Közös monodrámát készít a RÉV, a FAQ és a KB35 – Interjú az alkotókkal

2018 szeptember 17. hétfő, 8:12

2018 szeptemberétől Henri Charriére regényének adaptációjával már színpadon is találkozhatunk. Pillangó címet viseli a RÉV Színház, az FAQ Színház és a KB35 Inárcs koprodukciója.

Az alkotók már régóta ismerik egymást, nem ez az első közös munkájuk, más-más formációban korábban is találkozhattunk velük. A rendezőt, Tárnoki Márkot (FAQ), a színészt, Balla Richie-t (RÉV) és a dramaturgot, Szivák-Tóth Viktort (KB35) Fekete Anikó kérdezte a próbafolyamatról.

Balla Richie / Fotó: Mezősi Kristóf

Balla Richie / Fotó: Mezősi Kristóf

Honnan jött az ötlet, hogy egy ilyen különös történetet állítsatok színpadra?

Balla Richie: Erről majd Márk mesél, hiszen a Pillangó ötletét ő hozta. Én sokkal inkább a monodráma vágyáról tudok érdemben beszámolni. Az elmúlt időszakban mindig négy-öt, olykor hét fős előadásokat hoztunk létre, legyen szó társulati vagy épp koprodukciós előadásról. Ezek maximálisan kielégítették mind társulatvezetői, mind színészi igényeimet, de meg-megfordult a fejemben, hogy milyen is lenne egy produkciót egyedül elvinni, egyedül felelősséget vállalni 90 percig azért, ami a színpadon történik. Bár ez most sem jött össze 100%-ig, mert ott van velem – bár a játéktéren kívül – Bojkovszky Zsolt, aki zenei atmoszférát teremt a történetnek. Először egy Hamlet feldolgozással kerestem meg Márkot, amit ő hamar passzolt és így jött képbe Charrière története.

Miért pont Pillangó?

Tárnoki Márk: Izgatott, a kihívás, hogy egy sokszereplős, sok helyszínes, akciódús road movie-ból, hogyan lehet monodrámát csinálni. És úgy láttam, hogy Pillangó alakja jól állna Richie-nek. A történetben pedig ott van a lehetőség, hogy egy színész elé kellő kihívást állítsunk: nagy érzelmi amplitúdók, szélsőséges helyzetek mind fizikailag, mind szellemileg.

Tárnoki Márk / Fotó: Mezősi Kristóf

Tárnoki Márk / Fotó: Mezősi Kristóf

Milyen dramaturgiai kihívások merültek fel a regény átdolgozása közben?

Szivák-Tóth Viktor: Egy hatszáz oldalas regényből készült a monodráma. Ahogy Márk is mondja, rengeteg helyszínnel, szereplővel. Nekünk egy színészre kellett mindezt redukálnunk. Természetesen összevonásokkal néhány szereplőt megtartottunk a történetből, róluk mesél a főhős. A regény ráadásul igen népszerű, így az a feladat is előttünk állt, hogy az olvasók által megszeretett világot az előadás is tükrözze, hiányérzet nélkül, sőt, kellemes meglepetésekkel dúsítva. A legizgalmasabb kihívást az jelentette, hogy a történetet a rendezői-színészi-dramaturgi munka folyamatos egymásra hatása csiszolta ki. Hoztam egy jelenetvázlatot, még a regény szövegéből, Richie erre imprózott Márk instrukciói szerint. Ebből írtam jeleneteket, majd újabb imrpovizációs kör következett, és újabb írás, újabb improvizáció… Mivel az alkotók közösségi színházi műhelyekből érkeztek, ezért természetes volt a közös gondolkodás minden fázisban és minden területen.

Nagyon érdekesen használjátok a teret, csupa meglepetéssel. Milyen elképzeléseitek voltak ezzel kapcsolatban?

Tárnoki Márk: Kuti Letíciával, az előadás látványtervezőjével úgy gondoltuk, elhagyjuk a börtön helyszíneket, sötétzárkákat, helyette meglepőbb környezetbe, egy lakásba helyezzük a történetet. A lakás persze stilizált és reményeink szerint érdekes feszültséget tud teremteni a szöveggel, miszerint magánzárkák sorát járja meg Pillangó.

