Három gyerek és egy háromlábú kutya – Interjú Telekes Péterrel

2018 november 13. kedd, 7:00

Sokévnyi Vígszínházi tagság után a Magyar Színházba szerződött, most szerepátvételekkel zajlik a színházi élete. Ficsúrt játssza a Valahol Európában musicalben, belép a Naptárlányok produkcióba, a Muzsika hangjába és elkezdett próbálni az új bemutatóban, a Legyetek jók, ha tudtok előadásban Ignác atya szerepét játssza majd. Az interjú óta a Valahol Európábant már bemutatták és Telekes Péter a tapsrendben jelnyelvvel is megköszönte a közönség tapsát a siket nézőknek, emlékeztetvén régi szerepére a Billy világára.

(sándorerzsi interjúja)

Amikor utoljára találkoztunk, egy háromlábú agárral sétáltál a Pesti Színház előtt. Bocs, azt nem tudom, mi volt a darab, de a kutyára tisztán emlékszem. Honnan a kutya?

Telekes Péter: Két éve került a családunkba. Az egyik Össztánc előadáson a szünetben bambultam a telefonomra, és egyszer csak megláttam ezt a barnaszemű őzikét. Ezt itt, nézd! Ez a könyörgő tekintet nézett rám és hallottam amint azt kéri, hogy most azonnal vigyetek haza. Nem is volt kérdés. Bejelentettem Fanninak (Csuja Fanni színész és gyógypedagógus), hogy a három gyerekünk mellé érkezik az őzikeszemű is, pedig akkor még nem is tudtuk, hogy háromlábú lesz.

Biztosan van itt egy rémtörténet, amit most elmesélsz, ugye?

Telekes Péter: A fajtamentők egy disznóólban találták, ahol a három kölykét szoptatta. A lába már elüszkösödött, enni nem kapott, és csonttá fogyott abba, hogy a kicsiket táplálja. Egy igazi ősanya. Ennyi kellet csak. Összenéztünk Fannival, nekünk is három gyerekünk van, értük mi is mindent, tehát várjuk a kutyaanyát. Fél évbe telt, amíg a fajtamentők megműttették, ápolták és megkaptuk.

A feleséged foglakozása szerint is súlyosan empatikus.

Telekes Péter: Gyógypedagógus és azt hiszem, valahogy tényleg mintha túlérzékeny család lennénk.

Sem a korosztályodra, sem a foglalkozásodra nem jellemző ez a háromgyerekes családapaság. Belegondoltál valaha is?

Telekes Péter: Igen. Nagyon más az életem, mint a kollégáké. Harminchat éves vagyok, és a velem egykorúaknak nem itt szokott tartani az élete, mint az enyém. Nem nevelnek három gyereket, többnyire egyik kapcsolatból zuhannak a másikba, éppen most jönnek össze valakivel és reménykednek, vagy szenvelegnek, nekem meg összejött egy ilyen nagy szerelem és lett a három gyerekünk, nem adnám ezt a helyzetet semmiért. Kilenc, öt és három évesek, tényleg a legfontosabbak az életünkben.

Gondolom, azt már régen tudod, hogy a családapaság nem kedvez a karriernek.

Telekes Péter: Makranczi Zalán szokta mondani, hogy a család az ilyen „pályalassító kapszula” és igaza van, mert a Vígszínházban valóban elvárták volna, hogy nekem a színház legyen az első, de nekem ez nem megy. Nekem a családunk az első.

Ezért jöttél el?

Telekes Péter: Ezért is. De ne kérdezd tovább, mert úgyse mondom el a többit.

Fel sem merült. Az viszont igen, hogy az első gyereked születésénél 27 éves voltál, a Bárka Színház tagja. Mennyire vetted magad komolyan?

Telekes Péter: Nagyon. Már 18 évesen is úgy képzeltem, hogy családom lesz és ők lesznek a legfontosabbak az életemben. Igaz, nekem is rendes, nyugodt, békés és normális család jutott. A szüleimnek valódi foglakozása van, semmi művészkedés. Csodálatos, helyes, normális emberek. Nem is értem, hogy jutott az eszembe Gútán, hogy színész legyek.

Kéne tudnom, hogy milyen szót mondtál.

Telekes Péter: Gúta. Komárom mellett a Felvidéken egy kicsi város. Komáromban gyerekszínészkedtem, a Légy jó mindhalálig-ban játszottam a kicsi kövér Böszörményit és nyilván ott kapott el a kór. Beleszippantottam a színházba és gyerekként csak annyit láttam belőle, hogy milyen jó, mindenki szeret. Aztán ma már látom azt is, micsoda munka és mennyi odaadás kell hozzá.

A Magyarban Színházban most egyik szerepátvételből esel a másikba, ezt sem nevezném különösebben családbarátnak, sőt! A szerepátvétel ráadásul dupla szívás, mert ugyan több időt kapsz rá, mintha csak egy beugrás lenne, de annyit nem, hogy biztonsággal a tiéd legyen a szerep. Szóval semmivel sem lett könnyebb az életed.

Telekes Péter: Ez tény, de újfajta emberi kapcsolatokra vágytam, környezetváltozásra szó minden értelmében, és most tekintsünk el attól, hogy a Vígszínház szép, a Magyar pedig – mondjuk finoman – erősen lelakott, mert nem ez a fontos. Az új és más minőség a fontos, a barátságosság. Az a három hetes munka fontos, amit Gyenes Ildikó koreográfussal csináltunk végig a próbateremben. Nekem az ének-tánc mindig para. Nem egyszerű.


Ma volt az első összpróbám, és már nagyon vártam, hogy belakhassam ezt az egész labirintust, ami a díszlet. Komolyan aggódtam, hogyan fogok eligazodni, de egész jól sikerült. Ha lement egy jelenet, beülök az öltözőbe, és ahogy Lukács Sanyitól láttam, megnézem a példányban a következő jelenetet és rákészülök. Ez egy jó munkamódszer, araszolva halad az ember a finálé felé, lépésről lépésre. A kollégákkal most tartunk az összeillesztésnél, bennem nagy a kíváncsiság, a nyitottság és bízom abban, hogy ha én szeretettel fordulok az emberek felé, akkor ugyanezt kapom vissza.

Van bármilyen okod ezt feltételezni?

Telekes Péter: Nincsen. De mégis.

A Valahol Európában Ficsúrja után a Naptárlányokban veszel át egy szerepet, ami egyébként kettő. Olyan lesz, mintha el se jöttél volna a Vígből. Hegyi Barbara és Igó Éva lesz a partnered.

Telekes Péter: Annyira jó lesz megint bandázni velük, mert nagyon szeretem őket. Egészen közeli családom ők nekem. Igónak már írtam is, hogy várom nagyon.

Elhozod a kilencéves nagyfiadat a Valahol Európában-ra, megnézhet benne?

Telekes Péter: Nem merem. Megnéztük a Pál utcai fiúkat és nagyon megviselte Nemecsek halála, az előadás után még vagy két hétig nem tudta elengedni. A Valahol Európában-ban több halál is van, és sok árvaság. Azt hiszem, még nem szeretnék vele erről beszélgetni. Majd a Tündér Lalára elhozzuk, ott az igazság győz, hadd higgyen benne még egy darabig.

Szerző: sándorerzsi