“Csak úgy megy, ha igazán mélyre ások” – Eladósorban Dunai Csenge

2018 január 10. szerda, 7:00

Dunai Csenge ebben a tanévben szerzi meg diplomáját a Kaposvári Egyetemen, Uray Péter osztályában. Gyakorlati évét a Győri Nemzeti Színházban tölti, emellett olykor forgat, szinkronizál, és tavasszal Budapesten is láthatja majd a közönség a Magyar Színházban. Hogy szakmailag mi hozza zavarba? Csak a siklók! Horváth Julianna interjúja.

December 9-én mutatták be az Abigélt a Győri Nemzeti Színházban. Csengével három héttel a bemutató előtt beszélgettünk.

Dunai Csenge / Fotó: Nemes Zoltán 'mettor' © All rights reserved

Dunai Csenge / Fotó: Nemes Zoltán ‘mettor’ © All rights reserved

Hogy vagy?

Húha. Most furcsán érzem magam. Próbálom Győrben az Abigélt, és eddig csak délelőttönként volt próba. Ez megvisel. Ginát játszom – a 100 oldalas szövegkönyvből 98 oldalnyi szövegem van… de nem is ez a problémám. Három hét van hátra a bemutatóig, és úgy érzem, hogy még el vagyok veszve. A forgószínpad forog jobbra-balra, én is forgok ott jobbra-balra…. Kíváncsi vagyok, hogy mikor fog összeállni a fejemben. Egyébként jól állunk. Forgács Péter nagyon felkészülten érkezett az olvasópróbára, pontosan tudta, mit akar. Mondta is, hogy az olvasó utáni három napban felteszi az egészet. Ez így is lett.

Ismerted a regényt?

Nem. A regényt csak most olvasom, de a filmet láttam korábban. Szép történet egyébként. Ez egy nevelődési regény, de nagyszerűen érzékelteti a háború jelenlétét is. Szerintem kultikus alkotás. Kevés esélyt látok arra, hogy olyan emberek üljenek a nézőtéren, akik ne ismernék ezt a történetet. No, meg idén ünnepeljük Szabó Magda születésének 100. évfordulóját is!

Győri Nemzeti Színház: Abigél / Fotó: Demerung Stúdió

Győri Nemzeti Színház: Abigél / Fotó: Demerung Stúdió

Mikor, és mivel kezdődött neked az évad?

Májusban volt olvasópróbám az Éjjeli menedékhelyből, amit Valló Péter rendezett. Négy hétig próbáltunk tavasszal, aztán szeptember 18-án mentünk vissza Győrbe egy főpróbahétre, és 23-án volt a premier, tehát az volt az idei első bemutatóm.

Milyen tapasztalat volt az Éjjeli menedékhely?

Most találkoztam először Valló Péterrel. Én őt annyira elismert rendezőnek tartom, hogy eleinte zavarban voltam, és szörnyen izgultam, mert féltem, hogy nem leszek elég jó. Döbbenetes volt, hogy már az első pillanatban kiderült róla: kristálytisztán elemez. Olyan pontos instrukciókat kaptam tőle, hogy nem volt kérdésem utána soha többet. Mindig egyből felvázolta a helyzetet, a karakterek múltját, jelenét, jövőjét, mindent tudott róluk. Nekem ez nagyon szimpatikus volt, és azt gondolom, hogy mindenféleképpen megsegítette a próbákat az, hogy minden színész tudta, mit játszik. Abban a pillanatban, hogy te tisztában vagy azzal, hogy kit játszol, ott magától értetődik, hogy mit kell csinálnod a színpadon.

Simon Kornéllal az Éjjeli menedékhelyben / Fotó: Győri Nemzeti Színház

Simon Kornéllal az Éjjeli menedékhelyben / Fotó: Győri Nemzeti Színház

Hogy érzed magad Győrben?

