“Utat engedni a nyitottságnak, a párbeszédnek” – Interjú Závada Pállal

2018 június 08. péntek, 7:00

Májusban mutatták be a Závada Pál Egy piaci nap című regényéből készült darabot a Radnóti Színházban, Mohácsi János rendezésében. A regény írójával tartalmi partnerünk, a Pótszékfoglaló készített interjút.

A Pótszékfoglaló interjújából:

A regény közepe táján van egy mondat: “Maguk kommunisták, mi reformátusok vagyunk.” Miért lehet az, hogy mi ennyire szeretjük  elvágólagosan meghatározni önmagunkat, rögzítve, mi eleve nem beszélünk, nem is beszélhetünk egy nyelvet?

Hát igen! Ezt a mondatot például úgy kihúzták Mohácsiék, hogy csak na! A darabban eredetileg benne volt, persze lehet, hogy túl komplikált lett volna…nem is tudom. A leggyakrabban az történik, hogy nem is rögzítjük, csak érzékeltetjük, vagy csupán úgy viselkedünk. Nagyon sokszor  szavak nélkül definiáljuk vagy “osztjuk be” egymást, rosszul, azt érzem. Többnyire elnagyoltan, bár lehet, hogy nem feltétlen szándékosan. Ebben a korszakban nemcsak az előző időszak diktatúrája van benne, hanem az akkori, ottani új korszak diktatúrájának a csírája is – ennélfogva ez az egész még komplikáltabb. Nem egyszerűen előjelváltás történik: akit eddig üldöztek, az  most már maga is üldözővé válik – habár erre is volt példa, – hanem e kettő időnként teljesen egymásra montírozódik – és ez olyankor még szörnyűbb. Ez a rendezés ezt most elég hatásosan húzta alá azzal, hogy a kunvadasi pogrom két főkolomposát Mohácsi rögtön átültette a miskolci pogrom történetébe, mint olyan ávósokat, akik vallatják az előző napi pogromnak a lincselőit – majd pedig elárulván a főnöküket, szintén áldozatul esnek.

Ez valamiféle lelki igényünk lehet?

Amikor feszültségek, sérelmek vannak: üldöztetés, mellőztetés – különösen, ha politikai okokból és társadalmi méretekben… Mikor egy kisebb településen mindenki tud mindent mindenkiről – ha esetleg mégsem, akkor rögvest megkérdezi, hogy azok kicsodák – és akkor mindjárt meg is van a besorolás: “ezek szlovák ajkúak”, “ezek háború után betelepültek…” – és ha a besorolás gondot jelent, akkor mindjárt ott vannak a “segédeszközök”. Olyankor kötelezően előírjuk a stigmát: hordani kell a csillagot! – nehogy valaki tévedésből olyannal kezdjen barátkozni, akivel nem szabad, nem kéne…vagy tilos! Például tilos flörtölni vele, mert az már fajgyalázás, teszem azt. Ilyen eseteket elkerülendő, meg kell jelölni azt az illetőt. Emlékszem gyerekkoromból, hogy ezek a “stigmák” működtek. Nagyapám és a nagyanyám egymás között beszélgettek, és mikor szóba került, hogy épp kiről van szó: “ ja, azok, nem  a mieink, hanem abból a bandából valók!”.

…a jászsági nagyszüleim a falubelijeikre isteni ragadvány neveket tudtak fabrikálni, persze minden mögöttes rosszindulat nélkül…

Igen, ez egy abszolút természetes, a személyközi kapcsolatokat kísérő jelenség, a baj akkor kezdődik, ha ez eltorzul. Ha nem a mi kutyánk kölyke, ha nem abba a körbe való, ahová mi tartozunk – ilyenkor ez már stigma, bűnbak képzési mechanizmus…

Úgy éreztem, hogy ebben az Egy piaci napban elfér a mi egész huszadik századunk…

Persze, lehet ennek  ilyen szimbolikus értelmet is tulajdonítani…

…nem feltétlen a szimbolikusság értelmében gondoltam, hanem inkább úgy, mint amiben összesűrűsödik, esszenciálisan benne van mindaz, amiben akkortájt is,  századnyi léptékben is  éltünk. Anélkül, hogy azt különösebben beleerőltetnénk.

