Ady Endre és Vincent van Gogh elevenedik meg a MU Színházban

2018 november 05. hétfő, 8:05

Két meghatározó ikon, két tehetséges alkotó, két táncelőadás, egy este. November 11-én az IZP-estek keretén belül Kőnig István és Bot Ádám bemutatóját láthatja a közönség a MU Színházban.
A Léda arcai című előadás alkotójának, Kőnig István életének lassan több mint 20 éve része a tánc/táncművészet. Számára a nonverbális kommunikáció csúcsa a táncművészet, ahol a verbalitás eltűnik, ott új utak nyílnak meg az emberi test számára a gondolatok kifejezésére. A Homályállapot című előadás alkotója, Bot Ádám a Ziggurat Project összművészeti társulat tagja. Debrecenben Dezső Virág növendékeként fizikalitáson alapuló előadóművészetet tanult, majd 2010-2013 között a Budapest Kortárstánc Főiskola táncművész szakos hallgatójaként folytatta tanulmányait. 2014 óta vesz részt független alkotók és társulatok projekt jellegű munkáiban, illetve kőszínházak produkcióiban.

Léda arcai / Fotó: Végh Zoltán

Léda arcai / Fotó: Végh Zoltán

„Szilaj gyönyörnek vége is szilaj…” – Interjú Kőnig Istvánnal

Ady Endre és Léda kapcsolatának, a köztük lévő kilenc esztendős „repülésnek” állít emléket a Léda arcai című táncelőadás.

Hogyan alakult ki benned a koncepció, hogy Ady Endre és Léda kapcsolatával foglalkozz?
Már középiskolás koromban szerettem az irodalmat, különösen Ady költészete ragadta meg a fantáziámat. A Léda-szerelem héjanászszerűsége már akkor megdöbbentett, nem így képzeltem el a szerelmet, ám ahogy idősebb lettem, én is találkoztam ezzel a gyűlölet – szerelem kettősséggel, és úgy gondoltam, hogy a költemények hangulata jól megragadható az általam elképzelt koreográfiákkal.

Mesélj az alkotófolyamatról!
A Léda-verseknek van egy önálló dramaturgiai fonala, így tulajdonképpen annyi dolgom volt, hogy az olvasott verseket kronologikus sorrendbe rendezzem. A darabban először, Dányi Krisztián tolmácsolásában, elhangzó vers, nem Lédának szól, hiszen jóval megismerkedésük előtt írta, hanem perdita-vers. Azért fontos ez a költemény, mert ebben fogalmazódik meg, hogy teljesen mindegy, szerelmünknek milyen az előélete, mit tett, vagy nem tett, a lényeg, hogy feltétel nélkül elfogadjon minket. Mi mindannyian ezt keressük a szerelemben. Ez volt a kiindulópontja Ady és Léda viszonyának, a költő egy mindent elsöprő szerelemre vágyott, ennek lehetőségeit akartam megjeleníteni A Léda arcaiban.

Léda arcai / Fotó: Végh Zoltán

Léda arcai / Fotó: Végh Zoltán

Egy színész és hat táncosnő ad elő veled a színpadon. Milyen szerepekben jelentek meg az előadás alatt?
Ady és Léda alakja számomra csak ürügy volt, arról akartam mesélni a tánc eszközeivel, milyen módon találunk rá a szerelemre, milyen buktatói vannak egy kapcsolatnak, illetve miért halálra ítélt egy ilyen hőfokon égő szerelem. Épp ezért nem mondhatom, hogy az általam életre keltett figura vagy épp Dányi Krisztián megtestesítené a költőt. Szerelemre vágyó férfiak vagyunk, olyan elvárásokkal, ami végül minden reményünket elpusztítja. A megjelenített férfi magányra ítélt. A nők csodálatosak, érzékenyek, ha kell, mindent odaadnak, de ugyanezt kérik cserébe. Ugyanakkor minden újonnan megjelenő szép arc új csábítást jelent. Legyünk hűségesek? Adjuk át magunkat a pillanatnyi örömnek? Az egyes etűdökben erre keresem a választ.

Mit jelent számodra a balett, és milyen összhangot tud teremteni Ady versrészleteivel?
A balett minden táncművészeti ág (így az általam képviselt modern) atyja. A színpadon azonban elsősorban a modern tánc formai eszközeivel alkottam meg a koreográfiákat. A versek képi világa, sokszínű érzelmi skálája – reményeim szerint – felfedezhető lesz bennük.

Mi lenne az előadásod mottója?
Catullus óta ismerjük a szerelem kínjait bemutató költeményeket, nekem – annak ellenére, hogy más térben, időben zajlik a mű – mégis Shakespeare Romeo és Júliája jutott eszembe a Léda arcaihoz kapcsolódva: „Szilaj gyönyörnek vége is szilaj…”

Bot Ádám: Homályállapot / Fotó: Szabó Kristóf (KristofLab)

Bot Ádám: Homályállapot / Fotó: Szabó Kristóf (KristofLab)

„Nem úgy kell ábrázolni a dolgokat, amilyenek, hanem amilyennek érezzük” – Interjú Bot Ádámmal

A homályállapot a tudat erős beszűkülésével járó rendellenes lelkiállapot, melyben szélsőséges érzelmek társulhatnak érzékcsalódásokkal, ezt követően pedig emlékezetvesztés történik, így a beteg emlékképek nélkül bír a valóságos szituációval összhangban nem álló cselekvéseiről.

