Ereszd el a póthajamat! – Interjú Száger Zsuzsannával és Urbanovits Krisztával

2018 október 25. csütörtök, 7:00

Terike és Irén itt élnek közöttünk, még ha nem is így hívják őket. Történetük néhány éve bejárta a sajtót: két nyugdíjas asszony NAV-ellenőrnek adta ki magát, hogy egy fodrászüzletben ingyenparókához juthasson. A különös hír alapján a KV Társulat készített egyszerre szívszorító és mulattató előadást. A Terike és Irén október 19-én Budapesten, a Mozsár Műhelyben látható, majd november 16-án a győri Vaskakas Bábszínházban vendégszerepel. A két főszereplővel (egyben a KV Társulat két alapítójával), Száger Zsuzsannával és Urbanovits Krisztinával Turbuly Lilla beszélgetett.

KV Társulat: Terike és Irén / Fotó: Kovács Judit

KV Társulat: Terike és Irén / Fotó: Kovács Judit

Kávéfüggőknek elsőre az ital ugrik be a társulat nevéről. De mit jelent valójában?

Száger Zsuzsanna: Hol különvéleményt, hol közös véleményt takar. Nőket érintő témákat, tabutémákat dolgozunk fel, kortárs nyelven, női szemszögből, sok humorral. Széles közönségrétegnek játszunk, különböző helyszíneken. A felnőtt repertoárunk mellett ifjúsági programunk is van, 12 hét és Függésben című előadásainkat gyermek- és ifjúsági színházi fesztiválokon díjazták. Ebben az évadban is tervezünk két új bemutatót, ezekről azonban még korai lenne beszélni.

Hogyan lett a parókás hírből színdarab?

Száger Zsuzsanna: Markó Róbert, a darab rendezője hozta az ötletet. Szerettünk volna vele közösen dolgozni, és ő úgy érezte, ez nekünk való téma, nekünk való szerepekkel. Nagy Orsolya dramaturggal a társulat improvizációi alapján írták meg a darab első változatát, amelyet a Trafóban felolvasószínházi formában mutattunk be. A darab utána tovább érlelődött, a végső verzió Enyedi Éva dramaturggal készült el négy szereplőre. Izgalmas folyamat volt, fantasztikus fordulatokkal. Az előadásbeli parókámmal például a főpróbahéten éppen abba a fodrászszalonba sétáltam be egy kis igazításra, ahol a valós eset megtörtént…

Urbanovits Krisztina: A történet abszurditása fogott meg bennünket: egyszerre mulatságos, felkavaró és megejtő, hogy két idősödő hölgy bűncselekményt követ el azért, hogy póthajat szerezzenek maguknak. Ebben a történetben a női létezés fontos dimenzióit mutathatjuk meg – szeretetvágy, kiszolgáltatottság, megfelelni akarás, ambíciók, öregedés –, csupa olyasmit, amiről a KV Társulat beszélni szokott. Ha körbenézünk a nézőtereken, azt látjuk, hogy a közönség jelentős részét a Terike és Irén korúak teszik ki. Róluk mégis csak ritkán szólnak színdarabok.

Száger Zsuzsanna: Az újságcikkből kiindulva, ahogy fejtettük fel az életutakat, karaktereket, mindketten szembesültünk azzal, hogy a női nem univerzális vágyai nincsenek korhoz kötve, ugyanakkor a megélt sorsok, az idősödéssel járó napi küzdelmek csendesen ott zakatolnak a szívük mélyén. Kincsesbányák, akikről-akikért érdemes, fontos szólni. Nagymamám mondta mindig, hogy majd meglátod… Szóval ők valahol mi is vagyunk.

Száger Zsuzsanna, Urbanovits Krisztina / KV Társulat: Terike és Irén / Fotó: Kovács Judit

Száger Zsuzsanna, Urbanovits Krisztina / KV Társulat: Terike és Irén / Fotó: Kovács Judit

Mindketten jóval fiatalabbak Terikénél és Irénnél, akiket empátiával, szeretettel és iróniával jelenítenek meg. Könnyebb vagy nehezebb így az azonosulás? Más lenne ezeket a szerepeket az ötvenes-hatvanas éveikben eljátszani?

Urbanovits Krisztina: Sokkal jobb, hogy nem két 60 éves színésznő játssza a szerepeket. Így van egy kis távolságtartás és jófajta feszültség a valós és a játszott kor között. Felhőtlenebb és játékosabb a mi viszonyunk is az elképzelt idős korunkhoz. Nem is beszélve arról, hogy így még legalább 20 évig játszhatjuk az előadást (nevet). A szöveg nagyon érzékenyen és rengeteg humorral beszél a nők öregedéséről, és arról, mit kezd a közvetlen és a tágabb környezet: a család, a munkahely vagy – nagy szavakkal élve – a társadalom ezzel a kérdéssel. A mi hőseinket csak a külvilág tartja öregnek, ők nagyon is életerősek, aktívak, tele vannak tettvággyal. Az összes többi szerepet Markó-Valentyik Anna és Némedi Árpád játssza, felvillantva a mai Budapest jellegzetes karaktereit.

Milyen velük együtt dolgozni?

Urbanovits Krisztina: Némedi Árpádot ezer éve ismerjük, még a kaposvári színházból, ahol együtt dolgoztunk, így vele félszavakból is értjük egymást. Annával bár most dolgoztunk együtt először, nagyon egy nyelvet beszéltünk, nagyon jól működött a kémia. És ő volt négyünk közül, aki mindig mindenre emlékezett, és mindent remekül rögzített, szóval nagyban támaszkodtunk rá. A rendezővel, Markó Róberttel is nagyon régi az ismeretségünk, dramaturgként már dolgoztunk együtt, és évek óta kerestük a lehetőséget a közös munkára.

KV Társulat: Terike és Irén / Fotó: Kovács Judit

KV Társulat: Terike és Irén / Fotó: Kovács Judit

Anna bábszínész, Róbert pedig bábrendező, mindketten a győri Vaskakas Bábszínház művészei – a bábos nézőpont megjelent-e a próbafolyamatban, az előadásban?

Urbanovits Krisztina: A bábos szemlélet az előadás tárgyi világában jelentkezik; a síkban tartott rajzfilmes díszletelemekben és kellékekben (Michac Gábor munkája). Díszlete nagyon jól beépült az előadásba, számtalan nagyszerű játéklehetőséget adott nekünk.

Hol, milyen közönségnek játszották eddig az előadást? Kaptak-e visszajelzéseket például Terike és Irén korosztályából?

Száger Zsuzsanna: Budapesten a Mozsár Műhelyben volt a bemutatónk áprilisban, és itt játsszuk havi rendszerességgel ebben az évadban is. Emellett több vidéki meghívásunk van, Győrbe például már másodszorra jövünk vele. Nagy boldogság a különböző korú nők egyöntetű visszajelzése, hogy nagyon megérinti és elgondolkoztatja őket Terike és Irén története, mindamellett, hogy végigkacagják az előadást. És nem csak a nők!

Kérdezett: Turbuly Lilla, vaskakas.hu