Különösen úgy, hogy már a háború után vagyunk, és úgy, hogy ebben a korszakban nemcsak az előző időszak diktatúrája van benne, hanem az akkori, ottani új korszak diktatúrájának a csírája is – ennélfogva ez az egész még komplikáltabb. Nem egyszerűen előjelváltás történik: akit eddig üldöztek, az  most már maga is üldözővé válik – habár erre is volt példa, – hanem e kettő időnként teljesen egymásra montírozódik – és ez olyankor még szörnyűbb. Ez a rendezés ezt most elég hatásosan húzta alá azzal, hogy a kunvadasi pogrom két főkolomposát Mohácsi rögtön átültette a miskolci pogrom történetébe, mint olyan ávósokat, akik vallatják az előző napi pogromnak a lincselőit – majd pedig elárulván a főnöküket, szintén áldozatul esnek. Azaz: pillanatok alatt nagy, ávós gazemberek lesznek a nyilas lincselőkből.  Ebben az előadásban János világosan törekedett arra, hogy elválassza a narrációt a jelenettől. Például amennyiben a két asszony beszélgetése visszautal egy megtörtént eseményre, akkor ott fényváltás van, átrendeződnek a szereplők, és elkezdik eljátszani azt, amire a két asszony utalt. Az általam írt színpadi verzióban  nagyon sokszor e kettő között lebegés van. Megpróbál azzal is játszani ez a verzió, hogy ne lehessen élesen elkülöníteni ezeket a helyzeteket, részben azért, hogy a nézőt elbizonytalanítsák. Mondanak, mesélnek valamiről, amit utána el is játszanak,  játék közben aztán kiderül, hogy nem is úgy esett meg, ahogy azt korábban elmesélték – mintha egy dokumentum felvételen ellenőriznénk azt, amit  Irén vagy  Mária már korábban elmesélt. Nagyszerű lehetőség ez arra, hogy akkor tisztázzuk, ki is hazudott?

Závada Pál / fotó: Neményi Márton

…és nem feltétlenül a nem létező köpönyegünk profi forgatásának okán, hanem akár csak a túlélési ösztönük miatt is…

Azért ez a két figura igazi bajnoka ennek a legundorítóbb fajta törekvésnek, ami azért szintén  “tradíció”…

“Tradíció” vagy benső kényszer, melyik inkább?

Van amikor kényszer, persze. Amikor “haladni kell a korral”, “haladni kell a férjemmel” – gondolja Irén, a párttitkár felesége – hát istenem, most a haladás azt jelenti, hogy a kommunista párt titkára, majd az ávóhoz kerül, és ott csinál karriert – és ezzel tulajdonképpen még büszkélkedik is. Most szembeforduljon a férjével? – akkor inkább összevész a barátnőjével…

Mi volt az, ami ennek a regénynek a megírásához az első szikrát adta?

Ezzel a történettel a ’80-as évek legelején találkoztam először, amikor ennek az egésznek nem nagyon volt még szakirodalma. A Kulákprés első verziójához gyűjtöttem anyagot a vidéki sajtót olvasva a parlamenti könyvtárban. Békés és Szolnok megyei újságok közt tallózgatva találtam rá azokra a tudósításokra, amelyek a kunmadarasi pogromról szóltak.  Aztán próbáltam másutt is utánanézni – mert őszintén szólva nem volt egészen hihető, hogy ez így ment végbe: hazajöttek a lágerből, és utána agyonverték őket a nyílt utcán, a piacon. Attól függött, hogy az ember milyen párti újságot olvasott. Sokféle volt, és ezek nem feltétlen vágtak egybe… Azonban nem nagyon találtam ehhez más szakirodalmat. Tehát ilyetén módon tudtam erről a történetről, elraktározva magamban, és éreztem, hogy ehhez a konkrét dologhoz egyszer majd vissza kellene térnem. Aztán írtam egy regényt: a Természetes fény-t, amelynek a harmadik fejezete a háború utáni időkről szól, és arra gondoltam, hogy ezt majd abban a fejezetben írom meg. Így megint elővettem az emlékeimet, és akkor már mindent elolvastam e témában, amit lehetett, de rájöttem, hogy túl “vastag”, túl erős, túlságosan dominálná a regényemnek ezt a fejezetét, és nem is lehetett volna rendesen összefűzni a szereplőimmel sem.  Ezért úgy döntöttem, hogy félreteszem, és külön írom majd meg.

…a sűrűsége, töménysége önálló regényként sem változott, mintha az egy szuszra  mindent elmondás “égető kényszere” szabná a próza lüktetését. Van, volt ebben egyfajta szándékoltság is?

Minden szándékos természetesen! Nem szoktam semmit sem véletlenül. Sokszor át is írom, amin dolgozom – persze az, hogy egy-egy ilyen döntés utólag mennyire bizonyul jónak, az már kinek-kinek a saját ízlését tükrözi vissza, nyilván. Ha sűrűnek érezni, akkor emögött az is ott lehet, hogy amikor befejeztem a Természetes fény-t, akkor azt gondoltam, ebből az anyagból drámát írok majd. El is kezdtem, és ezeket a kezdeményeket az érdeklődőknek meg is mutattam…

Írtál is aztán belőle egy darabot…

Persze,  Mohácsiék azt használták, megtartva a struktúráját, ám mégis kissé újrafogalmazva, dekonstruálva, nyilván. Tudtam erről, és örültem is, hogy ők nyúlnak hozzá a szöveghez. Sőt, két dolgot tudtam: az egyik, hogy a mondatok nem fognak úgy maradni, ahogy megírtam őket, a másik pedig, hogy az egész anyaghoz hű marad majd János, mert  ő választotta magának, és nem én őt.

Folytatást a Pótszékfoglalón talál.

 
 

Kapcsolódó anyagok