“Nálunk a színház és a magánélet nem vált el élesen egymástól” – Interjú Rátonyi Hajnival

2018 június 24. vasárnap, 7:00

Hagyományteremtő szándékkal rendezik meg június 21. és 24. között az I. Rátonyi Róbert Operettfesztivált a Veszprémi Petőfi Színházban. 

A fesztiválról, a kapcsolódó Rátonyi Róbert emlékkiállításról, személyes élményekről és családi kötelékekről az operett „koronázatlan királyának” lányával, Rátonyi Hajni színművésszel beszélgettünk.

Az alábbi fotókat a Rátonyi család hozzájárulásával jelentetjük még.

Rátonyi Róbert gyermekeivel

Rátonyi Róbert gyermekeivel

Három évesen látta először édesapját a Csárdáskirálynőben és ekkor is lépett először színpadra…

Szó szerint összekapcsolódik a két esemény, hiszen keresztmamám, Honthy Hanna kérte, hogy apu vigyen el a Csárdáskirálynőre, legalább a kulisszák mögé, mert úgy gondolta, hogy a szép ruhák talán érdekelhetnek egy magamfajta kislányt. Amikor „Hanna mami” bement a színpadra a csodálatos kalapban és tollakkal, köszönésképpen kiintett felém az ügyelői portálhoz, de én azt hittem, hogy magához hív és berohantam… nagy sikere volt! Ebben talán közrejátszhatott az is, hogy nálunk a színház és a magánélet nem váltak el élesen egymástól. A kollégák jóban voltak, összejártak, így a nagy művészeket előbb megismerhettem, mint hogy színpadon láttam volna őket. Minden darabot megnéztünk, de nem voltunk színházi gyerekek. Próbákra nem jártunk, viszont a premiereken mindig ott voltunk és élveztük az előadásokat.

Rátonyi Hajni / Fotó: Veszprémi Petőfi Színház

Rátonyi Hajni / Fotó: Veszprémi Petőfi Színház

Édesapja szerteágazó tevékenységéből, színészi, rendezői, írói életművéből és szakmai örökségéből fakadóan felmerülhet a kérdés, hogy ez a hagyaték mennyiben gátolta, vagy segítette a színészi pályán történő kiteljesedésében?

Bennem soha nem volt lámpaláz, vagy görcs, apuval kapcsolatban sem. Gyerekként számos alkalommal szerepeltünk együtt zenés számokban, magával vitt a vidéki és külföldi turnékra, televíziós felvételeken, közös jelenetekben énekeltünk és táncoltunk. Kislányként számomra ez kezdettől fogva önmagától értetődő volt, mert tét nélküli játékként tekintettem a fellépésekre.

Mégis, tizenévesen megfordult a fejében, hogy más utat választ magának.

Kamaszként döbbentem rá ennek az egésznek a jelentőségére, ezért arra kértem, hogy később már csak a külföldi turnékon lépjünk fel együtt.

Rátonyi Róbert és Szabó Gyula / Karagöz Körszínház, 1973

Rátonyi Róbert és Szabó Gyula / Karagöz Körszínház, 1973

Végül a Színművészeti Főiskolára adta be a jelentkezését, ahol 1977-ben végzett. Hogyan érezte magát?

Nagyon jól, remek osztályunk volt, többek között Mikó Istvánnal, Zsurzs Katival! Az első két hónapban zavart, hogy én vagyok „A Rátonyi” lánya, de annyira sokat segítettek az osztálytársaim abban, hogy feloldódjak… Robi (ifj. Rátonyi Róbert zongoraművész, Rátonyi Róbert fia, Rátonyi Hajni testvére – a szerk.) nem úszta meg ilyen könnyen, folyamatosan zrikálták apu miatt, de számomra csodálatos volt a főiskolán eltöltött négy év.

1974-től a Thália Színház, 1977-től a Vidám Színpad tagja volt, később játszott a Játékszínben és a Soproni Petőfi Színházban is. Miért szerződött el Kazimir Károly társulatától?

Amikor a Tháliában játszottam, akkor ment el minden kolléganőm szülni. Arra gondoltam: úristen, mit fogok én csinálni, ha ezek visszajönnek? Egy korosztályból és karakterből többen voltunk, úgy éreztem: el kell mennem.
Gondolhatja, hogyan fogadta Kazimir, amikor bejelentettem, hogy távozom….

Rátonyi Hajni / Fotó: Veszprémi Petőfi Színház

Rátonyi Hajni / Fotó: Veszprémi Petőfi Színház

…Mit mondott?

Semmit, értetlenül nézett rám. Azt hitte, hogy máshová szerződöm, de kiderült, hogy nincs új szerződésem, így egyéves mosolyszünet következett, nem köszönt és nem is beszélt velem. Ez volt a büntetésem, később persze haláláig imádtuk egymást.

