Holt lélek és alvajárás – Villáminterjú Dankó Istvánnal

2018 április 08. vasárnap, 9:00

Pénteken mutatták be a DEKK Színház és a Füge Produkció Magyar nátha c. kortárs kabaréját a Jurányi Inkubátorházban. A darab egyik szereplőjével, Dankó Istvánnal tartalmi partnerünk, a Pótszékfoglaló beszélgetett.

Az interjú a Pótszékfoglalón jelent meg.

Ha, ne adj’ isten, megbetegszel, hamar ki tudsz belőle lábalni? Mostanában már nem. Amikor fiatalabb voltam valamivel, akkor igen, de mostanában már egyre nehezebben…- persze most is még csak 36 éves vagyok, életem teljében, de azért most már mégis kicsit macerásabb. Volt egy előadásunk, a Vörös, amiben Mészáros Bélának pofon kellett ütnie engem egy jelenetben – és bár kigyakoroltuk, a nyakamon üt meg a fültövem helyett – de egyszer mégis, a mai napig nem tudom, miért, rosszul fordultam, és eltalálta a fülemet: kilyukadt a dobhártyám. Elmentem dr. Zsilinszkyhez – ő a Katona egy nagyon régi pártoló nézője – aki megnézve a fülemet mondta, hogy beleállt egy granulátum, ami kilyukasztotta a dobhártyámat. Ennyi megjegyzése volt mindehhez: “István, harminc és harmincöt fölött már nem úgy gyógyul az ember…” “Minden egy kicsit lassabban megy, és már nem is lesz ugyanolyan…”

Vinnai András, Dankó István, Kocsis Gergely / Magyar nátha / Fotó: Gulyás Dóra

Vinnai András, Dankó István, Kocsis Gergely / Magyar nátha / Fotó: Gulyás Dóra

Ez vajon a most bemutatandó Magyar nátha kapcsán is igaz: társadalmilag, kollektíve is nehezebben gyógyulunk? Van egy ősi betegség – pont erről szól ez az előadás is, – a HUN1, amiből megpróbáljuk kigyógyítani a magyarokat. Erről a vírusról azt kell tudni, hogy csak és kizárólag a magyar génállomány támadja meg. Úgy igyekszünk gyógyítani e betegséget, hogy megpróbáljuk “felfejteni” a magyar történelmet, és megtalálni a kór okát. A végén – most kicsit spoilerezek – nem sikerül, mert eléggé apatikus és betegségre hajlamos nemzet vagyunk! Ez a HUN1 vírus, amely az emlékezni tudásunkat, akarásunkat támadja meg, tényleg ekkora központi problémát jelent? (nevet) A saját közös nemzeti múltunkkal valóban ennyire képtelenek lennénk szembenézni? Azt szoktuk mondani, hogy nem merünk szembenézni a múltunkkal. Ám szerintem nagyobb probléma az, hogy nem merünk szembenézni a jelenünkkel sem! Becsukjuk a szemünket, úgy teszünk, mintha nem is lennének problémáink a jelenben, abban, ami körülvesz most minket. Bólogató Jánosokként élünk, mintha nem is léteznének ezek a dolgok. A színházban pedig előkerül ez a téma, melyben egy magyar nátha nevű betegség megtámad egy nemzetet, amiből az nem tud kigyógyulni…- és ez elvileg kabaré, a műfaját tekintve. Azaz: fiatal alkotók mindenféle világmegváltó rendezői koncepciók nélkül felvesznek kalapot, bajuszt, parókát, és azt próbálják megmutatni, hogy ezekkel a bajokkal sem régen, sem ma nem vagyunk képesek megbirkózni… Szerinted mi az, amivel nem akarunk – azt most hagyjuk is, hogy miért – ebben a jelenünkben szembenézni? Oda jutottunk, hogy bármit mondanak nekünk – ahelyett, hogy reagálnánk rá, – elfogadjuk… Nem kérdőjelezünk meg dolgokat: “biztos, hogy így van ez?” – hanem elfogadjuk, hazamegyünk és hőzöngünk…

Vinnai András, Dankó István / Magyar nátha / Fotó: Gulyás Dóra

Vinnai András, Dankó István / Magyar nátha / Fotó: Gulyás Dóra

…egymással! Nem nagy egészben, együtt, közösen próbálunk meg gondolkodni, hanem mindenki hazamegy és otthon, magában puffog tovább. Együtt nem csinálunk semmit! …még amikor négyévente tehetnénk, még akkor sem… …még akkor sem! A szavazás elleni “immunitásunkon” talán nem is lehet igazán csodálkozni, amikor annyi mindent megszüntetnek körülöttünk…- mert az a cél, hogy ne is gondolkodjunk… Ne gondolkodj, csak csináld azt, amit mondunk! Minden olyan dologban, ami arról szólhatna, hogy alkoss – és még csak nem is a szavazásról van szó, – hogy több legyél, mint annak előtte, arra ösztönöznek, hogy ezt, ilyet ne tégy, még csak ne is gondolj effélékre. Törekednek ellehetetleníteni mindent, ami önállóságot kínálhatna, ne is legyen lehetőséged arra, hogy te kifejthesd azt a gondolatot, ami a fejedben van! De ha mégis ki tudod fejezni, akkor rögtön beskatulyáznak:”jé, ez a csávó, aki ezt, így fölrakta a színpadra, az biztos balos, de minimum libsi…- és semmiképpen sem lehet jobboldali! Ez már alapvetően probléma, és egyben mindjárt a színháznak a halála is, amikor a művészetben ilyen kategóriáknak létjogosultsága kezd lenni. Ahelyett, hogy “rácsodálkoznánk”: igen, ez van most! A Holt lelkeket sem azért csináltuk, hogy konkrétan egy párt ellen vagy mellett foglaljunk állást, hanem azért, hogy vegyük már észre, miben élünk! Vegyük észre, hisz ezek a dolgok nem fű alatt történnek, hanem előttünk, egy focipályán! És eljutottunk oda, hogy mindezt normálisnak, mindennapinak látjuk… …ehhez már tényleg holt lélek kell… Holt lélek és alvajárás… Gogol megírta az ezernyolcszázas években, és íme, most jő elénk, jön szembe az akkori történelem! Jön egy választás, és elhunytak, holt lelkek írtak alá választási okmányokat…

Vinnai András, Dankó István / Magyar nátha / Fotó: Gulyás Dóra

Vinnai András, Dankó István / Magyar nátha / Fotó: Gulyás Dóra

…de hisz ez a totális demokrácia, nem? Már nemcsak az élők, hanem a holtak is szavazhatnak…! Ha innen nézzük, akkor valóban! (nevet) Ám ahhoz, hogy ezt megmutassuk, nem kell egy párt mögé jobbra vagy balra állni, értesz, ugye? Egy színész harminc és negyven között vagy monodrámát csinál, vagy elkezd rendezni.(felnevet) E mellett pedig délelőtt próbál, este játszik! (kacag) – de legfőképp ebben a tízéves intervallumban megpróbálja, igyekszik magát kifejezni, megfogalmazni valamit, valahogyan másképp. Nagyon sok fiatal, mivel elégedetlen a jelenlegi helyzetével, megpróbál rendezni, ám ez az esetek többségében itt abba is marad, mert nem akar megfogalmazni ezzel valamit a mostani jelennel kapcsolatban, arról, ami itt és most körbeveszi. Szerintem akkor lesz jó egy ilyen rendezés, ha azokról a dolgokról szól, amelyek a rendezőt itt, most, jelenleg meghatározzák és érintik. Folytatást a Pótszékfoglalón talál.