“Az életigenlés nem feltétlen rossz stratégia” – Villáminterjú Szabó Erikával

2018 október 18. csütörtök, 15:32

A Mozsár Műhelyben debütált Anthony Burgess regényének színpadi adaptációja, az Egy tenyér ha csattan. A történet mesélője Janet Shirley, egy fiatal, kisvárosi nő, aki szeretetteli, de nem túl izgalmas házasságban él középiskolai szerelmével. De vajon meddig? Szabó Erika a próbafolyamat kihívásairól, párkapcsolatról, naivitásról és mediatizált világunkról beszélt.

Szabó Erika /  Egy tenyér ha csattan / Fotó: Mozsár Műhely

Szabó Erika / Egy tenyér ha csattan / Fotó: Mozsár Műhely

A díszlet maghatározó eleme egy TV-készülék. Te magad mennyit tévézel?
Nem nézek tévét, ellenben a közösségi média be tud szippantani. Szoktam is rendszeresen szilenciumot tartani, mikor pár napig tudatosan nem látogatom ezeket a felületeket. A darabban viszont azt szeretnénk megmutatni, milyen az, mikor az összes kapcsolódásunk a világhoz a televízió. És mennyire tudja felforgatni a boldog kisemberek életét, ha bekerülnek egy műsorba…

Janet elégedett az életükkel, ám a férjét bántja, hogy valami nincs rendben a világban, ők pedig többre hivatottak. Hogyan látod Janet figuráját ebben a kissé egyenlőtlen kapcsolatban?
Szerintem nőként sokan élnek olyan párkapcsolatban, ahol bár vannak ellenkező jelek, mégis megpróbálják elhitetni magukkal, hogy minden rendben van. Én is voltam így. Kívülről vagy utólag persze sokkal könnyebb látni ezt. Igazából választás és döntés kérdése, meddig tart ki az ember valaki mellett. Sajnos sokan tovább maradunk benne egy-egy kapcsolatban, mint az egészséges lenne, és ehhez nem kell, hogy gyilkos hajlamai legyenek a partnerünknek. Sok ilyet látok magunk körül.

Ódor Kristóf, Szabó Erika /  Egy tenyér ha csattan / Fotó: Mozsár Műhely

Ódor Kristóf, Szabó Erika / Egy tenyér ha csattan / Fotó: Mozsár Műhely

Mert Janet figurája egy naiv nő…
Én ezt másképp látom. Nem naivitásnak, hanem ösztönösségnek, ösztönös boldogságkeresésnek nevezem az ő stratégiáját. A problémák kutatása helyett ő csak a jó dolgokat szeretné észrevenni. Erdeős Anna rendezővel közös gondolkodás eredményeképp jutottunk ide. Ez a fajta életigenlés nem feltétlen rossz életstratégia.

Vagyis nem kisvárosi naivitásról, hanem tudatos pozitív életszemléletről beszélünk?
Tudod a próbák alatt a nagymamám jutott többször eszembe. Ő napszámba jár dolgozni, ami egy olyan munka, amit én biztosan nem bírnék. Ő pedig szereti. Szereti az embereket, szeret elmenni, szereti a közeget, vagyis sok dolgot talál, ami jó, ami neki örömet okoz. Egy konzervpakoló munkás is élhet boldog életet – nem feltétlen kreatív, de boldog életet. Ez a szemlélet egyértelműen nagyobb elégedettséghez vezet. A darab arról mesél, hogy hajlamosak vagyunk elterelni a figyelmünket a saját életünkről és az abban rejlő örömökről, és inkább a hírekből ömlő globális dolgokkal foglalkozunk, azokkal nyomasztjuk magunkat. A civil életemben velem is sokszor megesik, hogy egy pohár bor mellett társadalmi kérdésekről beszélgetünk, de ezek a beszélgetések legtöbbször elrontják a hangulatot. Az élet apró örömeinek örülni, Janet szerint ez sokkal fontosabb.

Mohai Tamás, Szabó Erika /  Egy tenyér ha csattan / Fotó: Mozsár Műhely

Mohai Tamás, Szabó Erika / Egy tenyér ha csattan / Fotó: Mozsár Műhely

Említetted a darab rendezőjét, Erdeős Annát. Milyen volt a közös munka?
Annával először dolgoztunk együtt. Két hetet próbáltunk nyáron, és három hetet szeptemberben. A második etap nagyon intenzív pörgés volt, életem egyik legnehezebb próbafolyamata. A karakterem folyamatosan színpadon van, ami még egy-egy főszerepnél is ritka. Az első hét után estére sokszor nem bírtam beszélni… A napi hat óra megfeszített koncentráció fizikailag és mentálisan is kimerítő volt.

És megérte?
Annának pontos elképzelése volt arról mit szeretne látni, és a határozott gondolkodás megkönnyítette a munkát. Ráadásul a rövid idő miatt nem volt idő vitákra, vagy túl sok felesleges egyeztetésre. A cél az volt, hogy közös nyomvonalon haladjunk, rögzítsük és összeállítsuk az előadást. Ez nagyon jól működött. A bemutatót ráadásul nem tudom objektíven megítélni. Ünnep ugyan, de véleményem szerint csak egy fázis, ott nem ér véget, hanem éppen ellenkezőleg, csak kezdődik egy szerep érlelődése bennem.

Az előadás következő időpontja: október 21., 19:30.