„Úgyis szólunk egymásnak, ha rossz az irány” – Interjú Ballér Bianka és Lestyán Attila színészhallgatókkal

2018 június 15. péntek, 7:00

Idén végeznek a Színművészetin, ketten játsszák a Matei Vişniec drámájából készült előadást az Ódry Színpadon.“A pandamedvék története, amiként azt a szaxofonos meséli el, akinek egy barátnője Frankfurtban lakik” című darab kapcsán beszélgettünk felszabadult munkáról, megfelelési kényszerről és arról, hogy bele kell-e halni.

Ballér Bianka / A pandamedvék története / Fotó: Éder Vera

Ballér Bianka / A pandamedvék története / Fotó: Éder Vera

– Hogy jött az ötlet, hogy közösen csináljatok előadást?

Lestyán Attila: Mi Biankával már elsőben.

Ballér Bianka: Sokat dolgoztunk együtt. A színházról alkotott véleményünk is eléggé hasonló.

– Miben hasonlít?

Lestyán Attila: Az egész osztálynak van egy…

Ballér Bianka: Zsámbéki Gábor.

Lestyán Attila: …közös ízlése. Ami abban nyilvánul meg, hogy látjuk, mi érvényes. Ez Zsámbéki szava, az érvényes. Sokszor használja.

Ballér Bianka / Fotó: Mayer Betti

– Mire használja?

Lestyán Attila: Arra, ami nem önmagáért, nem a hatásért jön létre.

Ballér Bianka: Ha nem lenne hasonló a véleményünk a színházcsinálásról, akkor nem is tudtunk volna ilyen jól összedolgozva létrehozni egy produkciót.

Lestyán Attila: Viszonylag hamar szóba került, hogy jó lenne majd egyszer csinálni egy „duódrámát”, ahogy mi hívtuk.

– És miért A pandamedvék történetét választottátok?

Ballér Bianka: Bodor Panna, az előadás rendezője javasolta Atinak, mindkettejüknek nagyon tetszett. Egyik este Ati feljött a 63-as koliszobába, és felhozta ezt a – mi is volt a kötetnek a címe?

Lestyán Attila: A kommunizmus története elmebetegeknek.

Ballér Bianka: Igen, abban volt A pandamedvék története. Elolvastuk, és nekem is nagyon-nagyon tetszett.

Ballér Bianka, Lestyán Attila / A pandamedvék története / Fotó: Éder Vera

Ballér Bianka, Lestyán Attila / A pandamedvék története / Fotó: Éder Vera

– Mi érdekelt titeket benne?

Lestyán Attila: Először egy párkapcsolat történetét láttuk benne. Később kiderült, hogy ez egy kirakós, első olvasásra sok mindent nem értettünk meg, ezeket a próbafolyamat alatt bogoztuk ki.

Ballér Bianka: Több layer van benne: a párkapcsolat tűnik a valóságos síknak, és van egy elvont, túlvilági sík is, ebből több értelmezési lehetőség adódik.

– Hat a játékotokra ez a többértelműség?

Lestyán Attila: Igen, például nem mindig az a cél, hogy a nézőnek minden 100%-osan kiderüljön. Itt vannak szabad értelmezési lehetőségek. A darabban nagyon sok metaforikus megfeleltetés van, és azokat le kell fordítanunk magunknak, hogy konkrétumot játsszunk. Mindenre van pontos megfejtésünk.

– Hogyan dolgoztatok a csapattal?

Ballér Bianka: Azoknál az előadásoknál, amiket önerőből, szívből csinálunk – nekem a Telma és Lujza (az Ódry Színpad előadása – a szerk.) volt még ilyen –, általában mindenki hozzászól mindenhez, és emiatt nagy a szabadság. Én például mondok valamit a látványhoz, a látványtervező (itt: Molnár Anna – a szerk.) vagy a rendezőasszisztens (itt: Szilágyi Brigitta – a szerk.) pedig mond valamit az én játékomhoz.

– Ez nem okozott feszültséget?

Lestyán Attila: Egy kis létszámú csapatban nincsen hierarchia, és így státuszharc sincs. Mindent közösen beszéltünk meg, és mindenkinek volt beleszólása a döntésekbe.

