Középpontban a döntéseink felelőssége – A Terror Tatabányán Vidovszky György rendezésében

2018 február 24. szombat, 7:00

A Jászai Mari Színház 2018. február 24-én tartja Ferdinand von Schirach Terror című drámájának bemutatóját.

A tatabányai teátrum – a Katona József Színház után – a második hazánkban, mely Schirach darabját műsorára tűzi. A Jászai Mari Színház az évad bemutatóinak sorában – nem véletlenül – a Tizenkét dühös ember januári premierjét követően mutatja be a Terrort. Az előadást Vidovszky György rendezi.

Vidovszky György

A darab központi kérdése szerint azt vizsgálja, hogy Lars Koch vadászpilóta (Dévai Balázs) jól döntött-e azon a napon, amikor a kiadott parancs ellenére egy, a terroristák által eltérített, teli utasszállító gépet – a még nagyobb katasztrófa elkerülése érdekében – néhány lövéssel a földre kényszerített. A gép ugyanis 164 emberrel a fedélzetén egyenesen a müncheni stadion felé tartott, ahol 70.000 ember várta a Németország-Anglia futballmérkőzést. Kochnak döntenie kellett. De milyen parancs alapján? Lelőheti-e az emberekkel teli gépet, hogy megmentsen 70.000 embert? Vagy kövesse feljebbvalója parancsát, és hagyja, hogy bekövetkezzen a katasztrófa?

Dévai Balázs, Király Attila

Döntéséről néhány héttel később egy bírósági tárgyalás során ad számot. Ezt a fiktív tárgyalást kíséri végig az előadás, amelyben a szerző a végső döntést meghozó esküdtszék szerepét a nézőkre osztja úgy, hogy a közönségnek az előadás végén szavaznia kell Lars Koch bűnösségét illetően.

Dévai Balázs, Tóth Rita, Bakonyi Csilla

A tárgyalás során a történtekkel kapcsolatban felmerülő érvek és ellenérvek tiszta, világos, elterelő körülmények nélküli megfogalmazásában segítenek a tárgyalóteremben megjelenő szereplők: a bíróság elnöke (Egri Márta), a vádat képviselő államügyész, Nelson (Bakonyi Csilla), a védőügyvéd, Biegler (Kardos Róbert), a repülőgép lelövése során elhunyt egyik áldozat tanúként beidézett felesége, Franziska Meiser (Danis Lídia) és Christian Lauterbach, a légvédelem tisztje (Király Attila).

Egri Márta

A darab tatabányai színpadra állításával kapcsolatban
Vidovszky György rendező a 24 Órának adott villáminterjút:

Schirach első színpadi műve az emberi döntés felelősségét állítja középpontba. Milyen elképzeléssel látott a darab rendezéséhez a tatabányai társulattal?

A Jászai Mari Színház kért fel kifejezetten ennek a darabnak a megrendezésére: ez nagy kihívás, hiszen a Terror című darabból a tatabányai lesz a második magyarországi bemutató! Az mindig érdekelt, hogy olyan előadást hozzak létre, amiben a néző nemcsak eljön és szórakozik, hanem az érzelmi bevonódáson túl aktivitásra is kényszerül. Ez a dráma sajátos interaktivitást kínál: a nézők az előadás végén arról szavaznak, hogy felmentenék-e a vádlottat, vagy nem.

Kardos Róbert, Dévai Balázs

A kérdés az, hogy helyesen döntött-e a pilóta, amikor választania kellett: a 164 utast szállító gépet földre kényszeríti, hogy elkerüljön egy nagyobb katasztrófát. Lehet jól választani?

Nincs jó választás! A vádlottnak döntenie kellett, lelőheti-e az emberekkel teli gépet, hogy megmentse a stadion hetvenezer nézőjét. Igazi drámai helyzet, hiszen a főhősnek, a dráma klasszikus szabályai szerint két rossz közül kell választania. Schirach színpadi műve az emberi döntés felelősségét állítja középpontba, és arra keresi a választ, van-e különbség élet és élet között? Az egész darab egy tárgyaláson zajlik, és úgy épül fel, mint egy krimi. A néző követni tudja ezeket az érveket, mint ahogy egy krimiben is találni újabb és újabb bizonyítékokat vagy támpontokat, ahogy kibomlik egy eset minden részlete. Ezeket az érveket az író nagyon ügyesen tudta beépíteni a darabba. Ez egy szellemi játék, és a lényege, hogy a néző egy fiktív helyzetbe kényszerítve éli meg, hogy a döntéseink minden részlet birtokában lehetnek csak felelősek! Ezt én különösen fontosnak tartom a mai Magyarországon, éppen a választások évében. Néhány hét múlva komoly döntésre kényszerül az ország: úgy látom, az emberek általában nem a tények ismeretében döntenek, hanem érzelmek és felületes információk alapján.

Egri Márta, Bakonyi Csilla

Az előadáson végig a tárgyaláson vagyunk, a bírónak, a védőügyvédnek, az ügyésznek megvan a feladata. Ki a kulcsszereplő?

Az államügyész, aki a vádat képviseli, ő sokat tud fordítani a néző kezdeti véleményén, az ő szerepe ezért meghatározó. A darab úgy épül fel, hogy a védelem csak az elején és a legvégén nyilvánul meg egy-egy védőbeszédben. Az előadás tehát végig a pillanatnyi megérzés alapján születő döntéseink ellenpróbája. Ez nem azt jelenti, hogy mindenki megváltoztatja a véleményét, de a tények alapján el tudja dönteni, változtat-e vagy kitart az eredeti álláspontja mellett. Ezt igen szemléletesen mutatja a színdarab nemzetközi weboldala (http://terror.theater), amelyen színházanként, azaz a Terror valamennyi eddigi játszóhelyére vonatkozóan összesítik a leadott szavazatokat.

Danis Lídia

A szavazás? Ez hogyan történik?

Ez valóban különös és interaktív megoldás, a nézőket így bevonni az ítélkezésbe. Elektronikus szavazás lesz, ahol az összes néző leadhatja a voksát egy gép segítségével, csak meg kell nyomni az egyik gombot, és a rendszer egyből összesíti is az eredményeket. A nézők a tárgyalás során hallottak alapján mérlegelhetik, bűnös-e Lars Koch vagy sem. Magyarországon a Jászai Mari Színház a második, amelyik bemutatja Schirach darabját, csatlakozva ezzel ahhoz, a világ legkülönbözőbb pontjain található több tucatnyi színházhoz, ahol a nézők már döntöttek a vadászpilóta bűnösségérő. Nyugat-Európában, ezen belül Németországban nagyon népszerű a Terror, Kelet-Európa színházai még nem fedezték fel maguknak ezt az ugyancsak aktuális drámát.

(Az interjút készítette: Veizer Tamás, 24 Óra)

További információk az előadásról: http://jaszaiszinhaz.hu/darab.php?id=173