“Kendőzetlen vallomásokból készül színdarab” – Villáminterjú Garai Judittal, a Frank Stein dramaturgjával

2018 május 15. kedd, 7:00

A Frank Stein című darabot május 17-én mutatnak be a Jurányi Ház kamaratermében, Alexis Latham rendezésében.

Dramaturg, a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanára. Garai Judittal beszélgettünk a Scallabouche Társulat Frank Stein című darabja kapcsán.

Garai Judit / Forrás: Scallabouche Theatre

Ajánló a darab elé:

A szörny hangja mindenkiben benne van: a sóvárgó taxisofőrben, egy önigazolást kereső fiúban, egy házasságukat megmenteni kívánó párban vagy a szexuális bűnt elkövető férfiben. Ezek a rémisztő, kihallgatott történetek, amelyeket Londonban és Budapesten, villamoson, vonaton vagy az utcán rögzítettek a társulat tagjai, alkotják az előadás vázát.

Számtalan narrációs technikán keresztül viszik bele az alkotók a nézőket Frank Stein világába. Egy olyan világba, ahol az emberek kendőzetlenül vallják meg saját történeteiket, és felteszik maguknak a kérdést: Megteremthetjük-e a szörnyet nemcsak magunkban, hanem másokban is történeteinken keresztül?

Végül is mindannyiunkban ott van a szörny, amit a magunkról alkotott történeteken keresztül létrehozunk, táplálunk majd profitálunk belőle. Önnarráció, történetgyártás és – értelmezés a Scalla storytelling technikájával, ahol bárki lehet a teremtő és az általa létrehozott és életben tartott lény is.

Garai Judit / Fotó: Streleczki János

Villáminterjú Garai Judittal:

Hogyan lettél dramaturg?

Soha nem azt olvastam, amit kellett volna. Általános hatodikban volt egy József Attila-korszakom, teljesen belemerültem, szerintem nagyon keveset értettem belőle, talán inkább éreztem valamit. Aztán Ormos Mária második világháborúval foglalkozó könyveit, Ottlik Gézát, Moraviát, Sütőt, Balzacot olvastam. A „könyvgerinc-műveltségem” a szüleim miatt megvolt, csak éppen nem aszerint a struktúra szerint haladtam, amit az oktatási rendszer megkövetelt, ebből sok probléma volt. A kötelező olvasmányok egy részét felnőtt koromban vettem először a kezembe. Azért ez nem túl jó, viszont elég sok mindent sokkal korábban elolvastam, mint a kortársaim. De szerintem, még most is le vagyok maradva a kötelezőkben. Mikor betegen otthon voltam, anyám a könyvtárból a Képzelt beteget, a Hegedűs a háztetőnt, a Zefirelli-féle Rómeó és Júliát hozta haza, emlékszem, még videókazettán. Azért a Képzelt betegben volt némi célzás, szerintem. Kéttannyelvű gimi után, először az ELTE-re mentem, magyar szakon végeztem, és elkezdtem az összehasonlító irodalomtörténetet is, ahol el lehetett mélyülni például a kortárs irodalomban. Nem tömegképzés volt, mert a magyar szakot akkor én annak éltem meg, és elég nagy csalódás volt. De az összehasonlítót már nem fejeztem be, mert időközben felvettek a Színház- és Filmművészeti Egyetemre, dramaturg szakra.

Ahol most tanítasz is.

Igen, társosztályfőnök vagyok Radnai Annamáriával és Róbert Júliával a dramaturg szakon, valamint Rácz Péterrel vezetem a műfordító képzést a Balassi Intézetben. Nagyon fontos szerepet kapott a tanítás az életemben.

Hogy jött a felkérés?

Teresa Worowska lengyel műfordító egy pontos dolgot mondott nemrég egy beszélgetésünkben: negyven után el kell gondolkodni azon, ki jön utánad. Nem lehetünk annyira felelőtlenek, hogy nem foglalkozunk azzal, ki veszi át a helyünket. Én csupa olyan emberrel vagyok körülvéve, akik így gondolkodnak, és bennem is gondolkodtak/gondolkodnak. Dramaturg szakon Osztovits Levente volt az osztályfőnököm, de ő, sajnos első év végén meghalt. Radnai Annamária vette át a helyét, akinek mi voltunk az első osztálya, nagyon fontos időszak volt. Három évvel ezelőtt pedig megkeresett Róbert Julit és engem, hogy mi lenne, ha együtt indítanánk osztályt. Mindhárman aktív dramaturgok vagyunk, de Juli például színházi nevelési szakember is, én pedig dokumentum-, illetve valóságalapú, valamint térspecifikus színházi produkciókban is dolgozom rendszeresen. Felelősségteljes és nem utolsó sorban rendkívül szimpatikus dolog az, hogy Annamari arra törekszik, hogy a tanítványaink minél több színházi formát és metódust megismerjenek ezalatt az egyetemen eltöltött öt év alatt.

Jászberényi Gábor és Szalontay Tünde / Scallabouche Társulat: Frank Stein, próba

Beszéljünk a közelgő bemutatóról. Ki Frank Stein?

Nem egy konkrét személy, hanem inkább egy fogalom. Mary Shelley Frankenstein című regényéből indultunk ki. Azzal a problémakörrel foglalkozunk, hogy narráción, történetmesélésen keresztül, hogyan teremtjük meg a másikban vagy akár saját magunkban a szörnyet, például tönkrement házasságokban, önhazugságra épülő narrációkban. Van történetünk egy taxisofőrtől, aki minden lehetőséget elszalasztott az életében, és próbál erre magyarázatot találni, de mindig mást okol a hibákért. De ettől olyan végtelenül szimpatikus, esendő. Budapesti és londoni reptéren, villamoson, buszon, vonaton, taxiban, utcán felvett anyagok kapnak helyet az előadásban, ezek sokszor szó szerint hangzanak el, de volt, amikor csak inspiráló elemként vettünk elő egyet-egyet a próbákhoz. Kétféle storytelling technikával dolgoztunk. Az ok-okozati storytellinggel úgy kell történetet mesélned, hogy visszautalsz a múltra, megmagyarázod, hogy amit a jelenben teszel, annak mik a múltbeli eredői, illetve a szituációs storytellinggel, amivel csak a pillanatot szabad leírni. Nincs hagyományos értelemben vett történeti íve az előadásnak, hanem mozaikok, visszatérő karakterek vannak benne. A végleges példány úgy születik meg, hogy egy-egy jelenetből van 3-4 improvizációs verzió, ezekből szerkesztem meg a véglegesnek szánt jelenet szövegét, amit természetesen bizonyos pontokon átírok, kiegészítek.

Szerző: Bordás Katinka

 
 

Kapcsolódó anyagok