Ballér Bianka, Lestyán Attila / A pandamedvék története / Fotó: Éder Vera

Ballér Bianka, Lestyán Attila / A pandamedvék története / Fotó: Éder Vera

Ballér Bianka: Ez ad is egyfajta szabadságot és biztonságot. Ha letesszük az ajtó előtt az egónkat, és úgy megyünk be a terembe, hogy mindegy, hogy én ki vagyok, te ki vagy, az anyag a cél, a közös produkció; akkor nem okoz feszültséget. Ez egy hosszabb próbafolyamat volt, mint egy kőszínházi produkcióé, szabadon bántunk az idővel, mert meg kellett értenünk egymást. Nyitottak voltunk a másikra. Persze minden próbafolyamatnál van feszültebb rész, van, hogy összekapunk valamin, de szerintem ezek is abból adódnak, hogy őszintén tudunk kommunikálni, és vállaljuk azt, hogy egy adott pillanatban mit gondolunk és érzünk. Itt nem volt megfelelési kényszerem.

– Szokott lenni megfelelési kényszeretek?

Ballér Bianka: Persze. Más, hogyha meghívott rendező jön, nagy név… Sokszor azért nem tudom kihozni magamból a legtöbbet, mert hátráltat a megfelelési kényszerem. Aztán elmúlik, ahogy jobban megismerkedünk a rendezővel. Az olyan próbafolyamatoknál viszont, mint amilyen A pandamedvéké is volt, rögtön bele tudom vetni magamat; merek szar lenni, mert tudom, hogy úgyis szólunk egymásnak, ha rossz az irány.

– Külső visszajelzéseket is kaptatok a próbafolyamat alatt?

Lestyán Attila: Igen, a főpróbahéten már hívtunk nézőket, mert általuk tudtuk igazán eldönteni, hogy mi az, ami működik, és mi az, ami nem. Folyamatosan alakítani szeretnénk, előadások után mindig tartunk megbeszélést, azokkal is, akik nézték.

Ballér Bianka / A pandamedvék története / Fotó: Éder Vera

Ballér Bianka / A pandamedvék története / Fotó: Éder Vera

Ballér Bianka: Sok észrevételt kaptunk, és mérlegelni kellett, hogy mit fogadjunk meg, és mi az, amit el kell engedni. De nagyjából ez is adta magát, ezekből sem voltak viták.

Lestyán Attila: Hát hogyne lettek volna viták?

Ballér Bianka: Azokból, hogy mit fogadjunk meg?

Lestyán Attila: Kisebb viták. Főleg, mikor a tanárainknak mutattuk, és volt olyan, hogy két különböző alkalommal teljesen ellentétes irányba akarták terelni. Ott nyilván kiütköznek az ízlésbeli különbségek, és mivel nem ők rendezik, ezért nekünk kell valahogy eldönteni, hogy mi az, amit be tudunk fogadni, és mi az, amit már nem.

– Mik azok, amiket a leginkább lehet tanulni a ti tanáraitoktól?

Lestyán Attila: Zsámbéki szellemisége az is, hogy tanuljunk meg színházi alkotókká válni, és ne csak végrehajtó színészek tudjunk lenni.

Ballér Bianka: Ez az, ami szerintem mindnyájunk szakdolgozatában benne van.

Lestyán Attila: Az enyémben nincs.

Ballér Bianka: Attilát kivéve…

Ballér Bianka, Lestyán Attila / A pandamedvék története / Fotó: Éder Vera

Ballér Bianka, Lestyán Attila / A pandamedvék története / Fotó: Éder Vera

– Hozzátok milyen színházi nyelv áll közel?

Ballér Bianka: Nekem az a fontos, hogy mit akarunk az anyaggal, mit jelent a csapatnak, és én hogyan tudok ehhez kapcsolódni. Ezektől függ, hogy milyen színházi formába öntsük. Számomra ideális színházcsinálás volt A pandamedvék folyamata.

Lestyán Attila: Formák között én se választanék, minket pont arra nevelnek, hogy meg tudjuk találni a helyünket különböző fajta megközelítésekben, színházi formákban; ne csak egyfajta struktúrában tudjunk gondolkodni. Szerintem Zsámbékinál a darab alá rendelődik a forma. És azt hiszem, az a nem érvényes előadás, amikor lelóg a forma az anyagról.

