“A titkot kell beletenni minden egyes mozdulatsorba, minden gegbe” – Interjú ifj. Vidnyánszky Attilával

2018 október 06. szombat, 8:20

Charlie Chaplin A diktátor című filmjéből készül előadás a Vígszínházban. A főszerepet ifj. Vidnyánszky Attila játssza, ezt követően pedig ő állítja színpadra Molnár Ferenc Liliom című művét, ami az első nagyszínpadi rendezése lesz.

Te játszod a főszerepet Eszenyi Enikő rendezésében, A diktátorban, milyen a próbafolyamat?

Chaplin szerint, minden embernek van egy darabnyi törékeny titka, ami ott villog a szemében, lehet, hogy saját maga sem ismeri fel, de mi látjuk és érezzük. Megfejteni nem tudjuk. Ezt a titkot kell beletenni minden egyes mozdulatsorba, minden gegbe, ha ez nem sikerül, üres koreográfiák, idétlen gesztusok, műanyag viccek között találja magát az ember. Hát most mi ezt a titkot kutatjuk.

ifj. Vidnyánszky Attila

Kettős szerepet játszol, ez nehézség?

Az én szemszögemből talán az a legizgalmasabb az egész darabban, hogy Chaplint a saját művészi holtpontjából emelte ki A diktátor film ötlete és elkészítése. Érdekelte őt a politika, így mindig élesen fogalmazott történeteiben, sokszor saját magát idézőjelbe téve. A diktátor az első igazi hangosfilmje, ahol elereszti a már megkedvelt kisember, a Csavargó kezét és szikárabb hangnemet választ. Maga az a filozófia, amit felépített a saját lelke köré, a Csavargó karaktere köré, hihetetlen nagy találkozás volt. Ezen a szemüvegen keresztül másképp örül, másképp éli meg a fájdalmat, hogy tömören fogalmazzak, másképp “érez” az ember és ettől az érzékenységtől tudja megérteni maga körül ezt a borzalmas világot, amiben élünk. Mert nincs megfejtés vagy  mondanivaló, a Csavargó szerint egyszerű élet van, amit le kell élnünk.  Minden nagy filmje egy látomás volt, ami megjósolta a jövőt, de ezek nem Chaplin, hanem a Csavargó megérzései voltak. Ezt folytatva tehát Chaplin nem Hitlert gúnyolta ki –  mert az valóban nagyon egyszerű lett volna –  hanem azt mutatta meg, hogy a Csavargó hogyan látja ezt a szörnyeteget. Tehát ebben az esetben nem beszélünk kettős szerepről, Hitleren, azaz Hynkelen keresztül is a Csavargót kell eljátszanom.

A darabban a pantomimtól kezdve az akrobatikáig nagyon sok látványos dolog lesz, amire neked külön készülni kell – ez nagyon megterhelő?

Nincs olyan, hogy megterhelő, óriási szerencse, hogy ennyi minden van benne, hálás vagyok, hogy ilyen a próbafolyamat. Sokan részesültünk ilyen szerencsében. Például Csengével (Szilágyi Csenge – a szerk.) megtanultunk görkorizni, Jocival (Wunderlich József – a szerk.) pedig repülni… jó azzal a tudattal próbálni, hogy biztosak vagyunk abban, a darab többet adott, mint amennyiit elvett belőlünk.

Szilágyi Csenge, ifj. Vidnyánszky Attila

Említed Csengét, most először vagytok partnerek, milyen az összhang köztetek?

Chaplin partnere Pauletta Goddard volt és egyben harmadik felesége is, az első, akit úgy vett el, hogy már felnőttnek számított az esküvőn. Improvizálni azt hiszem az egyik legnehezebb dolog a színházban. Mi ketten ezen a próbafolyamaton sokszor voltunk ilyen helyzetben, és ilyenkor könnyen megakad az ember. Valahogy azt a játékosságot és naivságot igényli a másikból, amit Chaplin annyira kedvelt minden fiatal kollégájában. Ez talán vicces, de így van. Ezt a gyerekesnek tűnő szenvedélyt kell megtalálnunk Csengével, és ő ebben a legjobb partner.

A Liliom lesz az első nagyszínpadi rendezésed, másképp készülsz rá, mint az eddigi munkáidra?

Igen, persze. Azért csodálom a Vígszínházat, mert itt bármilyen anyaggal foglalkozunk, Chaplin Csavargójának szemüvegén keresztül kell először elolvasni. Ez számomra a legfontosabb, hogy itt mindenki számára kell Színházat csinálni. Izgat ez a hatalmas tér, amiben meg kell szólalniuk a művészeknek. Színészként egészen másképp élem meg és gondolok bele. Hiszek abban, hogy kivételes dolog ilyen térben játszani, sőt, nem csak kivételes, hanem minden szemszögből kihívás. Hiszek abban, hogy más fajta tudást és érzékenységet igényel ezerkétszáz ember figyelmét befogni. Rendezőként másfajta munkát igényel a színészt helyzetbe hozni és a nézőt személyesen megszólítani. Itt azt hiszem valóban igaz az, hogy a színház a rendezőért, a rendező a színészért, a színész pedig a nézőért dolgozik. Talán A Pál utcai fiúk legnagyobb érdeme, hogy egyszer csak elkezdtek a tinédzserek beáramlani a színházba, és elkezdtek rajongani nem előadásokért vagy színészekért, hanem sokkal inkább a színházért. Szeretnék hinni a színészetben, dolgozni értük, magamért, szeretnék hinni abban, hogy egy személyiség függetlenül a dararabtól, többet tud adni a nézőnek, mint bármilyen aktuális bűvésztrükk.

ifj. Vidnyánszky Attila

Sokan sokféleképpen elmesélték már ezt a történetet, miben lesz ez a változat újszerű?

Nem tudom, hogy szükség van-e ma újszerű dolgokra? Valahogy az embert kell megtalálni és megmutatni ma a színházban. Ez nem fecsegés akar lenni tőlem, tényleg igazi kihívást látok abban, hogy a mi saját valóságunkból, amiben minden benne van már, valahogy újra a fókusz az emberen legyen. Huszonöt éves vagyok, felfedezték nekem a világot, kitaláltak nekem mindent és meg is magyarázták, csak valahogy az embert elfelejtették megmutatni. Rengetek félelem és kérdés kiált belőlem. Azt hiszem valahogy régebben másként láttuk saját magunkat. Most azt az embert kell megkeresni, aki talán ott van a Csavargóban. Erről beszél Chaplin is, és remélem erről fog szólni a Liliom is. Folytatva a gondolatomat, én a színészeket látom a Liliomban és azt az egyszerű kihívást, hogy el tudjunk mesélni közösen egy történetet. Én még történetet rendezőként soha nem meséltem el, mindig az ellenkezőjét kutattam.

Vígszínház

 
 

Kapcsolódó anyagok