“A szálakat valójában a nők sodorják” – Interjú Bordás Barbarával, Fodor Beatrixszal és Schnöller Szabinával

2018 július 05. csütörtök, 7:00

A Szentendrei Teátrum idén a Figaro házasságát mutatja be a Fő téren Szabó Máté rendezésében. A Grófnét Schnöller Szabina és Fodor Beatrix énekli, Susanne szerepében Bordás Barbara látható.

Bordás Barbara, Fodor Beatrix, Schnöller Szabina / Fotó: Révai Sára

Bordás Barbara, Fodor Beatrix, Schnöller Szabina / Fotó: Révai Sára

Fodor Beatrixszal a Figaro házassága kortárs előadásairól, Szabó Máté rendezéséről és a Grófné szerepéről beszélgettünk:

Régóta éneklem a szerepet. Van egy nagyon erőteljes alapképe az operának, de a modern korban gyakran eltérnek ettől a rendezők, mint Kovalik Balázs előadása, vagy a 2.0 verzióban, amiben a Grófnét alakítottam. Mindkét előadás erősen elrugaszkodott a megszokott operától, a rendezői modernizálták a darabot. A 2.0 verzióban szerepem szerint egy vállalkozó feleségeként játszottam a „grófnét”. Mozart operája a saját korában botrányosnak számított. Ma is sokféleképpen lehet értelmezni, lehet aktualizálni. Szabó Máté Figaro rendezéséből, aminek a premierje Szentendrén lesz, nagyon elegáns előadás született.

Érdekes, hogy az eleganciáját emeled ki. A Figaró házassága vígopera. A szerelmi bonyodalmak, a rengeteg félreértés, a komikus helyzetek sodorják a történetet. Mitől elegáns ez a most készülő előadás?
Olyan, mint amilyen Máté egész karaktere, a lényéből fakad ez a hangnem. Van egy nagyon finom szövete az egész előadásnak. Nem akarta túlzottan, erőltetetten modernizálni.

Ugyanakkor a díszlete, a dobozba zárt színpadkép nagyon egyszerű, nagyon mai.
A díszlet egy alakítható kocka, ami a kompaktságát adja, bensőségessé, intimmé teszi az előadást. Nagyon jó volt Mátéval a munkafolyamat. Úgy dolgozott velünk, mint a prózai színészekkel. Az egyik legfontosabb instrukciója az volt, hogy minden operai maszlagot, manírt vessünk le magunkról. Pőrén álljunk ott a színpadon, hogy megtörténhessen a figurával való találkozás, azonosulás. Ez számomra újdonság.

Úgy tűnik, van egy erőteljes rendezői tendencia, ami az operák prózaiságát hangsúlyozza. Énekesként nehéz feladat prózai színész módjára hozni a karaktert? Új színt, izgalmat visz az operajátszásba?
Mindig csodálattal nézek a prózai színészekre, mennyire a saját egyéniségükön keresztül alakítják a szerepeiket. Amikor prózai rendezőkkel dolgozom, ez a fajta szerepépítés sokkal erőteljesebb. Az operában a zene annyira erősen jelen van, elsődleges. Utána jön minden más. Az éneklés „természetellenes” kifejezésmód, nem úgy, mint a beszéd. A gesztusokat is másképp használom ilyenkor. Szabó Máténál ez az egyik legnagyobb kihívás, hogy prózai színészként kell jelen lennünk. Pokoli nehéz feladat. De nagyon izgalmas és érdekes, ahogy a próbákon mindenki megtalálhatta a maga karakterét.

Milyen a Szabó Máté által elképzelt Grófné, akit bár szeret a férje, Almaviva, de közben más lányoknak is csapja a szelet? A szereped szerint fiatal nő, vagy a házasságába kicsit beleunt középkorú asszony?
Nem gondolom, hogy a grófné nagyon különbözne Susanne-tól. Okos nő, tudja, mi folyik körülötte. Látja Almaviva hűtlenkedéseit, látja kicsapongásait. Ez az, ami megkeseredetté teszi. Megalázó helyzetekbe kerül emiatt. Én harmincas-negyvenesnek gondolom őt.

