“Úgy izgalmas, ha nincsenek tabuk” – Interjú Fenyő Ivánnal az AlkalMátéról

2018 június 10. vasárnap, 6:22

Folytatódik a Jurányiban a „legendás” Máté-Horvai osztály előadássorozata, mely most Fenyő Iván életével foglalkozik. Vele beszélgettünk a főiskolás emlékeiről, arról, miért szállt ki az AlkalMáté Trupp-ból, illetve vajon játszik-e majd a róla szóló előadásban.

Fenyő Iván / Fotó: Gulyás Dóra

Hogyan emlékszel vissza a főiskolás évekre?

Imádtam azt a négy évet. Az volt az egyik legszebb időszak az életemben. Ott szárnyalhattam, kiteljesedhettem, bármilyen ötletemet megcsinálhattam, énekelhettem, zenélhettem, rendezhettem. Nagyon tehetséges és jó emberek jártak az osztályba. Máté Gábor és Horvai István osztályfőnökök kiváló mestereink voltak. Horvainak ez volt az utolsó osztálya, amit végigvitt. Ebben még nagyon benne volt, nagyon figyelt. Már nem annyira harapott, mint – hallomásból tudjuk – a korábbi évfolyamokat. Fogatlanabb oroszlán volt az összes bölcsességével és profizmusával. Talán a legjobbat kaptuk tőle. Máté Gábor meg fiatalos, vagány, laza, flexibilis, de nagyon pontos és fegyelmezett volt. Felkészült, őszinte, profi és hiteles mester. Gábort az egyetlen és igazi színészi – színházi mesteremnek tekintem. De meg kell említeni Földessy Margitot, akinél 15 évesen kezdtem játszani. Ő hozta meg számomra ehhez a kedvet, a színház szeretetét, a játékosságot, a kreativitást. Margitnál fedeztem fel, hogy szeretem ezt csinálni és talán való is nekem. A munkában való maximalizmusomat már részben Gábortól tanultam. Bár én magam is ilyen ember vagyok. Színészetben nincs mese: nem dumálunk a takarásban, nem megyünk szövegtudás nélkül próbára, fókuszáltak vagyunk, elhivatottak, fegyelmezettek, profik. Nagyon sokat köszönhetek Gábornak. Ha ő nincs, én nem olyan színész és ember vagyok, amilyen.

Miért döntöttél úgy annak idején, hogy kiszállsz, és nem veszel részt az AlkalMáté Trupp előadásain?

Mikor elkezdtük, még Zsámbékon, akkor nagyon jó volt együtt lenni újra, és szárnyalni megint, a főiskola után. Imádtam. Együtt aludtunk, dolgoztunk, buliztunk. Nem csak a próbákról és a nyári AlkalMátékról szólt az együttlét, hanem a nevetésről, barátságokról, szerelemről. Aztán számomra lassan megváltozott valami. Egy idő után egyszer csak nem éreztem magunk között azt a nagy szeretetet és összetartást, amit anno. És amit érdekes módon most megint érzek. Közöttük is egymás felé, és bennem is feléjük. Akkor nem éreztem. Úgy éreztem, hogy megszűnt az összetartás, a szeretet, és hogy automatikussá vált a dolog. Nem volt hozzá kedvem. Ennyire egyszerű. Emlékszem, Patrícia (Kovács Patrícia – a szerk.) akkor azt mondta, miért ne lehetne az, hogy ha valaki épp egy adott évben nem akar játszani, akkor majd visszajön jövőre, vagy amikor akar. Miért ne lehetne ezt az egészet lazábban kezelni? Nekem ez akkor tetszett.

