“Nem lettem régész” – Interjú Szász Hanna végzős dramaturghallgatóval

2018 június 21. csütörtök, 7:00

A Színház- és Filmművészeti Egyetemen idén dramaturg osztály is végez. Ismerjék meg Jákfalvi Magdolna, Upor László és Kárpáti Péter tanítványait, nyolcadikként Szász Hannát, aki diplomamunkának forgatókönyvet írt, eredetileg régész szeretett volna lenni és három éve már a Vígszínházban dolgozik.

Te már három éve dolgozol a Vígszínházban…

Igen, ez a harmadik évem…

Bár csak most végzel, tulajdonképpen tudod már, hogy milyen a felnőtt dramaturgélet…

Ezt még nem mondanám, még rendkívül bizonytalan vagyok sok dologban, de tény, hogy elég hamar belecsöppentem, és beleláthattam egy nagy kőszínház működésébe. Sokat lehet tanulni ebből, ez egy izgalmas része a szakmának, de ettől függetlenül még rendkívül pici dramaturgnak érzem magam.

Szász Hanna

És mielőtt pici (vagy nagy) dramaturg akartál lenni, mi volt még a fejedben, bármikor, kétéves korodban vagy tizenkét éves korodban, hogy mi leszek, ha…?

Nagyon sokáig régész akartam lenni, az nagyon érdekelt. Sok történelmi gyerekkönyvet olvastam, meg a kedvenc elfoglaltságom az volt, hogy különböző dolgokat elrejtettem a kertben, amiket utána kiástam, mint egy régész, ecsettel, lapáttal meg mindennel. Az nagyon szórakoztató volt. Persze akkor még pici voltam. Aztán jött, hogy orvos akarok lenni, ez az érdeklődés viszonylag sokáig kitartott, valahol még mindig vágyom erre, de rájöttem, hogy valószínűleg nem tudnám végigcsinálni. És gimnázium elején kezdett el kirajzolódni, hogy valójában a színház az, ami igazán érdekel, vagy ami foglalkoztat, és akkor elkezdtem abba az irányba elmenni, sokat színházba járni, olvasni.

Számomra ezek a gyerekkori tervek végsősoron nincsenek is fényév távolságra a dramaturgságtól… Te látod valahogyan a régészetet vagy az orvost a dramaturg munkájában?

Az orvost nem tudom pontosan, de ami párhuzam lehet a régészet és a dramaturgia között, az talán az ásatás dolog. Tehát lemenni egy szöveg mélyére és onnan felhozni, a mélyről különböző izgalmas dolgokat, azt megérteni vagy azzal foglalkozni, annak az irányába elmenni egy adott szövegnél.

Miután édesapád Szász János rendező – aki ráadásul először maga is dramaturg szakon végzett –, mondhatjuk, hogy neked már úgyszólván születésedtől tudnod kellett, mi az, hogy dramaturg… Volt egy határozott képed erről a rejtélyes szakmáról?

Valójában már nem emlékszem azelőttre, hogy fölvettek, tehát konkrétan arra, hogy amikor eldöntöttem, hogy márpedig én dramaturg szakra fogok felvételizni, akkor nagyon láttam volna-e vagy beleláttam volna-e, hogy pontosan mi egy dramaturg munkája. Nyilván tudtam, hogy a szöveggel foglalkozik, de nagyon komoly rálátásom az egészre nem volt szerintem, vagy nem emlékszem.

Azért elég korán nemcsak nézőként lehettél a színházban, hanem rollereztél is a Nemzeti nagyszínpadán…

Most is szeretek rollerezni. De igen, viszonylag sok időt töltöttem különféle színházakban próbákon.

Definíciószerűen „színházi gyereknek” neveznéd magad? Vagy csak félig-meddig?

Inkább félig. Valójában nem is tudom, hogy pontosan mit jelent a színházi gyerek.

Hát akit nem tudnak hova rakni, és ott van mindig apu-anyuval, aki bent él a színházban.

Változó volt. Volt, amikor nagyon sok időt voltam bent, pici koromban is. Akkor főleg a kelléktárakban, mert az volt a legizgalmasabb része a színháznak. Mondjuk még a mai napig az. Aztán később, amikor nagyobb voltam, már magamtól szerettem bejárni próbákra. Tehát voltak intenzívebb időszakok kiskoromban-gyerekkoromban, amikor sokat voltam bent, és volt, amikor nem, de alapvetően szerettem bent lenni, jó közeg volt. Meg hát izgalmas, főleg gyerekszemmel.

Halász Judit, Fesztbaum Béla / Vígszínház: Audencia / dramaturg: Szász Hanna

Bizonyos szempontból persze, tök izgalmas, más szempontból meg egy sötét teremben ülni… egy gyereknek lehet, hogy a játszótéren izgalmasabb.

Rengeteget voltam játszótéren, minden játszótérnek külön neve volt gyerekkoromban… Elefántos játszótér, angol játszótér, tűzoltós játszótér, mindenféle nevű játszóterek. Azokat is nagyon szerettem, de hát a színház is közben valahol egy játszótér volt. Akár a kelléktárban különféle mű, döglött egér, művér, satöbbi… Mind a kettő megvolt, és mind a kettőt szerettem.

