“A félelemmel együtt is muszáj beleállni dolgokba” – Interjú Hegymegi Mátéval

2019 január 13. vasárnap, 10:20

Az elmúlt év végén mutatták be Jeanne d’Arc – a jelenidő vitrinében c. darabot a Katona József Színház Kamrájában. A rendezővel, Hegymegi Mátéval beszélgetett Csatádi Gábor vitrinekről, a divatból nem kimenő forradalomról, öncezúraként működő félelmeinkről, a szikrát jelentő beleállásainkról, zászlókról, kardokról és a fehérség jelentésárnyalatairól….

A PÓTSZÉKFOGLALÓ interjújából:


Egy vitrinről mi jut eszedbe?

Körülállunk valami régi dolgot, és megvizsgáljuk kellő távolságból egy kiállítási térben. Azért jutott ez a megoldás az eszünkbe, mert itt van egy régi sztori, amelyet nem akartunk úgy maivá tenni, hogy közben az eredeti környezetéből kiszakítsuk. Ennek az embernek a történetét színházilag úgy akartuk vizsgálni – ezért a Pilinszky-idézet is, a jelenidő vitrinében, – hogy legyen egy távolságot teremtő fal mögé  zárva mindez, mégis hozzánk roppant közel.

“Amiként kezdtem, végig az maradtam…”- e Pilinszky-sor sejteti, hogy amit mondani szeretne ez a sztori, az sosem válik időszerűtlenné…

Szeretek úgy nyúlni klasszikusokhoz – és jó érzés volt most is ezt megtapasztalni a próbák alatt, – hogy miközben megmarad a történetnek a maga kora, közben az adott színházi nyelv segítségével egészen közel is kerül hozzánk, ezért nem érezzük vitrinbe zárt, idejétmúlt dolognak mindezt.

Hegymegi Máté / Fotó: Szokodi Bea, Pótszékfoglaló

A forradalmiság kezd vajon kimenni a “divatból”?

Ezt nem tudom, de úgy látom, mintha a szikrája pont most gyúlna – időről időre fel-felüti a fejét. Inkább ezt a lánglelkű elhivatottságot látni egyre ritkábban – ami persze Jeanne d’Arc esetében a túlkapásokig is elmegy, – amelyben mindig kockáztatunk, kockáztatjuk, hogy mindez áldozatokkal jár.

A lánglelkű nekilódulást nemigen lehet megóvni attól, hogy olykor túl ne szaladjon  bizonyos határon…

Ott vagyunk a százéves háborúban, amelyben harminc éve nem történik változás, és egyszer csak jön egy alig tizennyolc éves lány, aki hitet gerjeszt az emberekben, és mellé állva, vele együtt mások is képessé válnak arra, hogy véghez vigyék azt, amit addig nem sikerült. Nagyon érdekes, hogy mi az a kis szikra, gyújtós, ami aztán maga körül lángra lobbant mindent és mindenkit – aztán ez a tűz később őt magát is elemészti.

Mi lehet, mi lehetett ez a szikra?

A félelem legyőzése! Ahogy Jeanne d’Arc is elmondja sokszor, ő maga is fél, ám a félelemből nem születik semmi új. A félelmeinken túl kell lépni, vagy akár a félelemmel együtt is muszáj beleállni dolgokba. Mert az öncenzúra már az elején, csírájában megfojtja azt, hogy bármi is történhessen.

Oly sokszor a saját megszokásaink lesznek cenzorainkká…

Így van, még mielőtt kiderülne, hogy mi is történhetne… Ilyen a kényelemből való legyintés is, ahogy ezt a király is teszi… Lehet alkudozni, megalkudni…- Jeanne d’Arc azonban pont ezt a megalkuvást szeretné elkerülni.

Jeanne d’Arc-ok vannak, avagy mindannyiunkban lakik egy Jeanne d’Arc – vagy igaz lehet mindkettő egyszerre?

Hogy Jeanne d’Arc-ok lennénk, az szerintem erős túlzás. Jeanne d’Arc nagyon jó példa – egy-egy hasonló felbukkan nagy ritkán, de nem gondolom, hogy rendkívül sok lenne belőlük. Története megmutatja, hogy mit is képes elindítani egy ilyen személyiség, illetve azt, hogy mennyire könnyű kilépni mögüle, mert nekem már elég, nem akarok még egy “kört futni”, vagy mert már nem hiszem el ezt az egészet. Ám a bennünk lévő Jeanne d’Arc-ságra való igényt egy-egy ilyen alak fölébresztheti, mert szeretnénk mi is kiállni magunkért-  ettől azonban még nem feltétlenül pattanok fel a lovamra, úgy, hogy közben hátra sem nézek, jön-e utánam valaki.

A teljes interjú itt olvasható.