“Mielőtt ítélkeznénk, nézzünk kicsit a dolgok mögé” – Interjú Ullmann Mónikával és Borbély Alexandrával

2018 július 27. péntek, 7:00

Lengyel Nagy Anna élettörténeteiből, évtizedek óta gyűjtött privát sorsaiból az első előadásokat pont egy évvel ezelőtt a Szentendrei Teátrum mutatta be. Idén Pira és Bella története szerepel a Teátrum programjában. Az előadást játszó Borbély Alexandra és Ullmann Mónika nyilatkozott.

Ajánló a darab elé: 

Két tévedés: egy lány fiútestbe születik, ezért megjárja a poklot; egy prosti tanítónéni testben születik, de a magyar valóság közbeszól. Sorozatunk minden darabja igaz történeten alapul. Lengyel Nagy Anna egész életé­ben mániákusan gyűjtötte kis emberek nagy történeteit. Pelsőczy Réka vezetésével színész-rendező párosok állítják elénk ezeket a sorsokat, hétköznapi emberek egyéni, mégis különleges, mindannyiunkhoz szóló igaz történeteit.

Ullmann Mónika / Orlai Produkció: Pira / Bella / Fotó: Takács Attila

Ullmann Mónika elmondta: Nagyon jó, hogy ez a két történet egymás mellé került. Van egy férfitestben született női lélek, aki mindent megtesz azért, hogy nőként élhessen. Megvalósul az álma, mégsem boldog, mert nem találja a párját. Bellának az életét a férfiak töltik be, akik masszázsra járnak hozzá, de igazi társra ő sem talál. Ezekben a kapcsolatokban – elmondása szerint – a vendégeinek sem a fizikai együttlét a fontos. Bella törődést, odafigyelést nyújt számukra. Kényszerből, a megélhetése miatt csinálja, gyerekei előtt próbálja titkolni. Visszajáró vendégei bizalma, a szeretete tudja a mindennapokon őt továbblendíteni.

Több ilyen foglalkozású nővel beszélgettem. Mindegyik azt gondolja magáról, hogy törődést ad. Nagyon kevesen látják racionálisan a helyzetüket. Bella igen, mert tudja, csak így érheti el, hogy soha többé ne legyenek anyagi gondjai. Hogy életében először megengedhesse magának, hogy a gyerekeivel elutazzon a tengerpartra, hogy megízlelje a tenger illatát. Olyan mondatok, amelyek nem írói fantáziából születtek. Éppen ezért nagyon szeretem ezt a szöveget mondani, nagyon megkedveltem ezt a nőt, Bellát. Minden mondata vezet valahová, mindegyiknek súlya van. Amikor az ember elkezd egy szöveggel ismerkedni, próbálja megtalálni a mérföldköveit. Amikor ezt a szöveget elkezdtem tanulni, azon vettem észre magam, hogy szinte mindegyik mondatát aláhúzom. Ez a monodráma egy valós történet, valós ember beszél. Nagyon pontosan akartam megtanulni a szöveget, ahogy ő mondta el.

Valós történet. Jobban üt, közelebb került hozzád? Máshogy hat, mint egy fiktív történet?

U. M.: Nekem sokat jelent, nagy súlya van. Sokszor a színpadi szerepeknél azt gondolom, én biztos másként csinálnám. Olyankor megpróbálom a saját igazságomat is hozzátenni, hogy ne maradjak kívül a szerepen. Itt azt érzem, hogy mindent ugyanúgy csinálnék, mint ez a nő. Nagyon megölelném Bellát.

Említetted, hogy beszélgettél szexmunkás nőkkel. Borbély Alexandra találkozott Pirával. Próbáltad megtudni, ki Bella?

U. M.: Az én Bellám ma már sokkal idősebb. Húszon évvel ezelőtti a története. Nem volt alkalmam találkozni vele. De több személyes emlék beugrott a szöveg kapcsán. Volt régebben egy masszőröm, egy vak fiú. Beugrott, mennyire másként állt a testemhez, mennyivel erősebb volt a belső figyelme, mint a látóké.

Ullmann Mónika / Orlai Produkció: Pira / Bella / Fotó: Takács Attila

Bella többször beszél arról, hogy jó negyvenes, szemüveges, haját kis varkocsba fogja. Semmi kihívó, semmi kacér. Mi teszi vonzóvá a férfiak számára?

