“A mesék fontosak” – Interjú Stefanovics Angélával

2018 december 15. szombat, 7:00

A CSÁÓ – Stefanovics Angéla körberajzolja magát cím- és főszereplőjével meséről, rajzolásról és terápiáról beszélgetett a Jurányi Latte.

Stefanovics Angéla / Fotó: Gulyás Dóra, Jurányi Ház

Stefanovics Angéla / Fotó: Gulyás Dóra, Jurányi Ház

Kritikus szemmel az előadásról:

“A „kétszereplős monodráma” – mint az a Titkos Társulat előadásaira jellemző – improvizációkon alapul, Kárpáti Péter állította színpadra, illetve szobaszínházi térbe, és pont olyan meghökkentő, amilyen a Stefanovics Angéla-jelenség maga. Az előadás a Titkos Társulat titkos helyiségében zajlik, alig találni oda a zegzugos Jurányiban. Az alcím is krimi-vígjátékra hajaz, de aki ismeri a színésznő munkásságát, az tudja, hogy Stefanovics inkább az őrületbe kergeti vagy nevetésbe fojtja a közönséget, mintsem véres drámákba hajszolná. Eleinte inkább olyan érzésünk van, mintha egy művészetterápiás bemutatófoglalkozásra tévedtünk volna az óvónőképzőben, de az benne a plusz, hogy mindez akár egy Tarantino-filmben is történhetne. A női főszereplő mesél és fest. Fehér papírra mázolja kék festékkel a tengert, az ablakra meg arcokat kerekít, miközben egy unikornis kölyök és egy magányos kisördög barátságának stációit vázolja verbálisan. Közben néha kiszól, mobiltelefonál, kommentál, előre-hátra utalgat, kizökken a szerepből, tudatja, hogy tisztában van azzal, hogy mi nézők vagyunk és azért jöttünk, hogy megoszthassa velünk a szakításainak a történeteit. Meg, hogy szeressük őt.” /Artner Sisso, szinhaz.net/

Stefanovics Angéla / Fotó: Gulyás Dóra, Jurányi Ház

Stefanovics Angéla / Fotó: Gulyás Dóra, Jurányi Ház

Interjú Stefanovics Angélával:

Miért körberajzolás?
Egyrészt a darabon belül is rajzolok és festek. Másrészt, ahogy az ember újra és újra ugyanazokat a dolgokat feldolgozza, hozzátesz és kivon, csoportosítja, úgyszólván körberajzolja magát.

Mióta foglalkozol rajzolással, festéssel?
Nagyon régóta rajzolok, leköt. Szerettem volna, ha az előadás szerves része tud lenni a festés, a rajzolás. Valami másfajta behatást is akartunk. Célunk volt a szemre, mint érzékszervre hatni. Először színekkel indultunk, aztán megragadtunk a kéknél. Szeretem a határtalanságát.

Stefanovics Angéla / Fotó: Gulyás Dóra, Jurányi Ház

Stefanovics Angéla / Fotó: Gulyás Dóra, Jurányi Ház

Mire számítsanak a nézők?
Az volt a célunk, hogy megérintsük őket. Hiszen valahol mindannyian ugyanabban a cipőben járunk. Azt hisszük, hogy a saját életünk egy különleges életút, de valójában ugyanazzal találkozunk szembe: a magánnyal, az együttléttel, a szeretethiánnyal, a szeretetre vágyással, és valahogy ezzel az előadással is szerettem volna, ha mindenki kicsit megsimogatva érzi magát. Másrészről egyfajta tükörbenézés, de meg kell nézni az előadást. Mindenkinek arról fog szól, amit belelát. Nagyon sok asszociatív dolgot lehet benne találni. A nézők készüljenek egy gyerekkori mese végig hallgatására is.

Miért fontos neked az előadásban elhangzó mese?
Eleve a mesék fontosak. A mesehallgatás, rajzfilmnézés egy gyerekkorból származó, jó élmény, otthonosságot sugároz. Ráadásul valami ősi is van benne. Három éve kezdtünk el dolgozni a CSÁÓ-n. Nagyon messziről indultunk, még az operett műfaja is felmerült, mert én mindenképpen valami nagyszabásút szerettem volna, ahol táncolok is. De az első fix pontok egyike egy japán rajzfilm volt, ami egy egyszarvúról szól, akit száműznek az istenek, mert megirigyelik azt a képességét, hogy ő minden embert és élőlényt boldoggá és gondtalanná tud tenni. Így állandó száműzetésben van. Ez a mese volt a kiindulópont, és erre pakolódtak rá különböző dolgok improvizációs technikával. Sokáig próbálkoztunk azzal, hogy tényleg egyszemélyes előadás legyen, de aztán eltelt egy nyár, és azt éreztem, hogy ez nem fog menni, és Péter előállt azzal az ötlettel, hogy vonjuk be Szabó Zolát, aki szintén régi nagy imprós. Különböző fikciókra improvizáltunk, de nyilván vannak önéletrajzi azonosságok, behasznált sms-ek például. Azonban a CSÁÓ kitalált szituációkra épül. Péter a darab harmadik felét hétféle improvizációból írta meg, ami elképesztő truváj a részéről.

Stefanovics Angéla / Fotó: Gulyás Dóra, Jurányi Ház

Stefanovics Angéla / Fotó: Gulyás Dóra, Jurányi Ház

Terápiaként szolgált a próbafolyamat?
Ezt még nehéz felmérni. Talán az, hogy elkészült, azzal valamennyire a terápia, a feldolgozási folyamat részemről lezárult. De ez bármelyik másik darabról elmondható. Nyilván az, ami ennyire az emberről szól, amit saját maga akar készíteni, ennyire magáénak, és fontosnak érzi, ott több minden történik vele a próbafolyamat alatt, de minden bemutató egyben egyfajta terápia vége, és remélem, hogy ez a nézőknek is elgondolkodtató vagy megérintő. Nagyon sokféle néző jön, nem feltétlen erre számítanak, mert ez nem egy klasszikus színházi előadás. Kicsit szobaszínházhoz hasonló, hiszen a Titkos termünkben játsszuk mindössze 35 nézőnek. Egy kicsit meg szoktak illetődni. Egyelőre úgy érezem, hogy sikerült bevonni az embereket. Mindenesetre érdekes kísérlet.

Egyértelmű volt, hogy Kárpáti Pétert kéred fel rendezőnek?
Szerintem Péter a ma élő írók egyik legnagyobbika, és a legtöbb köze van ahhoz, amit ma élünk, abból építkezik. Azért szerettem volna vele dolgozni, mert színészközpontú rendező, és abból indul ki, akikkel, és amin dolgozik. Azt gondolom, ezen a munkán ez meglátszik.

Kérdezett: Bordás Katinka / Jurányi Latte