Mi az oka a témaválasztásnak?
Mindig is közel állt hozzám a művészettörténet, Van Gogh képei különösen nagy hatást gyakoroltak rám, illetve egy szakmai tanulmányút keretében lehetőségem nyílt megtekinteni az Amszterdamban őrzött képeket, amely azóta is meghatározó élményként él bennem. A személyes kötődés mellett egyrészt az elmúlt és az idei év is a Van Gogh testvérpárhoz kötődő évfordulók időpontjai, másrészt a története a legtragikusabb művészsorsok egyike számomra. Mindemellett sajnos úgy gondolom, hogy sok Van Gogh-ja van most a hazai tánc szakmának is, és itt bizonyos művészek el nem fogadására, meg nem becsülésére gondolok.

A Van Gogh testvérpár – feltehetőleg öröklött hajlamú – epilepsziában szenvedett, így a betegség tüneteként gyakran előfordult, hogy “elméjükre köd borult”. Honnan merítettél ihletet, hogy a Van Gogh testvérpár példáján keresztül mutasd be a homályállapotot?
A sorrend éppen a fordítottjaként alakult, mivel Vincent élete és a Theo-hoz fűződő viszonya adta elsősorban az inspirációt. A homályállapotra Van Gogh patográfiájának tanulmányozása közben bukkantam, ami egy izgalmas rétegnek bizonyult a koncepciómhoz. Az előadás célja, hogy új nézőpontból ismerhessük meg a festőóriást, és ehhez az elgondoláshoz tökéletes perspektívának bizonyult a szintén elmegyógyintézetbe kényszerült fivér szemszöge, illetve maga a betegség (epilepszia), pontosabban annak egyik tünete, a homályállapot.

Milyen mértékben lelhetők fel Van Gogh posztimpresszionista stílusjegyei az előadásban?
A vizuális dramaturgia, valamint a mozgásanyag bizonyos elemei reflektálnak Van Gogh ecsetkezelésére és a folyton mozgásban lévő, örvénylő formáira, illetve megjelennek a képeiből jól ismert motívumok absztrahált mozdulatok formájában is. Az asszociációnak nagy szerepe volt az alkotási folyamatban, mivel törekedtünk arra, hogy ezek a szimbólumok ne pusztán csak mímelve legyenek.

Bot Ádám: Homályállapot / Fotó: Szabó Kristóf (KristofLab)

Bot Ádám: Homályállapot / Fotó: Szabó Kristóf (KristofLab)

Mesélj az alkotófolyamatról!
Az előadók (Szilágyi Krisztián, Zelei Péter) fizikalitásából és a saját mozgásvilágom elegyéből létrejövő jelenetekhez rendeltem O. Horváth Sári “szövegtöredékeit”, mely egyrészt a saját írásaiból (amely a festő képeinek impressziójából), másrészt egy kisregényből (Judith Perrignon: A fivérem volt…) született meg. A létrejött etűdökhöz Szabó Kristóf (KristofLab) készített színpadképet, hangsúlyosabbá téve az előadás sajátos világát. Lakos Fanni külső szemként, Bodor Johanna mentorként látott el szakmai visszajelzésekkel. Más formában, de ettől függetlenül az előadás létrehozásában vitathatatlanul segítségemre volt Sarlós Flóra Eszter (produkciós vezetőként) és Kovács Brigitta (kommunikációs munkatársként) is. Őszintén és boldogan mondhatom, hogy a létrejött produkció valóban egy közös alkotási folyamat eredménye, és jó érzéssel tölt el, hogy sikerült az alkotásban résztvevők számára is „közös üggyé” válnia az előadásnak.

Mit jelent számodra a mozgásszínház?
Hogy mit jelent számomra és miért hívom annak ezt az előadás ellent mond egymásnak. A verbalitás használata miatt nemigen nevezhető mozgásszínháznak, azonban fontosnak éreztem jelezni, hogy nem tánc, és legfőképp nem tiszta tánc előadásra invitálom a nézőket. A mozdulatok túlnyomó többségének gesztus értéke van, melyek túlmutatnak a tartalom nélküli, esztétikus formákon. Ahhoz, hogy a mozgásanyag „olvashatóvá” váljék, a befogadó részéről is szükség van a képzettársítás belső folyamatára, így a mozgás, szöveg, vizuál és hang együttes értelmezése nyújt a közönség számára egy követhető dramaturgiát. Ezért látom inkább az előadás hasonlóságát a mozgásszínház kifejezési formájával, mint a kortárstánccal.

Mi lenne az előadásod mottója?
„Nem úgy kell ábrázolni a dolgokat, amilyenek, hanem amilyennek érezzük.” (Van Gogh)

A november 11-i IZP estek két előadásáról bővebb információ a MU Színház honlapján található.

 
 

Kapcsolódó anyagok