Láttad édesapádat dolgozni, de mit gondoltál, mit csinál igazából?

Nagyon kicsi koromban nyilván nem tudtam, mi az a rendező, és talán azt sem tudtam, hogy mi az a színház. Tehát annyit láttam, hogy emberek ugrálnak a színpadon különböző ruhákban meg parókákban, és szöveget mondanak. De akkoriban főleg bábszínházba jártam, a Bors nénire, az Előszoba szekrény boszorkányára és így tovább, azt is nagyon szerettem.

Akkor ez párhuzamosan volt, a bábszínházba járás, meg például a Mester és Margarita próbái?

Igen, a próbákra járás és a bábszínház abszolút párhuzamosan, de amikor konkrétan a Mester és Margaritát rendezte apa, már nagyobb voltam. Azt nagyon szerettem, majdnem mindig ott voltam. A próbákon is sokszor, meg aztán az előadásokon is. Talán ott szerettem meg nagyon a színházat, vagy akkor volt valószínűleg az a pont, akkor voltam annyira nagy már talán, hogy körülbelül átláttam, hogy mi történik, meg mi ez. Talán ott kezdődött, hogy engem ez igazán érdekel, vagy hogy szívesen csinálnám én is ezt. Nyilván akkor még nem tudtam, hogy dramaturgként, rendezőként vagy bármiként.

Neked most így felnőttként és hogy már te is ebben a szakmában vagy, mit jelent ez a családi háttér, hogy gondolsz erre?

Valójában nem gondolok sehogy. Annak örülök, hogy megismertem a színházat, mert nem tudom, hogy ha egy más családból jövök, akkor vajon ez lett volna-e az utam. Lehet, hogy ha egy régész családból jövök, akkor régész leszek. Így ezt nem tudom.

És máshova nem is adtad be, amikor érettségiztél?

De, még az ELTE-re szabad bölcsészetre beadtam második helyen.

Tényleg, és a Színművészetin csak színházi dramaturg szakra jelentkeztél és a filmesre nem is?

Csak a színházira, filmesre nem.

Pedig az úgy adná magát…

Hát abszolút adná magát, de valahogy akkor épp nem foglalkoztatott a film egyáltalán. Azóta ez megváltozott, ma a film is egyre jobban érdekel meg a filmírás, sorozatírás is, de ez már az egyetem alatt jött. Akkor kezdtem el kicsit próbálkozni forgatókönyvírással, illetve adaptációval. Kárpáti Péter osztályfőnökömnek volt egy adaptációs kurzusa másodévben talán, és akkor arra forgatókönyv-adaptációt írtam A fehér királyból, amiből aztán lett egy felolvasó. Ott például megpróbálkoztam azzal, hogy milyen is filmet írni. Most diplomamunkának is forgatókönyv-adaptációt írtam. Egyre jobban érdekel ez a világ.

Ennél a kurzusnál opcionális volt tulajdonképpen forgatókönyvet írni vagy ez teljesen a te ötleted volt, hogy inkább azt írnál?

Azt hiszem, nem írt más az osztályból forgatókönyvet… Valahogy én kezdtem el. Nagyon érdekelt, hogy hogyan lehet, hogyan kell egy forgatókönyvet felépíteni. Nyilván sokkal képibben kell mindent leírni, és eleve inkább képek voltak meg a fejemben A fehér királyból, mintsem dialógok, és akkor ezért esett végül arra a választás.

De speciális filmes órátok nektek ugye nem volt túl sok.

Szerencsére volt pár, az egyik Tasnádi Istvánnal. Vele sorozatírást tanultunk, ami szerintem iszonyú hasznos volt. Janisch Attilával volt filmnézős kurzus, illetve neki névjegyfilmet kellett csinálnunk. Meg utolsó évben volt Németh Gáborral egy kurzusunk, ahol szkeccsfilmet kellett írnunk, és az is nagyon hasznos volt.

Azzal is egyedül vagy az osztályban, hogy forgatókönyvet írtál diplomamunkának?

Azt hiszem, igen. Ez valójában az anyagból is jött. A Moszkva-Petuskival kezdtem el foglalkozni, ami Venegyikt Jerofejev kisregénye, és az egész iszonyú képi. Először alapvetően színházban gondolkoztam, aztán a témavezetőmmel, Kárpáti Péterrel hosszan beszélgettünk az anyagról, és valójában mindketten arra jutottunk, hogy valószínűleg jobban megérné ezt filmre adaptálni, jobban áll neki. Sok szempontból tágabban lehet dolgozni, gondolkozni, talán nagyobb teret ad ebben az esetben. Az anyag indított el, nem úgy indultam neki, hogy én forgatókönyvet fogok írni, hanem ez adta magát végül is. Persze lehet, hogy tudat alatt az anyag is azért tetszett meg.

Mindezzel párhuzamosan azért ott van a színház, nem sikerült kiirtani belőled ennek az öt évnek a színház iránti vágyat…

Nem, de nem is akarom, hogy kiirtódjon egyáltalán. Valójában az álom az lenne, hogy párhuzamosan a kettő, tehát kicsit filmben is dolgozni, de a színház megmaradjon. Abszolút nem akarom a színházat kiirtani.

