“Megkeresem, hogy mi az, ami előrébb visz” – Eladósorban Ticz András

2018 február 19. hétfő, 7:00

Ticz András Zalaegerszegen tölti az egyetemi hallgatók japános, dzsungles, karinthys, ügynökös, popfesztes mindennapjait. Idén végez Kaposváron, Uray Péter osztályában. András egy néptáncosan határozott, zongoristásan melankólikus, sikkes úriember. A vihar kapujában olvasópróbája után pár nappal ültünk le beszélgetni.

Mi a helyzet veled most Zalaegerszegen?

Elkezdtük Gergye Krisztiánnal A vihar kapujában próbáit, amiben a Koldus szerepét játszhatom. Nagyon izgalmasnak ígérkezik a próbafolyamat. Egy felvonás lesz, január 26-án mutatjuk be. Krisztián miatt azt feltételeztem, hogy mozgásszínházi előadás lesz, de tévedtem. Vannak ugyan benne harcok, de nem mozgásszínházi megközelítéssel dolgozunk. Én azért alkalmaztam az Uray-féle vállon-csípőn fogást, és azzal dobom be az egyik színészt a térbe… próbálkozom. (mosolyog)

A vihar kapujában

Hogy érzed magad a színházban?

Jól érzem magam. Egész évben foglalkoztatnak, és jó szerepek találtak meg eddig. Motivált vagyok! Nagyon szeretem figyelni a rendezőket, akikkel dolgozom, hogy megértsem, hogyan gondolkoznak. Szerintem ezért jó ott lenni a próbán még akkor is, ha az ember éppen nem dolgozik, csak figyel. Én a fejembe vettem, hogy a színházcsinálás közös munka. Valamelyik rendező azt mondja: te színész vagy, én vagyok a rendező, majd én tudom. Vannak olyanok, akik meg veszik az ötletet, és örülnek, hogy vele együtt gondolkozol. Korábban volt már, hogy belebuktam ebbe, de Gergyénél például nem így van.

Hogyan kerültél Zalaegerszegre?

Máriás Zsolt zalaegerszegi zenei vezetővel két évvel ezelőtt csináltunk egy zenés vizsgát.Akkoriban kérdezgetett bennünket, hogy “az É-t kiénekled? És farkasok neveltek?” Maugli szerepére kerestek valakit. Bekerültem. Lepróbáltam. És visszatértem a dzsungelből, mint egy férfi! Viccet félretéve: komolyan azt érzem, hogy előbb kellett volna egy ilyen tapasztalat. Olyan helyzetbe kerültem, ami rendkívül előremozdított színészileg. Furcsa is volt utána visszatérni az egyetemre.

(A dzsungel könyvében Schmidt Sárával, Rendezte: Bal József)

Milyen érzés nem az egyetemen lenni?

Furcsa. A családias lét hiányzik. De nem rossz az, hogy egyedül vagyok. Felnőttesebb az egész. Most már saját magamért vagyok felelős. Nagyon sok a szabadidőm, viszont ezáltal megismerem, hogy én mit szeretek, és mire vagyok képes magamtól. Egy jó tanárom mondta egyszer, hogy mögém mindig kell valaki, aki rugdos… Most én vagyok ez a valaki.

Mi az, ami nem hiányzik?

Most majdnem mondtam reflexből, hogy a kondi óra…meg a reggeli vívás. De igazából nem tudom… Nem hiányzik semmi. Akkor az kellett, most ez kell. Nem akarok semmihez se visszanyúlni, mert az nem jó. Ami meg hiányzik, azt megkeresem itt, hogy ebben a környezetben mi az, ami előrébb visz.

Idei első bemutatód a Tanár úr, kérem c. ifjúsági előadás volt. Személyes tapasztalatom szerint az egyik legkeményebb terep az általános iskolás közönség.

Féltem, hogy nem fogják érteni a diákok, és mégis nagyon elkapták. Emlékszem, egyszer úgy mentem be, hogy sikongattak… mint egy rocksztárnak! (Bár amikor fölmegy a függöny, és egyből tapsolnak, az veszélyes, ott már valami baj van, én azt mondom.) Szeptember 27-én volt a bemutatója, és már lejátszott. Szívesen csinálnám még… Az elején én vagyok Bauernek, a főszereplőnek a fia, aki megzavarja egy matekpéldával, amire az apa se tudja a választ. Majd a darab végén én vagyok Bauer fiatalkori énje a Találkozás egy fiatalemberrel-ből. Bár kicsi szerepem volt, de szerintem rám emlékeznek a legjobban, mert az elején van egy jelenetem, meg a végén – a közepén meg mindegy, hogy mit csinálsz, nem? Bár Uray tanár úr ezzel sosem értett egyet… (nevet)

(A Tanár úr, kérem-ben Farkas Ignáccal)

Ki rendezte?

Sztarenki Pál. Velem mindig nagyon barátságos, kedves, támogató volt. Már a Dzsungel könyve alatt is ott volt, figyelt és segített. Ő nem szid, ha elakad az ember, inkább bátorít. A vihar kapujában próbáin már úgy veszek részt, hogy meg akarom mutatni, hogy mit tudok, és túllépek magamon. Egyszerűen elfogadom azt, hogy amikor bemegyek a térbe, akkor nektek engem kell néznetek, és ez jó. Úgy érzem, hogy most lépek át ezen a küszöbön.

Említetted korábban, hogy az egyetemen sokáig nem volt kellő önbizalmad.

