“Mint vaktérképen, alakulnak benned a belső ösvények” – Interjú Sztarenki Dórával és Vasvári Csabával

2018 április 18. szerda, 7:00

A már a kezdetektől kínosnak induló vacsorameghívásra érkezik meg Patrick, a vendéglátó házaspár ősrégi barátja. Hozza magával újdonsült barátnőjét, Emmát, aki miatt dobta a feleségét. Házasságról, barátságról, elfogadásról, kitörésről, kapuzárási pánikról is szól Florian Zeller: A kulisszák mögött c. darabja.

Az ősbemutató a Szentendrei Teátrum és a Rózsavölgyi Szalon közös produkciójában látható. Sztarenki Dórával (Emma) és Vasvári Csabával (Patrick) beszélgettünk.

Sztarenki Dóra: Szeretem és fontosnak tartom, amikor így indítunk egy próbafolyamatot, amikor van idő arra, hogy tisztázzuk a kérdéseket. Meg kellett találni, hogy Emma karaktere mit jelent ebben a közegben. A színpadi próbákra már tiszták a viszonyok, látom Emmát, látom, mit csinálnak a többiek.

Amikor először olvastad el a forgatókönyvet, milyennek láttad a te figurádat, Emmát?

Sz.D: Laza, nagyon szabad csaj, keresi a lehetőségeit, élvezi az életet. Beleszeret a nála jóval idősebb, nős Patrickba, aki imádja Emma hatalmas életkedvét, fiatalságát. A szerep megformálásánál talán ez volt a legizgalmasabb, hogy Emma végtelen természetessége, lazasága mit jelent a másik generációnak.

Sztarenki Dóra / fotó: Deim Balázs

Vasvári Csaba: Nagyon szeretem ezt a fajta próbametódust, sokat segít, hisz egy szerep megformálásához mindig érzelmi ösvényeken kell végigmenni. Az, hogy nem kell rögtön színpadra állni, időt hagy a belső érzetek finom hangolódására. Sokat beszéltünk a darabról, elemeztük azt, állandóan figyeljük a másik belső rezdüléseit, s ez újabb és újabb impulzusokat ad. Mint egy vaktérképen alakulnak benned a belső ösvények, s kezdenek finoman kirajzolódni. Elkezded felöltöztetni a figurát. Azért is jó a sok asztali próba, mert ez a fajta hétköznapi beszéd nehezebben köthető, tanulható. Így viszont rengetegszer visszamegyünk az egyes szituációkhoz, ami sokat segít.

Sz.D: Minden olyan szerep, amit helyzetben tanultam meg, örökre beég. A mai napig van olyan darab, amit évek óta nem játszom, de bármikor felidézem.

A fiatal szerző Zeller nem csak a párkapcsolati problémákat teszi színpadra, erős szála a darabnak a két generáció közti feszülés. A szerző a húszas éveiben járó Emma vagy az ötvenesek kapuzárási pánikja felől láttatja a történetet?

V.Cs: Úgy látom, mindkét generáció nézetét megmutatja a szerző. Számomra sokkal izgalmasabb, hogy mi tölti fel a létező generációs szakadékot.

Vasvári Csaba / Fotó: Éder Vera

Sz.D: Annyi olvasata lehet. Az idősebbek irigykednek a fiatalságomra, ugyanakkor azt is gondolják, mennyire jó, hogy annyi mindenen túlvannak már. Emma kiforratlan személyiség a maga kiforratlan életével, tele bizonytalansággal. Danielék viszont éppen a biztonságot élvezik.

De mintha ez a biztonság kérdőjeleződne meg Emma berobbanásával. Meg az elszalasztott pillanatok.

V.CS: Az érdekes éppen az, ahogy a kétféle életszakasz eltérő voltát mutatja fel a darab. S ezt nagyon izgalmas egymás fénytörésében nézni. Persze, ott vannak az elszalasztott szerelmek, az elszalasztott félrelépések, minden, amit ötvenen túl így él meg az ember. Én a házasságát Emmáért felrúgó Patrick szemszögéből próbálom felfejteni a szálakat. Hogy mersz-e váltani, vagy a társadalmi elvárások az erősebbek? Mersz-e őszinte lenni önmagaddal, belevágni egy új életbe? Közben a darab beszél a barátságról is. Hogy meddig van szükség a barátságra, és az meddig tart? Olykor már nincs benne semmi, mégis görcsösen ragaszkodunk hozzá. Az is kérdés, hogy mennyire képlékenyek azok a struktúrák, amelyek az életünket szervezik.

Sz.D: Nekem arról is szól, hogy miért nem előbb merülnek fel időben ezek a kérdések, amikor még lehetőségünk van közösen megoldani. Ha nem úgy élek, ahogy szeretnék, merjek rajta változtatni, de a számomra fontos dolgok megmaradjanak. Nem kell kompromisszumokat kötni minden áron.