Belevaló csaj?
Nagyon is. Nyilván rendezés-függő, hogy mennyit alakíthatsz a szerepen. Egy „né” vagy, aki próbál belevaló és modern lenni, ugyanakkor nagyon bátor, belemegy Figaró tervébe, hogy megmentse a házasságát.

Bár az opera címszereplője Figaro, sokkal inkább a nők mozgatják az eseményeket.
A mű központi figurája Susanne. Ha ezt a szerepet rosszul osztják, akkor vége a darabnak. Ő szövi a szálakat, a grófné csak ráül erre a hullámra. Van olyan rendezés, ahol a grófné szerepét erősítik, de Susanne nélkül nincs előadás. A mi előadásunk nem végződik happy enddel. Bár a Gróf elmondja, hogy bocsássak meg, és én azt éneklem, hogy megbocsátok, valójában még sem történik meg az újra egymásra találás.

Lírai szoprán vagy, de több drámai szerepet is játszottál.
A kirándulás a drámába nagy tévedés volt. Fiatalos maradt a hangom, az nem változott. Az operaénekesnek a hangja fiatalságát kell megőriznie, azzal kell varázsolnia.

Fodor Beatrix / Fotó: Gordon Eszter

Fodor Beatrix / Fotó: Gordon Eszter

Schnöller Szabina Svájc és Magyarország között ingázik. A számos külföldi fellépés mellett a legnagyobb öröm, ha itthon játszhat. Bordás Barbarát, az Operettszínház primadonnáját nem először láthatjuk szubrett szerepben. Schnöller Szabinával és Bordás Barbarával többek között a Grófné és Susanne kapcsolatáról beszélgettünk: 

Schnöller Szabina: Évekkel ezelőtt Svájcban felkérést kaptam erre a szerepre, ami végül rajtam kívül álló okok miatt nem valósulhatott meg. Akkor a rendező azzal hívott fel, hogy szeretne felkérni „AZ Opera” szerepére. Én azonnal tudtam, hogy a Figaróról beszél. Elképesztően időtálló történet, melyben Mozart minden karaktert és személyiséget bemutat, s hogy milyen is az ember valójában. Hiszen a féltékenység, a kapzsiság, a gyarlóság, a másik kijátszása, a megcsalás és megcsalatottság örök téma.

Bordás Barbara: A szereplők közti kapcsolatok bármelyik mai családra, házasságra jellemzőek lehetnek. Bartolo és Marcellina, a szépkorú pár örökké civódik, de nagyon szeretik egymást. Basilio abban leli örömét, hogy másoknak folyamatosan keresztbe tesz. Susanne és Figaro pedig képesek mindig felülkerekedni a nehézségeken és a rosszkedven. Milyen jellemző ma is, ahogy a Gróf és Grófné élnek. Valahol még szeretik egymást, de már elvesztették az egymáshoz vezető utat.

Szubrett szerepeket, mint Susanne, ritkábban énekelsz. Nemrég az Operettben mutattátok be A chicagói hercegnőt. Mary belevaló, vagány csaj. Mennyiben hozható össze a két karakter?

Bordás Barbara: Sokáig csak komoly, primadonna szerepeket énekeltem. Talán pont A chicagói hercegnő Maryje kapcsán derült ki, hogy az a fajta humor és lazaság, amit ennél a szerepnél használok, mennyire közel áll a saját személyiségemhez, milyen jól működik a színpadon. Mary szerepe magával hozott egy önfeledtebb, bátrabb, színesebb játékstílust. Ez már Susanne-ban is felfedezhető lesz. Korábban is úgy gondoltam, hogy szubrett-lelkű primadonna vagyok. Most látom, mennyivel összetettebb tud lenni egy primadonnai karakter, egy komolyabb szerep is, ha az ember ennek a tapasztalásnak a birtokában van.

