“Véletlenül sem tudok elszállni magamtól” – Villáminterjú Csombor Terézzel

2019 január 10. csütörtök, 8:34
Újabb rangos szakmai elismerést kapott Csombor Teréz, a kecskeméti Katona József Színház színművésze. December közepén vehette át az Aase-díjat a Bajor Gizi Színészmúzeumban. A díjat Gobbi Hilda az „emlékezetes percek, pillanatok főszereplői”, az epizódszerepek megformálói számára alapította.

─ Ezzel a díjjal azon színművészeket tüntetik ki, akik felejthetetlen alakítást nyújtanak valamely színházi darab mellékszereplőjeként. Lehet tudni, hogy melyik alakításáért kapta az elismerést?

─ Szerintem, nem egy, konkrét szerep miatt esett rám a szakmai kuratórium választása. Vélhetően több alakításomat figyelembe vettek. Márton András foglalta össze eddigi színházi pályafutásomat, meglehetősen szívhez szólóan. Korábban dolgoztunk együtt: a kecskeméti színházban játszottam az általa rendezett Furcsa pár című előadásban, de volt, amikor partnerek is voltunk a színpadon. A közös munkáink alapján elég jól ismer engem. Olyanokat mondott rólam az értékelésnél, hogy temperamentumos egyéniség vagyok, hogy tele van velem a színpad, hogy kifogyhatatlan vagyok lendületből, energiából. És ez valóban így van. Méltatta a komikai és a drámai vénámat egyaránt.

Fotó: Szkárossy Zsuzsa / Magyar Színházi Társaság

─ A díjátadón a Doctor Herz című musicalből vetítettek egy részletet, amiben néhány éve játszott… 
─ Ez nagyon meglepett. És az, hogy ennyi minden tudnak rólunk a szakmabeleik. Ráadásul kaptam egy szerepkatalógust, benne az összes eddigi szerepemmel. Még a szolnoki színházban játszott legkisebb statisztaszerepem is fel van tüntetve benne.

─ Más epizódszerepet játszani, mint főszerepet? 
─ Van összehasonlítási alapom, és sokakkal együtt magam is úgy tartom, hogy mellékszerepet játszani jóval nehezebb, mint főszerepet. A főszereplő végig jelen van a színpadon, beszippantja a történet, viszi magával az előadás, automatikusan jön a szöveg, benne van teljesen a szerepben, és vannak javítási lehetőségei. Az epizódszereplőnek csupán néhány perce, néhány pillanata van, és abban kell emlékezetesen, profin helytállnia. Emiatt hatványozottan rá is parázok egy-egy kisebb szerepre, sokkal inkább, mint egy főszerepre.

─ Az utóbbi három évben hat rangos díjjal ismerték el. Melyikre a legbüszkébb?
─ Minden elismerés jólesik az embernek. A hivatásomban maximalista vagyok, és ezt is túlzásba viszem. Remélem, nem látszik rajtam, de a színpadon valójában szorongó színész vagyok, még véletlenül sem tudok elszállni magamtól. Örökké problémázok valamin, minden újabb szerepet újabb kihívásként élek meg. Talán a Színikritikusok Díját emelném ki. A kritikusok kilencven előadást néztek meg! Jordán Adél, Törőcsik Mari és én voltunk a kalapban. Végül én vehettem át a díjat, Molnár Piroskától, nagy ünneplés közepette. Mindegyik díj egy-egy különböző dologért volt, de számomra a közönség szeretete a legnagyobb kitüntetés!

─ Történt mindez 2016-ban, a Zsótér Sándor rendezte Macska a forró bádogtetőn című előadás kapcsán. És ezzel még nincs vége a közös munkának…
─ Valóban, most ismét együtt dolgozom vele. Bertolt Brecht: Baal című színművét próbáljuk, ami számomra nem könnyű feladat. Úgy érzem, ez most feladja a leckét, teljesen ez tölti ki a napjaimat. Jöhetett karácsony, szilveszter, én csak a próbákra, a szerepemre tudok figyelni, koncentrálni.

─ Az elmúlt években volt már a színpadon titkárnő, hercegnő, nyugdíjas boszorkány, főnővér, fegyőr. Mindennemű szerepben elsőre el tudja magát képzelni?
─ Ösztönös színész vagyok, és általában könnyen ráérzek a szerepem adta karakterre. Ezzel a Brecht darabbal viszont különösen meg kell küzdenem. Két szerepet is alakítok az előadásban, Emilie-t és az Énekesnőt.

─ A színművészeti egyetemet operett-musical szakon végezte. Azóta egyfolytában énekel, alig van kizárólag prózai szerepe. Hogyan tartja karban az énekhangját? 
─ Kislány korom óta énekelek. Mindig az adott feladattól függ, hogyan foglalkozom a hangommal. Alapjában koloratúrszoprán az énekhangom, de újabban egészen mély hangokat kérnek tőlem a feladatok, így lefelé képezem saját a hangomat, igazodva az adott műfajhoz.

─ A júniusi évadzárón Cseke Péter igazgató úr elmondta, hogy Csapó Virággal ketten mentették meg az évad utolsó bemutatóját. Hogy is volt ez?
─ A Játék vége című előadást próbáltuk. Egy héttel a premier előtt be kellett ugranom egy másik szerepbe, mint amit addig próbáltam. Az én helyemre pedig Csapó Virág lépett be. Péntek este kértek fel, és a következő péntekig volt időm belerázódni az új szerepbe, ami komoly mennyiségű szöveg és feladat volt. Majréztam, persze, ugyanakkor arra is kíváncsi voltam, vajon mennyire fog az agyam. Sikerült, öt nap múlva már elég jól ment a főpróba, majd a bemutató is.

─ Mit tartogat még ez az évad Csombor Teréznek?
─ Lesz még egy szerepem egy most készülő meseoperettben. Már várom. Régen énekeltem a saját hangomon, most erre is lesz lehetőségem. A szerepemről még semmit nem tudok, de izgalommal telve várom.

Szerző: Popovics Zsuzsanna

Kecskeméti Katona József Színház

 
 

Kapcsolódó anyagok