Szivák-Tóth Viktor / Fotó: Mezősi Kristóf

Szivák-Tóth Viktor / Fotó: Mezősi Kristóf

A győri Borsos Miklós Múzeum adottságait maximálisan kihasználjátok. Győrben és Pesten hol játsszátok még?

Balla Richie: A győri dupla premier után az előadás átköltözik a Rómer Flóris Múzeum másik épületébe, a Rómer Házba. Szintén pince, szintén remek adottságokkal, kíváncsian várjuk az októberi harmadik előadást. Terveink szerint Pesten több helyen is játsszuk az előadást, a MU Színházzal már évek óta van egy gyümölcsöző együttműködésünk, aminek remélhetőleg ez lesz a következő állomása. Szeretnénk majd sok városba, sok fesztiválra eljutni az előadással, széles közönséget kívánunk elérni vele.

Színészileg milyen lehetőségeket rejt ez a monodráma?

Balla Richie: A regényen keresztül Márk és Viktor olyan helyzettel kínált meg, amiben igazán lubickolhatok. Mélységeket és magasságokat lehet megjárni, de nem csak lelkileg, hanem fizikailag is: kúszok, mászok, verekszem, szenvedek. Nagy és hirtelen váltásokat kíván a produkció, ami rendesen megdolgoztatott a próbaidőszakban, de úgy érzem, a végére minden nehézséget sikerült leküzdenem, ahogy Pillangónak is!

Az előadás zeneisége kétségkívül atmoszférateremtő. Hogyan születtek ezek a zajok, zörejek?

Tárnoki Márk: Bojkovszky Zsolt az előadás zeneszerzője. Ő alakította ki a hangzásvilágot egy egyszerű koncepció mentén: A történetben szereplő helyszínek hangjait keveri össze Pillangó pszichés állapotára utalò hangokkal. Realista hangkulissza keveredik valami absztrakttal.

Balla Richie / Fotó: Mezősi Kristóf

Balla Richie / Fotó: Mezősi Kristóf

Nem először dolgoztok együtt. Meséljetek a próbafolyamat legemlékezetesebb pillanatairól!

Tárnoki Márk: Az a szellemi teljesítmény a legemlékezetesebb, amivel Richie kézben tartja az anyagot. A főpróbahét első napján véglegesítettük csak a szöveget. Előtte Richie lenyomta improvizálva a másfél órás előadást, amiben tudta az íveket, fordulatokat, tempókat, nagyrészt az arányokat is. Most ez az impró alkotja a szövegkönyvünk derekát.

Balla Richie: A legemlékezetesebb sűrített, hosszan elnyújtott pillanat a dupla premier volt. Izgalmas volt megélni, ahogy az itt és most elkezd olyan helyzeteket is működtetni, amik a próbákon nehezebben vagy épp nem úgy jöttek ki. Továbbá érdekesnek találom, hogy a szombati előadás 16 perccel rövidebb volt, mint a pénteki. Helyre kerültek hangsúlyok, tempók, dinamikák.

Szivák-Tóth Viktor: Az egyik legemlékezetesebb az a pillanat, amikor rábólintottunk a regényre: mindannyian kísérletezni szerettünk volna, valami új dolgot kipróbálni, aztán ugyanilyen emlékezetes lett, ahogy némileg zavarban ülünk az első megbeszélésen, hogy hogyan is lássunk neki. A közös alkotás rengeteg élményt hozott, üdítő volt az a nyitottság, amivel egymás ötleteit fogadtuk, így nem szorultunk be egy-egy szerepkörbe. A színházi formák keresésénél például egyszer azt mondtam Márknak, milyen jó lenne, ha egy fejezetet csak úgy lerajzolnánk. Erre ő kipróbálta és megtartotta. Nagyon szerettem, ahogy a rajzon dolgozunk. Egy dramaturg életében ritka lehetőség.

Kérdezett: Fekete Anikó