U. M.: Az a kisugárzás, az a figyelem, az a fél óra, amit a férfiaknak ad. A teljes kikapcsolódást, az elszakadást a mindennapoktól. A színház is ilyen kicsit, én is azt várom a nézőktől, hogy arra az időre tegyék le az egyéb gondolataikat. Ilyen szempontból hasonlítunk egymásra Bellával.

Ebben az évadban több egy-két személyes darabban játszottál, mint például a Heisenberg c. előadás, amit szintén az Orlai Podukció mutatott be. Vonzod ezeket a szerepeket?

U. M.: Felkértek a Rózsavölgyi Szalonban egy újabb kétszemélyes darabra. Most ezek az előadások izgatnak. Már nem olyan fontos a mindenáron látszani akarás.

Játszottál vidéken és a fővárosban, kisebb társulatokban és nagy színházban. Váltásban vagy megint?

U. M.: Bár sokféle szerepben játszottam, mindig igényem volt a változatosságra, a változásra. A monodrámában talán még fontosabb, hogy a személyiségedből is adj valamit. Akárcsak egy pillanatot aznap este. Szerencsés, ha a szerepeddel könnyű azonosulni, sok benne az önazonos pont, de sokszor a kettő nem találkozik. De minden szerepen keresztül meg kell tudnod mutatni, ki vagy te.

Egészen más lehet a próbafolyamat egy monodrámánál, mint egy többszereplős előadásnál. Máshogy működhet a rendező és a színész közös munkája.

U. M.: Bensőségesebb egy ilyen munka, és sokkal nagyobb szükségem van a megerősítésre. Még az is zavaró volt, amikor én mondtam a próbán a szöveget, és a rendező, Szabó Máté közben jegyzetelt. Úgy éreztem, elvesztem. Sokkal nagyobb figyelmet igényel egy ilyen munka. Nehéz volt egy ekkora szövegnek megtalálni az ívét. Alexandra és én is nagyon féltem a műfajtól. Egyedül állsz a színpadon, nem tudsz elbújni. Minden kiderül. Ha nem veszik meg a jegyet, rád nem veszik meg. Izgalmas az anyag, de meg kellett találnom, mitől leszek én izgalmas. Rettegtem. Azóta mind a ketten imádjuk játszani. Azt is meg kellett tapasztalnom, mennyire lehetek személyes, intim, mikor szólhatok ki a közönségnek. Most már elég bátor vagyok és merem ezeket használni. Játszottuk már Győrben, Szegeden a régi zsinagógában. Most Szentendrére készülünk. Nekem a két történet arról is szól, hogy mielőtt ítélkeznénk, nézzünk kicsit a dolgok mögé. Lehet, hogy árnyaltabbá teszi a képet.

Borbély Alexandra / Orlai Produkció: Pira / Bella / Fotó: Takács Attila

Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmje az elmúlt időszak számodra legfontosabb történése lehetett. Pira története is, ha másként, de testről és lélekről, egy idegen, férfi testbe született nőről szól.

Borbély Alexandra: Bár Máté Gábor mindig azt mondta nekünk, hogy olyan szerepeket fogunk játszani, amelyek közel állnak hozzánk,  mégis eddig olyan embereket alakítottam, akik, ha rám nézel, elsőre nem következnek belőlem. Ilyen volt Enyedi Ildikó filmjének Máriája, vagy Pira, a transznemű ember. Azok a rendezők, akik ezekkel a szerepekkel rám gondoltak, a lelkemet látták meg. Hisznek bennem, hogy bele tudom helyezni magamat az ő sorsukba. Pira – Novák Angéla – története egy transznemű emberről szól. Nagyon hálás vagyok, hogy a szokványostól eltérő, nehezebb szerepeket kapok. Az emberek sokszor nem tudják, hogyan kell a kicsit más  emberekkel viselkedni, mit gondoljanak róluk. Ezért tartom fontosnak, hogy megmutassuk, mindannyian egyformák vagyunk.

A Piráról szóló monodráma valós élettörténetet dolgoz fel. Ismered őt,  a próbák során találkoztatok. Kellett a személyes ismeretség, a beszélgetéseitek, hogy még hitelesebb legyen az előadás?

