“Jóval bátrabb formákat is lehetne használni” – Interjú Rusznyák Gáborral

2018 szeptember 09. vasárnap, 8:02

Rusznyák Gáborral, a Miskolci Nemzeti Színház rendezőjével a tavalyi évadban bemutatott Édes Anna című előadásról, a színház 2017/18-as évadáról, a “vízbiztonság” bizonytalanságáról, a színházi kultúránk szedáltságáról és a nézői befogadásról beszélgetett tartalmi partnerünk, a Pótszékfoglaló.

A Pótszékfoglaló interjújából:

Vajon miért mutogathatja Vizyné mindenkinek Annát?

Egyszerre mutogatja és rejtegeti is, mert fél attól, hogy “elviszik”. Számára ez a cselédkérdés központi kérdés, akárcsak egy anyának az, hogy a gyermeke jól tanuljon az iskolában. Ott munkál benne valamiféle kudarcélmény, a transzcendenssel szembeni alulmaradás, megbüntetettség érzése – így éli meg azt, hogy ő elvesztette a gyerekét. A férjétől is folyton azt kapja, hogy nem bánik megfelelően a cselédekkel, nem elég erélyes velük. Ebben a korban egy nő életének hatvan százalékát szinte az töltötte ki, hogy a háztartással, cselédséggel foglalkozott. Mint egy kincsre, úgy vigyáz erre a lányra: gyermekeként felneveli, majd valamiféle barátnőkké lesznek egymás számára, és egészen belebetegszik abba, mikor elmegy, mégis visszafogadja majd, amikor Anna visszajön. Vizynében ott munkál, még ha nem is tudatosan, ennek a folyamatos kudarc- élménynek a kompenzálása, ellentételezése a férjével, a cselédséggel szemben. Valószínűleg benne csak annyi tudatosodik mindebből, hogy szeretné jól csinálni a dolgait.

Rusznyák Gábor / Miskolci Nemzeti Színház: Ahogytetszik / Színházak éjszakája – nyílt próba / Fotó: Gálos Mihály Samu

Említetted, hogy Vizyné kincsként tekint Annára. Ti hogy tekintetek a mögöttetek hagyott 2017/18-as színházi évadotokra?

Alapvetően  “nyugis” évad volt ez, ami adhatott valamiféle “vízbiztonságot”. Szerencsésnek mondhatom magam, mert egyetlen produkció kivételével mindent láttam ebben az évadban, és egy- másfél produkciótól eltekintve, sikerült megugranunk azt a szintet, amit magunk elé tűztünk.

Mi ez, és milyen ez a szint?

Ezek inkább paraméterek: magán viseli-e az adott előadás azt a mélységet, meglátszik-e a belőle készült előadáson az a mélység, amely az adott darabot magát is jellemzi, avagy nem?

…akkor nem az eladott jegyek száma a döntő…

Önmagunkkal szemben is hazugság lenne azt állítani, hogy a jegybevétel nem számít. Természetesen számít, mégis ez igazán a műsorterv összeállításánál esik a latba. Hiszen játszanunk kell operát, operettet, vígjátékot, melyek mindegyikét igyekszünk a tehetségünkhöz mérten a lehető legmagasabb szinten létrehozni! Sokféle közönségigényt kell és igyekszünk is kiszolgálni, és úgy érezzük, hogy jönnek is velünk a nézők. Nem gondolom, hogy akár az operett vagy a kabaré műfaját hagyományos módon kezelnénk – van, aki tud, akar velünk tartani ezeken az “utakon”, és van, aki nem,  ez rendjén is van így, azt gondolom. Egyelőre még jönnek velünk, bár biztos lesz egy határ, amit átlépve, már nem fognak tudni követni, ez is ott rejlik mindebben…

Hogyan kezdett körvonalazódni ez a most következő 2018/19-es évad?

Attila összeállítja a műsorstruktúrát. Azt, hogy játszóhelyek szerint milyen műfajú előadások legyenek az adott helyszíneken. Ilyenkor még ritkán vannak meg a konkrét címek, ekkor a műfajok szerinti elosztás fontos még csak.

Három kortárs darab szerepeltetése a következő évad bemutatói között –  mennyire tudatosan formálódott ez most?

A “Nemzeti Színház” jelző elkoptatottá válhat, akár a “nemzeti tartalom” szándékosan elvárt kívánalmai miatt is. Mégis lehet ezek mögé az elcsépelt elvárások mögé is tényleges, valódi tartalmakat tenni. A magyar színjátszás jelene, jövője, azon túl, hogy benne a színészek, rendezők éppen hogyan muzsikálnak, attól is függ döntően, hogy az írók ne  csak az asztalfiókoknak írjanak, hanem  a kezeik közül kikerült művek mérettessenek is meg élesben a színpadokon. Elengedhetetlenül fontos ez ahhoz, hogy a magyar színházi kultúra életben tudjon maradni – az a színházi kultúra, amely láthatóan szedálódik le…

Rusznyák Gábor / Forrás: Miskolci Nemzeti Színház

 

Vajon mitől, miért szedálódik?…

Mert fordítva ültetjük rá ezt a színházi kultúrát a maga lovára… Nem jó az, amikor a beteg kezdi el mondogatni, hogy őt hogyan, mivel kellene kezelni! Nyilván van e mögött úgy hetven százaléknyi politikai maszlag is, amelyben mégis az a legfájdalmasabb, hogy nincs mögötte valódi tartalom.

…holott mi pufogtatjuk ezeket a nagy nemzeti jelzőket, és várjuk, reméljük, hogy e pufogtatások megteremtik a hiányzó tartalmakat…

…mert ismét csak az a bizonyos fordítva ülős irányról van szó…a szavak önmagukban nem teremtenek tartalmat. A tartalom képes csak szavakat szülni.

…a tartalom teremt nézőmennyiséget, nézőszámot…

Sokféle színházat lehet csinálni – a tartalom nem ettől függ. Lehet olyan formát választani, ami könnyebben fogyasztható – magam is szeretek ilyen előadásokat csinálni. Jóval bátrabb formákat is lehetne használni a mai magyar színházban, csak joggal vagy épp alaptalanul bekapcsol bennünk a félsz: vajon ezen a formán keresztül eljut-e oda a néző, ahová én szeretném, vagy fennakad-e azon a formán, amit én számára segítségül kívántam adni?

Ezek a gátak korfüggőek, vagy bennünk vannak, és csupán mi cipeljük magunkban őket?

Nagyon nehezen tudok egy “átlagos” néző fejével gondolkodni… A befogadás nem napozás, ahol én csak kifekszem, a nap sugarai meg rám tűznek – nem ez a lényegi mozzanat benne. Ugyanannyi munka – hat hét – van egy csapnivaló és egy zseniális előadásban is. Nem szellemi, de fizikai értelemben mindenképp.

(…)

Folytatást a Pótszékfoglalón talál.

 
 

Kapcsolódó anyagok