“Ki kell lépnem a komfortzónámból” – Interjú Kulcsár Viktóriával

2018 június 01. péntek, 7:00

Zenés színészként végzett a Színművészetin Novák Eszter és Selmeczi György osztályában, majd sorra játszotta a főszerepeket a Pécsi Nemzeti Színházban. A jövő évadtól szabadúszóként folytatja, mert – ahogy ő mondja – meg kell próbálni beteljesíteni az álmainkat. Kulcsár Viktóriát kérdeztük.

Kulcsár Viktória

Az Új Színház stúdiósaként készültél az egyetemi évekre. Milyen emlékeket őrzöl abból az időszakból?

Nagyon sokat köszönhetek annak az egy évnek. Megismertem milyen az, ha csak a színházra kell koncentrálnom. A reggeli táncórák után jött a mesterségóra, a kettő között egyéni foglalkozásokon vettünk részt, este próbáltunk – mint az egyetemen. Eközben megismerkedtem rengeteg hasonló gondolkodású fiatallal, akik közül többet, a mai napig a legjobb barátaim között tudhatok. Az Új Színházban döbbentem rá, hogy a debreceni dráma tagozat jó alapokat adott, de az igazi munka csak most kezdődik. Mi, az a stúdiós osztály voltunk, akik nagyon akartak és szerettek dolgozni. Igazán jó tanárok tanítottak minket, mestereinkként tiszteltük és magánemberként is szerettük őket. Például az osztályfőnökünket Huszár Zsoltot, vagy Rácz Attilát, Berecz Beát, Török Ágit és még sorolhatnám. Odafigyeltek ránk és meglátták bennünk az erősségeinket, így lettem én például zenés-színész, más osztálytársam bábszínész, más pedig koreográfus.

A vágy villamosa

Egy beszélgetésben elárultad, 4 évet adtál magadnak, hogy felvegyenek a Színművészetire, másodjára be is jutottál. Hogy emlékszel, milyen érzések kerítettek hatalmába, amikor kiderült, hogy felvettek?

Reménykedve bár, de teljes meggyőződéssel ültem az eredményhirdetésen, hogy nem vesznek fel, mert a harmadik rosta nagyon nem sikerült. Úgyhogy amikor hallottam a nevem, nem fogtam fel, mi történik. A mellettem ülő barátnőm furcsán nézett rám, hogy miért nem örülök. Tulajdonképpen én csak miatta mentem és azt gondoltam, hogy ő biztos bejut, úgyhogy csalódott voltam. Aztán közölte, hogy „Viki, felvettek téged” – na, akkor kaptam sokkot. Azután sírtam. Amúgy ez egy borzasztó helyzet, mert ott ülnek rengetegen, akiket viszont nem vettek fel, akik azt érzik, hogy vége az életnek, te pedig sikítoznál örömödben. Úgyhogy azt hiszem, egy percen belül bejártam az érzelemek teljes skáláját.

Antigoné

Melyek a legmeghatározóbb élményeid az egyetemről? Mi az, amit Novák Eszter és Selmeczi György nélkül biztos nem tanulsz meg a szakmáról? Mit adtak ők útravalóul?

Ők ketten olyanok, mint egy márkanév. Ha az ember valahol közli, hogy Novák-Selmeczi osztályos volt, általában tudják, mivel számolhatnak: alázat, munkavágy, terhelhetőség, zenei felkészültség… A színházról a maga komplexitásában tanítottak meg gondolkodni – ez nagyon fontos, akárcsak az, hogy véleményt alkotni ösztönöztek és jóízlésre neveltek minket. Bár mindenki megkapta volna ezt a csomagot.

Muzsika hangja

“Amikor felvettek, akkor csak a feladatot láttam magam előtt, amit teljesíteni kell, tisztában voltam azzal, hogy milyen a munkatempó. Az első két évben arra koncentrál az ember, hogy ezt tudja tartani, a harmadikban már persze elkezd tervezni” – mondtad egy interjúban. Te mit terveztél és ahhoz képest mi történt végül?

