“Hiszek abban, hogy egy pillanatra sem fordíthatjuk el a fejünket” – Villáminterjú Dicső Dániellel

2018 május 01. kedd, 7:00

Szakonyi Károly komédiáját Dicső Dániel rendezte a váci színházban, a bemutatót április 7-én tartották Kaszás Mihály, Vándor Éva és Eke Angéla főszereplésével. Az előadás rendezője televíziós műsorvezető-rendező szakon végzett, és úgy véli, nem tudunk élni a tévé ajándékaival, pedig akad bőven.

Váci Dunakanyar Színház: Adáshiba / Fotó: Kállai-Tóth Anett

Váci Dunakanyar Színház: Adáshiba / Fotó: Kállai-Tóth Anett

Ajánló a darab elé:

Szakonyi Károly legendás, elsöprő erejű komédiája, az Adáshiba meghódította a magyar és az európai színpadokat, s közel fél évszázada töretlen népszerűségnek örvend.

Bódog és Bódogné gyerekeiket várják haza, hogy megünnepeljék legkisebb fiuk születésnapját. Megérkeznek a testvérek, rendre zajlik a családi vacsora, minden adott a meghitt összejövetelhez: puncstorta, krumplipüré, Holdra szállás. Ám mindez csak ránézésre felhőtlen és idilli, valójában látszatkapcsolatok lelketlen hálója, ami az örökkön jelenlévő, a bámulásig imádott tévéképernyő köré szőtte magát. Kusza fecsegések, locsogó mindentudás és lelki-szellemi közöny összjátéka csupán e családi ünnep.

Váci Dunakanyar Színház: Adáshiba / Fotó: Kállai-Tóth Anett

Váci Dunakanyar Színház: Adáshiba / Fotó: Kállai-Tóth Anett

Itt nincs helye a mélyebb gondolatoknak, a váratlan bejelentéseknek, de még a csodáknak sem. Még a meghökkentő csodák sora is észrevétlen marad, s csak egyetlen dolog képes kizökkenteni megszállott figyelmüket: az adáshiba. Az elragadóan mulatságos történet kíméletlen aktualitással mutat rá a 21. század kortüneteire, a mindennapjaink sekélyességére, és arra, hogy a csodák ideje mára már jóvátehetetlenül elmúlt. Sokszínű humorral, bravúros nyelvezettel és parádés szereposztással kivételes színházi élményt ígér az előadás.

Szereplők: Kaszás Mihály, Vándor Éva, Eke Angéla, Smál-Szilaj Gábor, Tövispataki Beáta, Georgita Máté Dezső, Havasi Péter, Ivaskovics Viktor. Díszlet: Ondraschek Péter. Jelmez: Mészáros Zsófia. Rendezőasszisztens: Sütő Anikó. Dramaturg: Deés Enikő. Rendező: Dicső Dániel

Dicső Dániel / Fotó: Szász Marcell

Dicső Dániel / Fotó: Szász Marcell

Villáminterjú Dicső Dániellel az Adáshibáról:

Először rendeztél a Váci Dunakanyar Színházban…
Először, de mégsem teljesen ismeretlen terep ez számomra, vendégeskedett itt már két előadásom is, a Párnakönyv és az Irma, te édes!. Akkor nagyon megkedveltem a váci közönséget.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem televíziós műsorvezető-rendező szakán végeztél. Hogyan lett ebből mégis színház?
Nagy egyéniségektől tanulhattam a televíziózást: Vitray Tamástól, Rangos Katalintól, Horváth Ádámtól, akik az első perctől fogva tudták, hogy engem a színház nagyon érdekel, elnézték, támogatták, hogy ebbe az irányba próbálkozom. Természetesen rengeteg tanulásra, kitartásra és szerencsére volt és van szükség ahhoz, hogy az ember ezen a pályán maradhasson. A mai napig, ha bármilyen színházi próbán járok, figyelem, ki hogyan dolgozik: ez éberen tart. Mindig is úgy gondoltam, hogy a színház a színésszel közös játék. Tőlük tanulom a legtöbbet.

