“Fontos megtartani a közönséget és a közösséget” – Interjú László Judittal

2018 augusztus 01. szerda, 7:00

A színház gyakorlatilag az ereiben csörgedezik, felmenői révén ebben a világban nőtt fel. Zenta után átszerződött az Újvidéki Színházhoz, ahol azóta is aktívan építi karrierjét. Ezt bizonyítja az is, hogy a Drámaíró Fesztiválon legjobb főszereplőért járó díjjal jutalmazták. László Judit színésznővel a Kisvárdai Lapok beszélgetett.

Az interjú a Kisvárdai Lapokban jelent meg.

László Judit / Zentai Magyar Kamaraszínház: Autótolvajok / Fotó: Szabó Endre

Milyen a zentai színházzal való kapcsolatod?

2013-ban végeztem az Akadémián. Volt egy projektünk az osztályommal, miszerint mi kilencen együtt szeretnénk maradni és hozzácsapódni egy már meglévő társulathoz, vagy szerezni egy színházat, ahol mi lehetünk a társulat. Merész elképzelésnek hangoztt, de sikerült. Így lett akkor a Zentai Magyar Kamaraszínháznak társulata, amelynek egy évig én is része voltam. Nem volt egyszerű dolgunk, ugyanis a díszletezők, kellékezők és egyéb munkatársak híján, a színészek készítettek elő mindent. Persze mára már bővült a csapat technikusokkal, a szervezés is egyre ível fölfelé, és szépen kikristályosodik, hogyan is kell ezt csinálni. Senkinek nem volt könnyű dolga. Wisher Johann igazgató, nagyon bízott abban, hogy valami jó fog ebből kisülni, nagy volt a belénk vetett bizalma. Sokan nem hittek bennünk, amikor belefogtunk ebbe a projektbe, de sikerült véghez vinni amit akartunk, az eredménye pedig azóta is egyre több. Nagyon örültem, amikor tavaly visszahívtak Németh Ákos Autótolvajok című előadására. Remek volt visszatérni, elvégre ezekkel az emberekkel tudok leginkább együtt dolgozni. Hozzátartozik, hogy amíg nem volt társulata, addig is működött ez a színház, évente született néhány előadás, vendégművészeket hívtak. Közönség mindig volt, de így sokkal rendszeresebb előadásokkal tudják szórakoztatni a széleskörű közönségbázisukat.

A Kisvárdán is bemutatott darabról mondanál néhány szót?

Érdekes volt a próbafolyamat. Főképp technikai jellegű bonyodalmaink voltak. Belegabalyodtunk, hogy ki kicsoda, mit kell csinálni, gyakorlatilag pont olyan káosz uralkodott a próbateremben, mint amiről a darab is szól. Alapvetően egy szórakoztató darab, ha rájön a színész, hogy mennyire élvezhető, nincs megállás. Ugyanakkor vannak mélyebb rétegei is, aktuális társadalmi problémákat feszeget.

László Judit és Krizsán Szilvia / Újvidéki Színház: Mikve / Fotó: Srdjan Pabllo Doroski

Milyen karaktereket szeretsz jobban magadra ölteni? Volt esetleg olyan szereped, amit nagy kihívás volt eljátszani?

Alapvetően bármit nagyon szívesen eljátszok. A kihívásokkal teli szerepben az a nehéz, hogy nem tudhatom, sikerül-e magamra szabnom a karaktert úgy, ahogyan kell. Azokat a szerepeket, ami az én habitusom, talán még nehezebb eljátszani. Elvégre, nem lehet ugyanolyan, mint az előző karakter. Valami újat, valami mást kell nyújtani, hiába hasonló a szerep. Tavaly a Tanyaszínházzal A képzelt beteg című darabot játszottuk, enyém volt Toinette szerepe. Valamilyen oknál fogva, volt egy jelenet, amibe majdnem beletört a bicskám. Nem tudnám megmondani, hol és mikor billent át a dolog, de végül megszületett úgy, ahogyan akartam. Rengeteg munka volt vele, de miután sikerült helyre rakni a dolgokat, hatalmas löketet adott.

 

László Judit / Újvidéki Színház: Borisz Davidovics síremléke / Fotó: Srdjan Pabllo Doroski

Hogy látod, sikere van a határon túli kisebbségi színházaknak?

A zentai színház esete például bebizonyította, hogy szükség van a kultúrának ezen részére is, ott, Zentán különösen, hiszen még most is többségben van a magyar lakosság. Szerencsére szeretik is a színházat, adnak a kultúrára, óvják azt. Az alapvető cél az, hogy fönnmaradjanak egy kisebbségi közösségben. Meg kell tartani a már meglévő közönséget és folyamatosan be kell vonzani az új nézőket is. Büszke vagyok, nemcsak a zentai vagy az újvidéki, de az összes vajdasági színházra, akik erre törekszenek. Például Szabadkán is rendíthetetlenül ezen munkálkodik mindenki.

Kapnak elég lehetőséget a színészek?

Nekem nagy szerencsém van, hisz sosem volt olyan időszak, hogy ne lett volna munkám. Sajnos azt látom, hogy sokkal több színész jön ki az Akadémiáról, mint amennyinek helyet tudnak biztosítani a színházak. Nagyon kiábrándító hallgatni a fiatalokat, hogy mennyire szeretnének dolgozni, de kevés a hely a színházakban. Ennek ellenére is sokan akarnak színészek lenni, ami igazán csodálatra méltó.

László Judit

Tervezed magad kipróbálni más területeken is, például, mint rendező?

Rendezői ambícióim nem akadtak eddig, egyszer talán kipróbálom, de nem érzemazt, hogy nekem való. Egy monodráma terve körvonalazódik a fejemben, vannak gondolatok, amikről tudom, hogy ki akarom adni magamból, de még keretbe kell foglalni. Remélem, egyszer meg fog születni.

Szerző: Bálint Lili