Ezután huszonegy évig a Vidám Színpad tagja volt, végigélte a színház hőskorát, majd jöttek a rövidebb időszakok a Játékszínben és Sopronban.

Valahogyan mindig úgy alakult a szakmai életem – a Vidám Színpadnál eltöltött huszonegy évet leszámítva – hogy amikor éppen kialakult az a felszabadult szakmai munkát jelentő biztonságérzet, amit a társulati lét nyújtott számomra, akkor történt vezetőváltás. Így volt ez a Játékszínben és Sopronban is. Olyan fantasztikus társulatoknak lehettem tagja, hogy ma úgy érzem: ha ez a megélt minőség nem jelenhet meg abban, hogy egy színház társulatához tartozom, akkor inkább szabadúszó maradok.

Honthy Hanna, Rátonyi Róbert és Tábori Nóra

Honthy Hanna, Rátonyi Róbert és Tábori Nóra

Térjünk vissza édesapjához: hogyan fogadta, hogy emlékkiállítással egybekötött fesztivált neveznek el róla?

Amikor megtudtuk, nagyon boldogok voltunk Robival együtt és anyu is mérhetetlenül örül ennek a csodálatos kezdeményezésnek. Hálásak vagyunk Oberfrank Pál igazgató úrnak, a színház teljes vezetésének és Keller Jánosnak (a programsorozat művészeti vezetője – a szerk.), hogy létrehozták a fesztivált. A kiállítás is gyönyörű, igyekeztünk mi is segíteni és gazdagítani személyes dokumentumokkal, fotókkal, névre szólóan, premierekre, születésnapokra, jeles évfordulókra írt levelekkel, üzenetekkel.

Rátonyi Róbert – bár legtöbben elsősorban az operett műfaj táncoskomikusaként gondolnak rá – egyedülállóan sokrétű tevékenységet végzett. Színházi és filmszínészként játszott, rendezett, konferált, televíziós műsort vezetett, kritikákat és újságcikkeket írt, köteteiben, pedig operett-színházi lenyomatát nyújtotta át az olvasónak a korról, amelyben élt. Nem is beszélve választott műfaján kívüli sikereiről, Szabó István Redl ezredes, Sándor Pál Szabadíts meg a gonosztól, Maár Gyula Síremlék Pilinszky János színművének című filmjeiben, vagy a Körszínház-beli Kazimir-rendezésben, a Karagözben nyújtott alakításáról, amelyekben látványos színeváltozásoknak lehetnek tanúi a nézők. El tudná képzelni az édesapját ma operettben? Mit csinálna most?

Nem. Én azt hiszem, hogy ha ma élne, prózai színészként működne, elvállalna egy-egy filmszerepet, sokat rendezne és remek könyveket írna.

Ulmann báróként Szabó István Redl ezredes című filmjében Klaus Maria Brandauerrel

Ulmann báróként Szabó István Redl ezredes című filmjében Klaus Maria Brandauerrel

Rátonyi Róbert veszprémi évei kevésbé ismertek a nagyközönség előtt. Hogyan élte meg életének utolsó időszakát?

Nagyon fontos volt számára. Naponta kétszer is levezetett Veszprémbe és vissza Budapestre, annak ellenére, hogy már nem érezte jól magát. Szeretett a fiatal kollégák között lenni, felüdülésként, de ezzel együtt elmélyült alkotómunkaként tekintett veszprémi feladataira. Négy előadást is színre vitt, utolsó rendezésének, a Csárdáskirálynőnek a bemutatóját már nem érhette meg, ahogyan pályájának ötvenéves évfordulóját és hetvenedik életévét sem. Miután a kezdetektől fogva mindent rendkívül aprólékosan dokumentált, a Csárdáskirálynő rendezői példányában is minden instrukciót rögzített, így ennek alapján került bemutatásra a darab, apu emléke előtt tisztelegve. Azt gondolom, hogy a kiállítás és a fesztivál is megkoronázza a pályáját, hiszen élete vége felé nagyon várta a Kossuth-díjat, amelyet nem kapott meg. A kilencvenes évek elején, egyszer, tavasz környékén érkezett viszont egy értesítés és meghívó a minisztériumból, hogy kitüntetés átvétele miatt jelenjen meg. Kiderült, valami kiskeresztet adtak át neki és arra gondoltunk: ezt most miért kellett? Akkor inkább már ne kapott volna semmit… Azért mondom el mindezt, mert talán így érhető, hogy miért jelent számunkra elégtételt az apuról elnevezett fesztivál. Hihetetlenül jól eső érzés, hogy a halála után huszonhat évvel is elevenen él az emlékezete a közönségben és ennyire szeretik őt.

Az interjút készítette: Oláh Zsolt

 
 

Kapcsolódó anyagok