“Csehov a színház kaviárja!”- Interjú Szirbik Bernadettel, Czakó Juliannával és Tenki Dalmával

2018 október 24. szerda, 7:00

Október elején mutatták be Csehov Három nővérét a Miskolci Nemzeti Színházban Rusznyák Gábor rendezésében. A darab Olgájával, Másájával és Natasájával tartalmi partnerünk, a Pótszékfoglaló beszélgetett.

Görög László, Szirbik Bernadett, Czakó Julianna, Mészöly Anna / Miskolci Nemzeti Színház: Három nővér / Fotó: Éder Vera

Görög László, Szirbik Bernadett, Czakó Julianna, Mészöly Anna / Miskolci Nemzeti Színház: Három nővér / Fotó: Éder Vera

A Pótszékfoglaló cikkéből:

Melyikőtöknek mi volt az a vágya, álma, ami akár éveken, évtizedeken keresztül elkísérte?

Szirbik Bernadett: Nekem az egyik az volt, hogy legyen majd egy kutyám! Kutyás ember szerettem volna lenni. A másik pedig az, hogy ha nekem egyszer majd autóm lesz, akkor soha nem fogok vonatra ülni – és ez aztán így is lett, tényleg. A kutyára huszonhat-huszonhét éves koromig kellett várnom, az autó viszonylag korán, a főiskola befejezésével már megvolt, ha jól emlékszem. Számomra Csehovnál a hogyan a fontos. Azt megfejteni, érthetővé tenni. Lehet persze, hogy egy Csehov Három nővér kicsit “elcsépeltnek” hat, és biztos minden nézőnek van már valamilyen Csehov-élménye, amikor beül ezt a darabot megnézni.

Tenki Dalma: Számomra az utazás volt ilyen vágyálom: Olaszország, Róma – és ez most idén nyáron teljesült is. De talán ez első utazással kapcsolatos vágyam az volt, hogy eljussak a tengerhez. A másik, még előttem lévő, beteljesülésre váró vágy, hogy férjhez menjek.

Czakó Julianna: Elég duci kislány voltam…

Szirbik Bernadett: Nem hiszem! Mutatsz majd képet?

Czakó Julianna: Emlékszem, hogy amikor az osztályban a súlyméréskor rám került a sor, a többiek mindig felszisszentek, hogy: “húúú!”. Nagyon szerettem volna a többiekhez hasonlítani. Aztán persze a serdülőkorra ez is változott, teljesült, de addig ez nagyon meghatározó dolog volt számomra.

Szirbik Bernadett, Czakó Julianna, Tenki Dalma / Miskolci Nemzeti Színház: Három nővér / Fotó: Éder Vera

Szirbik Bernadett, Czakó Julianna, Mészöly Anna / Miskolci Nemzeti Színház: Három nővér / Fotó: Éder Vera

Közületek ki hogyan kezdett bele ennek a Három nővérnek a próbafolyamatába?

Szirbik Bernadett: Most találkoztam először életemben ezzel a darabbal. Először játszom Csehovot.

Czakó Julianna: Miért, te nem játszottál a főiskolán a Sirályban?

Szirbik Bernadett: Istenem, azt teljesen töröltem valamiért…! Polina, tényleg – de az annyira kellemetlen, rossz próbafolyamat volt, hogy egész egyszerűen törölte az agyam…- anélkül, hogy mentegetőzésbe kezdenék most. Olyan fiatalon Polina Andrejevnát játszani…úgy éreztem, hogy ezt a szerepet bőven ráérek még majd jóval később eljátszani. Most viszont már inkább azt érzem, hogy Olgát eljátszani lehet késő. Ti valószínűleg közelebb vagytok a megírt szerepetekhez testi, szellemi értelemben. Persze az is igaz, hogy én folyamatosan “időkapszulában” élem az életem, velem mindig, minden teljesen más sorrendben történik, mint ahogy általában a dolgok sematikus rendje szerint az az emberekkel történni szokott.

Ti is így vagytok ezzel?

Tenki Dalma: Nagy kedvencem ez a darab, és amikor a szerződtetésen megtudtam, hogy lesz Három nővér bemutatónk, akkor valamiért biztos voltam benne, hogy én leszek Irina. Mert valamiért azt hittem, hogy én vagyok a legkisebb lány…és amikor megtudtam, hogy Natasát játszom majd, akkor mégis örültem, mert éreztem, hogy ez nagyobb kihívás és feladat lesz számomra. Próbálom megtalálni benne magam, és egyre inkább azt érzem, hogy megyeget is!