Nagyon jól, és olyan szerepeket is kaptam, amelyekben jól érzem magam. De az egyik legjobb érzés az, hogy nincs rivalizálás, és annyira felhőtlen a viszony a lányok között, amilyennel én még nem találkoztam, pláne színházon belül. Nekem már általános iskolában is az volt a tapasztalatom, hogy mindig megvolt, hogy ki miért utálja a másik lányt. Győrben ezt nem érzem, és úgy látom, nem is fogom így érezni. Hamar befogadtak. Egyébként korábban soha nem jártam ott, a várost nem ismertem, színészek közül sem ismertem senkit személyesen. Győr nagyon kedves város, hangulatos és tiszta!

Mit élvezel legjobban a színházi munkában?

Minden új feladat izgalommal tölt el, mert ilyenkor újra feltárhatom, amit réges-régen mindenki elől elzártam. Minden szereppel kell tudni azonosulni, meg kell keresni a játszott karakter, és az én személyiségem közti hasonlóságokat. Ez csak úgy megy, ha igazán mélyre ások. Ilyenkor aztán kincseket találhat az ember. Rég nem látott emlékek ezek. Annak is megvan a maga varázsa, hogy előadásról előadásra, próbáról próbára egyre több mindenre jöhet rá az ember saját magával kapcsolatban, ha igazán “keresgél”. Csodálatos, hogy a világirodalom összes női karakterével van valami közös bennünk. Ez a kutatni vágyás, ez a hasonlóság-keresés az évek alatt csak erősödött bennem.

A Kaposvári Egyetemen

A színház mellett máshol is számítanak rád: nem sokára a mozikba kerül egy film, amiben játszol.

Paraziták a paradicsomban címmel jelenik meg 2018 tavaszán az a film, amit idén tavasszal forgattam Kasvinszki Attila rendezésében. Nagyon picike szerepem van benne, nem is tudom, hogy a vágás után mennyire leszek fellelhető a filmben. Ez a munkám egy casting eredménye, ami azért fontos számomra, mert én ez előtt még soha életemben nem kaptam semmit casting alapján.

Élvezted a filmes munkát?

Igen, és nagyon vágyom a filmezésre. De ki ne vágyna rá? Talán lehet, hogy valakit frusztrál az, hogy ott rögtön jónak kell lenni. A színházban több hétig próbálunk valamit, a filmen meg van előtte egy próba, és utána egyből meg kell csinálni – jól! Én nagyon szeretnék minél többet forgatni. Kipróbálnám, hogy milyen az, amikor filmen kell főszerepet játszani. Mert egy előadás a próbafolyamat alatt összeáll, és tudsz a szerepen belül ívet húzni. Amikor pedig egy filmet forgatsz, akkor lehet, hogy az utolsó jelenetet veszitek fel először! Nem véletlenül két külön szakma.

Dunai Csenge / Fotó: Győr Plusz

Van valami, amivel zavarba lehet téged hozni szakmai téren? Teszem azt, ha improvizálnod kell, vagy ha fizikailag veszélyes helyzetet kell megoldanod…

Biztos, hogy van… De lehet, hogy úgy vagyok vele, hogy ide nekem az oroszlánt! Mondjuk egy forgatáson például jobban el tudok képzelni olyan helyzeteket, amik zavarba hozzák a színész, mint a színházban – a saját tapasztalatom alapján…Forgattam nyáron egy kisfilmet. Ott történt, hogy azt mondta a rendező: van itt egy tó, és azt szeretné látni, hogy a tó közepén állok. Lehet, hogy van néhány sikló a tóban, azoktól nem félsz? – kérdezte. Na mondom, én ezt nem! Én azoktól nagyon! Egyébként… nagyon fontosnak tartom egy színész pályája során azt a pillanatot, amikor először áll egyedül a semmi közepén, mankó nélkül. Az egyetemen mindig megvolt a biztonságérzetünk, mert ott volt az osztály, ott volt Uray tanár úr, ezért körülvett minket egy burok. Még amikor ki-kijárkáltunk szerepekre az egyetem alatt, akkor is el lehetett bújni amögé, hogy “én még csak egyetemista vagyok, még csak harmadéves vagyok”. Én most bekerültem egy teljesen idegen környezetbe: idegen színészek, idegen rendezők, idegen az ügyelő – nem ismertem a hangját az ügyelőnek! -, nem ismertem senkit. Egyedül kell feltalálnom magam, megoldanom helyzeteket – akár főszerepben, akár kisebb szerepben. Úgy álltam ott évad elején, mint Gina a Matulában. Igyekeztem, hogy elfogadjanak, hogy merjem vállalni a véleményemet, hogy ne kelljen szégyellnem azt, ahogyan beszélek, ahogyan játszom… érted? Bekerültem egy idegen környezetbe, és nem volt semmilyen fal, ami mögé el lehetett bújni. Szerintem egyébként ez a szakma alapja.

