“Még mindig van bennem kíváncsiság” – Interjú Asbóth Anikóval, a Vojtina Bábszínház direktorával

2018 november 03. szombat, 11:07

40 éve kezdte a pályát, de színházi eszménye azóta sem változott. A bábszínház egyik legfontosabb feladatának az alapvető erkölcsi értékek közvetítését tartja.

Az alábbi interjú Asbóth Anikóval, a debreceni Vojtina Bábszínház igazgatójával 2017-ben készült, akkor kapta meg a Debrecen város kultúrájáért díjat és a Blattner Géza-díjat. Most a “Debrecen Város Csokonai-díja” elismerés kapcsán elevenítjük fel az akkor elhangzottakat.

A tavalyi évadban Debrecen város kultúrájáért díjban részesültél, valamint kiemelkedő bábművészeti tevékenységedért Blattner Géza-díjat vehettél át. Vitathatatlanul az eddigi munkádat értékelik ezek az elismerések. Készítesz magadban ilyenkor leltárt?
Olyan nagyon még nem leltározok, még akkor sem, ha már negyven éve vagyok a pályán.  Annyi mindent követel tőlem a „ma és a holnap”, nincs meg körülöttem az a fajta csendesség, ami lehetővé tenné a múlton való merengést, alkatilag is olyan vagyok, aki inkább csinálja, teszi a dolgát.

Asbóth Anikó

Mégis mit jelentenek számodra ezek a díjak?
Mindkét díj nagyon fontos számomra. A Debrecen város kultúrájáért díj azért, mert a Debrecenben való működésemet ismeri el, a Blattner-díj pedig azért, mert a pályán nyújtott teljesítményemet értékeli. A díjak kapcsán elsősorban azok a mesterek, alkotótársak jutnak eszembe, akiknek a pályám alakulását köszönhetem. A legfontosabb ezek között Szabó Tibor, életem párja, aki révén bekerültem a bábos szakmába, Giovannini Kornél, Pap Gábor és Láposi Terka.

(Szabó Tibor a Vojtina Bábszínház alapítója 20 éven át vezette az intézményt; Giovannini Kornél a Vojtina Bábegyüttes alapítója és művészeti vezetője 1973-1975 között; Pap Gábor művészettörténész 1986-1998 között meghatározó rendezője a bábszínháznak; Láposi Terka a bábszínház játszószínházának, színházi nevelési programjának, kiállításainak művészeti vezetője. – szerk.)   

Fontosak ugyanakkor számomra azok az alkotótársak is, akik színészként, rendezőként ezt az utat velem együtt építették, a családom, akik támogattak, hálát érzek irányukban. Nem tartom magam egyéni alkotónak, éppen ezért őszintén mondom, hogy ezeket az elismeréseket, egy kollektív közösség díjaként fogom fel.

1993 óta vagy vezetője a Vojtina Bábszínháznak. Azt nyilatkoztad egy interjúban, hogy szerencsésnek érzed magad, mert államilag fenntartott bábszínház igazgatójaként nem élted meg soha, hogy szakmailag a fenntartó befolyásolt volna, így a belülről jövő kihívásoknak szentelhetted minden energiádat. Milyen kihívások előtt álltál pályakezdőként, és milyenek előtt ma igazgatóként?
A kezdetek kezdetén az irodalom és művészetek iránti elhivatottság, valamint a csapathoz tartozás élménye jelentette az elköteleződésemet a szakma iránt. Egyszerűen jó volt közösségben lenni hasonló érdeklődésű fiatalokkal. Fontos volt ugyanakkor már akkor is számunkra, hogy az előadásaink magyar gyökerekből táplálkozzanak, és az azokon keresztül megfogalmazottakat ideológiától, politikától függetlenül igaznak véljük.

