“Nem szeretem a kényelmes színházat” – Interjú Pallagi Melittával

2018 november 23. péntek, 7:00

Pallagi Melitta a Stúdió K fiatal színésznője mesélt kaposvári éveiről, pályakezdésről, arról, hogy érzi magát a független terepen és arról, hogy fordult a jelmeztervezés felé.

Mesélj kérlek arról, hogy lettél színésznő? Milyen volt az ehhez vezető út, mióta készültél erre a pályára?

Mindig is színész szerettem volna lenni, kisgyerek koromtól kezdve egyfolytában játszani akartam. Aztán a gimnázium után felvettek Kaposvárra, ott kezdtem komolyabban a színházzal foglalkozni.

Hogy érezted magad Kaposváron? 

Vegyesen. Egyrészt jónéhány fontos találkozást köszönhetek annak a pár évnek, amiért nagyon hálás vagyok; voltak nagyszerű osztálytársaim és tanáraim, csináltunk jó előadásokat, megtanultunk dolgozni. Másrészt egyik pillanatról a másikra olyan arcátlan módon verte szét a politika a képzésünket, hogy nem győztünk pislogni. Mindenesetre gyorsan megtanultuk, hogy nem lesz egyszerű, ha ezt a pályát választjuk.

Megváltoztatott Téged ez az életforma? 

Mihez képest? Nyilván sokat változtam a 10 évvel ezelőtti önmagamhoz képest, meg remélem az egy évvel ezelőtti önmagamhoz képest is. A Stúdió K falán van egy idézet Brecht-től, szerintem telitalálat: “Egy férfi, aki régóta nem látta K. urat, így üdvözölte: -Maga semmit nem változott! -Ó -mondta K. úr, és elsápadt.” Hát, nem szeretnék úgy járni, mint K. úr.

Pallagi Melitta / Fotó: Dömölky Dániel

Mi történt veled azóta, hogy Pestre jöttél? Milyen meghatározó élmények, előadások, találkozások értek téged?

Még az egyetemen kezdtem el dolgozni a K2 színházzal és szerencsére ez a munka Pesten is folytatódott, ekkor voltam negyedéves. Aztán még abban az évben meghívtak a KOMA Társulathoz, és a Stúdió K-ba egy-egy előadásba dolgozni. A Szélben szállók után (amit a Stúdió K-ban mutattunk be) kérdezte meg tőlem a társulat, hogy volna-e kedvem csatlakozni hozzájuk, mint társulati tag. Volt kedvem, csatlakoztam. Az egyetlen kérésem az volt az akkori igazgató, Zubek Adrienn felé, hogy vendégeskedhessek “külsős” munkákban is, ha hívnak és egyeztethető. Szerintem elengedhetetlen, hogy az ember újra és újra kimozduljon a komfortzónájából és kipróbálja magát ismeretlen helyzetekben. Fontos számomra a biztonság, amit a társulati lét ad, de ugyanolyan fontos a sokféleség is. Az elmúlt pár évben találkozhattam jónéhány nagyszerű alkotóval a K-n belül és kívül is. Szándékosan nem kezdenék nevek és az előadások felsorolásába, mert abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy mindenkitől sikerült valamit tanulnom, nincs olyan előadás mögöttem, amit ne tartanék meghatározónak valamilyen szempontból.

Meg lehet azt fogalmazni, hogy neked mit jelent a színház?

Nehéz megfogalmazni, nekem talán leginkább a szabadságot jelenti. Aztán még játékot, felelősséget, csapatot, lehetőséget, és még sorolhatnám, lehetne erről beszélni hosszasan, nyilván ennél sokkal cizelláltabban, hiszen ez mégiscsak egy nagyon összetett dolog.

Milyen típusú színházat szeretsz?

Sokféle színházat szeretek, nézni és csinálni is. Egyébként nézőként már számtalanszor kerültem abba a helyzetbe, hogy nekem személy szerint nem volt világom az adott előadás, de mégis érvényesnek tartottam.

Viszont a kényelmes színházat nem szeretem. A tuti sikert minimális energiabefektetéssel. Meg amikor hülyének nézik a nézőt. Egyszerűen nem tartom fair-nek. Akkor már inkább legyen egy előadás óriási bukta, abból lehet tanulni, még ha nehéz is feldolgozni. Közben persze tisztában vagyok azzal, hogy egy bukás a színházak évadába a legritkább esetben fér bele. Nézők, teltházak kellenek, mert különben nehéz fennmaradni. De ha az alkotók teret kapnak a kísérletezése, van esély arra, hogy valami igazán nagyszerű szülessen.