Fotó: Győri Nemzeti Színház

Fotó: Győri Nemzeti Színház

Szerinted miért érdemes színházat csinálni?

Azért, hogy megmutathassuk a nézőknek, hogy mi is esendő emberek vagyunk, hozzájuk hasonlóak. Akikkel ugyanaz történik, mint velük. Nincsenek egyedül a problémáikkal.

Szabadúszásra vágysz, vagy inkább bekerülnél egy társulatba?

Azt érzem, hogy nem vagyok abban a helyzetben, hogy a szabadúszás egy biztonságos életforma legyen számomra. Most még inkább veszélyesnek érzem. Jó lenne, ha megengedhetném magamnak, hogy ez legyen a vágyam, de jelen pillanatban azt gondolom, hogy az egyetemről frissen kikerülve valamiféle biztonságra lenne szükségem, ami egy társulat tagjaként lehetséges. Leginkább azt szeretném, hogy minél többet játszhassak egy olyan színházban – vagy színházakban -, ahol szükség van rám. Persze nem tudom, hogy mi lesz a következő évadban. Pont ezért nem szoktam eljátszani azzal a gondolattal – szakmai szempontból -, hogy mi lesz, vagy mire vágyom. Én sosem voltam az a típus, aki arról álmodozott, hogy neki majd milyen szakmai élete lesz. Én mindig csak azzal foglalkozom, ami előttem van, és mindig abból válogatok, amivel megkeresnek. Azt szeretném, ami lesz.

Fotó: Győri Nemzeti Színház

Fotó: Győri Nemzeti Színház

Anno Londonban is jelentkeztél egy színművészeti egyetemre. Miért nem oda mentél tanulni?

Az első rostán tovább jutottam, a második rostára pedig monológokat kellett megtanulni, természetesen angolul. Elkezdtem tanulni Csehovot, meg Shakespeare-t angolul, de annak ellenére, hogy jól beszélem a nyelvet, és hogy a gimnáziumban 4 éven keresztül játszottam angolul, valahogy azok a monológok nem estek jól. Nem állt a szöveg a számra. Azt éreztem, hogy ha nekem az érzelmeimet egy idegen nyelven kell kifejeznem és megélnem, az nem esik jól, nem természetes. Azt gondoltam, hogy valamiért én ide születtem, valamiért magyar az anyanyelvem, és ennek oka van. Ezért nekem magyarul kell azt mondanom, hogy szeretlek, és magyarul kell eljátszanom a legnagyobb örömet, a legnagyobb bánatot, és bármit a színpadon… Így a második rostára már nem mentem el, közben pedig felvettek Kaposvárra. Ennek ellenére ha megtalálna külföldön egy munka, örömmel vállalnám!

Dunai Csenge és Csankó Zoltán az Abigél olvasópróbáján / Fotó: Győri Nemzeti Színház

Dunai Csenge és Csankó Zoltán az Abigél olvasópróbáján / Fotó: Győri Nemzeti Színház

Mi tölt fel?

A legújabb hobbim, hogy eljárok trambulinos edzésre. Ilyenkor hihetetlen mennyiségű feszültség és energia szabadul fel bennem. Új emberekkel találkozom, tartozom egy közösséghez, és ezt fontosnak tartom. Mindig mosolygósan távozom az edzésekről!

Szerző: Horváth Julianna

 
 

Kapcsolódó anyagok