Asbóth Anikó, a Vojtina Bábszínház igazgatója és Kónya Ábel vezető kurátor

Asbóth Anikó, a Vojtina Bábszínház igazgatója és Kónya Ábel vezető kurátor

Azt gondolom, hogy az a szakmai minőség, azok az értékek, prioritások, amelyeket akkor vallottunk, ma is ugyanolyan fontosak a munkánkban. A Vojtina előadásait meghatározó színházi eszmény alapvető erkölcsi értékeken – tisztességen, becsületen, a „szeresd felebarátod!” elvén – nyugszik. Amelyben inkább változást érzékelek, az a társadalmi környezet. Azok a dolgok, amelyek mindig is meghatározták az életünket a mai összekuszálódott világunkból nézve sokkal egyértelműbbek voltak évtizedekkel ezelőtt. Régebben homogénebb volt a társadalom, nem voltak ekkora szélsőségek gazdagok és szegények között, szolidárisabbak voltak egymással az emberek. Ennek az egész társadalmi folyamatnak a hatását mi magunk, alkotók is érezzük. Fókuszáltabban kell megszólítanunk adott korosztályokat, hogy közvetíteni tudjuk az általunk képviselt értékrendet. A Vojtina színházi eszménye, nem csak az általam képviselt értékrendből és ízlésből fakad, hanem a művészeti társulat valamennyi tagjának értékrendjéből és annak az előadásokon keresztül történő megnyilvánulásából, s kiemelt jelentőséggel bír ebben Láposi Terka, akinek értékrendje és művészi attitűdje ugyancsak meghatározó.

2008-ban úgy fogalmaztál, hogy szeretnéd megtapasztalni, „összeférhet-e a műhelyszínház típusú gondolkodás bizonyos működési kényszerekkel”. Lassan tíz év távlatából, hogy értékeled, mennyire sikerült ezt megvalósítani?
Nehezen, folyamatosan „libikóka” állapotban vagyunk. Az mindenesetre kijelenthető, teljesen műhelyszerű működést nem lehet ebben a rendszerben fenntartani. Kiemelt színházként egyszerűen nem kísérletezhetünk kedvünkre annyi ideig, ameddig szeretnénk, ellenkező esetben nem maradnánk talpon. 2008-2017 között ugyan több workshopot, színházi nevelési előadást is megvalósítottunk, mégsem vagyok maximálisan elégedett. Folyamatosan billeg a mérleg, hogy mikor mit engedhetünk meg magunknak az idő és pénz kereteinken belül. Több kompromisszumot kellett meghoznom, mint amennyit szerettem volna.

Azt is mondtad, hogy egy igazgatónak jó organizátornak kell lennie. Te hogy érzed magad ebben szerepben?
Elég jól. Szerintem ahhoz, hogy valaki jó organizátor legyen, egyfelől alkati adottságokra van szüksége, másfelől tapasztalatra, mely utóbbi elvárásnak azt hiszem, jócskán megfelelek, kellő rutinra tettem szert a negyven év alatt. Igyekszem jól teljesíteni, de be kell valljam, kicsit fáradok.

Asbóth Anikó

A kiégés veszélye azért nem fenyeget?
Az talán nem. Még mindig van bennem kíváncsiság. Időnként, amikor nagyon fáradt vagyok, és legszívesebben mindent magam mögött hagynék, akkor fel szoktam én is tenni magamnak a kérdést, hogy mi érdekel. Még mindig tudok rá válaszolni. Azt viszont érzékelem, hogy egyre kevesebb színházi előadás fog meg teljes személyiségemben, mint korábban. Türelmetlenebb lettem. Ha valamit nem találok jónak, akkor azt gátlástalanul otthagyom.

Magaddal szemben is érzed ezt a türelmetlenséget?
Igen, sajnos. Nehezen szembesülök azzal, hogy már nem bírok annyit, mint harmincévesen. Fiatalasszony koromban az egész lakást ki tudtam takarítani egy nap alatt, ma ennek csak a fele megy, ami türelmetlenné tesz önmagammal szemben. Megvan persze az előnye is annak, hogy az ember idősödik. Én például egyre tisztábban látom önmagamat minden hibámmal együtt. Tudom, hogy túl sokáig rágódok bizonyos helyzeteken, hajlamos vagyok halogatni a döntést, mert sok a kétség bennem. Tudom ugyanakkor magamról azt is, hogy alapvetően pozitívan állok a dolgokhoz, s mindenben és mindenkiben igyekszem megtalálni a jót. Humanista vagyok.

Szerző: Telenkó-Oláh Tímea

RelatedPost