Improvizáción alapuló Szentivánéji a Griffben – Villáminterjú Somogyi Tamás rendezővel

2018 május 06. vasárnap, 13:27

A Szentivánéji álom és a színészek improvizációi alapján született a Griff Bábszínház új előadása. Az Ide-oda bemutatóját áprilisban tartották. Somogyi Tamás rendezővel a premier előtt készült interjú.

Ide-oda / Fotó: Griff Bábszínház

Ide-oda / Fotó: Griff Bábszínház

A rohamtempóban, bemutatóról-bemutatóra menetelő (majdnem menekülőt írtam) repertoárszínházak ritkán merik felvállalni, hogy elhagyják a korlátok biztonsággal kecsegtető támaszát. Tervelfogadás, kész szövegkönyv, olvasópróba, és ha ez megvan, akkor indulhat a próbafolyamat. Te viszont egy olyan munkával érkeztél, ami megbolygatja ezt a rendet. Improvizációkból építkeztek.

Két szakaszból áll a próbafolyamat. Tavaly novemberben játszottunk, gondolkodtunk, beszélgettünk az általunk választott témáról: a gyerekkorról és a gyerekkori szerelmekről, barátságokról, félelmekről. Különböző munkaformákat választottunk: az egyszerű gyerekjátékok felidézésétől, a bábbal, díszlettel elmesélendő történetig jó néhány gyakorlatot kipróbáltunk. Néztünk filmet, rajzoltunk és improvizáltunk bábbal és báb nélkül. Megnéztük, hogy milyen formai ötleteink vannak, és azokat hogyan tudjuk legjobban használni. A többes szám ez esetben az írót, a tervezőt, a rendezőt és a színészeket jelenti. Egy ilyen folyamatban fontos, hogy mindenki belepakolja a maga tapasztalatait, ötleteit, tehetségét. Sokat hozzátett a későbbi próbafolyamathoz az az egy hetes előkészület. Amikor visszajöttünk februárban a második szakaszra, akkor már tudtuk, hogy mit érdemes használni és mit érdemes elhagyni az első ötletek közül. Emellett beemeltünk szövegeket az improvizációkból a szövegkönyvbe, és kitaláltunk egy olyan bábformát, ami nagy valószínűséggel a tervezőasztal mellett nem született volna meg.

Ide-oda / Fotó: Griff Bábszínház

Ide-oda / Fotó: Griff Bábszínház

Mit jelent neked egy munkafolyamatban az improvizáció?

Egy klasszikus próbafolyamatban sokkal kevesebb tere van az improvizációnak. Persze a színházban nincs olyan, hogy nincs improvizáció. Még a kész előadásban is gyakran adódik olyan helyzet, ahol – vagy kényszerből, vagy az aktuális pillanat hatása alatt – improvizálnak a színészek. Nekünk volt időnk arra, hogy az improvizációt a jelenetépítés, a szöveg- és karakterformálás szempontjából használjuk. Volt egy jelenetsorrendünk, amit különböző típusú improvizációkra kínáltunk fel a színészeknek. Ezek alapján alakult ki a végleges szövegkönyv dramaturgiája. Közben a színészekről is kiderült, hogy melyik szerepben működnek jobban és melyikben kevésbé.

Mi volt a legkomolyabb kihívás?

Különleges kihívás volt a gyerekszerepekben való improvizáció felépítése. Olyan érzésvilág és látásmód az övék, amibe felnőttként már nehezebb belelátni, “beleérezni”, mint sok más, a színészekhez életkorban vagy életvitelben közelebb álló szerepbe. Szerettünk volna sztereotípiák helyett igaz pillanatokat találni. Ezért először a gyerekkorral, a gyerekek gondolkodásával, viselkedésével, illetve a bennünk élő gyerekkel foglalkoztunk, és csak az után kerestünk konkrét helyzeteket, amikről improvizáltunk.

Ide-oda / Fotó: Griff Bábszínház

Ide-oda / Fotó: Griff Bábszínház

Nem először dolgozol Shakespeare drámából. Rómeó és Júlia, Hamlet, Szentivánéji álom. Nemes alapanyagok. Míg az említett első két drámából a Harlekin Bábszínházban kamaszok számára készítettél előadást, most egy kisebb gyermekeket megszólító produkcióba szövöd bele a Szentivánéji álom vezérfonalát. Tündérvilág? Álom? Mi a kapocs a kisebbekhez?

Igyekeztünk minél többet megtudni az óvodás, kisiskolás korosztályról és azt láttuk, hogy a “ki kinek a barátja?”, és a “ki kinek a férje/felesége/szerelme?” kérdések a legmeghatározóbbak számukra. Ráadásul éppen olyan viharosan változó viszonyok között élnek, mint az eredeti Szentivánéji álom szereplői. Emellett az álom és valóság összemosódása, a magány feldolgozása és a felnőttekhez való viszony is előkerül az átiratunkban. A szerelmesek mellett nálunk Puck is gyerek, aki első embervarázs feladatát kapja szüleitől. A felnőttek között pedig fontos szereplő Ági néni, a nevelőnő és Karcsi bácsi a buszsofőr, akik az erdei táborban vigyáznak a gyerekekre.

Boráros Szilárddal, Perényi Balázzsal nem először dolgozol. Hűséges rendező vagy, aki visszahívja a régebbi munkatársait?

Igen, de ezzel mindenki így van, szerintem. Perényi Balázs hasonló metodikával számos előadást készített diákokkal és kőszínházakban is. Sőt, dolgoztunk is együtt olyan előadáson, ahol a szöveget a színészek improvizációiból építettük fel. Boráros Szilárddal a második kőszínházi munkánk ez, emellett több független projektben dolgoztunk és dolgozunk együtt. Vele nagyon sok hasonló kérdésünk van a színházzal, bábszínházzal kapcsolatban. Azt hiszem a felfedezésre és a kísérletezésre való vágy az, ami a közös munkáinkat meghatározza.

Somogyi Tamás / Fotó: Griff Bábszínház

Somogyi Tamás / Fotó: Griff Bábszínház

Lassan a finisbe értek. Milyen a hangulat?

Azt gondolom, hogy jól dolgozunk, de nagyon sok munka vár még ránk a bemutatóig. Igyekszünk együtt megérteni azt, hogy mit tudnak a bábok, mit tud a tér, a szöveg. És mi történik, ha ezek találkoznak. Minimális eszközökkel mesélünk történetet, a színészi test és a bábok mozdulatainak pontossága és kifejező ereje fogja meghatározni, hogy mennyire tudjuk megragadni a nézők figyelmét. A vicces, komikus elemek és a drámai történések megfelelő arányának megtalálása is érdekes kérdés így az utolsó héten. Tart a finomhangolás, a szerepek mélyítése és mozgások pontosítása. A társulat fáradt, de lelkes, és úgy érzem mindenki elég nagy feladatot kapott. Úgyhogy van min dolgoznunk a bemutatóig.

griffbabszinhaz.hu