“A színház mindig közös munka” – Villáminterjú Alföldi Róberttel

2018 november 07. szerda, 7:00

A tavalyi évad volt az első, amikor a Centrálban rendezett, Ibsen Kísértetek című darabját. Idén is marad a klasszikusoknál, de egy korszakkal későbbi műhöz nyúl. Ödön von Horváth Kasimir és Karoline című darabját viszi színre Bata Évával és Stohl Andrással a címszerepekben.

Alföldi Róbert / Fotó: Mészáros Zsolt, nyugat.hu

Alföldi Róbert / Fotó: Mészáros Zsolt, nyugat.hu

A Kasimir és Karoline-t gyakran állítják be szatíraként, pedig a szerző balladának szánta.

Mert az is. Nagyon speciális, sűrített, ugyanakkor hézagos világot teremtett. Érezhetően szabad ember volt: a saját feje után ment. Nem akart kapcsolódni senkihez, semmilyen irányzatba nem állt be. Egy vékony mezsgyén haladnak az írásai: se nem abszurdak, se nem kisrealisták, kicsit szürrealisták. Szóval sajátos megközelítésük van, és komoly feladat eldönteni, hogy merre indulunk el vele.

Rendezte már korábban?

Nem, még sehol. Csak játszottam Alfrédot a Mesél a bécsi erdőben, még 1994-ben a Pesti Színházban.

Ez a darab miért ragadta meg?

Nekem nagyon fontos az első olvasás, hogy az elindít-e bennem valamit, találok-e közös pontot a drámával. Most az volt az érzésem, ennek a történetnek van egy haláltánc jellege. Egy idősödő férfiról szól, aki szerelmes, de egy apró mozzanaton, talán a büszkeség vagy szorongás miatt rosszat lép – vagy lépnek mindketten -, mégsem tud leállni. Számomra nagyon érdekes helyzet, amikor pontosan tudjuk, hogy valamit csak egy hajszállal kellene másképp csinálnunk ahhoz, hogy jó legyen nekünk, mégis képtelenek vagyunk úgy lépni. Vajon miért nem tudunk ellenállni a csábítóknak? Karoline csábítója, Rauch kereskedelmi tanácsos a szememben egy luciferi figura, egy nagy manipulátor. De hiába látjuk magunkat kívülről ezekben a helyzetekben, mégsem cselekszünk helyesen. Ettől aztán a darab azt meséli el, hogyan engedjük el a boldogság lehetőségét.

A darabnak van egy társadalmi vetülete is: a ’30-as évek Németországa, és annak párhuzamai a mával.

Ez engem nem érdekel, nálunk nem lesz jelen George Grosz és Otto Dix világa, hogy a vizuális oldalát említsem. Ez egy annyira meglepően kortárs darab, hogy igazából nem is jön össze nekem a harmincas évekkel.

És a „nyárspolgár” világa, ami a németeknél sokat tárgyalt jelenség volt?

Nálunk nincsenek nyárspolgárok, hiányzik ez a réteg. Itt csak reménytelen, kiszolgáltatott, szorongó és gyáva emberek vannak. Amiért mégis hasonló társadalmi folyamatok játszódnak le nálunk, mint a harmincas évek Németországában, az épp a kiszolgáltatottság miatt van. Nagypolgárok meg nem is hiszem, hogy léteznek nálunk.

Alföldi Róbert / Fotó: mesterakademia.hu

Alföldi Róbert / Fotó: mesterakademia.hu

Nagyon sokat rendez, úgy tűnik, mintha egyik produkcióból esne a másikba.

Nem, egyiket csinálom a másik után, de nem „esem bele”. Egyrészt, mert hívnak, másrészt, mert szeretem, és hallgatva a híreket, csinálom, amíg csinálhatom. Ráadásul az utóbbi időben sokat játszottam is, és azok a szerepek nem mennek ki alólam két hónap alatt. A My Fair Lady is évek óta megy.

Meddig még vajon?

Amíg élek. (nevet) Nekem is érdekes élmény, hogy még a legkritikusabb, legfinnyásabb barátaim is extatikus állapotban jönnek ki róla. Úgy tűnik, egy olyan mesét tud elmondani, ami manapság hiánycikk.

A Centrállal kapcsolatban gyakran elhangzik, hogy színész-centrikus színház.

Mert még keveset rendeztem ott! (megint nevet) Egyébként nem hiszek a rendező- vagy színészcentrikus színházban. Mindig közösen dolgozunk. Én rendezhetek bármilyen izgalmas előadást, ha az nincs eljátszva; vagy hagyhatom szárnyalni a színészeket, ha nincs rendesen összerakva, nem lesz jó az eredmény. A színház mindig közös munka, és akkor van vele baj, ha valami nem hiteles, hanem erőltetett. Ilyenkor szokták azt mondani, hogy rendező-centrikus. Én baromi sokat készülök arra, hogy felrakjak egy világot a színpadra, és nekem kell eldönteni az irányt, amerre az előadás halad. Amikor már benne vagyunk abban a világban, akkor beszélgethetünk is róla, de előbb le kell tenni ennek az új világnak az alapjait.

Kérdezett: Gyárfás Dorka / Centrál Színház

 
 

Kapcsolódó anyagok