“Csak állandó társulat tud arculatot adni a színháznak” – Interjú a Berliner Ensemble vezetőjével

2018 február 26. hétfő, 7:30

Oliver Reese igazgatóval és rendezővel múltról, jelenről és tervekről beszélgetett Kornya István.

Brecht és Thalheimer, Grass és Reese. Német művek, német rendezők. A berlini színházi élet egyik „csúcsszerve”, a Berliner Ensemble – vagy ahogyan röviden nevezik: a BE – két előadással szerepel a MITEM-en.

Az interjút másodközlésben olvashatják. Elsőként a Nemzeti Magazinban jelent meg.

Oliver Reese / Fotó: Katharina Poblotzki

Oliver Reese / Fotó: Katharina Poblotzki

Milyen helyet foglal el a BE a német színházi szcénában?

– A Berliner Ensemble története – kivált a Bertolt Brecht által fémjelzett évek okán is –, az a színház, amely a leghitelesebben foglalkozik politikai anyagokkal, és markáns kortárs, szerzői profillal rendelkezik. Itt volt 1928-ban a Koldusopera ősbemutatója, 1954 és 1956 között pedig maga Brecht volt a művészeti vezető (az igazgató Brecht felesége, Helene Weigel színésznő volt, aki haláláig, 1971-ig vezette a BE-t –K. I.). Tartalmi programja még az 1990-es évek elején, Heiner Müller idején is egyértelműen politikus volt – ez azonban szinte teljesen eltűnt. Az elmúlt években döntően klasszikusok konvencionális előadásai és Robert Wilson néhány rendezése miatt volt népszerű a BE. Most olyan európai jelentőségű rendezők leltek új berlini otthonra itt, mint Michael Thalheimer és Frank Castorf. Mellettük fiatal rendezőket és szerzőket kívánunk hosszú távon támogatni. A Berliner Ensemble-nek összetéveszthetetlen hangot kell képviselnie az öt jelentős berlini színház között, és azon túl is!

Claus Peymann, aki a német színház egyik nagy figurája, 18 éven át vezette a BE-t. Ő is és még sokan botrányosnak találták, hogy pályázott a vezetésre. A 2017/18-as az ön első évadja a BE intendánsaként. Kicserélődött a társulat, teljesen új a repertoár. Elég volt egy fél szezon, hogy a „világvége” hangulatot átvészeljék?

– Ó, itt több dologban is hevesen ellent kell mondanom. Semmi esetre sem „pályáztam”, hanem Klaus Wowereit, Berlin polgármestere keresett meg azzal, nem akarnám-e idő előtt otthagyni a Schauspiel Frankfurtot, és Berlinbe jönni. Az igaz, hogy Peymann átkokat szórt az utódjára – de leginkább talán azért, mert 80 éve ellenére még továbbra is szívesen maradt volna intendáns. Egyébként senki sem felelt volna meg neki utódként. A csapatom és a programom nagyon kedvező visszhangra talált a sajtóban – és az első öt hónapban a közönség soraiban is. Az új társulatnak 28 szerződtetett tagja van, ami Berlinben abban az értelemben politikum, hogy a Volksbühnén (a BE intendánsváltásával egy időben Frank Castorf 25 év után távozott a Volksbühnéről – K. I.) a társulatot felszámolták. Én valóban mindössze csupán két színészt tartottam meg a korábbi társulatból, a többiek mind újak – de amikor az emberek látták, hogy sok sztárt és jelentős művészt szerződtettem, a reakció elsősorban az öröm volt. Valóban teljesen új repertoárt építünk, olyan fontos előadások kivételével, mint Wilson 2007-es Koldusoperája és Heiner Müller 1995-ös Arturo Ui rendezése. Ez már színháztörténet! Ezeknek maradniuk kell, amíg csak lehet!

Berliner Ensemble: A kaukázusi krétakör / Fotó: Horn

Berliner Ensemble: A kaukázusi krétakör / Fotó: Horn

A régi nézők kíváncsiak és hűségesek? Vagy új közönséget kellett építeni?

– Tényleg boldog vagyok, hogy szinte minden bérletesünk maradt, és hogy a közönségünk fiatalodott ugyan, de nem cserélődött ki teljesen. Nem akarok senkit megsérteni vagy elveszíteni. A legfontosabb: teltházzal működünk, a berliniek kíváncsiak a programunkra.

Mi az ön színházfilozófiája?

– Mélységesen hiszek abban, hogy a színház középpontjában a színész áll. Csak állandó társulat tud arculatot adni a színháznak, kivált egy olyan városban, mint Berlin, ahol hatalmas a konkurencia és a kínálat. Programot tekintve szükségesnek érzem, hogy reagáljunk korunk nagy politikai változásaira. Az európai összetartás veszélyben van, a brexit bennünket Németországban nagyon megrázott, ahogyan sok angol művészt is. Az olyan egomán politikusok miatt, mint Erdogan és Trump, komoly politikai tényező lett a bizonytalanság. A jobboldal előretörése némely országokban, a szélsőségesen jobboldali párt a német Bundestagban az embereket aggdalommal tölti el, és a művészettől és a színháztól remélnek válaszokat. Számukra kortárs programot kell kínálnunk.

A kaukázusi krétakör volt az ön igazgatásának egyik legelső bemutatója. Ez a Brecht-darab jön a MITEM-re a Brecht-színházból. Ez szimbolikusan is fontos önnek?

– Igen, bevallom, hogy a BE új nézőpontból akar Brechtre tekinteni, ami az elkövetkező években is foglalkoztatni fog bennünket. Thalheimer súlyos, közvetlenül az érzelmeket célzó rendezése számomra modellértékű.

Berliner Ensemble: Bádogdob / Fotó: Birgit Hupfeld

Berliner Ensemble: Bádogdob / Fotó: Birgit Hupfeld

A MITEM-re érkező másik előadás A bádogdob, amelyet a Nobel-díjas Günter Grass írt. Ön a 20. század német történelmét feldolgozó gigantikus regényből monodrámát csinált. Miért érdekes ma ez a történet?

– A bádogdob mestermű – egyfelől nyelvileg, mert Grass fantasztikus, komplex és rendkívül zenei nyelven mesélteti az örökre hároméves Oskar Matzerathot. De az is izgalmas, hogy ennek a groteszk alaknak az élete milyen szorosan összefonódik a német történelemmel. Az én feldolgozásomban a 1945-ig tartó időszakra koncentrálok. Meg kell küzdenünk ezzel a „leckével”!

Egyből igent mondott a MITEM meghívására. Miért?

– Barátságban vagyok néhány magyar színházi emberrel, időről időre követem a magyar színház életet – az európai párbeszédet pedig nagyon fontosnak tartom. Ezért örültem annak, hogy egy politikailag ennyire elkötelezett darabbal folytathatunk párbeszédet a magyar közönséggel, mint amilyen A kaukázusi krétakör.

Az interjút készítette: Kornya István/Nemzeti Magazin

A kaukázusi krétakör április 14-én és 15-én a Nagyszínpadon, a Bádogdob április 16-án a Gobbi Hilda Színpadon lesz látható.

 

 
 

Kapcsolódó anyagok