“Nekem a színpad az igazi szerelem” – Villáminterjú Viczián Ottóval

2018 február 27. kedd, 14:24

Pattanásig feszített energia jellemzi. Viczián Ottó lételeme a színház, emellett pedig rengeteg külhoni színésznek kölcsönözi rendszeresen nem mindennapi orgánumát. A napokban újabb premierre készült. Herczeg Ferenc Bizánc című darabjában a főszereplő Konstantin császárt alakítja az Újszínházban. A Jászai Mari-díjas színművész a próbák szünetében nyilatkozott.

Almási Sándor, Viczián Ottó / Megszámláltatott fák / Fotó: Újszínház

Almási Sándor, Viczián Ottó / Megszámláltatott fák / Fotó: Újszínház

Azonnal felvették a Színház – és Filmművészeti Főiskolára. Volt más terve is arra az esetre, ha nem sikerült volna a felvételi?

Valójában ez volt az egyetlen elképzelésem, színész akartam lenni. Olyannyira erre vágytam, hogy nem is jelentkeztem máshová.

Egy vidéki kisvárosból került fel Budapestre a főiskolára. Hogyan emlékszik vissza ezekre az évekre?

Nagy változás volt, hogy egyik napról a másikra egy egészen más élettérben kellett megtalálni a helyemet. Nem tagadom, lélekpróbáló feladat volt, de sokat segített,, hogy egy remek közösség tagja lettem. Szerencsésnek mondhatom magamat, hiszen olyan tanáraim voltak, mint Huszti Péter, Kerényi Imre, Benedek Miklós. Soha nem próbálták meg irányítani a bennem zajló folyamatokat, segítettek tudatossá tenni mindazt, ami addig ösztön szinten munkált bennem. Sokat kaptam tőlük, hittek bennem – szép emlékeket őrzök ezekről az időkről.

A főiskola után azonnal a Madách Színházba került, melynek tíz éven át tagja volt. És közben a szinkronstúdiók is megismerték a nevét.

A szinkron érdekes feladat, egészen más jellegű kihívás. Volt egy-két filmes szerep is, de nekem a színpad az igazi szerelem. A Madách Színházban mindenféle karakter megtalált, és én mindegyikben megtaláltam önmagamat. Az utolsó években már egyre több zenés művet tűztek műsorra, a prózai darabok a Stúdiószínpadra szorultak. A kisszínpadok intim hangulatát nagyon szerettem.

Megszámláltatott fák / Fotó: Újszínház

Megszámláltatott fák / Fotó: Újszínház

10 Madáchos év után után új kihívásokat keresett. Mi volt a váltás oka?

Egyre inkább kevesebb prózai művet tűztek műsorra, nem láttam ott már a jövőmet. Huszti Péterék Sopronba mentek, ott folytatták azt a vonalat, amit a Madách Kamarában és a Stúdiószínpadon vittek korábban és amit én nagyon szeretek. Így mentem velük, azt folytathattam, amit kedveltem . Csodás szerepek találtak meg ebben az időszakban, megismertem Csiszár Imre rendezőt, akivel hatalmas élmény volt színházat csinálni. És ekkoriban kaptam a Jászai Mari-díjat. Csupa – csupa jó élmény.

Következett két év szünet a színpadon, a tavalyi évadban pedig az Újszínházban láthatta viszont a közönség. Mi volt az oka annak, hogy igent mondott a felkérésre?

A Megszámláltatott fák című darab rendezésére Csiszár Imrét kérték fel, aki engem képzelt el a főszerepre. Imrével mindig rendkívül izgalmas a munka, így örömmel mondtam igent a feladatra.

A napokban újabb premierre készül, ezúttal Herczeg Ferenc Bizánc című darabját viszik színre az Újszínházban, ahol szintén a főszereplő Konstantin császárt alakítja. Hogyan találta meg ez a szerep?

Ez egy nagyon kedves történet. Közel áll hozzám a történelem, nyáron éppen az 1453 című könyvet olvastam, ami Konstantinápoly elestéről szól. Éppen ekkor kérdezték meg, hogy elvállalnám-e Konstantin szerepét a Bizáncban. Herczeg Ferenc Bizánc című történelmi drámája a végső ostrom előtti időszakot és a birodalom bukását dolgozza fel. Mindezt az utolsó császár, XI. Konstantin szemszögéből. A darabot Nagy Viktor rendezi. Már a könyv olvasáskor körvonalazódott bennem egy elképzelés, milyen is lehetett az utolsó bizánci császár figurája, szóval nagyon is kedvemre volt a szerep. A próbák során a karakter persze tovább formálódott, színesedett. Konstantin császár izgalmas alakja a történelemnek, aki egyszerre vesztes és hős. Vesztes, hiszen a valóságtól elzárva, félistenként élt sokáig. Végül azonban a török támadás szétrobbantotta a pazar illúziót,ami őt addig körülvette és ő ekkor vált hőssé. Míg a bizánciak nagy részét a megosztottság, az önös érdekek hajtották, Konstantin megpróbálta megvédeni a keresztény kultúra, és népe utolsó bástyáját, a várost és ezért meghalni is kész volt.

Viczián Ottó / Fotó: Újszínház

Viczián Ottó / Fotó: Újszínház

Herczeg Ferenc a császár mellé két nőalakot is “megteremtett”, noha a valódi Konstantinnak élete ebben a szakaszában már nem volt párja. Hogyan látja a két nő és a császár viszonyát ebben a történetben?

Igen, két egymással éles ellentétet alkotó nő is szerepel. Az egyik Iréne császárné, noha a történelmi históriák szerint ekkoriban Konstantinnak nem volt felesége, Asszonya lehetne az utolsó szövetségese, ám az uralkodásra és hatalomra éhes Iréné számára a császár, akinek szerencsecsillaga leáldozóban van, nem vonzó partner többé. Megjelenik azonban egy különös nő, aki titkon szerelmes a császárba és meghalni is kész uráért. Nagy Viktor, a rendező nagyon izgalmas megközelítésben mutatja be ezt a figurát: nem is lehet eldönteni, hús -vér nő, vagy csak egy látomás, Thanatosz, a halál angyala. Thanatosz a görög mitológiában férfi, de sokkal jobb, hogy itt egy csinos nő testesíti meg. És nagyon izgalmas eljátszani a császárt, aki a halálra készül, miközben végig ott van mellette a halál angyala. És nem csak egyszerűen ott van, hanem szerelmes belé.

Van esetleg szerepálma?

Minden szerepet szeretek, mindegyikben ott a lehetőség az átalakulásra: amikor egy karakter és a személyiségem között megszületik a kapcsolat és létrejön az alkímia, az olyan rendkívüli élmény számomra, amit sohasem tudok megunni.