Miben érzed jól magad? 

Színészként a legkülönbözőbb műfajokban és szerepekben is jól tudom érezni magam, pláne ha jó a csapat. Szeretem a nem kézenfekvő szerepeket, amikor akár a személyiségemmel teljesen inkompatibilis figurákat kell eljátszanom. Jó, ha bíznak az emberben, az nagyon inspiráló tud lenni.

Mifelé tartasz ebben a szakmában? 

Nem tudom mifelé tartok, ez jó esetben egy hosszú pálya, de sok benne a véletlen. Ha valamiben bízok az az, hogy a befektetett munka megtérül.

Hogy érzed magad a Stúdió K- ban? Komoly anyagi nehézségekkel léteznek a független társulatok. Milyen nálatok a hangulat? Összetartó a csapat? 

Az a benyomásom, hogyha manapság valaki színházcsinálásra adja a fejét, annak számolnia kell a folyamatos létbizonytalansággal, amivel nyilván nem könnyű együtt élni. Remek színészek kényszerülnek arra (és nem csak a Stúdió K-ban), hogy egyik napról a másikra éljenek, ez egy nagyon kiszolgáltatott helyzet, ráadásul szörnyen méltatlan. Nem tudjuk, hogy meddig fogunk tudni ilyen körülmények között fennmaradni, ahogy azt sem, hogy meddig lesz ránk igény. A hatalom farvizén felúszva pozícióba kerültek olyan emberek, akik mások kizárásával próbálják a saját elgondolásaikat érvényre juttatni. Ez persze cseppet sem rendkívüli. Pedig a művészetnek nem szabadna ideológiák mentén szerveződnie. Az ideológiák jönnek-mennek, és még ha nem is válok elnyomóvá, csak teszem azt a hallgatásommal, legitimizálok egy kirekesztő rendszert, akkor is naiv dolog azt feltételezni, hogy előbb vagy utóbb nem kerülök sorra. Nyilván egy ideig el lehet evickélni valahogy, de mi a garancia arra, hogy holnap nem jön valami más, valami új, amitől én is a süllyesztőbe kerülök.

Amikor elkezdődik egy próba, ki tudjátok zárni a gondokat?

A legtöbbször igen. A próbákra és az előadásokra a magam részéről én ajándékként tekintek, hiszen ott az ember tulajdonképpen védett körülmények között vonulhat ki a hétköznapokból és építhet fel pár órára egy új világot.

Pár napja mutattátok be az Ítél a nép című előadást a Stúdió K-ban, amiben Te jelmeztervezőként vettél részt. Ez hogy alakult?

Egy másik munka miatt úgy alakult, hogy színészként nem fogok tudni részt venni az előadásban. Aztán az olvasópróba előtt néhány nappal Zsuzska – Simányi Zsuzsanna, a rendező – megkérdezte, hogy lenne-e kedvem megtervezni a jelmezeket. Mit mondjak, nem számítottam ilyen jellegű felkérésre, de aztán úgy voltam vele, hamár ekkora bizalmat szavaztak nekem, megpróbálom.

Második világháború utáni években játszódik a darab…. mesélj kérlek az előadás jelmezeiről. Milyen szempontjaid voltak? Hogy készültél az előadásra?

Elég gyorsan elvetettük Zsuzskával a korhű jelmezek gondolatát, elsősorban azért, mert az nagyon leszűkítette volna az előadás terét. Ciklikusan felsejlenek elborultabbnál elborultabb ideológiák, amik aztán fenekestül felforgatják a világot. Ez nem korspecifikus, ezek most is jelen vannak. Először az alapruhákat szereztem be, aztán fokozatosan alakítottam őket. A figurák vélt vagy valós bűnei érdekeltek, amik lemoshatatlanok. Szerettem volna, ha ezek megjelennek a ruhákon is.

Hogy érezted magad ebben a szerepben?

Jól, örülök ennek az elmúlt egy hónapnak. Szeretem egészében nézni a dolgokat, és remélem a jelmezekkel sikerült hozzátennem valamit az előadáshoz.

Milyenek voltak a próbák?

Jó hangulatúak a próbák attól függetlenül, hogy nem csak a téma, az összegyűjtött dokumentumok sem egyszerűek. Érdekes látni, hogy valahogy a mindenkori hatalom aktuális szolgálói időről időre időtlennek gondolják magukat, és fel sem merül bennük, hogy esetleg egyszer majd el kell számolniuk a cselekedeteikkel, hiszen a népnek joga van számon kérni a vezetőit, mégha ezt néha el is felejtjük.

Szerző: Sáfrány Eszter