“Fel kell kavarni az állóvizet” – Interjú Boros Annával a k2 Hungary Live Festiváljáról

2018 június 27. szerda, 7:35

Június 23-án indult New Yorkban a k2 Színház Hungary Live Festiválja. A fesztivál szervező motorjával, Boros Annával beszélgetett tartalmi partnerünk, a Pótszékfoglaló.

Boros Anna / Fotó: Simara László

A Pótszékfoglaló interjújából:

(…)

Mi a legelső emléked az Egyesült Államokkal kapcsolatban?

Azt hiszem, talán a Dallas. (mosolyog) Sosem voltam Amerika mániás, ám volt egy időszak az életemben, amikor szerettem volna minél messzebbre elmenni. Aztán adódott egy lehetőség, egy bizonyos Lammel Gábor kezembe nyomott  négyezer dollárt,hogy menjek ki Amerikába nyelvet tanulni. Találomra belőttem New Yorkot, a Broadway környékét– így indult annak idején a kapcsolatom az Államokkal. Azóta igyekszem évente kijárni kijózanodni, mert felszabadít, és rálátást ad az otthoni életemre.

A k2 egy-két évvel ezelőtt társulatostul is járt New Yorkban, ugye?

Így van. Ez az egész talán akkor vehette kezdetét, amikor kilenc évvel ezelőtt először járhattam kint nyelvet tanulni. A rákövetkező évben ismét kimentem, az volt a szándékom, hogy a 66-os úton átszelem a kontinenst. Végül beláttam, hogy egyedül hülyeség lenne, helyette repülővel mentem Los Angelesbe csavarogni. Majd egy évre rá  2011-ben Mohácsi-Znamenák színészosztályommal jártunk kint Cseh Tamás emlékkoncertünkkel Washingtonban a Magyar Nagykövetségen, és a New York-i  Magyar Házban adtunk koncertet. Ezt követően a Double Eagle Theatre-nél voltam workshopon  Massachusetts államban, ezeket követte a k2 csapatának anyaggyűjtése aztán, amire rá is kérdeztél.

Mindezek után már nem is igazán kunszt megkérdezni, hogy miért is pont az államokba szerveztél egy hetes színházi fesztivált?

Szerveztünk. Boncz Ádám, Levkó Esztella, Erdélyi Adrienn, Lukácsi Erika, Tóth Péter a HLF szervező csapata. Amióta 2011-ben a Cseh Tamás emlékkoncertünkkel kint jártunk, azóta érzem, hogy szeretnék minél több művészt, művészetet kivinni. Tavaly például az Örkény Színházban már épp nem futó Eörsi István: Emlékezés a régi szép időkre című előadással jártunk kint– ami tulajdonképpen már ennek a mostani projektnek volt a része. Azt hiszem, ez a mostani fesztivál tulajdonképpen ehhez a kilenc éves folyamathoz tartozik. Összeállt egy olyan csapat amelyikkel elhittük, hogy igenis, ez lehetséges! – és most tartunk ott, hogy ez tényleg lehetséges: most tartunk épp ott, hogy ez az álom egyszer csak éppen megvalósul!

Boros Anna az interjún / Fotó: Simara László

 

A kilenc évnyi “előkészítésed” alapján: mire lehet ott kint érdeklődés, milyen színházi, kulturális előadásokra?

Még most is munkál bennem a kétely, hogy simán megtörténhet az is, hogy hatalmas bukta lesz ez az egész. Azon vagyunk, hogy minél több amerikai és magyar közönséget csábítsunk el a fesztiválra. Fel kell kavarni az állóvizet, és hiszem, hogyha ilyen sokan és ilyen sokféle dologgal megyünk, akkor van esélyünk arra, hogy ezzel az ottani közösség életében jó értelemben vett változás indulhasson el. Erdélyi Adrienn-nel együtt dolgoztuk ki a programot, hogy mi is lenne az, amit erre az első alkalomra érdemes lenne kivinni. Arra jutottunk, hogy ezt a mostani fesztiválhetet az emlékezés köré építjük majd fel, ezért is viszünk ki a holokauszttal, ’56-al kapcsolatos előadásokat is – kezdetnek ez a téma talán alkalmas lehet arra, hogy kapcsolódási pontokat találjunk egymással. Hogy aztán a következő, két év múlva esedékesen majd milyen téma lesz, azt még nem tudjuk.

Miért  fontos 2018 nyarán, hogy a kultúránk egészen New Yorkig elérhessen? Mi az, amit ezzel a fesztivállal “transzportálni” lehet a nagy víz másik partjára?

Elképesztően tehetségesnek tartom azokat az embereket, akik körülvesznek, ám rettentően beszűkült a tér, ami bennünket körülvesz. Már az osztályomnak is – akikkel annak idején a Cseh Tamás produkciót vittük New Yorkba – azt szerettem volna bebizonyítani, hogy az egyetemről kikerülve sose alkudjunk meg, merjenek továbblépni, más keretek közt élni, máshogy gondolkodni. Van bennem egy adag önzés is: egyszerűen szeretném felszabadultan jól érezni magam azokkal az emberekkel, akik körülvesznek!

(…)

Folytatást a Pótszékfoglalón talál.

Az interjút készítette: Csatádi Gábor

 
 

Kapcsolódó anyagok