Itt van, megjött Bagaméri! – Keménykalap és Krumpliorr Kerekes Józseffel

2018 május 04. péntek, 9:17

Május 5-én a Trip Hajó, a Dumaszínház Gyerekhajó és a Balatonszárszói Csukás Színház koprodukciójában mutatják be a Keménykalap és Krumpliorr című mesejátékot.

Ennek kapcsán a Bagamérit alakító Kerekes Józseffel beszélgettünk.

Hogyan került a produkcióba?

Feltételezem, hogy Magács Lászlónak, az előadás rendezőjének jutottam eszébe. Kis túlzással több évtizedes az ismeretségünk, de magam is csodálkoztam rajta, hogy engem kért fel, mert utoljára a pályája elején szerepeltem rendezésében.

Hogy fogadta a felkérést?

Kicsit megijedtem tőle, hiszen a regényből készült tévésorozat kultikussá vált. Ráadásul a legtöbbeknek a Keménykalap és Krumpliorról szinte biztos, hogy Bagaméri jut eszébe, köszönhetően Alfonzó zseniális játékának, de az a változat, amit mi készítünk elsősorban a regényhez áll majd közelebb. A sorozatban nyilvánvalóan kihasználták a készítők a benne játszó kiváló színészek, például Haumann Péter és Alfonzó képességeit és kicsit nagyobbra kerekítették a szerepeiket, mint ahogy az a regényben meg van írva. Ehhez képest mi visszatérünk a Csukás-féle alapműhöz és például az én Bagamérim nem lesz annyira „feldúsítva”, mint a filmben, de bízom benne, hogy nem okozok csalódást a nézőknek.

Hol vannak a hangsúlyok ebben az előadásban?

Nálunk a gyerekek a főszereplők, míg Bagaméri inkább egy tragikus hős, mint egy kiválóan komédiázó ripacs – és itt természetesen a szó legjobb értelmében mondom ezt. A kulcskérdés, hogy a gyerekek minél természetesebben tudjanak játszani, amivel próbáról próbára jobban haladunk. De lesz még egy másik különlegessége is az előadásnak. Az artistaképző hallgatói is fel fognak lépni benne, ezzel is testközelbe hozva a cirkusz hangulatát.

Mik a nehézségei annak, ha az ember sok gyerekszínésszel dolgozik együtt?

Az a harminc-negyven év, ami tapasztalatban köztem és a gyerekek között van kicsit nehezíti a munkát, de ebben áll a dolog érdekessége is. A legtöbb gyerek hobbiból, kedvtelésből, tökéletesen önfeledten játszik, míg mi idősebbek próbáljuk őket a szakmára is oktatni. Vannak ugyanis a színpadi létnek olyan fogásai, szakmai fortélyai, amit ők még nem ismernek, de mindenképpen hasznos elsajátítaniuk, ha tökéletes produkciót akarunk létrehozni. Ezen túl persze hatalmas öröm gyerekekkel dolgozni. Nekem négy gyerekem van, és nagyon elfogult vagyok velük szemben, arról nem is beszélve, hogy magam is rettenetesen infantilis vagyok, holott hamarosan betöltöm az ötvenhatot. Nagyon sokat lehet tőlük tanulni: nem akarnak megfelelni elvárásoknak és nincsenek még rossz beidegződéseik. Velük az ember tényleg játszik és a színpadon egyek vagyunk.

Mit érez a legnagyobb kihívásnak ebben az előadásban?

A helyszínről még szó sem esett, ami pedig számomra kuriózum. Egy hajón fogunk játszani, ringatózunk a Dunán és közben minket néz a közönség. Kíváncsian várom, milyen lesz, de biztosan különleges élményt jelent majd. Magában a szerepben hatalmas kihívásnak érzem, hogy ki tudjam domborítani Bagaméri emberi oldalát. Úgy gondolom, ő mint mondtam egy tragikus hős, akinek nem úgy alakult az élete, ahogy szerette volna, kicsit megkeseredett, de korántsem olyan savanyú, mint amilyennek elsőre gondolják. Nagyon szeretném a maga árnyaltságában átadni a közönségnek a karakterét.

Miért maradhatott ez a történet ennyire népszerű évtizedek után a megírása után is?

Ha jól megírt figurák és jól megírt történetek vannak a színpadon, akkor nem múlik el a varázsa és akár klasszikussá válhat és egy tizenöt és egy hetvenéves embernek is ugyanúgy jelenteni fog valamit. Ez erre a történetre is igaz. A nézők ráismernek a szereplőkre az életükből: a szomszédra, a szüleikre, a nagyszüleikre és persze magukra is.

 
 

Kapcsolódó anyagok