„Jön valaki, aki máshogy tartja a kanalat” – Interjú Forgács Péterrel a Stuart Máriáról

2018 május 05. szombat, 7:00

Forgács Péter első alkalommal rendezett Tatabányán.

Forgács Péter / Fotó: Jászai Mari Színház

Forgács Péter / Fotó: Jászai Mari Színház

Miért pont most, és miért pont a Stuart Mária lett a „bemutatkozó” darabja Tatabányán?
Crespo Rodrigo igazgató keresett meg egy évvel ezelőtt, hogy rendezzek a Jászaiban egy előadást, amely kapcsolódik a színház tematikus évadához. A felnőtt bemutatók idén az igazságkereséssel kapcsolatosak: van-e igazság, hol az igazság, hányféle igazság van – a Stuart Mária pedig egyebek mellett ezekről a kérdésekről szól. Örültem a felkérésnek, bármelyik rendező boldog lenne, ha azt kérnék tőle, hogy csinálja meg a Stuart Máriát. Még sohasem dolgoztam Tatabányán, a társulat nagy részét viszont ismertem, a szereplők felével dolgoztam már együtt. A másik felével eltartott egy ideig, míg kiismertük egymást, de végül összehangolódtunk. Nem nagyon esett köztünk hangos szó, nem volt feszültség – a színházi játszmák kimaradtak a próbafolyamat során, és ez jó. Schillert nem rendeztem még, de sokféle klasszikussal találkoztam életemben, és mindig azt tapasztalom, hogy az ilyen erős, pontos szövegekben nem lehet csalódni. Ráadásul ennek a darabnak van egy nagyon jó – Kálnoky László által fordított – magyar szövege. Ad egyfajta biztonságérzetet, hogy tudod, Schiller vezeti a kezed – ráadásul egy ilyen klasszikussal elbíbelődni, kitalálni, hogy miről szól, az mindig szép feladat.

Végh Péter, Crespo Rodrigo, Györgyi Anna, Honti György / Stuart Mária / Fotó: Jászai Mari Színház

Végh Péter, Crespo Rodrigo, Györgyi Anna, Honti György / Stuart Mária / Fotó: Jászai Mari Színház

Vitathatatlan a Schiller-mű aktualitása, amire a rendezés számos eszközzel rá is erősít. Mire jutott a bíbelődés során, az ön számára miről szól a darab?
Az ember akarva-akaratlanul szétnéz a világban, látja, hogy mi veszi körül, és megpróbál összefüggést találni a dolgok között. Erre a világra, amelyben élünk, azért nehéz a színházban reflektálni, mert vacakul tragikus. Ha fel kell fűzni egy mondatra, hogy számomra miről szól a Stuart Mária, úgy fogalmaznám meg: van-e a hatalomnak lelkiismerete? Az is érdekes és abszurd felvetése a darabnak, hogy van egy világ, amelynek nők a vezetői, de körülöttük mindenki férfi. De hát végül is itt van Angela Merkel, vagy itt volt Margaret Thatcher, bár ha jobban meggondolom, ők tulajdonképpen pasik. Stuart Mária viszont nő, és én arra gondoltam, és a próbák alatt Györgyi Annával is arrafelé mozdultunk, hogy Erzsébet is nő, bármennyire is eltér ettől a darab hagyománya. Erzsébetből a mű végére bizonyos értelemben nagyobb kurva lesz, mint Máriából.

Györgyi Anna, Crespo Rodrigo / Stuart Mária / Fotó: Jászai Mari Színház

Györgyi Anna, Crespo Rodrigo / Stuart Mária / Fotó: Jászai Mari Színház

Erzsébet alakját valóban elég erőteljesen átértelmezi az előadás. A darab végén határozottan úgy tűnik, hogy Mária kivégzése nem a hivatalnokok szerencsétlenkedése miatt történik – ahogy azt a Schiller-szöveg alapján talán gondolhatnánk –, hanem Erzsébet szándékos machinációja következtében. Így reálisabb, „maibb” a befejezés?
A színlelés, a döntés másra hárítása régi politikai technika, ismerjük. Erzsébet egy kezdő gyakornok kezébe adja Mária kivégzési parancsát, tudván, hogy a kivégzéspárti férfiak el fogják venni tőle, és végrehajtatják az ítéletet. Erzsébet tehát reálpolitikus, pofátlanabb és krokodilbőrűbb, mint Mária, aki inkább szívember. Nem mintha Erzsébetnek nem lenne szíve, még össze is tud törni, de kénytelen jéghidegen végigjátszani a szerepét, hogy úgy tűnjön, nem ő ölette meg az unokatestvérét. Még a „bűnösöket” is látványosan megbünteti, de mindez csak álca.

Bajcsay Mária, Danis Lídia / Stuart Mária / Fotó: Jászai Mari Színház

Bajcsay Mária, Danis Lídia / Stuart Mária / Fotó: Jászai Mari Színház

Akkor tehát a hatalomnak nincs lelkiismerete?
Erzsébet nem kételyek nélkül hozza meg a döntését, ellentétben azzal, amit a huszadik század nagy kataklizmái során láttunk, és látunk ma is. Ő Máriával együtt megszenvedi a kivégzéshez vezető utat – végső tette ellenére úgy gondolom, neki van lelkiismerete. Közhely a darabbal kapcsolatban, hogy bár Mária van börtönben, Erzsébet is ugyanúgy be van zárva. Épp úgy, mint amikor az ember az otthonában vagy a munkahelyén éjjel-nappal ugyanazoktól az emberektől ugyanazokat a mondatokat hallja, ugyanazok között a problémák között vergődik. Erzsébet három bizalmasa, Leicester (Crespo Rodrigo), Talbot (Honti György) és Burleigh (Végh Péter) nem változó véleményének, befolyásolási kísérleteinek a börtönében van.

