“Roppant mód kötődünk egymáshoz” – Interjú Peller Annával és Peller Károllyal

2018 szeptember 18. kedd, 10:05

A Budapesti Operettszínházban szeptember 8-án mutatták be az Apáca show-t Szente Vajk rendezésében. A musicalben Deloris Van Cartiert Peller Anna, míg Eddie-t Peller Károly kelti életre. A két színésszel a Pórszékfoglalón olvashatnak interjút többek között a váratlan helyzetekre kikísérletezett receptekről, a színészi lét adta “lehetőségekről”, komplexusokról, a próza szerepéről és a műfajok szétválaszthatatlan szeretetéről.

A Pótszékfoglaló cikkéből:

Melyikőtöknek milyen bevált “receptje” van a váratlan helyzetek kezelésére?

Peller Károly: Azt hiszem, én nem vagyok jó ezekben. A váratlan helyzetekről a veszekedések jutottak eszembe – ezeket egyáltalán nem tudom jól kezelni. Ezekben nem vagyok slágfertig – egy órával, egy nappal később ugrik be, hogy ott, akkor mit is kellett volna mondanom. A nem várt helyzeteket talán jobban meg tudom oldani!

Peller Anna: A váratlan helyzetekben – és ezt Karesz is tanúsíthatja – vagy lefagyok vagy elájulok. Valahogy nem, nagyon nem szeretem a váratlan helyzeteket.

Peller Károly az Apáca show-ban / fotó: Gordon Eszter

-…merthogy az Apáca show-ban rengeteg ilyen helyzet adódik…

Peller Károly: …megmutathatja a színészetének A-tól Z-ig minden részét. A kirobbanó harsányságtól egészen a csendes meghittségig. Annát egyébként nem is tudnám elképzelni egy-egy ilyen váratlan helyzetben! Ő, ha látna egy ehhez hasonló gyilkosságot, Anna valószínűleg…

Peller Anna: …ott helyben meghalnék, egész biztosan!…

Peller Károly: Azért jó színésznek lenni, mert általa tudsz olyan lenni, amilyen egyébként sosem lennél!

Peller Anna: …és közben mégis saját magadból hozod elő…! Karesszal mindig nagy élmény együtt játszani… – roppant mód kötődünk egymáshoz! Mi annak idején már együtt is felvételiztünk…

Peller Károly: …és nem is vettek fel!(nevet)

Peller Anna: …azért, mert te addigra már “kész” voltál! Addigra már te itt az Operettben szerepeket játszottál! Karesz számomra támasz is, tényleg olyan, mintha tesók lennénk! Mostanra ez talán a harmadik szerelmespár, amit eljátszunk. Volt a Mágnás Miska, a Csókos asszony…

Peller Károly: …és a Párizsi életet is ide számíthatjuk…

Peller Anna: Igen, akkor ez már nem is a harmadik, hanem a negyedik! Karesz számomra: “kabala”, amikor ott van mellettem, akkor ő a lámpám. Mintha meg lennék világítva, dobáljuk egymásnak a labdát, nagyon jól működik köztünk az adok-kapok. Szeretjük egymásnak dobni, nemcsak egymásét leütni – azt hiszem, mi jó csapat vagyunk együtt! Karesz megtölti Eddie figuráját bájjal, egy teszetosza sármőr!

-Mennyire van meg benned ez az ártatlan, “szőke nős” naivság?

Peller Anna: Én vagyok az, akinek a legkésőbb esik le minden! A férjem is mindig mondja: “csoda, hogy te egyáltalán életben vagy!” Ahogy autót vezetek, ahogy parkolok – magyarul: nem tudok. Tényleg: csak jobbról tudok parkolásnál bekanyarodni.

Peller Károly és Peller Anna / fotó: Gyöngyösi Hunor

-…és ehhez képest a színpadon?

Peller Anna: A színpadon lehetek mindaz, ami az életben nem! A színpadon lehetek “jó” nő”! Soha az életben nem mernék kitett keblekkel rohangálni, mint Deloris! Ott, akkor azt játszom, hogy “jó” nő vagyok, és akkor, ott el is tudom hinni egy pillanatra!

-Az “életben” mi gátol abban, hogy ezt érezd?

Peller Anna: Nekem komoly gondom volt egy időben a súlyommal. És aztán ez így megmaradhatott bennem. Komplexus.

Peller Károly: Világ életemben én is teltebb voltam, mint kellett volna! Egész gyerekkorunk arról szólt, hogy a tornasor végén…akik nem tudnak kötélre mászni, szekrényt ugrani… (nevet)

Peller Károly: Ettől aztán az ember tele lesz komplexusokkal: nem mer a többiek előtt átöltözni, csúfolnak, mert te vagy a “kövér” gyerek. Aztán persze ezt a rengetek komplexust átfordíthatod érzékenységgé mint színész.

-Ennyi magunkkal hozott komplexus ellenére, vagy éppen mindezek miatt hogyan lesz az ember színész?

Peller Anna: Nagyon sok neves színésznek, akikkel beszélgettem, volt valami traumája, komplexusa. Vagy elnyomták, vagy ezekből építkeztek. Ezekből a sérülésekből megteremthetjük, felépíthetjük a személyiségünket. Például tudom, hogy a sérüléseimből született meg a fegyverem: a humor. Amikor cikiztek, én magamra mondtam például: vízi disznó, és akkor mindenki együtt nevetett, nem rajtam, velem.

-És tessék: Deloris szerepében most tobzódhatsz mindezekben!

Peller Anna: Nagyon!

Abban a humorban, amit nem a szövegkönyvből, hanem magadból kell kihoznod.

Peller Anna: Igen, zsigerből. Ez most és itt óriási szerencsévé lett. Nagyon telibe találta a lényemet, úgy érzem!

Peller Anna az Apáca show-ban / fotó: Gordon Eszter

-Mintha ez a darab maga is félúton lenne egy musical és egy prózai darab között.

Peller Károly: Hiszen egy filmből készült! Nem kifejezetten a nagy, amerikai musical-gyárban, receptre kitalált, az “itt kell lennie a a nagy zenés számnak, itt kell lennie a megható számnak, itt meg a tapsos szám legyen” mintájára készült. Persze, itt is lehet érezni ezeket a mezsgyéket, de ez azért mégiscsak, alapvetően egy jó film-alapanyagból íródott.

-Egyébként a “prózai színházzal” már próbálkozott valamelyikőtök?

Peller Anna: Én még nem, de nagyon szeretném kipróbálni!

Peller Károly: Tulajdonképpen én a Karinthy Színházban a Tanár úr, kérem!-et is prózának tekintem, holott van egy dalom benne. Ez igazából zenés darab, ám számomra ez próza, zenével. Pályám elején játszottam a Győri Nemzeti Színházban a Tordy Géza rendezte Nyár című darabban, ami egy abszolút prózai darab volt. Nagyon élveztem, emlékszem, és rettentően vágyom is újra prózai szerepekre!

A teljes interjút ITT olvashatják

Forrás: Pótszékfoglaló