“Nem szeretek sokáig egy helyben maradni” – Interjú Alida Bevk magyar-szlovén színésznővel

2019 január 14. hétfő, 7:07

Nehezen megnyíló ember, sokszínű és precízen dolgozó színész a magyar anyanyelvű szlovén színésznő Alida Bevk. Először dolgozik együtt magyar társulattal, most a budapesti székhelyű Láthatáron Csoport A megmentő című előadásban láthatja a közönség. Legközelebb január 17-én a Magvető Caféban, ahol beszélgetés és szórakoztató program is lesz az előadás után.

 Az anyanyelved magyar, de szlovén színész vagy. Hogy van ez?

Alida Bevk: Pancsován születtem. Édesanyám vajdasági magyar színésznő, édesapám pedig szlovén rendező volt. Szabadkán ismerkedtek meg, a színházban. Édesanyám nagyon törekedett rá, hogy mind a két nyelvet tudjam beszélni. A Vajdaságban és Szlovéniában felváltva éltünk. A szüleim aztán hamar elváltak és apámmal maradtam Szlovéniában. Így a szlovén nyelv erősödött bennem, a magyar pedig háttérbe szorult. Sajnos ritkán tudok magyarul beszélni, de örülök, hogy mégis életben tudtam tartani az anyanyelvemet.

Hol, milyen színházakban játszottál eddig a pályád során?

Alida Bevk: A Ljubjanai Színművészeti Akadémia elvégzése után hamar leszerződtem az határ melletti város Nova Gorica Nemzeti Színházába. Örültem, hogy felvettek és sok fontos szerepet játszottam el ott, de már akkor is éreztem, hogy nem fogok egész életemben csak színészettel foglalkozni. Így hamar elvégeztem a mesterszakot beszéd szakon, majd fel is kértek, hogy tanítsak. Elvállaltam és színházat is váltottam: a Ljubljanai Nemzeti Színház tagja lettem. Aztán a tanítás és az érdeklődésem az új beszédlégzési módszerek iránt egy időben annyira vonzott, hogy otthagytam a színházat és a különféle kutatások, tanulmányok miatt elkezdtem utazni.

Szerencsém volt, hogy a világ legjobb tanáraival tudtam dolgozni. Számos újdonságot vezethettem be a hagyományos szlovén színészképzésbe a beszéd. és a légzéstechnika terén.

Jelenleg szabadúszó vagyok és színészi munkákat vállalva is utazom. Nem szeretek sokáig egy helyben maradni.

Miben különbözik szerinted a szlovén és a magyar színészeti iskola?

Alida Bevk: A Budapesti Színművészeti Egyetemen is volt szerencsém vendégtanárként tanítani. Úgy vettem észre, hogy Szlovénia és Magyarország még mindig ugyanahhoz a kelet-európai tradícióhoz tartozik. A különbséget elsősorban a vérmérséklet határozza meg. A magyar színészet szerintem inkább az érzelmek közvetlen kifejezésére koncentrál, míg a szlovén hidegebb és visszafogottabb, de sokrétű. Mindkettőnek vannak előnyei és hátrányai is. Az erőteljes érzelmi megnyilvánulások önmagukban könnyen a felszínen maradnak és megszüntetik a dolog misztériumát, a túlzott visszafogottság, az eszköz nélküliség pedig hamar egyhangúvá válhat.

Játszottál már magyarul ezelőtt is? Nézel magyar színházat? 

Alida Bevk: Régen játszottam egy többnyelvű előadásban, amely az első világháborúról szólt. Szabadtéren adtuk elő az Isonzói csata legfontosabb történéseit és szlovénul, magyarul, olaszul meg németül is beszéltem benne. Ennek kapcsán barátkoztam össze Vida Péter magyar kollégámmal. Róma, Milánó, Budapest, Bécs, Brno, Szarajevó, Belgrád és Vancouver voltak az előadás állomásai.

Hogyan kerültél bele a Láthatáron Csoport: A megmentő című új előadásába?