Györgyi Anna, Danis Lídia / Stuart Mária / Fotó: Jászai Mari Színház

Györgyi Anna, Danis Lídia / Stuart Mária / Fotó: Jászai Mari Színház

Az előadásban előkerülő tárgyak némelyike – mobiltelefon, kólásüveg stb. –, valamint bizonyos szereplők jelmeze egyértelműen 21. századi kontextusba helyezi a darabot. Mortimer öltözéke – acélbetétes bakancs, terepmintás nadrág, kapucnis dzseki – például egy szélsőséges paramilitáris csoport tagjaként teszi elképzelhetővé a figurát. Miért érezte szükségét az ilyen erős aktualizálásnak?
Ha belegondolunk, Mortimer végül is egy önjelölt terrorista sejt tagja, csak ezt nem így hívták 1800-ban. Rejtekhelyük van, fegyverük és tervük: Máriát kiszabadítani, Erzsébetet megölni készülnek. Magának a műnek nincs ideje. Schiller írt egy kvázi-történelmi darabot, de őt nem a történelmi hűség érdekelte. Maga Mortimer például sosem létezett, és Erzsébet és Mária sem találkozott soha a valóságban. Magyarul ez egy fantáziatörténet, amely felhasznál egy számára is régi történetet, legalább olyan régit, mint amilyen régi számunkra Schiller. Olyan módon nyúl hozzá a történelemhez, mint mondjuk Tarantino a Becstelen brigantykban, ahol Hitler és Goebbels felrobbannak egy moziban. Tudjuk, hogy nem így volt, de jó elképzelni, hogy mi lett volna, ha így lett volna. Ilyen módon tehát a Stuart Mária ideje nem a kora reneszánsz, nem Schiller német romantikája – valahogy a fantázia az ideje.

Mikola Gergő, Danis Lídia / Stuart Mária / Fotó: Jászai Mari Színház

Mikola Gergő, Danis Lídia / Stuart Mária / Fotó: Jászai Mari Színház

Hasonlóan „aktualizált” alak Melvil (Széles Tamás), aki a Schiller-szövegben egy katolikus pap, ő az, aki megadja Máriának a bűnei alól való feloldozást, miután meggyón neki a kivégzése előtt. Miért „változott” át egyszerű nézővé az ön értelmezésében?
A darabban Melvil egy pap, Rómából jön, és hozza a pápa által megszentelt ostyát a katolikus Máriának, aki nem élheti meg a saját vallását a protestáns Angliában. Schillernél a protestáns vagy katolikus szavakat nem a vallásra tett utalásnak olvasom. Inkább politikai pártokat értek alatta. Ha van valami eszmei tartalmuk ezeknek a kifejezéseknek, az inkább az életmóddal vagy a világképpel van összefüggésben, semmiképpen sem az ember személyes hitével. Mária megszenvedi a saját bűnösségét, de amit rámér a sors, az valahogy mégis több, mint amit érdemelne. Ebben az állapotban, a halálra készülve akar meggyónni, mert ezt írja elő az ő életmódja, világképe – jelen esetben a katolicizmus –, és ebben az állapotban bárkit elfogad gyóntatójának, legyen az a hetedik sor kettes székén ülő néző, egy közülünk, hiszen már csak mi maradtunk Máriának. Ha elhiszi, hogy a profán gyónás érvényes, akkor az valóban érvényessé válik. Mária elhiszi – szerintem ez az igazi hit.

Györgyi Anna, Király Attila / Stuart Mária / Fotó: Jászai Mari Színház

Györgyi Anna, Király Attila / Stuart Mária / Fotó: Jászai Mari Színház

Ugyanakkor ez a „mi” nem tűnik mindig ilyen együttérzőnek – elég, ha az óriási kőszobrok formájában megjelenített, Mária kivégzését követelő tömegre gondolunk.
Mindegyik szoboralaknak le van hajtva a feje, és van egy ülő verzió is, ami egészen magába fordul, összegömbölyödik. Nincs arcuk, a karjuk is beleolvad a felsőtestükbe. Ez az egész szobor-ügy Gadus Erika, az előadás díszlet- és jelmeztervezőjének ötlete volt, és hamar megszerettem. Van ezekben az alakokban valami robusztus, valami ijesztő. Ugyanakkor arctalanok, akárcsak a tömeg, amelyet megjelenítenek: nem mozdulnak meg, le van hajtva a fejük, igában vannak.

Danis Lídia, Széles Tamás / Stuart Mária / Fotó: Jászai Mari Színház

Danis Lídia, Széles Tamás / Stuart Mária / Fotó: Jászai Mari Színház

Mit ad hozzá a börtönbe zárt, mindvégig idegenként, potenciális veszélyforrásként kezelt Mária karakteréhez az a körülmény, hogy roma színésznő, Danis Lídia játssza a szerepet?
Sokat beszélgettünk Lidivel Mária idegenségéről, másságáról, és akarva-akaratlanul mindig a cigánysághoz lyukadtunk ki. Hogy Máriának más a bőre színe, máshogy imádkozik, más a kultúrája. Persze, erről van szó: Mária kisebbség, ráadásul egy olyan kisebbség, akin könnyű bármit leverni, mert tehetetlen a hatalommal szemben. Rá lehet fogni, és rá is fogják, hogy veszélyes, mert más az életvitele, más a világképe. Ebben a történetben arról van szó, hogy jön valaki, aki máshogy tartja a kanalat, és nekünk ez nagyon nem tetszik.

Kérdezett: Reichert Gábor

Az előadás fotógalériája itt tekinthető meg.