“Az életünket magunknak kell széppé tennünk” – Interjú Rózsa Lászlóval

2018 május 02. szerda, 7:00

Rózsa László egy gyógyíthatatlan beteg kisfiút játszik Kubik Anna oldalán a Debreceni Csokonai Színház Oszkár és Rózsa Mami című új előadásában. A próbák idején készült vele interjú.

Rózsa László, Kubik Anna / Csokonai Színház: Oszkár és Rózsa Mami / Fotó: Máthé András

Rózsa László, Kubik Anna / Csokonai Színház: Oszkár és Rózsa Mami / Fotó: Máthé András

Eric-Emmanuel ​Schmitt Oszkár és Rózsa Mami című ifjúsági regénye két ember őszinte kapcsolatáról szól. Hőse, Oszkár, egy tízéves kisfiú, aki leukémiában szenved, és tizenkét napja van hátra. Az orvosa és a szülei képtelenek a társaivá válni, csak Rózsa Mamit engedi magához közel, aki őszintén beszél a halálról, s aki eljátszatja Oszkárral, hogy azon a napon született, amelyiken megtudta, hogy meghal, és minden napja tíz évet ér. Segítségével Oszkár megélheti a kamaszkort, a szerelmet, a házasságot, a hitvesi ballépéseket és az öregség elesettségét is. A fiú belemegy a játékba és megbékélést talál. Az Oszkárt alakító Rózsa Lászlóval nemcsak a szerep nyújtotta lehetőségekről és félelmekről kérdezte Vajland Judit, hanem arról is, mit jelent Kubik Annával játszani kétszereplős darabban.

Rózsa László / Csokonai Színház: Oszkár és Rózsa Mami / Fotó: Máthé András

Rózsa László / Csokonai Színház: Oszkár és Rózsa Mami / Fotó: Máthé András

− Mikor találkoztál a történettel?

− Amint megtudtam, hogy a színház műsorra tűzi az Oszkár és Rózsa Mamit, és Tengely Gábor fogja rendezni, hamar elolvastam a regényt. Rögtön beleszerettem. Amikor megtudtam, hogy én kapom Oszkár szerepét, nagyon örültem neki. Aztán mikor jól kiörültem magam, hirtelen egyik kétségből a másikba estem, hiszen borzasztó lenne azt látni, hogy ez a kisfiú másfél órán keresztül folyamatosan szenved. Természetesen bízom Gábor ízlésében, tudom, hogy nem hagyja, hogy ez a szomorú történet nyomorúságossá váljon.

Rózsa László, Kubik Anna / Csokonai Színház: Oszkár és Rózsa Mami / Fotó: Máthé András

Rózsa László, Kubik Anna / Csokonai Színház: Oszkár és Rózsa Mami / Fotó: Máthé András

− A halál, az elmúlás színházi, filmes feldolgozásaiban gyakran találkozhatunk a túlzással, a pátosz már-már hiteltelenítő erejével. Az ezzel kapcsolatos rendezői szándékról részben beszéltél. Ezen túl a kényes egyensúly megtartása javarészt rajtad, a te karakterformálásodon áll. Keresgélsz még, vagy már kialakult formákkal élsz?

− Ez hihetetlen nagy félelmem, és valószínűleg az is lesz még sokáig, hogy ne billenjek túl se erre, se arra, hanem próbáljak egy nagyon finom vonalon maradni, ahol ez a történet még nézhető. Gábor nagyon konkrét dolgokat szögezett le már az olvasópróbán is, ezt az utat próbálom követni folyamatosan. De ez egy nagyon nehéz út, hogy hogyan agonizálj úgy egy szűk térben, hogy az ne legyen nézhetetlen. Ha sikerül, kiadom könyv formájában, hasonló címmel. Folyamatosan kutatok. Sok mindent nem értek és nem látok még, és azt is el kell tudnom fogadni, hogy ezek közül sok mindent majd csak később értek meg.