B. A.: Angélát már korábban is ismertem, de csak most, a darab kapcsán találkoztunk. Nagyon kedves volt, beengedett minket a lakásába, ami igazi kis barokk ékszerdoboz. Nagyon fontos volt, hogy érezzem az energiáját, a nőiségét, nőiességét, ami sokat segített, inspirált, hogy megcsináltam a szerepet. Azért is különleges számomra ez az előadás, mert eddig még nem játszottam élő személyt. Monodrámát sem. Negyven percig egyedül állni a színpadon, az először iszonyatosan félelmetes volt. Később azt gondolja az ember, hogyha ezt meg tudja csinálni, talán már nem jöhetnek nagyobb nehézségek. Nincs partnered, nincs, akire támaszkodhatsz, egyedül állsz ott. Egy ilyen játék nagyon jót tesz az önbizalmadnak és a bátorságodnak.

Súlyos, komoly szerepeket, főszerepet játszottál már. Itt mi okozza a nehézséget? Az hogy egyedüli a felelősség, hogy a hátadon viszed el az előadást? A színpad magánya?

B. A.: Itt a közönség a partnered. Meg kell szokni azt is, amikor nem reagál rád, amikor nem egy veled együtt lélegző közönségnek játszol. Volt olyan előadás is, amikor néma csöndben ültek. Rettenetes volt, lementem a színpadról és mondtam Mónikának, hogy ez most nagyon nehéz lesz. Én vagyok az első történet, én tudom meg először, hogyan alakul az előadás, milyenek a visszajelzések. De ezek is mind erősebbé teszik az embert.

Borbély Alexandra / Orlai Produkció: Pira / Bella / Fotó: Takács Attila

Az Élet.történetek.hu sorozat mindig két történetet mutat be, amelyek kapcsolódnak egymáshoz.  Pira és Bella sorsában hol vannak a közös metszéspontok?

B. A.: Talán abban, hogy közös a témakör. A lehetőség, ahol dolgoznak. A transzneműeknek, miután átműtették magukat, nincs nagyon más esélyük, főleg Magyarországon, mint hogy rögtön az éjszakába menjenek. Ott elfogadják őket. Az egyetlen olyan hely, ahol nem nézik ki őket. Bella, akár Pira élete és munkája is a titkokhoz kötődik, titkolt életeik kötődnek egymáshoz. Olyan dolgok ezek, amikről az emberek nem biztos, hogy objektíven akarnak tudni. Van egy elképzelt sémájuk, meg rengeteg előítéletük.

A ti előadásotok segíthet az elfogadásban, az érzékenyítésben?

B. A.: Nagyon remélem, abban mindenképpen, hogy legalább megismerjék ezeket a történeteket és úgy ítélkezzenek.

Boldog a te Pirád?

B. A.: Egyrészt boldog, hiszen nő lett. Ugyanakkor most jutott el a nullára. Mostantól kellene élnie az igazi életét. Amit a többségünk rögtön megkap, ahhoz neki hosszú, nehéz úton kellett eljutnia. És a küzdelmei itt nem értek még véget. Senki nem cserélne vele életet. A boldogság fogalma egészen biztos mást jelent neki, de remélem, megtalálja ő is a boldogságát.

Lelkileg mennyire terhel egy ilyen előadás? Mi történik azután, hogy lejössz a színpadról?

B. A.: Megterhelő, de nagyon jó játszani. Sok mindent adott nekem. Szeretem ezt az előadást.

Forrás: Szentendrei Teátrum

PIRA | BELLA 

Igaz történetek sorozata a közelmúltból

Pira: Borbély Alexandra
Bella: Ullmann Mónika 
Látvány: Juhász Nóra
Dramaturg: Zöldi Gergely
Plakát: Csáfordi László
Rendező: SZABÓ MÁTÉ
Művészeti vezető: Pelsőczy Réka
Producer: Orlai Tibor

Az előadás a Független Színművészetért Alapítvány és az Orlai Produkciós Iroda együttműködésében jött létre.

A PIRA/BELLA augusztus 12-én, 20 órától látható Szentendrén, a Ferenczy Múzeum udvarán. 

Esőhelyszín: Városháza díszterem (Városház tér 3.)

További információ a Szentendrei Teátrum honlapján.