Billegtem, mert eleinte nem azt a visszajelzést kaptam, hogy nekem ott a helyem egyértelműen. Harmadikban éreztem azt, hogy BÁMM! Amikor Herczegh Petivel csináltuk a Beppe-Toffoló jelenetsorozatot. Egyetemei éveim legfelszabadultabb 3 hónapja volt. Ötleteltünk, hülyéskedtünk, önfeledten kerestük a jelenetből kihozható szélsőségeket, helyzetkomikumot. Nagyon szerettem azon dolgozni, öröm volt mindig újabb réteget keresni egy olyan jelenetben, amiben fejenként ha volt 4-5 mondatunk, és hát Petiről meg nem is beszélve…felpörget. Agyeldobás a javából. Rengeteg eszköz volt a kezünkben akkor: mozgás, zene, ének, pantomim, viccek, tárgyak, anyagok: víz, liszt, ruhák. Azt éreztem, hogy bátorságot, és hatalmas motivációt kapok, és ami a legfontosabb: magammal jóban lettem.

Milyen változást hozott ez az időszak?

Vettem egy olyan cipőt, ami kopogós talpú. Mindenki nézett az utcán, ami fura volt, de jó is. Ez ahhoz kapcsolódik, hogy elegem lett az asszisztálásból, a háttérből, előre akartam állni és megmutatni, hogy én is itt vagyok, én is tudok. A színház most ezt jelenti nekem, hogy mit tudok magamból általa kihozni, meddig tudok menni, és mit tudok ez által másoknak is megmutatni. Hiányzott nekem a képzésből, hogy azt mondják: ezt jól csináltad, ezt mentsd el. Tompos Kátyától olvastam, hogy mennyire jó dolog, amikor valaki megdicsér egy kis apróság miatt. Kipróbáltam: amikor láttam máson, hogy bizonytalan, de szuper amit csinál, megsúgtam neki – öröm volt látni aztán a szemében a ragyogást.

(A Minden másképpen van c. vizsgaelőadásban Herczegh Péterrel)

Arra emlékszel, hogy mikor kezdett el érdekelni a színház?

Utolsó éves voltam a Veszprémi Közgazdasági Szakközépiskolában, amikor beléptem az iskolai színjátszóba. Nagyon megtetszett az egész, a közgazdaságtant már nem szerettem annyira utána. Részt vettünk az Ádámok és Évák programban, és így kerültem kapcsolatba a Veszprémi Petőfi Színházzal. Megláttam, hogy keresnek valakit az Adáshiba című darabba, úgyhogy jelentkeztem. Tordy Géza rendezte, egyik utolsó rendezése volt. Az egyik jelenetnél azt mondta, hogy csak viselkedjek úgy, mintha otthon lennék. Én úgy tettem, mire ő: na, jó, ezt nem lehet! Mondom, akkor mit lehet? “Állj meg ott, fogd a széket egy kézzel, és úgy mondd el a szöveget!” A főpróbahéten, nem viccelek, minden alkalommal erővel kellett lefejtenem a kezemet a székről a jelenet végén, úgy begörcsölt a lámpaláztól. Egy-két napig ez volt, aztán elmúlt, és nagyon jól éreztem magam, csodás másfél hónap volt. Figyeltem, lestem, hallgattam a „nagyok” sztorijait. Beszippantott ez a világ.

Mi érdekelt akkor, és mi érdekel most a színházban?

Akkor maga az életforma tetszett, és úgy mentem el felvételizni, hogy majd ők tudják, hogy kellek-e ide. Horváth Lajos Ottó azt mondta az egyik mesterségórán: “András, maga olyan, mint egy ENSZ megfigyelő: csak néz, de nem szól semmit se hozzá.” Ez nagyon megmaradt. Csak figyeltem, mert nem tudtam, hogy ezt hogy kell? Ez mi? Ha meg hozzászóltam, akkor nagyon nem értettem egyet. Ottótól például azt tanultam meg, és adom tovább azóta is, hogy nem az a legfontosabb, hogy én mit gondolok egy helyzetről (az is nagyon fontos persze), de hogy meg tudjam érteni, hogy a másik miért teszi azt, amit tesz. Ez egy szerepnél kulcsfontosságú, mert meg kell tudni érteni, különben nem tudod eljátszani.

Mivel foglalkozol a szabadidődben?

Több időm van a családra, mint az egyetemen volt. Nemrég nagybácsi lettem! Varázslatos az a pici gyerek, éjjel-nappal vigyorog. Egyébként próbálok mozogni – hol edzés, hol tánc, ilyesmi. Zenélek és utazgatok. Magánéletet élek. (mosolyog) Emellett elkaptam egy-két embert a színházban- meg magamat is – zenével. Akarok év végén egy koncertet, ahol mindenki hozzátesz egy kicsit ahhoz, amit kitalálok. Persze leginkább a szakdogával kellene foglalkoznom…

Milyen szerepid lesznek még az évadban?

A következő szerepem Happy lesz Az ügynök halálában, Lukáts Andor fogja rendezni. Azt pedig a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című musical követi, ahol a Fiú szerepét kaptam meg. Itt ismét Bal Józseffel és Ladányi Andreával dolgozhatok majd együtt. Mindkettőt kíváncsian várom.

Andris a beszélgetésünk óta eltelt időben már elkezdte Az ügynök halála próbáit, melynek bemutatója március 2-án lesz a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban. Kéz – és lábtörést!

Szerző: Horváth Julianna