Rózsa László / Csokonai Színház: Oszkár és Rózsa Mami / Fotó: Máthé András

Rózsa László / Csokonai Színház: Oszkár és Rózsa Mami / Fotó: Máthé András

− Ráadásul a karakterednek hitelesnek kell lennie 10, 20, 30, 40 évesen. Meg kell öregedned, megéled a nagy szerelmet, a házastársi konfliktusokat, az öregedést, egy egész életet…

− Az alapnehézségek mellett ez egy plusz, hogy egy gyerek játssza el azt, hogy ő harminc-, negyven-, ötvenéves, tehát azt kell megkeresnem, hogy vajon egy gyerek milyennek lát, milyennek képzel egy negyvenéves embert. Milyen különbségeket lát egy negyven- és egy ötvenéves ember között. Mindemellett ezekbe az életfázisokba folyamatosan be-, majd kiugrál. Ez egy nagyon jó játék és nagyon izgalmas színészi feladat: hogyan teremtsd meg a gyereket, aki azt játssza, hogy ő harmincéves, minek a hatására zökken ki ebből újra gyerekké, amiből aztán negyvenéves lesz és megint gyerek.

Kubik Anna, Rózsa László / Csokonai Színház: Oszkár és Rózsa Mami / Fotó: Máthé András

Kubik Anna, Rózsa László / Csokonai Színház: Oszkár és Rózsa Mami / Fotó: Máthé András

− Miért épp Rózsa Mami tud Oszkáron segíteni?

− Azt mondanánk erről a fiúról, hogy egy rossz gyerek, pedig csak nagyon eleven és nagyon kíváncsi. Szereti feszegetni a határokat. Hiperintelligens és hiperérzékeny, és nem bírja, ha kamuznak neki. Elvárja az őszinteséget. Aztán belép az életébe Rózsa Mami a maga idézőjeles trampliságával, nyersességével, és nem kezeli Oszkárt hímes tojásként, nem fél attól, hogy megsérül ennek a kisfiúnak a lelke, sőt, mer játszani vele, akár meglöki őt, ha a játék úgy kívánja. Alapvetően nem kezeli sehogy, illetve csak úgy, mint egy átlagos tízéves kisfiút. és Oszkár ezt hihetetlenül értékeli. Jóformán beleszeret. Abba, hogy képes vele viccelődni, hogy neki tényleg bármit elmondhat, és ez a nő mindenre jól reagál. Tudnak együtt kacarászni az élet nyomorúságán. Az életünket magunknak kell széppé tennünk és Rózsa Mami ebben segít, a szeretet és az elfogadás tapintatával, no meg persze sok humorral.

Rózsa László / Csokonai Színház: Oszkár és Rózsa Mami / Fotó: Máthé András

Rózsa László / Csokonai Színház: Oszkár és Rózsa Mami / Fotó: Máthé András

− Az egyik legfontosabb kapocs tehát köztük, hogy őszintén beszélnek a halálról, sikerül elkerülniük a helyzet adta szinte törvényszerű kényelmetlenségeket vagy feszültséget. A szüleivel nem képes erre Oszkár. Mit gondolsz, miért nem tudunk még családon belül sem beszélgetni a halálról?

− Talán azért, mert tele vagyunk kétségekkel, emellett görcsösen ragaszkodunk és kapaszkodunk minden emlékbe, ami Ő. A szeme színébe, ráncainak ívébe, a mosolyába, az arca formájába. Talán azért, mert amikor váratlanul rátör az emberre egy ilyen emlék, akármilyen szép is, fáj. Mert fáj, nagyon fáj, és folyamatosan újabb és újabb sebek tépődnek fel, ha beszélünk róla, és úgy képzeljük, hogy ezeket a sebeket soha nem fogjuk tudni sem mi, sem az idő begyógyítani. Talán nem vagyunk benne biztosak, hogy aki elment, jó helyre került, hogy jól van-e ott, ahol van. Kétségeink is lehetnek, hogy mindent megtettünk-e, elégszer öleltük, elégszer biztosítottuk arról, hogy fontos és biztosan nem maradtunk adósak. Fogunk tudni létezni, járni, enni-inni, elaludni nélküle? Talán attól félünk, hogy ha kibeszéljük magunkból, elengedjük, ezáltal végleg elveszítjük azt, akiről azt hittük, életünk nélkülözhetetlen része. Nem tudom. Talán mindegyik vagy egyik sem. Túlbonyolítjuk az életet, túlmisztifikáljuk a halált is, pedig olyan végtelenül egyszerű. Meg kell tanulnunk kezelni, és el kell tudnunk fogadni, hogy az életnek ez a rendje. Így növünk fel, aztán persze hirtelen mellkasba vág és pofon csap egy szerettünk halála, de élni kell, és bízni kell, és szeretni kell, és hinni kell és tudni kell megbocsátani magunknak és annak, aki elment és annak is, aki minket nem akar elengedni. Ezt tanítja Rózsa Mami.