Ballér Bianka: Még nagyon fiatalnak érzem magam ahhoz, hogy döntsek. Nagyon fontos a nyitottság, amit Ati mondott. Engem még érdekelnek a különböző formák, szeretnék minél több rendezővel együtt dolgozni, minél többféle tapasztalatot gyűjteni. Huszonnégy évesen azt érzem, hogy még keveset láttam ahhoz, hogy erős kijelentéseket tegyek. Persze, most is tudom már, mit nem csinálnék.

Lestyán Attila / Fotó: Borovi Dániel

Lestyán Attila: Mi az, amit nem csinálnál? Pont azon gondolkodtam, hogy egy bohózatot is meg lehet érdekesen csinálni. Nem tudok olyan műfajra gondolni, amit ne lehetne.

Ballér Bianka: Nem erre gondoltam, minden műfaj lehet érdekes. Inkább arra, hogy nem mindenkivel vágyom dolgozni, a gondolkodásmódjaink eltérése miatt.

– Mit fogtok jövőre csinálni?

Ballér Bianka: Én Székesfehérvárra megyek, oda kaptam szerződést, elvileg négy bemutatóm lesz.

Lestyán Attila: Én novembertől Japánba megyek öt hónapra, szakmai gyakorlati ösztöndíjjal egy színházhoz. Azt még nem tudom, hogy pontosan mit fogok csinálni; az biztos, hogy már van kapcsolat no-mesterhez is, tehát amellett, hogy ott leszek a színháznál, próbálok minél több lehetőséget szerezni a magam fejlesztésére. Ez nem utolsó sorban arról is szól, hogy a színházon kívül is lássak világot. Az egyetemen könnyen belecsúszhat abba az ember, hogy már nem is létezik más az egyetemen és a színházi közegen kívül, és nekem most arra van szükségem, hogy új impulzusok érjenek, mind az életben, mind a színházban, ezért is kerestem minél távolabbi helyet.

Lestyán Attila / A pandamedvék története / Fotó: Éder Vera

Lestyán Attila / A pandamedvék története / Fotó: Éder Vera

 

– Hogyan jutottatok új impulzusokhoz amíg ide jártatok, az egyetemre?

Lestyán Attila: Én egy kicsit haragszom a felettünk levő osztályokra, mert megörököltük tőlük azt a legendát, hogy az egyetemen bent kell lenni, hajnali ötig dolgozni, és belehalni. Én ezt elhittem, és bűntudatom volt, amikor magamra fordítottam valamennyi időt. Azt hiszem, túl kevésszer találtam meg a kiutat ebből.

Ballér Bianka: Igen, ez nehéz. Egy idő után belénk ivódik, hogy betegnek lenni sem szabad, és inkább betegen is bemegyünk próbálni – ami nyilván hülyeség. Ez egy hosszútávú pálya, fontos az egészség. Közben azt is gondolom, hogy meg kell tapasztalni, milyen folyamatosan négy órákat aludni. És azt a jóleső érzést is, amikor annyira magával ragad az anyag, hogy nem is akarok másra gondolni, csak azon pörgök.

Ballér Bianka, Lestyán Attila / A pandamedvék története / Fotó: Éder Vera

Ballér Bianka, Lestyán Attila / A pandamedvék története / Fotó: Éder Vera

– És mi van olyankor, amikor nem ragad ennyire magával?

Ballér Bianka: Lelkiismeretfurdalás, és az érzés, hogy akkor is próbálni kell, csinálni, mert akkor leszek jó. Én is túlzásba vittem, az egyetem volt a legfontosabb, és közben annyira keveset figyeltem a világra. Folyton az egyetemen próbáltunk, bezárt világban éltünk és dolgoztunk, miközben abból is merítenünk kéne, ami körülöttünk zajlik. Nem volt időm arra, hogy magamra figyeljek, a hétvégék sem szabadok, csak évente kétszer megyek haza… De hát nem tudom. Ez van. Az egyetem megtanít a szakma iránti alázatra. Vagy legalábbis felkészít arra, hogy ez van. Biztosan meg lehet találni az egyensúlyt itt is, de azért, ha megnézzük… na mindegy. De nagyon ki tudja tölteni a mindennapjaimat. A jövő évben is azt szeretném, hogy egy szabad hónapom se legyen. Egy hét még rendben van, de inkább egymást kövessék, érintsék a munkák.

Az interjút készítette: Bódi Zsófia