“…állatira résen kell lenni” – Interjú Mohácsi Jánossal

2018 május 08. kedd, 7:00

Május 13-án mutatja be a Radnóti Színház Závada Pál Egy piaci nap című kisregényének színpadi változatát, ami az 1946-os kunmadarasi zsidóellenes pogromok történetét dolgozta fel. Mohácsi János rendezővel beszélgetett Schaffler Sarolta.

– Hogy jött a Závada regény színpadra alkalmazásának ötlete? 
Vannak olyan darabok, amiket rendelésre kap az ember és vannak olyanok, amikre rátalál. Még a közepénél jártam a könyvnek, amikor felhívtam Závada Palit, hogy ez mennyire jó. Később Bánfalvi Eszterrel ájuldoztunk közösen, hogy ez mekkora regény, és milyen jó lenne a színpadon megcsinálni. Akkorra már a Radnóti Színháznál volt a regény, mire Závadával találkoztam, kicsit sajnáltam, hogy elmegy mellőlem ez a hajó, de szerencsére jött a felkérés Kováts Adéltól, hogy rendezzem meg én.

Radnóti Színház: Egy piaci nap - olvasópróba / Fotó: Dömölky Dániel

Radnóti Színház: Egy piaci nap – olvasópróba / Fotó: Dömölky Dániel

– Mi az, ami megfogott a regényben? Neked mi benne a fókuszpont?
Engem mindig érdekelt a történelem, lassan az a gyanúm, hogy több történelmet olvasok, mint szépirodalmat. A II. világháború, az ország népességének a megcsonkítása szerintem egy olyan trauma, ami máig meghatározza a nemzedékek gondolkodását még akkor is, ha nem tudnak róla. Mindig elgondolkodom azon, amikor vidéki városokban járok és üres zsinagógákat látok, hogy micsoda öncsonkítás volt, amikor 600 ezer embert, azok generációinak a tudásával, múltjával, kultúrájával együtt egyszerűen kiradíroztak ebből az országból. Ez egy olyan problematika, ami máig hat és senki nem tudja, hogy a keletkező hiány befoltozható lesz-e. Engem az az űr foglalkoztat, amit itt hagytak maguk után, amit nem lehet betölteni. Ebbe az űrbe persze nemcsak a 600 ezer zsidó tartozik bele, akiket elvittek a trianoni Magyarországról és a visszacsatolt területekről – tehát gondos munkát végeztek a magyarok annak idején –, hanem beletartoznak a háborúban elesettek is, ami így már egymillió ember. Ez akkora harapás, hogy ezt a sebet ez a 9-10 milliós ország nem nagyon tudja elviselni, és nagyon lassú a gyógyulás. Ez egy speciális és húsbavágó történet, az pedig izgalmas kérdés, vajon ez hogyan cseng majd le a törtélemben. Egyetemista koromban olvastam Bibó Istvántól a Zsidókérdés Magyarországon 1944 utánt, amiben részletesen foglalkozik a II. világháború utáni antiszemitizmus kialakulásával. Aminek a történelmi okokon túl, szerintem az igazi oka a szerzett javak megszerzése iránti gyalázatos vágy, és van még egy ok, az pedig a rossz lelkiismeret, amiért engedték, hogy mellőlük hurcolják el a honfitársaikat, vagy közre is működtek benne, és hagyták meghalni őket.

Sodró Eliza, Mohácsi János / Radnóti Színház: Egy piaci nap - olvasópróba / Fotó: Dömölky Dániel

Sodró Eliza, Mohácsi János / Radnóti Színház: Egy piaci nap – olvasópróba / Fotó: Dömölky Dániel

– Miért történik ilyen nehezen nálunk e trauma feldolgozása?
Mindenhol problematikus a feldolgozás, nálunk a Kádár-korszak alatt rendesen el volt fojtva ez a kérdés, nem is lehetett beszélni róla. Ez nagyon későn történik meg nálunk, de nem nagyon lehet megúszni. A történelemben lévő aktív és passzív közreműködést, örömöt és kárörömöt vagy a hallgatást és beleegyezést nem lehet eltagadni.

– Mi a víziód, amit a színpadon láttatni akarsz?
A forma nagyon erős a fejemben, megérzéseim vannak; mivel nem filmet csinálunk, így a brutalitást, az erőszakot nem ábrázoljuk. Még csak most kezdtük a munkát, ezért sok minden formálódik.