Czakó Julianna: Szeretek Csehovot játszani, az mindig hatalmas “lutri”! Mindig nagyon át kell magadon folyatni ezeket a szerepeket, át kell magadat adnod nekik. Ezt éreztem akkor is, amikor korábban Rusznyák Gáborral a Sirályt, vagy amikor Szőcs Artúrral a Ványa bácsit csináltuk. Nagyon bírom Csehovot, és valamennyire Csehov-színésznek érzem magam! Egyáltalán nem biztos, hogy lesz olyan előadás, amire majd mindenki azt mondja: “hú, ez most milyen jó előadás volt!” – mert ez mindig egy kicsit másképpen fog alakulni. A versinyini “majd két-háromszáz év múlva minden jobb lesz!” gondolkodásmód, vagy épp az idő elmúlásának a fájdalmassága is olyan, ami ma épp úgy nagyon sokunkban ott van belül, mint hajdan. Anélkül lesznek ezek a kérdések, gondolatok időszerűen időtlenek, hogy egy pillanatra is érzelgőssé válna ezek miatt a darab.

Miskolci Nemzeti Színház: Három nővér / Fotó: Éder Vera

Miskolci Nemzeti Színház: Három nővér / Fotó: Éder Vera

Csehov “zavarba ejtő”, mert nála úgy történnek nagy dolgok a színpadon, hogy közben egy adott A pontból talán sosem érünk el abba a másik B-be…

Czakó Julianna: Számomra Csehovnál a hogyan a fontos. Azt megfejteni, érthetővé tenni. Lehet persze, hogy egy Csehov Három nővér kicsit “elcsépeltnek” hat, és biztos minden nézőnek van már valamilyen Csehov-élménye, amikor beül ezt a darabot megnézni. Ezért is gondolom, hogy itt a hogyan lehet az érdekes.

…úgy van cselekménye ennek a darabnak, hogy a mai, impulzusokban gazdag környezetünk felől nézve nincsen cselekménye.

Szirbik Bernadett: Pont ettől szép és nehéz. Ma bármely színésznek Csehovot játszani: kuriózum!

Czakó Julianna: A színház kaviárja!

Fandl Ferenc, Tenki Dalma, Szirbik Bernadett / Miskolci Nemzeti Színház: Három nővér / Fotó: Éder Vera

Fandl Ferenc, Tenki Dalma, Szirbik Bernadett / Miskolci Nemzeti Színház: Három nővér / Fotó: Éder Vera

Miért is?

Czakó Julianna: Egy színész számára Csehov iszonyúan érdekes – és ehhez Gábor szerintem a lehető legtöbb információval lát el minket. Arra törekedtem a próbák alatt, hogy egy pillanatra se jussanak szóhoz Czakó Julianna gondolatai, hanem minden egyes, még a legkószább gondolatfoszlány is Másáé legyen! Ez a fajta feladat egy színész számára rettentő érdekes! Ha például az évad elején csinálok egy Csehov-szerepet, akkor én ezt a típusú gondolkodást az évad végéig vagy akár évekig tudom utána magamban görgetni!

Tenki Dalma: Natasa kicsit ki is lóg ebből az A-ból B-be jutási versenyből, hiszen ő az, akinek sikerül “elérnie” azt a célt, amit maga elé kitűzött.

Szirbik Bernadett: Olgából pedig igazgatónő lesz – bár ha valami, akkor pont az tökre nem akart lenni Olga! Ám odáig, hogy kimenjen a pályaudvarra, és megvegye a jegyet, odáig azért ő sem jut el.

Czakó Julianna: Nem látványos történések, de mégis meghatározó történések zajlanak itt. Olga összetartja a családot, mindenki ügyes-bajos dolgára figyel, Mása, még ha eredménytelenül is, Versinyin iránt rajong… Onnantól kezdve, hogy meg tudják fogalmazni, mit szeretnének, mire vágynának, onnantól kezdve lesz valamilyen értelemben vett életcéljuk is. Rájuk telepszik, persze, valami általános mélabú, üresség – hiszen egy olyan városban élnek, ahol gyakorlatilag nem történik semmi, – de talán ez a “céltudatosságuk” is okozhatja azt, hogy nem látszanak kifejezetten boldogtalanoknak. Most nagyon abban a korban élünk, hogy “öleld meg, és már attól tök heppi leszel!”, “idézz valami bölcsességet, és akkor már egyből népszerűvé válhatsz!”

(…)

Folytatást a Pótszékfoglalón talál.