Rózsa László, Kubik Anna / Csokonai Színház: Oszkár és Rózsa Mami / Fotó: Máthé András

Rózsa László, Kubik Anna / Csokonai Színház: Oszkár és Rózsa Mami / Fotó: Máthé András

− Rózsa Mami önkéntelenül is nagyon mélyre ás Oszkár ösztöneiben és érzéseiben, olyan mélyre, hogy ez a kisfiú sok mindent megért a körülötte lévő világból, sőt valamiféle megbékélést talál. A ti értelmezésetekben is talál megbékélést?

− Mindenképpen. Gábor is ezt szerette volna, és ez nekem is nagyon tetszik. Oszkár a darab elején tele van dühvel, mindenkit utál, bűnösöket keres. Hibáztatni akar valakit. Magát, másokat, Istent, a világot. De az utolsó részben, amikor még él, még a teste börtönében van, de a lelke már kiszabadult, észreveszi az apró szépségeket a hajnalban, újra tud mosolyogni és az izgalmas ismeretlent kémlelni.

Rózsa László, Kubik Anna / Csokonai Színház: Oszkár és Rózsa Mami / Fotó: Máthé András

Rózsa László, Kubik Anna / Csokonai Színház: Oszkár és Rózsa Mami / Fotó: Máthé András

− Lehet, hogy nem értesz egyet, de azt gondolom, fiatal színészként szerencsés vagy, hogy megkaptad ezt a szerepet. Szinte tálcán kínálja, hogy több oldalról megmutasd magad. Miközben Kubik Anna épp arról beszél Rózsa Mami megformálása kapcsán, hogy Schmitt íróként kevés kapaszkodót nyújt neki, egyáltalán nem írja túl a regényben sem a karaktert, addig Oszkár esetében talán épp az ellenkezője igaz.

− Szerencsés? Nem tudom, hogy ez e a megfelelő szó rá. Ez több annál. Sok benne a lehetőség, rengeteg, ez lehetne akár teher is, de olyan ösztönzően hat rám ez a maroknyi elképesztően képességes ember, akik ebben a produkcióban részt vesznek. A súgótól a fodrászig, a kellékesektől a technikusokon és az ügyelőn át az asszisztensig, mindenki aktív részese a folyamatnak. Mindenki! Külön köszönet Csajkovszkijnak.

Rózsa László / Csokonai Színház: Oszkár és Rózsa Mami / Fotó: Máthé András

Rózsa László / Csokonai Színház: Oszkár és Rózsa Mami / Fotó: Máthé András

− Mennyiben segít vagy épp frusztrál az, hogy a másik főszerepet Kubik Anna játssza?

− Anna? Anna csodálatos! Nekem most van alkalmam vele először játszani, de azt hiszem, hogy nem túlzás, ha azt mondom, hogy olyan jól működünk együtt, mintha már évek óta együtt játszanánk. Remélem, ezt ő is így gondolja, és most nem égek be nagyon. Nyilván nehéz az ő profizmusával felvenni a versenyt, de ez nem baj, sőt. Igazából nem is kell, meg hát amúgy se tudnám. Számomra abszolút követendő példa, ahogy dolgozik, ahogy figyel és reagál minden kis próbálkozásomra. Vele csatába mennék! Azt túlélném, tuti! Ez nem egy vidám sztori, de csoda lesz, ami ezt a három szót megelőzi: „Meghalt a kisfiú…”

Az interjút készítette: Vajland Judit

Csokonai Színház

A Kubik Annával készült interjú itt olvasható.