“Élni, bármi áron” – Beszélgetés Szarvas Józseffel

2018 május 14. hétfő, 7:00

Április 19-én mutatta be a Kassai Thália Színház Martin McDonagh legelső darabját, a Leenane szépe című tragikomédiát. Bérczes László rendező egykori Bárkás játszótársait hívta közös munkára, a mindenki életét megkeserítő öregasszony szerepére például Szarvas Józsefet. Vele beszélgetett az előadás dramaturgja, Kiss Mónika.

Bérczes László a Leenane című darabhoz egykori Bárkás játszótársait hívta közös munkára, hiszen Maurent Varga Anikó, Patot Ollé Erik játssza. Ray szerepére a Kaposvári Egyetemről választotta Habodász Istvánt, a mindenki életét megkeserítő öregasszony szerepére Szarvas József érkezett a Nemzeti Színházból.

Varga Anikó, Szarvas József / Kassai Thália Színház: Leenane szépe / Fotó: Németi Róbert

Varga Anikó, Szarvas József / Kassai Thália Színház: Leenane szépe / Fotó: Németi Róbert

Hogy kerülsz te Kassára?
Az igazgató, Czajlik Jóska hívott, jöttem.

A Nemzeti Színházban teli vagy feladatokkal, nem vagy „rászorulva” a vendégeskedésre.
Ez igaz. És jobban is szeretem a társulati létezést, azt, hogy része vagyok egy közösségnek. Valóban nem „rászorulásból” jöttem Kassára, sokkal inkább személyes motivációk befolyásolták a döntésemet: Kaszás Attila barátsága behozta életembe a felvidéki szálat.

Attilát a főiskolán ismerted meg. Előtte mit jelentett neked Felvidék?
Semmit. De itt legalább érintőlegesen szólni kell arról, hogy az a közeg, ahonnan én származom, kulturális értelemben nem látott el engem erős munícióval – és akkor most nagyon megengedően fogalmaztam. Mondjuk ki: semmit nem tudtam. A hortobágyi tanyavilágba születtem bele, aztán hentesnek tanultam… Történelemmel, kultúrával véletlenszerűen találkoztam, miután segédszínész lettem a debreceni Csokonai Színházban. A Felvidékről akkor hallottam először, amikor Kaszás Attilával megismerkedtem. Gondold el, a rendszerváltás után pár évvel, telefonon hív a nővérem, aki olcsó benzinért ment át a szomszédos Nagyváradra: „Képzeld, Oradeán mindenki tud magyarul! Te ezt tudtad, Jóska?” Én ezt akkor már tudtam – de nem régóta. Az a szerencse, hogy a kultúránk tágassága iránti érzékenység és igény megvolt bennem, ez vezetett Zsigárdhoz, Mátyusföldhöz, és legfőbbképpen bizonyos emberekhez: Gál Tamáshoz, Écsi Gyöngyihez, Szarka Tamásékhoz… Ez a folyamat, és maga a tény, hogy én otthonról szinte semmit nem hoztam, arra is figyelmeztetett engem, hogy megszerezzem azt a tudást, amit én már átadhatok a gyerekeimnek, unokáimnak. Hogy tőlem tudják meg: van olyan, hogy Felvidék, hogy Kassa…

Szarvas József / Kassai Thália Színház: Leenane szépe / Fotó: Németi Róbert

Szarvas József / Kassai Thália Színház: Leenane szépe / Fotó: Németi Róbert

Jó messzire kerültünk a kezdőkérdéstől…
Melyhez még az is hozzátartozik, hogy engem eredetileg egy másik szerepre hívtak. Ám amikor kiderült, hogy rendezni jön ide Bérczes Laci, akivel pár évvel ezelőtt volt egy kölcsönös örömet és bizalmat hozó közös munkánk, összehangoltuk a szándékokat: így kaptam meg Mag szerepét ebben a kortárs ír darabban.

Mag egy öregasszony. Játszottál már női szerepet?
Csak a főiskolán. Rosalindát játszottam az Ahogy tetszikben.

Nem akármilyen csavar: férfiként egy olyan nőt játszol, aki Shakespeare történetében férfiruhába bújik, és azt játssza, hogy ő férfi.
Tanárom, Horvai Pista bácsi segítségével éppen ezt vizsgálgathatta az ember: a bennünk lévő férfias és nőies tulajdonságok keveredését. De ez volt az egyetlen „szoknyás” szerepem a pályámon.

