“A legfelejthetetlenebb élményeket a közönség reakciói adják” – Interjú Gombos Dániellel

2018 augusztus 16. csütörtök, 7:00

Játszik Újvidéken, színházi klubot vezet, és a Vajdasági Tanyaszínházat működtető civil szervezet alelnöke.  Gombos Dániellel a Kisvárdai Lapok készített interjút.

Az interjú a Kisvárdai Lapok június 26-i számában jelent meg.

Gombos Dániel / Újvidéki Színház: Cabaret

A Tanyaszínház még a kisvárdai fesztivál színes felhozatalában is egyedinek számít. Hogyan született meg ez a koncepció?

A Tanyaszínházat 1978-ban alapította Hernyák György és Kovács Frigyes azzal a céllal, hogy elérhetővé tegyék a színházélményt azokon a szórványtelepüléseken, ahová a kőszínházak nem tudnak eljutni. Kezdetben a színészek gyalog jártak faluról falura egy szekérnyi díszlettel és hálózsákokkal felszerelkezve. Mára már egész kis művésztelep alakult ki Kavillón, de még mindig technikai személyzet nélkül dolgozunk, így minden színésznek megvan a maga háttérfeladata, amit a színházi teendők mellett ellát egy 25-30 előadásból álló nyári turné során.

Te mikor és miért kapcsolódtál be ebbe a folyamatba?

A társulatot a végezett színészeken kívül az Újvidéki Művészeti Akadémia növendékei alkotják, én is így kerültem ide szakmai gyakorlatra. Megszerettem és itt ragadtam, immár 12 éve. 8 évig játszottam a társulatban, a szervezet alelnökeként erre már kevesebb kapacitásom van, az időm nagy részét a szervezés és a turnémenedzselés tölti ki.

Gombos Dániel, Elor Emina, Krizsán Szilvia / Újvidéki Színház: Bánk bán

A Tanyaszínház alkotási módja és a közönsége is teljesen más, mint amit egy nagyvárosi színházban megszokhattál. Mi az, amitől sikeresnek érzed a színházat vagy a saját munkádat? Mi tart itt?

Az előadást csak a nevettetés vagy a “színházcsinálás” miatt felesleges megcsinálni. Szükség van aktuális elemekre, amelyek nosztalgiát keltenek bennünk, vagy éppen olyan érzéseket, gondolatokat, amik még napok múlva sem hagynak nyugodni. Számomra a legfelejthetetlenebb élményeket mindig a közönség reakciói adják, mikor évek múlva is visszaemlékeznek egy-egy alakításomra, vagy, közös nyelv hiányában, kézzel-lábbal gratulálnak egy előadáshoz. A Tanyaszínház esetében ez különösen fontos, hiszen ezekeben a falvakban mi kínáljuk az egyetlen lehetőséget a színházlátogatásra. Nem belépőt szedünk, hanem körbejárunk kalapozni, ilyenkor szeretünk kapcsolatba lépni a nézőkkel, akik nemcsak pénzzel, borral vagy kaláccsal, hanem azonnali visszajelzéssel is támogatnak. Az elismerés, az építő kritika és az általuk érzett hála motivál a legjobban.

Gombos Dániel / Újvidéki Színház: Borisz Davidovics síremléke

A társulatotokra jellemzően a Víg könnyek nászában is interakcióba léptek a közönséggel, kérdőívek segítségével. Mesélnél egy kicsit erről a projektről?

Az előadás elején és a végén egy partnerszervezet bevonásával kérdőívet töltettünk ki a közönséggel arról, hogy ők mennyire fogadják el a másságot, például a szexuális beállítottságot illetően, illetve, hogy az előadás hatására mennyit változott a véleményük ezekről az ügyekről.

Ez az előadás nem csak foglalkozik a különbözőséggel (körbejárva a szexualitás, a házasság, a nemzetek közti ellentétek és a mentális betegségek témáját), hanem önmagában is eltér a Tanyaszínház repertoárjától, hiszen hét nagyvárosban került színpadra. Miért döntöttetek úgy, hogy megváltoztatjátok a célközönséget?

Az eredeti kétnyelvű darabot – amely Terék Anna Budapesten élő vajdasági szerző az Újvidéki Színház drámaíró versenyén első helyezést szerzett szövege – néhány évvel ezelőtt az Újvidéki Színház dolgozta fel. Ez inspirált minket, hogy a koncepciót és Terék Anna segítségével a szöveget átdolgozzuk, és kibővítsük olyan adalékokkal, amelyek igazán a nézőkhöz szólnak, magukkal ragadják őket és pörgősebbé teszik a darab dinamikáját. Az előadás egy Európai Uniós projekt keretein belül valósult meg, amelynek a célja, hogy rávilágítson az LGBTQ+ közösség problémáira. Így volt lehetőségünk kőszínházi keretek között megvalósítani az előadást és elérni vele egy olyan nézői réteget, amelynek kiemelten fontos felhívni a figyelmét a közösségek szempontjából idegennek vagy másnak ítélt emberek problémáira, elfogadására és befogadására, mert a mindennapi életük során ők is szembesülnek ezzel, például a nemzetek közötti ellentétek miatt.

Szerző: Bálint Lili