Sztarenki Dóra / Fotó: Éder Vera

Mennyire kötik a darab szereplőit a társadalmi elvárások? Van lehetőségük a kompromisszum nélküli életre?

Sz.D: Egyénfüggő, hogy ki meddig mer elmenni. Emma azt is kénytelen mérlegelni, mennyire fér bele a mai világba, hogy egy ilyen fiatal lány összejön a nálánál jóval idősebb férfival. Milyen következményei, milyen automatikus sztereotípiái vannak. Miközben miért ne lehetne őszinte a szerelmük.

V.CS: Logikus, hogy az első olvasata mindenkinek az, hogy a fiatal cicababa a pénzéért szereti a pasast, kifacsarja, majd tovább áll. De mi van akkor, ha az eddigi házassága volt hamis, s végre találkozik valakivel, akivel le szeretné élni a maradék éveit.

Dramaturgiailag ez az előadás legizgalmasabb szála, hogy beleláthatunk a szereplők fejébe, halljuk a ki nem mondott gondolataikat.

Sz.D: Nem vagyunk őszinték. Legfőképpen saját magunkkal, de a társunkkal, a barátainkkal sem. Nem merünk szembenézni, felvállalni, félünk, hogy megbántjuk a másikat. Félünk a következményektől. Arról is szól, hogy mennyire nem vagyunk őszinték. Az is fontos, hogy ugyanazt a szituációt a négy szereplő mennyire másképpen éli meg, mennyire mást jelent mindegyiküknek.

V.Cs: Bravúros dramaturgiai fogás hallani a ki nem mondott mondatokat is, ahol a hazugság láthatóvá válik. Ez a plusz, hogy nem csak az van, amit beszélek, ez a többrétűség számos értelmezési lehetőséget ad a nézőnek, ráadásul poénok sokaságát generálja.

Vasvári Csaba / Fotó: Deim Balázs

Egyikőtök sem dolgozott még a rendező Ördög Tamással, kettőtöknek sem volt eddig közös munkája. A kezdetekben okozott ez nehézséget? Vagy egy plusz inspiráció új emberekkel dolgozni?

V.Cs: Mindig üdítő új emberekkel dolgozni. Lubickolás. Inspiráló, hogy akiket eddig csak nézőként láttál, azokat most munka közben, belülről is láthatod, részese vagy annak, hogyan dolgoznak, építik fel a szerepeiket. Ezek nagyon jó felismerések! Sőt, sok mindent visszamenőleg értek meg korábbi szerepeikről. Ez plusz szakmai élmény nekem.

Sz.D: Inspiráló egy ennyire jó közösségben dolgozni. Nagyon egyre jár az agyunk, egy nyelvet beszélünk Nagyon szeretek így próbálni.

A pályád kezdetén filmekben, sorozatokban játszottál. Egyre több a színházi szereped. A filmek most háttérbe szorultak?

Sz.D: Jóval kevesebbet forgattam az elmúlt időben, az utolsó mozifilmem két éve volt, tavaly forgattam egy sorozatban, most valóban több a színház. A film, a színház is fontos, mind a kettő bennem van, de mindegyiket másért szeretem, máshogy élem meg. Az nagyon ideális, amikor mind a kettő egyszerre jelen van az életedben. Ez a mostani előadás azért nagyon élvezetes, mert színház, de akár film is lehetne. Olyan eszközökkel is lehet dolgozni, akár egy filmben. A lényeg a végtelen természetesség, hogy minél emberibb legyél.

A Rózsavölgyi Szalonban és Szentendrén is játsszátok majd az előadást. Szentendre nagyobb tér, a Rózsavölgyi intim tere otthonosabb lehet. Máshogy kell játszani itt és ott?

V.Cs: Érdekes kirándulás, de mindannyiunknak rengeteg térélménye van, nem okoz nehézséget. Az érzetek, a szerep igazsága, a pillanat magva ugyanaz, a tértől nem változik. Csak kicsit feljebb kell emelni az impulzusokat, hosszabb vektorokkal kell dolgozni.

A szerepbeli Emma vagány, bevállalós, mérhetetlenül magabiztos. Vagy mégsem?

Sz. D: Élvezi a helyzetet, érzi a fölényeit, ugyanakkor tele van megfelelési vágyakkal. Nem akar szégyent hozni Patrickra. Mindenki meg akar felelni.

A saját történeteiteket, szorongásotokat, kérdéseiteket is beépítitek a szerepeitekbe?

V.Cs: Az emberi viszonyok változatossága a legfőbb mozgatórugó, s ezt mindannyian megéltük már. Patrick élete a folyamatos imidzs-építés, kirakatélet. Eddig olyan életet élt, amiben nem lehetett saját maga. S ezektől a felépített sztereotípiáktól nehéz szabadulni.

Az interjút Marton Éva készítette.