Voltak vágyaim. Budapesten a Katona József Színház és az Örkény Színház. Be is jött. Az első két gyakorlati munkám ezekhez a színházakhoz kötődik. Majd ötödévesen lehívtak Pécsre, ahol nagy szerepeket és végül szerződést ajánlottak. A harmadéves Viki tervei, azt hiszem, maximálisan teljesültek.

Miért mondtál igent Rázga Miklós felkérésére?

Amikor az ember eltölt egy évet egyetemistaként egy színháznál, ahol főszerepekkel kínálják meg, majd elé raknak egy szerződést a következő évad tervével, amelyben ugyancsak szép szerepek sorakoznak, nem sokat gondolkodik a válaszon. Két dologtól azért tartottam. Az egyik, hogy eltűnök a szakmai szemek elől, hiszen Pécs nagyon messze van a színházi centrumtól, azaz Budapesttől, a másik, hogy a családomtól és a barátaimtól is.

Wunderlich József, Kulcsár Viktória

Hogy sikerült beilleszkedned a társulatba?

Egy olyan csapatba érkeztem, ahol az évek során már kialakultak a szerepkörök… És az sosem egyszerű, ha bezavar egy idegen. De ha a munkáddal elégedettek és azt látják, hogy teljesítesz, akkor egyszercsak feláll egy új rend és már az embert is értékelik, keresik benned. Én nagyon megszerettem a társulatot és szerintem Ők is engem. Szuper színészek, jó kollegák.

Magyar Elektra

A pécsi lehetőségeidről szólva korábban úgy nyilatkoztál: „Ekkora bizalmat talán meg sem érdemlek. Bíznak bennünk. A nézők is kedvelnek és érdeklődnek. Amíg ez így van, addig jó itt lenni”. És arról is beszéltél, hogy az embernek egy új közegben újra meg kell ismernie magát. Te mit tanultál magadról és a színészetről Pécsett?

Rengeteg féle-fajta lehettem. Mindent kipróbálhattam ami csak létezik a palettán az összes műfajban. Ezért a sokszínűségért megy az ember vidékre. Mert az égvilágon minden lehet és kísérletezhet. Nekem elsősorban azt kellett megtanulnom, hogy nem szabad beleszakadnom a munkába. Azon felül, hogy hivatás, a színházcsinálás öröm is kell hogy legyen. Színjátszás. Benne van a nevében, hogy játék. A könnyedség nagyon fontos. Ezt a magabiztosság hozhatja meg. Azt hiszem, hogy hat év kellő rutinnal ruházott fel és ez a magabiztosság már megvan. Persze időnként begörcsölök és hajtom magam, konfrontálódom, de ez is természetes dolog, hiszen színészként a lelkünkkel dolgozunk. És a lelkünket nem lehet kifacsarni, nem lehet visszaélni az energiáinkkal, mindig kell valami, ami feltölt.

Ádám almái

Mi az, ami a leginkább megpróbált és mi az, amit utólag semmi pénzért nem adnál másnak az elmúlt 9 évből?

Vannak az ember életében olyan döntéshelyzetek, amikbe nagyon nehéz felelősségteljesen beleállni. Ilyen volt, amikor elhatároztam, hogy Pécsre költözöm életvitelszerűen, és amikor úgy döntöttem, hogy elhagyom a Pécsi Nemzetit. Ez utóbbi nagyon megviselt, hisz a biztosat a bizonytalanért elhagyni, 6 évemet lezárni rengeteg álmatlan éjszakába került. Az örlődés tényleg nagyon megviselt. Amit viszont semmi pénzért nem adnék az az, hogy mindig jó emberek vettek körül, hogy építő helyzetekbe kerülhettem Debrecenben, Pesten és Pécsett is. Valami vagy valaki mindig segített továbblépni, fejlődni. Ezt sokáig szerencsének gondoltam, de a szerencse ugye nem más, mint a felkészültség találkozása a lehetőségekkel, úgyhogy most abban bízom, hogy elég felkészült vagyok, hogy új lehetőségek megtaláljanak.