Szász Hanna és Rudolf Péter a Lóvátett lovagok olvasópróbáján a Pesti Színházban

Melyik volt az a munkád, ahol először vagy leginkább érezted azt, hogy hú, na, milyen jó dolog dramaturgnak lenni, és tulajdonképpen ez a dramaturg…

Hát egyet nem tudnék kiemelni, mert valójában minden eddigi dramaturgiai munkám más miatt volt érdekes, tanulságos. Más miatt éreztem azt, hogy na ez a dramaturg… Mindegyikből mást és mást tanultam meg.

Talán az osztályodból Fabacsovics Lili és te voltál az első, aki elkezdett az egyetem falain kívül dolgozni.

Igen, együtt mentünk a Vígbe, az osztályfőnökeink kiengedtek minket. Külön meg is kérdeztük őket persze, hogy elvállalhatjuk-e, kimehetünk-e, és mondták, hogy abszolút menjünk, merthogy ez egy nagyon jó tanulási folyamat és egy rendkívül jó lehetőség. Hirtelen jött, és mi természetesen örültünk neki – amellett, hogy nagyon izgultunk és talán picit féltünk is, hogy ez harmadévben nagyobb falat, mint amit mi elbírunk.

Mit köszönhetsz a Vígszínháznak?

Egyrészről nyilván a lehetőséget, azt, hogy kaptam egy olyan bizalmat elég hamar, ami jó, meg izgalmas, és persze emellett elég nagy felelősséggel jár. Illetve tényleg egy óriási tanulás. Egy ekkora kőszínház életébe belelátni és dolgozni… A pályázatoktól elkezdve a dramaturgiai munkán át mindenféle, akár adminisztratív dolog, amit egy kőszínházban el kell végezni egy dramaturgnak. Talán kaptam egyfajta rutint is – nem tudom, hogy ez mennyire jó szó. Meg nyilván megismertem nagyon sok embert ott. De a bizalom főleg, ami nagyon fontos dolog, és amiért nagyon hálás vagyok.

Azért most nem az a tipikus egyébként sem, mindegy, hogy hányadévben, hogy valaki odamegy egy ilyen klasszikus nagy kőszínházba, és nyilván neked is volt egy kis létra ott, hogy először apróbb feladatokat kaptál…

Abszolút. Először megfigyelőként, majd dramaturg konzultánsként dolgoztam, és aztán kaptam önálló dramaturgiai feladatokat is, aminek nyilván nagyon-nagyon örülök… Szóval, végigjártam egy szamárlétrát.

Ez egy másik létra itt, a Vas utcai…

Hát persze. Amit sajnálok, hogy kimaradt, az az intenzívebb egyetemi munka, nem nagyon dolgoztam az egyetemen belül.

Mi az, ami nagyon fog hiányozni innen a Vas utcából?

Nyilván a közösség. Az osztályközösség illetve magának az egyetemnek a közössége, meg talán ez a valahova tartozás. És a diáklét.

Vannak olyan tanárok, akikre gondolva azt mondod, hogy na az ő óráira jövőre meg húsz év múlva is bármikor beülnék?

Nyilván az osztályfőnökök, akik rengeteg órát tartottak nekünk, és emellett mindig számíthattunk rájuk… Emellett aki nekem nagyon meghatározó tanárom volt, az Székely Gábor, Spiró György, Zsótér Sándor. De valójában majdnem minden tanáromat felsorolhatnám.

Mi volt az az előadás, amit ebben az öt évben (vagy korábban) látva azt mondtad magadnak, hogy én ilyen színházat szeretnék csinálni?

Itt a Nemzetiben volt egy szlovén rendezőnek, Tomi Janežičnek egy hatórás Sirálya, ami számomra lenyűgöző volt, és utána pár évre rá láttam a TESZT fesztiválon, Temesváron egy, azt hiszem, négy órás Ivan Iljics halálát, ami egy közös olvasás volt. Végig követtük a szöveget. Sokszor a színészekkel együtt magunkban olvastunk, olykor egy-egy kiválasztott nézőnek kellett felolvasnia egy szövegrészletet.

Tervek, vágyak? Folyamatban lévő munkák?

Jövőre maradok a Vígszínházban, ott még nem tudom pontosan, hogy milyen dramaturgiai munkáim lesznek. Illetve a Víg mellett készítek elő még pár munkát, mindegyik nagyon izgalmasnak ígérkezik, várom őket. Lesz film is, színház is.

„Kő” meg egyéb?

Kő meg nem kő. Tehát szerencsére egyelőre úgy tűnik, hogy lesz jövőre mit csinálnom. Meg szeretnék utazni, akár hosszabb időre is valahova, de azt majd még meglátjuk.

Ehhez képest hogyha régész lettél volna…

Akkor valószínűleg rengeteget utazhatnék. De nem akarok szakmát váltani. Most azt gondolom, hogy boldog vagyok azzal, amit csinálok.

Az interjút készítette: Solt Róbert

 
 

Kapcsolódó anyagok