– Akkor inkább azt kérdezem, hogy milyen hatást szeretnél elérni?
Azt szeretném megteremteni a színpadon, hogy az Egy piaci nap, ez a komplett történet úgy legyen elmesélve, hogy egy percig se unatkozzon a néző. Mivel ez egy igen kellemetlen, keserű történet, ezért próbálunk humorosan fogalmazni. Azt szeretném, hogy olykor szakadjon szét a nevetéstől a néző, majd torokszorítóan ne tudja azonnal eldönteni, hogy kinek is adjon igazat: aki gyerekgyilkost kiabál vagy annak, aki kétségbeesetten menekül e kitalált vád elől. Nem hiszem, hogy azok az emberek, akik ’46-ban a pogromokat csinálták, velejéig gonosz emberek lettek volna, bár biztosan akadt közöttük olyan is. Ezek az emberek bizonyosan nem voltak jól tájékozottak, hiszen nem áradt az információ vagy egyáltalán nem is volt. Nagyon sokat számít, hogy egy kis közösség hogyan reagál le dolgokat, és akkor, ott pillanatok alatt eszkalálódhat a rossz, engem pedig az érdekel, hogy ez az eszkalálódás hogyan történik meg.

Mohácsi János / Radnóti Színház: Egy piaci nap - olvasópróba / Fotó: Dömölky Dániel

Mohácsi János / Radnóti Színház: Egy piaci nap – olvasópróba / Fotó: Dömölky Dániel

– Závada egy nő, egy feleség szemével mutatja, mondja el a történetet. Számít a női szemszög?
Nekem nem. Ez a történet a nőkön és férfiakon egyaránt át van eresztve, ugyanolyan érvényes mindkét nem szempontja, ha ezt Závada női szemmel ábrázolja, attól még a hangsúlyok mindkét nemnél azonosak. Ennek a darabnak a megírása egy közös munka Závadával, aminek nagyon örülök. Vannak ötletei, amik már eltérnek a regénytől, ami még erősíti ezt a női vonalat.

– Szerinted mi a tanulsága az egyén felelősségének a regényen átszűrve?
Hogy résen kell lenni. Hogy legyenek mindig kérdéseink, és merjük is feltenni őket! Akár minden darab szólhat arról, hogy állatira résen kell lenni. Nagyon figyelni kell azt, hogy mikor borulnak meg szituációk a közegedben, a társadalomban. Nem az óvatosságra gondolok, hogy nem mész ki az utcára, nehogy a fejedre essen egy tégla, úgy nem lehet élni, hanem arra, hogy gyanakodva nézd az eszüket vesztett közösségeket, hogy gyanakodva nézd az őket manipuláló politikát, és legyél nagyon résen, pláne, ha gyerekeid vannak, hogy időben el tudj menekülni a földcsuszamlás útjából.

Porogi Ádám, Sodró Eliza, Mohácsi János / Radnóti Színház: Egy piaci nap - olvasópróba / Fotó: Dömölky Dániel

Porogi Ádám, Sodró Eliza, Mohácsi János / Radnóti Színház: Egy piaci nap – olvasópróba / Fotó: Dömölky Dániel

– Mit szeretnél, hogy a néző milyen elvárásokkal jöjjön be és menjen el a színházból?
A nézők nem úgy fognak kimenni innen, hogy valami nagy tanulság megváltoztatja örökre az életüket, annál is inkább, mert ide az jön majd el, akit érdekel ez a történet. Az, akinek fontos lenne, aki új információt szerezhetne magának e témáról, nem fogja betenni ide a lábát, továbbmegyek, inkább eltartja magától ezt a történetet. Ezzel viszont nem lehet mit csinálni. A Dohány utcai seriffnél Bánfalvi Eszter egy 90 éves holokauszt-túlélővel készített interjút, akkor a néni mesélte, hogy a saját fülével hallotta, amikor mondták, hogy „ezek többen jöttek vissza, mint ahányan elmentek”. Ha ennek a mondatnak az emblematikus gonoszságát sikerül ráterhelni a nézőre, akkor az már önmagában jó, elérte a célját. De nem lesz közvetlen konkrét haszna. Ha el tudom gondolkodtatni a nézőket arról, hogy ők mit csinálnának, ha azt a hírt hallanák, hogy a faluból eltűnt két gyerek, és lehet, hogy az ő két gyerekük az. Akinek van gyereke, az tudja, micsoda stressz ez, ettől bizony még a legjózanabb ember is elveszítheti a józan észét. Ezen érdemes elgondolkodni.

Az interjút készítette: Schaffler Sarolta

 
 

Kapcsolódó anyagok