“Vissza kellett nyúlnom a saját, lázadó korszakomhoz” – Interjú Mészáros Árpáddal

2018 augusztus 07. kedd, 7:00

Elektroműszerész szakkal indító, bölcsészből lett színművész, az Újvidéki Színház társulatának tagja. A Danilo Kiš regényének színpadi adaptációjából készült, Borisz Davidovics síremléke című előadásban nyújtott alakításáért megkapta a Magyar Színházak 30. Kisvárdai Fesztiválján a legjobb férfi főszereplő díját. Mészáros Árpáddal a Kisvárdai Lapok beszélgetett.

Az interjú a Kisvárdai Lapok június 27-i számában jelent meg.

Mészáros Árpád: Újvidéki Színház: Borisz Davidovics síremléke / Fotó: Srdjan Pabllo Doroski

Először dolgoztál Alekszandar Popovszki rendezővel. Milyen benyomást keltett?

Soha életemben nem rendeztem, nem is rendeznék, mert nagyon el tudok veszni a részletekben. Az olyan színházat szeretem, ahol a rendező tudja, hogy mit szeretne csinálni. Ha hosszú évekig ugyanazt csinálod, akkor vágysz valami konkrét gondolatra, elképzelésre. Ennél az előadásnál úgy érkezett a rendező, hogy van valami az ő fejében, ami még nem forrt ki teljesen, viszont ő az a rendező, akinél az első néhány próba után láttuk, hogy bátran lehet rá hagyatkozni.  Innentől kezdve a színészben van egy nyugalom, hogy én csak csinálom a dolgom, mert látom, hogy meg fogja oldani az ő részét. Így is lett. A rendező, Alekszandar Popovszki egy felhőtlen, nagyon jó és szórakoztató próbafolyamatban csinálta meg ezt az előadást, amelyet, mondhatom, mindannyian nagyon szeretünk. Tényleg jó állapotban van az előadás, és ez sokszor múlik azon, hogy a színészek mennyire szeretik játszani. Láttam korábban előadását, ami tetszett, ott is azt láttam, hogy “eldobták az agyukat”: mind a színészek, mind ő. Megtaláltak egy hangot. Az a típusú rendező ő, aki keresi a kapcsolatot a színésszel. Igazodik hozzánk, kihozza belőlünk a legjobbat. Jó szeme van arra, hogy meglássa, melyik színészben mi van, és éppen azt piszkálja ki, ami a legjobban funkcióba állítja a munkásságot az egy-egy jelenet kapcsán.

Elor Emina, Mészáros Árpád / Újvidéki Színház: Borisz Davidovics síremléke / Fotó: Srdjan Pabllo Doroski

Belőled mit sikerült “kipiszkálnia”?

Egy olyan emberrel kellett azonosulnom, aki felveszi a boxkesztyűt a zsarnokság ellen, és olyan eszközökkel harcol, amilyen eszközökkel az adott hatalom próbálja elnyomni a népet. Igazából egy nagyon megfoghatatlan személyről van szó, ha úgy tetszik arctalan alakról, akiről senki nem tudja, hogy néz ki valójában. Innentől kezdve óriási a szabadság, de valamit meg kellett mégis ragadni. Ehhez én visszanyúltam a saját, lázadó korszakomhoz, a tizenéves koromhoz, amikor én is úgy gondoltam, hogy a legjobb nyers erővel harcolni az elnyomás ellen. Aztán azóta benőtt a fejem lágya, legalábbis azt hiszem. Nagy szükség volt rá, hogy visszakanyarodjak ahhoz az időhöz, amiben hasonlóan éreztem, gondolkodtam. Ezt úgy sikerült elérnem, hogy annak idején még írtam naplót, megvan mind a tizenpár kötet arról, hogyan vittem bele magam szándékosan hülyébbél hülyébb helyzetekbe, és ennek segítségével az érzéseket pontosan fel tudtam eleveníteni.

Újvidéki Színház: Borisz Davidovics síremléke (középen a rendező, Alekszandar Popovszki) / Fotó: Srdjan Pabllo Doroski

Alapvetően narratív a darab, akár csak egy napló. Milyen volt ezzel a szöveggel dolgozni?

Verebes Ernő dramaturg egy nagyon jó adaptációt csinált az amúgy borzasztóan tömény alapműből. Én mindig azon mérem le, hogy fekszik-e nekem vagy sem, hogy milyen könnyen tanulom meg a szöveget. Ha első olvasatra egész gondolatsorok megmaradnak bennem, és ennek köszönhetően könnyen bevágom a szöveget, az azt jelenti, hogy érzületben is közel áll hozzám. Ennél így éreztem.

A szöveg súlyát gyakran oldja zene, vagy humort keltő színészi játék. Nevezhető az előadás bohócjátéknak?

Vannak elrajzolt figurák egy-egy jelenet erejéig, az egyik például David Beckhamből kellett, hogy építkezzen. Valamilyen formában persze megjelenik a “clown” figura, méghozzá már az előadás elején. Tulajdonképpen ezzel a “clown” megjelenítésével lesz keretbe foglalva maga az előadás. A bohócjáték jelleget az erősítheti, hogy ki vagyunk sminkelve, mint a bohócok.

Szerző: Becsey-Imreh Noémi 

 
 

Kapcsolódó anyagok