Falnak megyek az “üzenetektől” – Interjú Bérczes Lászlóval

2018 december 28. péntek, 7:00

 A Jóéjt, szomszéd! című Will Eno-darab magyarországi bemutatója kapcsán beszélgettünk Bérczes László rendezővel nemhősökről, világegyetemről, egy-egy színész “másik” arcáról.

Bérczes László

Magyarországi bemutatóról van szó. Sőt: nem csak ezt, de a szerző, Will Eno egyetlen darabját sem játszották még itthon. Hol találtad a darabot, és minek mentén választottad ki?

Will Enot (ejtsd: Ínó) itthon – még – kevéssé ismerik, de a tengerentúlon roppant sikeres. Az elmúlt éveknek ő “Az Amerikai Kortárs Drámaíró-Felfedezettje”. A díjak listája most mindegy is, mert nem mondanak eleget ezekről a valóban fantasztikus darabokról. Meg hát az én szempontomból a Broadway-siker nem sokat jelent – ha érted, mire gondolok. Nade: 2017 nyarán másfél hetet töltöttem Kanadában vendégként egy barátomnál, Tim Carrollnál, aki a Shaw Festival Theatre művészeti igazgatója. Esténként sorban néztem az előadásokat, és egyik délelőtt beültem egy próbára is. Tim előtte beszélt már a Middletown című darabról, amit egy Will Eno nevű ember írt. A próba nagyon tetszett, és aznap délután gyorsan el is olvastam a drámát.

Jóéjt, szomszéd! / Thália Színház / Fotó: László Dorina

Azt éreztem, hogy ez A mi kis városunk huszonegyedik századi változata. Egy átlagos amerikai kisváros mindennapi életét mutatja fel Smithékkel, Kissékkel, Kovácsékkal. Mindenki a maga házán belül, a maga testén belül a maga teljes életével van elfoglalva – aminél fontosabb az egyes ember számára természetesen nincsen, miközben ő csak apró, ismeretlen porszem a világegyetemen belül. Nagyon sok humor és líra van abban a darabban. Megjegyeztem ezt a nevet: Will Eno. Mivel nálunk még nem ismerik, mondok néhány drámaírót, akiket számomra megidéz: Ionesco, Pinter, Fosse és mindenekelőtt Csehov. Amikor darabot kerestem, Tim elküldte ezt a szöveget (The Realistic Joneses – a magyar címe Upor László fordításában Jóéjt, szomszéd!) – ő is, és én is azt gondoltuk, hogy ez “nekem való” darab.

Jóéjt, szomszéd! / Thália Színház / Fotó: László Dorina

Miért? Mi az, ami “neked való”?

Tim a következő megjegyzéssel küldte a szöveget: „Tökéletesen alkalmas arra, hogy a varázslatosban megtaláld a hétköznapit és a hétköznapiban a varázslatost.” Háy János mondja mindig Banda Lajosról, Herda Pityuról és a többi szereplőjéről, hogy ezek a kocsmai hősök az ő Hamletjei. Én meg már egy ideje azt gondolom, hogy nincsenek is hősök. Király vagy rabszolga, kormányfő vagy utcasarki hajléktalan, híresnek tartott személy vagy egy átlagos ismeretlen: nincs különbség. Én tehát a nemhősöket szeretem. És a nemtörténést. A Jóéjt, szomszéd! című darabban látszólag nem történik semmi. Nincsenek látványos akciók, egymást váltó véres események, amikre látszólag nagy szükség van a gyorsfogyasztás kultúrájában. Valójában persze rengeteg esemény van, ami a tekintet mögött, belül játszódik. Ahogy kifelé ott a végtelen, a megismerhetetlen, úgy befelé is ott a végtelen, a titok. Mert mindenki hozza magával a titkát, ami vele érkezik bele a világba, és vele távozik majd. Nekem ezeket a titkokat nem célom leleplezni. „Csak” megtalálni és felmutatni szeretném, hogy léteznek. Négy ember megismerhetetlensége folyamatos meglepetést és kiszámíthatatlanságot hoz magával. Izgalmat és humort. Ez nagyon fontos, mert humor nélkül nem tudom elképzelni sem az életet, sem a színházat.