Váci Dunakanyar Színház: Adáshiba / Fotó: Kállai-Tóth Anett

Váci Dunakanyar Színház: Adáshiba / Fotó: Kállai-Tóth Anett

Ennek tükrében, hogyan befolyásolta a munkafolyamatot, hogy nem egy társulattal, nem egy összeforrt csapattal dolgoztál?
Természetes, hogy ez egy érezhető, érzékelhető helyzet volt, és abszolút befolyásolta a munkafolyamatot. Mindig úgy érzi az ember, hogy teljesen elölről kell kezdenie mindent. Ha ismerősökkel van körülvéve az, az ad egyfajta biztonságot: korábban már értettük egymást, akkor most is menni fog. Csakhogy az új impulzusokra folyamatosan szükség van, így egy ilyen “alkalmi társulatnak” rengeteg az előnye. Inspiráló.

A televíziós múlt segít, vagy inkább hátráltat az Adáshiba rendezésekor?
Hátráltatásról szó nincs. De direkt távolságot sem kell tartanom. Hiszen az Adáshiba nem a televízió kártékony jellegéről szól. Gond csakis akkor van, ha a tévénéző önkéntelenül is felmenti magát a gondolkodás alól. Ha az egész nem más, csak a képernyő bámulása. Ez könnyedén eltompít és szűk látókörűvé tesz. Szakonyi Károly a következőképpen fogalmazott erről: „Az a baj, hogy valamiféle kommunikációs LSD-ként fogják fel a televíziót.” Egyszerűen nem tudnak élni a tévé ajándékaival. Pedig akad bőven.

Váci Dunakanyar Színház: Adáshiba / Fotó: Kállai-Tóth Anett

Váci Dunakanyar Színház: Adáshiba / Fotó: Kállai-Tóth Anett

Milyenek az Adáshiba figurái?
Egy családi születésnapra ülnek össze Bódogék. Látszólag minden rendben zajlik, de villámgyorsan kiderül, hogy egy lelki-szellemi közöny összjátékán vesznek részt. A Bódog család tagjai belesüppedtek elszürkült életükbe. Nézik a tévét, és nem figyelnek senkire, voltaképpen még saját magukra sem. Persze remekül áltatják magukat. Csak a legkisebb fiuk veszi észre a csodát. Ő még akar változtatni ezen a közönyös, eltompult világon.

Szakonyi Károly 1970-ben írta a darabot. Hogyan nyúltatok a szöveghez?
Végtelenül izgalmasnak találom, hogy ez a darab ennyi év után is töretlen aktualitással bír. A szöveg formálása közben elsődleges célunk volt, hogy egy kicsit elemeljük az időtől, szerettük volna, ha nem köt minket konkrét időhöz a történetet. S bár a darab egy pontján a Holdra szállást közvetítik, világos volt, hogy ettől nem szabad megválnunk.

Váci Dunakanyar Színház: Adáshiba / Fotó: Kállai-Tóth Anett

Váci Dunakanyar Színház: Adáshiba / Fotó: Kállai-Tóth Anett

Mi volt a próbafolyamat legnagyobb nehézsége?
Egy egészen furcsa jelenség tett minket próbára. Mindig eggyel több szereplő van a színpadon, mint amennyi bejött, vagy amennyit látunk. Ott áll a tévé! Hangtalanul, mintegy a negyedik falként, a színpadnyílásként. Még csak nem is valóságos, mégsem szabad róla megfeledkeznünk, mindvégig érzékeltetni kell, nézni, reagálni rá, mégpedig úgy, hogy ez ne váljon unalmassá. Minden pillanatban játszani kell egy láthatatlan szereplővel, és bár ez egy izgalmas viszony, mégsem könnyű ehhez hozzászokni.

Mit szeretnél üzenni az előadással?
Hiszek abban, hogy egy pillanatra sem fordíthatjuk el a fejünket, nem hunyhatunk szemet semmi fölött. Az ünnepélyes vacsora közben azt mondja Bódog: „…egyetek hozzá sok pürét! A püré lenyomja a szálkát.” Én úgy gondolom, hogy a szálkát már le sem kellene nyelnünk.