Mag sok rossz tulajdonsággal rendelkező öregasszony. Honnan merít ilyenkor a színész? Saját „rosszaságaidat” keresed, saját nőies tulajdonságaidat hozod elő?
Épp a mai próbán jutott eszembe: milyen kár, hogy csak egyszer találkozhattam az apai nagymamámmal. Ha őt jobban megismerhettem volna, abból az öregasszonyból talán felépíthetném ezt a szerepet. Így az marad, ami minden más esetben is: önmagamból kell megalkotni ezt a figurát is. „Huncut az a színész, aki jobban játszik, mint ahogyan tud.” Ez valami nagyon régi és igaz színházi mondás. Érdemes nem elfelejteni.

Varga Anikó, Szarvas József / Kassai Thália Színház: Leenane szépe / Fotó: Németi Róbert

Varga Anikó, Szarvas József / Kassai Thália Színház: Leenane szépe / Fotó: Németi Róbert

Érd be azzal, ami önmagadból kihozható, mert az pont elég? Ezt jelenti?
Valami ilyesmit. És mivel legfőbb feladat a jellemábrázolás, nem érhetem be azzal, hogy gyors sikert keresve kabaréba illő karikatúrával nőt utánozzak. Paróka, fülbevaló, finom gesztusok szükségesek természetesen, de amikor egy szerepet megalkotunk, nem a női- és nem a férfi-tulajdonságokat, hanem az embert keressük. Nekem tehát nem öregasszonyt, tovább megyek: nem gonosz öregasszonyt kell játszanom. Nekem a helyzetek és a személyiség igazságát kell meglelnem.

Színészként szeretned kell az általad játszott figurát?
Értenem kell. Szeretni nem kell. De értenem kell minden lépését. Ez nemcsak Magre, de minden általam játszott szerepemre vonatkozik. Utólag persze megszeretek néhány alakot, mert jó és fontos élmény fűződik hozzá. Ilyen az Oidipus, ilyen Jim a Dühöngő ifjúságban, Valerio a Leonce és Lenában, Balga a Csongor és Tündében…

Megérteni és megbocsátani kell?
A megbocsátáshoz ennek nincsen köze. A motivációt kell megtalálnom: mit miért tesz? Ez a legnehezebb, mert a motiváció nem játszható. De ha a cselekedeted, gesztusod, mondatod mögül ez hiányzik, akkor az a titok hiányzik, amitől egyszeri, csak a tiéd az a szerep.

Habodász István, Szarvas József / Kassai Thália Színház: Leenane szépe / Fotó: Németi Róbert

Habodász István, Szarvas József / Kassai Thália Színház: Leenane szépe / Fotó: Németi Róbert

Tulajdonképpen kiről beszélünk? Írd le ezt az öregasszonyt.
Eltűnőben, kiveszőben lévő őserő. Őskép. Egy ember, aki beleszületett a természetbe, a tájba, a hitébe, kultúrájába, a falujába – de amikor mi megismerjük őt, élete végén, azt látjuk, hogy mindez teljességgel roncsolódott, kívül is, belül is. Ő is és környezete is csak pusztulásra ítélt, eltorzult, korcsosult maradvány. De mindez már a körülötte lévő fiatalokra is érvényes: lánya, annak barátja és a kamasz fiúcska sorsa is reménytelen, távlattalan. A jövő hiánya határozza meg mind a négy szereplő életét.

Ez a Mag nevezetű asszony teljességgel kiszolgáltatott és magányos. Nyilvánvaló, hogy az ember útjának végére ért. Mégis, minden cselekedetét és megszólalását egyetlen dolog vezérli: minden porcikájával, a „tíz körmével” kapaszkodik az életbe. Vajon miért?
Immár hatvanévesen arra jöttem rá, hogy az embernek nincs igazán időélménye. Azt érzékeljük, hogy élünk, nem pedig azt, hogy az idő halad. Ezt az öregasszonyt az utolsó pillanatáig az életösztön hajtja, az elmúlással nem ő, hanem az ő sorsát látó néző fog szembesülni. De ha sikerül gazdagon megformálnom ezt az embert, akkor a néző szembesül majd a küzdő, harcos, rafinált, kreatív asszonnyal is. Mag hihetetlen belső energiákat mozgósít a túléléshez. Mert minden áron élni akar. Bármi áron. Nekem ezt kell felmutatnom. A többi, a halálba torkolló kegyetlenség és ne felejtsük el: a frenetikus humor már ebből következik.

Kérdezett: Kiss Mónika

 
 

Kapcsolódó anyagok