Alida Bevk: Feuer Yvette-el a csoport alapítójával Prágában találkoztunk egy workshopon. Közös jeleneteket csináltunk és először angolul beszéltünk egymással, aztán mikor kiderült, hogy van még közös nyelv, akkor magyarul. Tartottuk a kapcsolatot és elkezdtünk tervezni egy közös előadást, ami lépésről-lépésre meg is lett. Yvette volt a főszervező.

Hogyan készült a darab és mit játszol benne?

Alida Bevk: Különös története van az ennek az előadásnak, mert az elején csak annyit tudtunk, hogy két testvér életét szeretnénk kutatni. Egy hétre kivonultunk a szlovéniai Alpokba tréningezni, improvizálni, keresni a megfelelő jeleneteket, hogy aztán egy történetbe helyezzük az egész anyagot. Amit most láthatnak a nézők, az teljesen eltérő sztori, de az improvizációs módszer ilyen. A rendező Szabó Veronika érdekes feladatokat adott, amelyek megoldása kapcsán a saját húgommal való kapcsolatomból merítettem. Szép dolgok születtek és jó szövegeket írtunk, de nem azt vittük tovább.

A megmentőben Nánát, a kisebbik testvért játszom, aki kiskorában azért rosszalkodik és őrjöng, hogy felhívja magára a figyelmet. Felnőtt korára megszelídül és élesen átlátja a dolgokat, amik az embereket mozgatják. Sokáig kerestük a szerepet a rendezővel és az íróval, Kincses Rékával együtt. Sokféle hangot kellett kitalálni a karakternek, hogy az egész idegrendszere érthető legyen. Így a kiskorú Náná nagyon élénk és az egész testével kommunikál, a felnőtt Náná pedig nagyon nyugodt, de nyílt. Nővérével, Malvinal – akit Feuer Yvette játszik – való kapcsolata egy fikció, teljesen más, mint Lea húgom és köztem. Életem egyik legfontosabb kapcsolata a testvérem és nagyon örülök neki, hogy ez így van.

A próbák során is rengeteget dolgoztunk a szövegen, szorított az idő, úgyhogy több dolgot is csak később tudtam artikulálni a szereppel kapcsolatban, már a bemutató után. Viszont nagyon szeretem ezt a szerepet, izgalmas nekem. Persze így vagyok majdnem minden szereppel, ha a magamévá tudom tenni. Ha nem sikerül, akkor fel se akarok menni a színpadra, mert úgy érzem nincs mondanivalóm. Számomra az egyik legfontosabb dolog a színészetben az, hogy hitelesen kommunikáljak az adott szerepen keresztül.

Milyen terveid vannak a következő szezonra?

Alida Bevk: Még nem látom pontosan. Lehet, hogy lesz több időm a színészetre, de az is lehet, hogy inkább a tudományos kutatás mellett döntök és külföldre megyek. Szeretnék minden lehetőséget kihasználni az utazásra. Ami biztos, hogy februárban egy Antigoné előadásba kezdek Londonban, aztán két filmben is benne leszek még idén. Múlt év novemberében mutattak be egy szlovén-olasz-norvég mozit History of Love címmel, amelyben játszom. Nagyon vonz a filmezés is.

Milyen színházban érzed jól magad?

Alida Bevk: Nem szeretem a kategóriákat és nem is tudnék választani, hiszen annyi mindent kipróbáltam már és a legtöbbször jól is éreztem magam. Az biztos, hogy szeretem, ha jól megírt a szöveg, a játék pedig modern. A poszt-dramatikus – és a fizikai színház is közel áll hozzám, ha rafinált és érzékenyen a rendezés. Nem a szerep vagy az előadás a legfontosabb a számomra, inkább, hogy milyen a csapat, a résztvevők milyen morált hoznak be a munkába. Az a legjobb, ha a próbákat nem a hisztéria uralja és az ember saját maga lehet, mert csak így tud valami hasznosat és értékeset hozzáadni.

Szerző: Kultur Márta

 

 
 

Kapcsolódó anyagok