Fenyő Iván / Fotó: Gulyás Dóra

Megengedőnek éreztem. De a többség nem így döntött. Dini (Száraz Dénes – a szerk.) még korábban kilépett, ami nyilván valamennyi konfliktushoz vezetett az osztályon belül, de nála ezt elfogadták. Azt, hogy én is kiléptem, méghozzá „pusztán” arra hivatkozva, hogy elment a kedvem, valami nekem eltűnt ebből, és nem érzem már azt, ami volt, azt nem fogadták el. Máshogy kezelték az én ügyemet, mint Diniét. El tudom fogadni ezt a részükről. Rájöttem, hogy ők mit élhettek át. Nekem ez nehéz volt, és bizony azóta is az. Megsínylettem ezt az évek során, hisz kiközösítettem magam ezzel valahol. Pedig mint embercsoport, ők álltak hozzám a legközelebb eddig. Amúgy szerintem érvényes kilépni. Házasságból, munkából, csoportból, bárhonnan. És ez az ominózus szerződés dolog… Tudom, hogy mindenki ezt mondja már, de szerintem nem kötöttünk semmilyen szerződést. Én legalábbis nem emlékszem ilyenre. Nem emlékszem egy nevezetes megbeszélésre vagy pontra, ahol kézfeltartással, a követelmények, keretek és következmények pontos ismeretével, erről tudatosan döntenünk kellett volna. Ahol én szavaztam volna, hogy rendben, vállalom, szavamat adva, aztán utána meg szembe köptem volna magam azzal, hogy meghazudtoltam magam, és mégsem tartom, amit ígértem. Ha valaminek, akkor egyenes, és szavatartó embernek tartom magam. Ha kimondottan megígértem volna valamit, pláne szóbeli szerződésszerűen, azt tartom, és nem szegem meg. De elfogadom, hogy ezt ők ennek veszik. Lehet, hogy volt ebben egy kimondatlan, belesodródott, egyetértésszerű paktum, de részemről egy tudatosan kimondott és megfogadott szerződés nem volt.

Tudod már, hogy játszol-e az előadásban?

A többiek egyelőre nemmel szavaztak. Most mindent el kell fogadnom, hiszen sérülést okoztam a csapatnak anno, és ennek következményei vannak. Sajnálom, hogy megbántottam őket. A szavazáson valamiért nem vehettem részt. Ha én egyszer hátat fordítottam, akkor gondolom úgy érezték, hogy én már nem tartozom a csapathoz, és nekem nincs jogom hallani, hogyan szavaznak. Van, aki flexibilisebb, aki ezt az egészet már lazán kezelné, és van, aki szerint nem lehet csak úgy ki-be járkálni. Felmerült részükről az a kérdés is, hogy csak most szeretnék-e játszani, vagy ezentúl mindig. Nem tudtam válaszolni, ami nem szólt mellettem. A megoldáson van mindenki, és ez nagyon jó. Örülök, hogy egyáltalán itt lehetek. Ez az előadás talán abból a szempontból érdekes lesz, hogy itt pluszban van egy emberi konfliktus is: én vs. osztály, amit helyre kell tenni. De a találkozások során érzem, hogy lazul a viszony. Nagyon szeretem őket, és ők is engem. Ha nagyon szeretnék játszani, akkor nem hiszem, hogy vissza fognak tartani.

Fenyő Iván / Fotó: Gulyás Dóra

Mi az, ami mindenképpen legyen benne a rólad szóló előadásban?

Annyira abszurd, hogy rólam előadás készül, hogy el sem tudom hinni. Eddig arról beszélgettünk, lehetne egy kicsit hatásvadász, mint egy amerikai film. Úgy izgalmas, ha nincsenek tabuk. Szeretnék mindent megmutatni, hol tartok most emberileg. Honnan jöttem és mivé lettem. Kívülről látni a saját életedet, izgalmas lehet. Az utóbbi félév életem egyik legnehezebb szakasza volt. Erről is lehetne beszélni. Szeretném, ha terápia lenne, nem színháznak fogom fel. A Fenyő Iván ezekről is szólhatna, és ha én, mint Fenyő Iván, aki mindegy, hogy színész vagy nem színész, rá tudok látni az életemre, az egy nagyon fontos és hasznos dolog lenne.

Tavasszal találkoztatok először. Mi a következő lépés?

Akkor elkezdtem mesélni magamról, azt június közepén befejezem. Júliusban pedig két hét próbaidőszak lesz. Biztos vagyok benne, hogy nagyon fogom élvezni. Műhelymunka és pszichoterápia lesz. A maximalizmusomat majd vissza kell fogni. Két hét alatt nem tudjuk megcsinálni, hogy minden olyan legyen, amilyennek én szeretném, másrészt nem is én vagyok a rendező és nem egyedül csinálom. Ezt ők csinálják, én meg remélem, hogy beleszólhatok.

Szerző: Bordás Katinka

Fotó: Gulyás Dóra

 
 

Kapcsolódó anyagok