Már nagyon fiatalon komoly primadonna szerepeket kaptál. Lehet, hogy fordítva járod be az utat, most találnak meg a szubrett szerepek?

Bordás Barbara: Az Operett előtt egy utazó színházban dolgoztam, ahol kevesen voltunk, a primadonna szerepeket nagyrészt én tudtam csak elénekelni. Mindenkinek megvolt a maga feladata, nem volt átjárás a szerepek között. Az Operettben nem csak én vagyok az “első nő” szerepkörére, de talán olyan primadonnából, aki több műfajban, dolgozik, kevesebben vagyunk. Örülök ennek a felfedezésnek, új lehetőséget, folyamatos kihívást biztosít. Nagyon élvezem.

A Grófné is sok lehetőséget ad a karakterábrázolásra, annyi arca megmutatkozik. Milyennek gondolod őt?

Schnöller Szabina: Olyan, amilyennek mindig is képzeltem. Egyszerre fiatal, bölcs és érett. Én annyi idős koromban, amennyi a történet szerint a Grófné, még tapasztalatlan voltam, Mozart korában ezeknek a fiataloknak már fel kellett nőniük. A Grófné ki van éhezve a szeretetre. Az egyetlen biztos pontot az életében legfőbb bizalmasa és barátnője, Susanne jelenti. Barátok, cinkostársak.

Bordás Barbara: Okos nők. Látszólag sok mindent ráhagynak a férfiakra, de valójában a szálakat ők mozgatják. Susanne, bár néha vágyik a Grófné életére, látja annak a szomorúságát is. A Grófné pedig bebújna olykor a szolgálólány fesztelen, könnyed, vidámnak látszó életébe, de ismeri annak a kötöttségeit, nehézségeit. Nekem arról is szól ez a történet, hogy a nők nagyon erős támaszai lehetnek a férfiaknak, de ha összefognak ellenük, ők sodorják a szálakat.

Bordás Barbara / Fotó: Gordon Eszter

Bordás Barbara / Fotó: Gordon Eszter

Az előadásban a Grófnét kettős szereposztásban játsszátok. Beatrix és Szabina egészen más karakterek. Alakít az előadáson, hogy éppen ki énekli a Grófnét?

Bordás Barbara: Van egy adott keret, a zene, a mozgás, amiből nem lehet kilépni, de apró rezdülésekben, a kicsit másfajta odafigyelésben érzékelem a különbségeket. Korábban ritkán énekeltem operát, ami másfajta párbeszéd, hiányzik belőle a próza. Itt jobban oda kell figyelni, hogyan adják át a „szót” egymásnak a szereplők, ki hogyan reagál a másikra.

Schnöller Szabina: A recitativók, amelyek igazán szabadon történnek, azok valójában felnagyított párbeszédek. Ott leginkább arra kell törekednünk, hogy visszaadjuk a szöveg prózaiságát, dialógusszerűségét. Talán itt mutatkozik meg legjobban, hogy kiben milyen személyiség lakozik.

Bordás Barbara: Játszom operettben és musicalben is. Azt tapasztalom, hogy a mostani rendezések nagyon erősen törekednek a letisztultságra. Arra az egyszerűségre, ami a prózában van jelen. Arra a fajta túlzott színjátékra, kicsit édeskés bájra, mely régebben jellemezte az operai előadásokat, ma kevésbé van szükség.

Khell Csörsz dobozszerű díszlete nagyon egyszerű, letisztult. Mennyiben határozza meg a játékotokat, hogy milyen térben vagytok?

