benedek és Varró Dániel által színpadra alkalmazott Vesztegzár a Grand Hotelben című zenés vígjáték szilveszteri bemutatójára minden jegy elkelt. A január másodikai ünnepi előadásra még kaphatók jegyek. További előadások: január 6-án, 17 órától (Papp Magda-bérlet), január 7-én, 19 órától (Halasi Gyula-bérlet), illetve január 31-én, 19 órától (Ady Endre-bérlet). 

Forrás: Nagyváradi Szigligeti Színház

 
 

Kapcsolódó anyagok