„Az én kompetenciám a szöveg” – Interjú Háy Jánossal

2018 március 10. szombat, 7:22

Háy János: Utánképzés ittas vezetőknek című keserédes komédiáját mutatja be a Magyar Színház. Ennek kapcsán nyilatkozott a szerző.

– Üldögéltünk az olvasópróbán, hallgattuk a megjegyzéseidet és nem tudunk szabadulni attól a gondolattól, hogy ez egy “kulcs-dráma”. Veled ez megtörtént. Megtörtént?

Háy János: Nem tudom, mit jelent az, hogy kulcs-dráma. Minden műnek van reáliaalapja. Valahonnét el kell dobbantani, hogy nagyképűen mondva a létről lehessen beszélni. Ebben a darabban sorsok vannak felmutatva egy speciális környezetben. Utánképzésen, ami azt hiszem, sokak által tudott, hogy van. E tudáson túl pedig már csak egy kérdés releváns, hogy a darab belső rendszerében igaz-e a történet. Én szomorú volnék, ha ez a darab pusztán az utánképzésről, vagy netán az ittas vezetésről szólna.

Háy János

– Ebben az országban (esetleg máshol is) az alkoholos állapot egyáltalán nem ok a megvetésre. Olyan családias. Nincs ebben valami jelentős öncsalás? Lecsúszik néhány feles és minden elviselhetőbb. Ez mintha életvezetési koncepció is lenne? A közállapotok elviselésére tett kísérlet?

Tőlem teljesen idegen, hogy bárkit bármiért megvessek. Íróként megengedhetetlen volna, hogy morális ítéleteket hozzak, netán bíráskodjak a szereplőim felett, de alapvetően magánemberként is idegenkedem mások megítélésétől. Hogy mi öncsalás, ezt nem tudom, hisz a kérdésben ítéletek hangzanak el, hogy azért mert lecsúszik néhány feles, minden elviselhetőbb. Ez egy feltételezés, lehet, hogy éppen nem. Ráadásul, a legtöbb ember nehézsége nem a közállapotokból ered, hanem a magánvilágból. Amúgy pedig a hazai ivászat elég elkeserítő, s elkeserítő, hogy kormányok jönnek-mennek, s a füves cigire fújnak, ahelyett, hogy szívnák, de az alkoholproblémával alig foglakoznak. De ebbe nem akarok belemenni, mert a darabnak nem tétje a hazai alkohol-állapotok bemutatása.

– Az Utánképzés karakterei mellettünk-velünk élnek. Súlyos anyaggyűjtés előzte meg a drámaírást, vagy csak hátradőltél és hagytad, hogy a figurák éljék az életüket? Akik az életben annyira hétköznapiak, hogy esetleg más észre sem veszi őket.

Általában hátradőlök, amikor írok, mert a gerincproblémáim miatt fekve dolgozok. De hogy ne kerüljem meg a kérdést, az író bárhol kóborol, akár a jelen valamely tájékán, akár a messzi múltban, a szereplőit, a szereplői környezetét meg kell ismernie, anélkül nem megy a dolog. Anyagot gyűjteni jó, írni még jobb. Bár ebben különbözőek vagyunk. A lényeg, hogy egy paradoxonnal éljek az írói munka nem azért nem nehéz, mert könnyű.

– Olvasópróbán itt voltál. Láttad a színészeket, némelyeket biztosan ismered is. Beszélgettél a rendezővel, a tervezőkkel. Mennyire vagy nyugodt?

Rendkívül jó minőségű a csapat. Nagyon jó volt látni, hogy Lengyel Feri rögvest fog mindent, s a színészek már az anyaggal való első találkozáskor egészen közel kerültek a karakterekhez. Ügyes és egyszerű a díszlet. Szeretem, ha nincs tárgyi túlburjánzás a színpadon. De hangsúlyozni kell, ebben a folyamatban én csak külső szemlélő vagyok. Más művészek felelőssége is izgalma építi a történetet. S én ebbe az épülésbe semmiképp nem akarnék belekotnyeleskedni.

– A színdarab írójaként vannak konkrét színházi megoldások a fejedben? Személyek, kosztümök, díszlet?

Nincsenek. Én a szövegre koncentrálok. Nem is akarok abból kikacsingatni, mert nem akarom, hogy a szöveg problémáig esetleg egy jó színészre gondolva megoldottnak tekintsem. Nem vagyok színházi ember, nem szeretnék más szakma működésébe beleavatkozni. Azt hiszem, ha az ember nem tud bízni az alkotótársak művészi felelősségében, az jobb, ha nem ír színdarabot. A próbafolyamatban is csak annyiban veszek részt, amennyiben a rendező, a színészek ezt igénylik, de akkor is szigorúan ragaszkodom hozzá, hogy az én kompetenciám a szöveg. Ha a rendező akarja, hogy véleményt mondjak valamiről, persze elmondom. A külső szem néha segít. Én is elolvastatom az írásaimat, s általában hallgatok a kritikára, de ha nem, akkor is átgondolom, hogy miért nem.

– Visszatérve az ittas vezetésre és a komolyan vehetőségre. Felmerült benned, hogy bárki, aki ittasan autót vezet az potenciális gyilkos?

Az autóvezetés általában megnöveli bennünk a potenciális lehetőséget, hogy gyilkosok vagy netán áldozatok legyünk. S ha azokká válunk, mindegy, hogy felmentenek-e vagy nem a bíróságon, mert a tízparancsolat nem fog felmenteni. Sokáig lehetne ezt feszegetni, s biztos nehezebb azzal a tudattal élni, még akkor is, ha egyértelmű, hogy az eléd lépő gyalogos volt a bűnös, hogy ha nem iszom, akkor a reflexeim jobban működtek volna. Másrészt viszont, ha ittas voltál, abstart elmeszel a bíróság, ha nem, akkor felment. Könnyen lehet, hogy akit a külső döntnökök bűnhődésre ítélnek, könnyebben tud megbirkózni a lelki teherrel, mint az, aki magára van hagyva, mint bűntelen gyilkos. De nem akarok itt meddő moralizálásba süppedni… Személy szerint nem szimpatizálok az ittas vezetéssel, s nem röhögcsélek együtt azokkal, akik a részegen való vezetésük kalandjaival kérkednek. De például a zéró tolaranciával nem értek egyet, még akkor sem, ha én magam soha nem voltam olyan, hogy na jó egy sör még belefér.

Szerző: S. E.

Magyar Színház

 
 

Kapcsolódó anyagok