Schnöller Szabina: Nagyon élvezem a kicsit beszorított teret, ami bár kevesebb mozgásra ad lehetőséget, intimmé teszi a színpadot. A Figaro házassága rendkívül mozgalmas, rengeteg szálon futó opera, folyamatosan történik valami új, telis-tele van csavarokkal. Ezt túljátszani, túlmozogni hiba volna. Sokat segít az előadásnak a pici doboz-világ, ami forgatható, ki-be csukható, állandóan megújul. Nagyban hozzájárul ahhoz is, hogy jobban odafigyelhessünk a karakterformálásra. Nem kellenek a nagy, teátrális mozdulatok, bőven elég egy kis mimika, az apróbb gesztusok.

Bordás Barbara: Olyan, mint egy mai lakás. A nézők is jobban beleélhetik magukat a történetbe, azt érzik, hogy akár velük is megtörténhet mindez. Ráadásul jól utaztatható a díszlet, ami cél is lehetett, hiszen a jövő évadban nagyon sok helyszínre, Győrbe, Szegedre, Miskolcra is visszük az előadást.

A rengeteg ajtó, ami hol nyílik, hol csukódik, nekem a titkokról is szól. Minden „fiókból” kihúzódik egy újabb titok.

Schnöller Szabina: Sokszor rá is játszunk erre a sok ajtóra. Bejön Susanne, az ajtó még takarja, azt hiszi, én még nem látom, de én már tudom, hogy ott van. Megengedem, hogy belelásson a legsötétebb pillanataimba is. Viszont vicces pillanatokat ad, hogy kiszámíthatatlan, ki honnan jön be, hányan vannak egyszerre színen.

Vígopera. De sok a sötét szín is benne. Nyitva hagyja a mű, hogy megtörténik-e a végén a Grófné részéről a megbocsátás.

Schnöller Szabina: Ahogy a mi életünkben is ott vannak a sérelmek, de tudnunk kell megbocsátani. A megbocsátás főleg a magunk számára fontos, a mi lelkünk könnyebbül meg tőle. Úgy gondolom, a Grófné megbocsát, de felejteni nem tud. Minden csalódás ottmarad lenyomatként a kapcsolatokban. Úgy érzem, bár nagyon sok fájdalmat szenved el a Grófné, annyira szereti Almavivát, hogy képes végül megbocsátani.

Bordás Barbara: Bár a mű végén elénekeljük, hogy minden búnak-bajnak vége, de azután a kocka, a játéktér, a kis lakás bezáródik mögöttünk. Hogy ott, a zárt ajtók mögött kiben mi zajlik, vajon hogyan alakul a szereplők további sorsa, titok marad.

Schnöller Szabina / Fotó: Gordon Eszter

Schnöller Szabina / Fotó: Gordon Eszter

Mind a ketten nehezített körülmények között játszotok. Szabina, Svájc és Magyarország között ingázol, Barbara, te nemrég jöttél vissza a szülés után. A privát életetek nagyon meghatározhatja a munkátokat. Valóban nehezített így a próbaidőszak?

Bordás Barbara: Talán az a legnehezebb, hogy az ember szeretne mindenhol megfelelni és helyt állni, ami olykor nem könnyű. A férjem is énekes, ami megnehezíti az egyeztetést, a napi rutin levezénylését, úgy, hogy közben gyakorolni is maradjon idő és energia. Az jó, hogy van egy biztos hátterem, bázisom, folyamatos munkám. Örülök, hogy sokszor gondolkodnak bennem. De néha nagyon nehéz kicsi gyereket nevelni és a munkát is jól csinálni.

Schnöller Szabina: Nekem is kicsi gyerekem van, ami még nehezebbé teszi az ingázást. De boldog vagyok, hogy bekerültem ebbe a produkcióba. Olyan kollégákkal dolgozhatok együtt, akikre kisdiákként még csak felnézhettem a kórusból. Óriási öröm és megtiszteltetés ez számomra. Bárhol is élek most, a szívem mindig itt van. Svájc a bázis, de a legnagyobb öröm, ha itthon játszhatok.

 
 

Kapcsolódó anyagok