A mumus

Egyszer Novák Eszter azt mondta, hogy „egy versenyló vagy”. Hogy érzed, még mindig megállná a helyét ez a megfogalmazás?

Azóta a kedvenc súgóm, Piroska, Tornádónak nevezett el. Ez jobban tetszik. Rengeteg energiám van, ez tény. Nem tudok félgőzzel próbálni. Az elmúlt évem pedig egy őrült hullámvasút volt: Muzsika hangja, Magyar Elektra, operett, vígjáték, mesejáték, volt benne minden. Előfordult, hogy egy hét alatt 11 előadást játszottam 4 műfajban. Délután Hébehó, a mumusok vezére voltam, egy órával később már az Elektrára készülve fonták a hajam, majd zokogva kiabáltam este kilencig a színpadon, másnap pedig a Muzsika hangjában pattogtam, énekeltem csilingelő szopránommal előkészítve a másnapi operettre a hangom. Úgyhogy igen, szerintem továbbra is terhelhető vagyok.

 

Amadeus

Voltál a Szentivánéji álom Helénája, az Antigoné Iszménéje, Ilma a Csongor és Tündében, Stella A vágy villamosában, Ánya a Cseresznyéskertben, idén az említett Magyar Elektra címszerepét is eljátszottad. Melyek azok a szerepek, amelyekért a leghálásabb vagy?

A felsoroltak közül mindegyiket imádtam. Most a Muzsika hangja az, ami nagyon megtalált. Hozzá kell tennem, hogy nem igazán szerettem a klasszikus musical vonalat, de rá kellett jönnöm, hogy a hangszínemhez ez illik a legjobban. Maria Reiner szerepe meg persze végtelenül hálás, egy jutalomjáték. De imádtam a Francia királylányt a János vitézből, Hébehót, az Amadeus Stanciját, a Fekete Péter Clairjét, voltam Júlia az Iseumi Szabadtérin, úgyhogy büszkén vállalhatom az önéletrajzom.

Miért döntöttél úgy, hogy újra Pesten alakítod ki az életed, hogy szabadúszó leszel?

Azt mondják, ha 5-6 év után érzel magadban vágyat arra, hogy máshol is kipróbáld magad, menned kell. Bennem két éve érlelődött a gondolat. Ha tetszik, ha nem, a szakmánk középpontja Pest, és ahhoz, hogy tovább fejlődhessek, hogy új vizekre evezhessek – legyen az műsorvezetés, szinkron, film…-, hogy a régi céljaim után mehessek, sajnos ki kell lépnem a komfortzónámból. Nem vagyok az a könyöklős fajta, úgyhogy meg kell tanulnom képviselni magam – valószínűleg ez elengedhetetlen a szabadúszáshoz. Őszintén szólva rettegek a következő évadtól, de ha most nem lépek, akkor évekkel később keseregve konstatálhatom majd, hogy meg sem próbáltam a vágyaim után menni. Imádom Pécset, rengeteg barátot szereztem a színházon kívül is, szeretem azt a pezsgést, ami a városban van, de nem ez az, ami igazán boldoggá tesz. Ráadásul a magánélet is Pest felé húz. Szóval azt hiszem minden erre mutat.

Mi az, amit kívánnál magadnak a jövő évadra?

Egy kis megnyugvást. Most nagyon bizonytalan minden. Nem tudom, hol fogok élni, melyik város melyik albérletében, hogy mikor kivel fogok dolgozni, hogy meg fogok-e tudni élni szabadúszóként, hogy mennyi munkát vállalhatok, mi számít soknak, mi kevésnek. Egyelőre szeptember végéig látok előre, azaz a nyáron próbálok, utána elvileg csak játszom, három zenés előadásban vállaltam szerepet. De még bízom benne, hogy csörögni fog a telefonom, netán egy prózai szerep ajánlattal. Rengeteg tervem és vágyam van, amit így, a bizonytalant választva valósíthatok meg. Ha csak a fele bejön a terveimnek, vagy legalább elindul a maga kis útján, én boldog leszek.

Színház.org

 

 
 

Kapcsolódó anyagok