Jóéjt, szomszéd! / Thália Színház / Fotó: László Dorina

Hogyan fejeződik ki ez a titok?

Épp ez benne az egyik legizgalmasabb. Csupa közhely, sablon, klisé – végülis folyamatosan ezekből gazdálkodunk, amikor beszélgetünk. Nehéz is volt lefordítani ezt a szöveget, minden elismerésem Upor Lászlóé, akivel végig rengeteget beszélgettünk, törtük a fejünket, próbáltuk megfejteni a szöveget. Nem azért, mert nagyon bonyolultak a mondatok, hanem mert – mint például Jon Fossénál – az egyszerű, sokszor egy-két szavas mondatok rengeteg bizonytalanságot és ugyanakkor számtalan lehetőséget, réteget rejtenek. Ennek nyomán a színészeknek is egyszerre kell játszaniuk megannyi jelentést, árnyalatot, egymásnak ellentmondó érzéseket és szándékokat. Roppant gazdaggá válik ettől minden helyzet. Maradj itt, de úgy, hogy menj el. Állj fel, de úgy, hogy maradj ülve. Beszélj, de hallgass. Én imádom ezt. Mert az élet tele van ilyenekkel. Persze nem akkor, amikor gőzölgő fejjel ordítozunk, vitatkozunk politikáról, közéletről: ott nincs bizonytalanság. Ott mindenki nagy meggyőződéssel megingathatatlanul üvölti a magáét. De éppen ezért: a Will Eno-i bizonytalanságban, ahol nem pontosan érted, mit mond a másik, ezerszer több a lehetőség a valós kommunikációra, mint ott, ahol minden fekete-fehér.

Jóéjt, szomszéd! / Thália Színház / Fotó: László Dorina

Közben mi “történik”?

Csak az élet. A történés, a sztori annyi, hogy valahol egy kisvárosban egy középkorú házaspár (nevük legyen Jones) férfitagja mintha súlyosan beteg lenne. A szomszédba költözik egy másik házaspár – akiket véletlenül és történetesen ugyanúgy hívnak. Mintha ott is beteg lenne a férfi… Ennél többet most nem szeretnék elárulni. Mindössze annyit, hogy itt emberi kapcsolatokról, egymásba kapaszkodásokról van szó. Arról például, hogy egy férfi talán szerelmes lesz egy nőbe, illetve fordítva. Melyik az a pillanat, amikortól ez a szó használtatik, és melyik pontig tart? A két pont között pontosan mire használjuk ezt a szót? Néha csak annyi az egész, hogy valaki épp egy árva pillanatában volt, és más valaki pont jókor lépett be, és pont jól szólt hozzá. És azt mondjuk: szerelem. Aztán meg azt mondjuk: nem az.

Jóéjt, szomszéd! / Thália Színház / Fotó: László Dorina

Kiket és miért választottál ehhez a munkához?

Pepével (Scherer Péter) a Mulatság óta nem dolgoztam együtt. Persze láttam azóta sok mindenben, és a rendezéseit is figyelemmel kísértem. A szerepjátszós, nyüzsgő, nagydumájú, vicces, kikacsintó, joggal népszerű Pepe nekem a sebzett, hallgatag, befelé forduló énjét is felmutatta már. Például a Testvérest című előadásban – nem akármilyen témát dolgoz fel, nem akárhogy. Vagy A gondnokban – ami szerintem megújulás volt a korábbi szerepeihez képest. A gyáva, a Soha, senkinek – mind izgalmas, komoly munkák. Pepének van egy másik, kevéssé ismert arca, és én szeretném, ha ő ezt ebben az előadásban fel tudná mutatni. Egy realitásokkal számoló, bölcsesség felé haladó, az életúttal járó buktatókat, bukásokat és fáradtságot jól ismerő, szűszavú, szkeptikus, csendes embert.

Katona Laci éppen az említett Testvérestben mutatott meg valamit, ami szintén elüt attól a skatulyától, amibe őt szeretik beletenni. A mostani előadásban sem az a “megmosolyogtató, kedves epizodista”, akivel olyan sokan azonosítják őt. A Jóéjt szomszéd!-ban az általa játszott John a problémáit játékossággal, viccességgel leplező figura, aki központi alakká válik, ahogyan a szerepjátszást és a valódi érzéseket titokzatos kiismerhetetlenséggel keveri.

Jóéjt, szomszéd! / Thália Színház / Fotó: László Dorina

Parti Nórit az Úri muri Rozikájaként láttam először, és azt gondoltam, őstehetség. A Bárkán sajnos nem dolgoztunk együtt. Megvan benne a természetességnek egy olyan íze, foka, ami valakinek vagy van, vagy nincs. Én a próbákon órákig magyarázok, ő ettől megbolondul. Mert ő megcsinálja. Nem magyarázza. Nórit szerintem pofán csapja Pony szerepe. Pony egy „zizi” csaj, akitől-akiért megőrülsz – jó és rossz értelemben is. A nőiségnek azt az ártatlan cédaságát mutatja meg, ami a férfi által megragadhatatlan. Te már száguldanál vele, ő váratlanul megtorpan, rád néz és megkérdi, mit keresel ott, miközben ő hívott. A végletek közt teljes természetességgel közlekedő, imádnivaló nő.

Ajándék, hogy újra Mészáros Sárával dolgozhatok. A Vaknyugat, Tél, A gát, A halottember, A vágy villamosa után megint egy összetett szerep: Jennifer a mindenkinek mindig megfelelni akaró, a dolgokat mindig elrendezni próbáló, mindenkire egyszerre odafigyelő, és mindenkinek egyszerre igazat adni akaró ember, a “megfelelés bajnoka”. Ha magamat jól ismerem, akkor azt mondhatom, Jennifert is jól ismerem…

Jóéjt, szomszéd! / Thália Színház / Fotó: László Dorina

Ez a négy figura kering egymás körül valahol az űrben, a semmiben – egy amerikai kisváros kertesházainak verandáin. Egymásba kapaszkodva egyedül küszködnek az életükkel. De a magány nem csapás, hanem tény. Néha kilátunk ebből a magányból. Ilyenkor azt látjuk, hogy a másik embernek hasonló a sorsa, mint a miénk. És ha még távolabb nézünk, fel az égre, a világegyetemre, és találkozunk az elképzelhetetlen végtelennel – ahogy ez a négy szereplő ezt többször is megteszi – az egyszerre lenyűgöző és földre tapasztóan kétségbeejtő. A porszem-léttel szembesülni. A véggel, ami mindenkivel megtörténik. Persze rajtam kívül mindenkivel. Velem biztosan nem – gondolja minden egyes ember. Ha a végtelenből vetsz errefelé egy pillantást, akkor azt látod, hogy ebben a pillanatban nyolcmilliárd hangya-asztronauta száguld az űrben, és rohangál ide-oda, teszi a saját dolgát – és meg van róla győződve, hogy annál fontosabb nincs az adott pillanatban.

Jóéjt, szomszéd! / Thália Színház / Fotó: László Dorina

Ilyesmikkel foglalkozik szelíd bölcsességgel és ellenállhatatlan humorral ez a darab. De nem akarom, nem tudom igazából megmondani, miről szól. Falnak megyek az “üzenetektől”. Éppen ezért való nekem ez a darab. Mert itt aztán nincs üzenet, nincs egyértelmű pillanat: hogy ez most nevetős, ez meg sírós. Csupa olyan pillanat történik, amin te mondjuk nevetsz, én meg épp elsírom magam. Vagy fordítva.

Szerző: Szemerédi Fanni 

Az Ördögkatlan – Nézőművészeti Kft. közös produkciójának bemutatója a B32-ben, a további előadások a Thália Stúdióban láthatók.

Bemutató: 2018. december 14.